Orvos akart lenni egy olyan országban, ahol érettségiznie sem lehetett – 100 évvel ezelőtt halt meg Hugonnai Vilma, az első magyar doktornő
Egészen döbbenetes, de 127 évvel ezelőttig nő nem tanulhatott egyetemen Magyarországon. Volt azonban egy asszony, aki 1879-ben mégis diplomát, mégpedig orvosi diplomát szerzett nem kevés áldozat és harc árán, igaz, külföldön, a Zürichi Egyetemen. Hugonnai Vilmának hívták, és a történetét, úgy vélem, nem lehet elégszer elmondani, mert tele van felkiáltó- és kérdőjelekkel a ma élők számára is. Kurucz Adrienn írása.
–
Hugonnai Vilma diplomahonosítási kérelmét 1882-ben – bár a pesti egyetem orvostanári kara támogatta – az amúgy reformer Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter kerek perec elutasította. Arra hivatkozott, hogy „a nők felforgatnák az államot, ha tudományos téren egyenjogúsíttatnának a férfiakkal”. Hugonnainak azt javasolta, hogy végezze el a bábaképzést, így legalizálja valamiképpen a praktizálását.
A doktornő megfogadta a tanácsot, de a döntésbe nem nyugodott bele. Nőtársaival másfél évtizednyi küzdelem árán érte el, hogy Ferenc József királyi leirata nyomán Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter engedélyezze a nők számára a felsőoktatási tanulmányokat az orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti karokon. (A műegyetemre és a jogi karokra csak 1918-tól felvételizhettek nők!)
Hugonnai Vilmát 1897. május 14-én, ötvenévesen avatták Budapesten is végre orvosdoktorrá, 18 évvel azután, hogy Zürichben diplomázott.
Mivel ügyes kezű sebész volt, egyből állást is ajánlottak neki a svájci klinikán, ahol másfél évig dolgozott. De Magyarországon azért biztos, ami biztos, a szigorú kollégák három szigorlat letételére még kötelezték a nagy nehezen kiharcolt honosítás előtt – vannak dolgok, amik nem vagy csak alig-alig változnak.
Hugonnai magyarországi orvosi esküje azért nagy attrakció volt: tele volt a terem fiatal doktoranduszokkal, újságírókkal, és még Ferenc József is felbukkant az ünnepségen.
De nézzük, ki volt ez az elképesztően elszánt, erős és gyönyörű nő, akire tényleg érvényes a közhely: nem ismert lehetetlent.
Egy grófi család igen értelmes sarja, ötödik gyerek, aki kicsi korában azt élte meg, hogy tüdőbajos (és az őt mindig tanulásra sarkalló) édesanyját csak percekre láthatja. Érdeklődése ezért is fordult a természettudományok, az orvoslás felé. Csakhogy a leánynevelő intézetekben akkortájt még érettségi bizonyítványt sem adtak. Ahogy a többi lánynak, Hugonnainak is férjhez kellett mennie. Tizennyolc évesen hozzáment egy nála húsz évvel idősebb földbirtokoshoz, aki elsősorban a kártyához és az italhoz vonzódott, de legalább nem tiltotta feleségének a tanulást. Hugonnai szült két gyereket (a második fiuk mindössze egy hónapot élt), és közben pándi kastélyuk könyvtárának szépirodalmi olvasmányai nem elégítették ki érdeklődését: autodidakta módon képezte magát gyógyászatból.
De még többre vágyott. Amikor olvasta az újságban, hogy a Zürichi Egyetemen a nőknek is engedélyezték a diplomaszerzést, a férje és apja beleegyezését kérte, és Svájcba utazott. Utazását családi ékszereiből finanszírozta – a vagyont addigra a férj már nagyrészt elzsugázta –, de így is sokat nélkülözött, hogy tanulhasson, itthonról nem támogatták.
1879-ben végre orvossá avatták. Maradhatott volna külföldön, de ő mindenáron haza akart jönni. „Megvallom, az ambíció hozott hazámba vissza, kecsegtetett a remény, hogy azt, amit más nő más országban ki tudott vívni, ki tudom én is hazámban vívhatni. Magyar nő vagyok, mi sem természetesebb annál, mint hogy elsősorban hazámban óhajtottam letelepedni” – írta önéletrajzában.
A haza azonban nem volt hálás e szándékért. Hugonnai majdnem húsz éven át nem kapott engedélyt a praktizálásra. Eleinte csak azt sikerült elérnie, hogy itthon leérettségizhetett. A magánélete viszont hamar szerencsés fordulatot vett: elvált lumpen első férjétől, és igazi társat talált Wartha Vince akadémikus, vegyész személyében, aki kitartóan támogatta küzdelmeiben.
Hugonnai egy percig sem volt hajlandó beletörődni a szakmai mellőzöttségbe. Rendkívül aktív volt. Szegény embereknek tartott egészségügyi, felvilágosító előadásokat. Könyveket is írt, és nemcsak orvosi kérdésekről, hanem a női egyenjogúságról is publikált. Gyakran emlegetett tanulmánya A nők munkaköre címet viseli, ebben is felhívta a figyelmet a lányok iskoláztatásának fontosságára. A Természettudományi Közlöny levelező rovatában egészségügyi kérdésekre válaszolt, az Országos Nőképző Egyesületben betegápolást, gyermekgondozást, fertőző betegségekkel kapcsolatos tudnivalókat oktatott.
A rendszeres tisztálkodás és az egészséges étrend fontosságát hirdette.
Az első világháború idején, közel hetvenévesen – ekkor már honosított diplomával végre – elvégezte a hadisebészeti tanfolyamot, és tizennégy vidéki városban szervezett betegmegfigyelő központokat, képezte az orvosokat a sérültek ellátására, ezért kitüntették.
1922-ben vitte el a szíve. Abban az évben már több száz orvosnő gyógyíthatott Magyarországon.
Kurucz Adrienn
Kiemelt kép: Wikipedia
