A pszichiátriáról a Moulin Rouge színpadára – Jane Avril életét a tánc mentette meg
Egy egészen kis dolog is képes teljesen megváltoztatni az ember életét – akár rosszabb, akár jobb irányba. Ez történt Jane Avrillel is, akinek épp egy ilyen apróság kellett ahhoz, hogy pozitív fordulatot vegyen a sorsa. Ez a kis apróság pedig a tánc volt. Mózes Zsófi írása.
–
Jeanne Louise Beaudon kemény küzdelmek árán vált táncossá
1868-ban született Párizsban, egy kurtizán és egy nemesi származású ügyfele kapcsolatából. Gyerekkorát erőszakos édesanyjával töltötte, mígnem az elszenvedett bántalmazás miatt 13 éves korában a párizsi Salpêtrière kórházba került. A XIX. század végén ez volt az a hely, ahová erőszakkal küldték a nőket, akiket elmebetegnek ítéltek, vagy azokat, akik nem illettek bele a társadalom által rájuk osztott szerepekbe.
Hisztérikusnak, elmebetegnek, őrültnek titulálták őket, valójában azonban legtöbbször súlyosan traumatizált emberekről volt szó. Csakhogy a traumát akkoriban nem értették és nem kezelték.
A Salpêtrière-ben dr. Charcot kezdte kezelni, akit akkoriban a hisztéria specialistájának tekintettek. Jeanne számára a kórházba kerülés egyenes út volt a menedékének felfedezéséhez, amelyről „édes és melankolikus” emléket őrzött, ahogyan az 1933-as emlékirataiban írja. Ezen a helyen, a pszichiátrián, évente megrendezett táncmulatságon derült ki ugyanis, hogy Jeanne kiváló tehetség, ami a táncot illeti. A bál híre minden évben beszédtémát adott Párizs lakosai számára, és „bal des folles”, vagyis az őrültek bálja néven vált ismertté. Olyan társasági esemény volt ez, amelyet a Salpêtrière lakói imádtak, hiszen ennek köszönhetően évente egyszer ők is „normálisnak” érezhették magukat.
A párizsi polgárság viszont nem a szórakozás, sokkal inkább a kukkolás vágya miatt vett részt az eseményen. Végre évente egyszer lehetőségük nyílt arra, hogy lássák ezeket a nőket, akiknek a létezéséről az év többi napján csupán fantáziálhattak. Látványos kuriózumnak tekintették őket, akiket a gazdag párizsiak végre szemügyre vehettek – mintha csak az állatkertben tettek volna látogatást. De minden groteszksége ellenére ez volt az az esemény, aminek köszönhetően a 13-14 éves Jeanne felfedezte az önkifejezés örömét.
Két évvel a Salpêtrière-be kerülése után, a 15 éves Jeanne-t gyógyultnak nyilvánították, elhagyhatta a kórházat
Visszaköltözött az anyjához, aki ismét rendszeresen verni kezdte, így 17 éves korában végleg megszökött. Először öngyilkosságot kísérelt meg, és a Szajnába vetette magát, de miután túlélte az esetet, egy csoport prostituált befogadta. Gondoskodtak róla, etették, és egy idő után magukkal vitték különböző partikra és bálokra is.
Nem sokkal később felfedezte a Moulin Rouge-t. A kabaré éppen akkor nyílt meg, és rögtön nagy sikert aratott. Jeanne elég gyakran járt oda, és szórakozásból, a kabaré vendégeként kezdett táncolni.
A Moulin Rouge tulajdonosának tetszett, ahogy Jeanne táncolt, ahogyan egészen újszerűen mozgatta a lábait.
A lány ugyanis egy olyan forradalmi táncot talált ki, amit az emberek akkoriban még nem láttak, viszont hamar megszerettek. Így lett a tánc a hivatalos foglalkozása. Becenevét állítólag még korábban, egy angol szeretőjétől kapta, aki egy nap Jane-nek szólította őt Jeanne helyett. A lánynak ez megtetszett, és úgy döntött, angolosítja a nevét. Robbanékony karaktere miatt a Moulin Rouge-ban ráragasztották „az őrült Jane” becenevet, utalva a kórházi múltjára.
Jane Avril alakját Henri de Toulouse-Lautrec festő- és plakátművész tette halhatatlanná
Abban az időben a plakát újszerű változást jelentett a képek világában, és hozzájárult a művészet szélesebb körű elterjedéséhez. Jane volt a festő „múzsája”, alakját számos plakáton is megörökítette. A művészettörténetben a nők túl gyakran szorítkoztak a modell, a múzsa, az inspiráció forrásának szerepére a férfi művészek számára, azonban Jane Avril esetében ez másképp volt, ugyanis a táncosként szerzett hírneve hozzájárult ahhoz, hogy Toulouse-Lautrec ismertté váljon. A táncos és a képzőművész jó barátságban voltak, és munkájukkal egymást erősítették.
Jane Avril felhasználta Toulouse-Lautrec művészi tehetségét, hogy a plakátokon keresztül nagyobb ismertségre tegyen szert, Toulouse-Lautrec pedig Jane Avril hírnevét használta arra, hogy plakátművészként és festőként ismertté váljon.
Szoros együttműködésüket egyfajta kimondatlan megállapodással pecsételték meg, ami azt is magában foglalta, hogy kettejük között sosem lesz több barátságnál. Toulouse-Lautrec imádta Jane-t, és valóban egyedülálló személyiségnek tartotta, Jane Avril pedig mélységesen szerette Toulouse-Lautrecet, és minden idők egyik legnagyobb művészének tartotta.
Ami a táncot illeti, Jane minden lehetőséget kihasznált, hogy reklámozza magát, emellett azonban tényleg kiváló előadó volt. Bizonyos értelemben forradalmasította a modern táncot, amikor a demenciában szenvedő emberek mozdulatait beépítette a mozgásművészetbe. Élete során több művésszel is keresztezték egymás útját: Picasso négy rajzot készített róla, de az ismerősei közé tartozott Alfred Jarry, az Übü király szerzője, és Oscar Wilde is. Jane 1935-ben lépett fel utoljára, ez után pedig már nem volt bevételi forrása, és szegénységben élt. Hetvennégy éves korában egy idősek otthonában halt meg, ahová Sacha Guitry színész-rendező helyezte el 1942-ben.
Mózes Zsófi
