„Úristen, hova tűnt a gyerekem?” – 9 rosszul induló történet, amikor a szülőben megfagyott a vér
Nyáron a strandok és a bevásárlóközpontok hangosbeszélői különösen sokszor szembesítenek bennünket azzal, hogy hiába próbálunk figyelni a gyerekeinkre, mégis képesek akár egyetlen pillanat alatt eltűnni a szemünk elől. Néha még a lakásból sem kell kilépnünk ahhoz, hogy kétségbe ejtsenek bennünket azzal, hogy érthetetlen módon kámforrá válnak. Both Gabi – a saját történetéből kiindulva – anyatársai nehéz pillanatait is megosztja. Veletek is történt már hasonló?
–
1. Délutáni alvás helyett elkeseredett nyomozás
Két héttel a második gyerekem születése előtt, megpróbáltam délután elaltatni a nagyobbat, aki akkor húsz hónapos volt. Ő persze sokkal szórakoztatóbbnak talált minden egyéb tevékenységet, és egyáltalán nem volt hajlandó aludni. Nem úgy, mint én, engem közben ugyanis elnyomott az álom.
Negyedóra után felriadtam, és sehol sem találtam. Az ablak nyitva volt, az ajtó zárva, de a lányom nyom nélkül eltűnt.
Azonnal riasztottam az apját is, aki a dolgozószobájában ült, és fogalma sem volt arról, mi történt. Őrülten kerestük együtt a kislányunkat. Az ablakunkból nem láttunk le az utcára, mert magasan lakunk, de nem hallottunk semmilyen csődületet. Ez mégsem nyugtatott meg bennünket, ezért a legrosszabb forgatókönyvek kergették egymást a fejünkben.
Legalább tíz percig reményt vesztve futkostunk a lakásban, közben folyamatosan szólongattuk, de semmi. Végül már zokogtam, és lerogytam az ágyra. Ekkor valami mozgolódást hallottam alóla, benéztem. A kislányom éppen békésen megfordult álmában a porcicák között…
Mondanom sem kell, mennyire megkönnyebbültünk, úgyhogy gondosan bezártam az ablakot, és leheveredtem egy takaróra az ágy elé a padlón. A pocakomtól már nem fértem volna alá. Egy ideig boldogan bámultam az ágy alatt önfeledten alvó húsz hónapost, aztán újra elnyomott az álom. Szülés előtt ez volt az utolsó nyugodt alvásom…
Akkor most következzenek kedves ismerőseim, barátaim, anyatársaim hasonló történetei.
2. Születésnapi „ajándék”
Húsvét volt, ami épp egy napra esett a születésnapommal, a huszonhetedikkel. Magamtól ébredtem, nem a kétéves lányom keltett.
Majd egyszer csak azt éreztem, hogy be kell mennem a nappaliba, ahol az erkélyajtó nyitva volt.
Amint beléptem, láttam, hogy az erkélyen lévő fotelban ül a kétéves gyerek. A hetediken laktunk, ő pedig aznap először mászott ki egyedül a kiságyból…
Mosolyogva nézett rám, én pedig próbáltam nem halálra rémült fejet vágni. Lassan odamentem hozzá, felemeltem, és aznap még erősebben szorítottam magamhoz…
3. Barackok a strandon – egy gyerekkori történet
Óvodás lehettem, a Balatonon strandoltunk. Mi hárman voltunk testvérek, de anyu húgának is volt négy gyereke. Két autóval mentünk, ott volt mind a hét gyerek. Én voltam a legkisebb. Délután, pakolásnál valamin összeveszett a csapat, nehezen ment a dolog.
Untam a felhajtást, és arra gondoltam, sétálok egyet, amíg összepakolnak. Mentem egy kört. Mire visszaértem, a hűlt helyüket találtam. Gondoltam, megyek még egy kört. Amikor visszaértem, ugyanúgy nem volt ott senki. A harmadik körnél egy fiatal párnak feltűnt, hogy egyedül lófrálok. Leültettek a pokrócukra, kifaggattak, megkínáltak barackkal – erre nagyon élesen emlékszem. Közben az apám és a nagynéném elindult a két autóval és a hat gyerekkel. Messzire mentek, talán Dombóvárra, talán Pestre, nem emlékszem. De alig indultak el, valamelyik gyereknek pisilnie kellett. Morogva megálltak az út mellett, és akkor vették észre, hogy eltűntem.
Mindenki azt hitte, a másik autóban vagyok – de nem voltam egyikben sem, éppen majszoltam a barackot a strandon.
Mire a párt kiettem a barackkészletéből, már szólt a hangosbemondó, hogy az apukám a bejáratnál vár. Nekem cseppet sem volt félelmetes az egész, így nem haragudtam, és nem is értettem, minek veszekednek utána. Arra gondoltam, ha tovább veszekednek, inkább sétálok egy kört, hátha abbahagyják, mire visszaérek…
4. Sok cécó semmiért
Az egyik építőjátékban egész nagy mágnesgolyók vannak, nagyon szeretett ezzel játszani a kisfiam. Amikor elpakoltuk, láttam, hogy hiányzik egy golyó. Kérdeztem, hova lett. A fiam nem tudta megmondani, viszont lelkesen bólogatott, amikor arról érdeklődtem, hogy nem nyelte-e le véletlenül.
Rohantunk az orvoshoz, aki azt mondta, a mágnes veszélyes, mindenképp meg kell szabadulni tőle. Megröntgenezték, de nem látták a golyót. Arra kértek, figyeljük a székletét.
Amikor a hatalmas cécó után hazamentünk, akkor láttuk, hogy begurult az ágy alá, minden golyó hiánytalanul megvolt, így felesleges volt az egész cécó…
5. Rendeltetésszerű használat
A kislányom soha nem volt hajlandó használni a kiságyát, többnyire ott aludt el, ahol rátört az álom. Egy délután azonban hiába kerestem a jól bevált helyeken, már a kertben is kutattam utána, hátha elbújt a farakás mögé. Hiába. Aztán sok perc elteltével, teljesen kétségbeesve benéztem a szobájába is, és láss csodát, életében először, abszolút önszántából bemászott a kiságyába, ahol előtte egyetlen percet sem volt hajlandó eltölteni, nyugodtan aludt, én pedig kissé idegesen, de nyugtáztam, hogy mégsem veszett el.
6. Én megvagyok, te hol vagy?
A kisfiam körülbelül hároméves volt, amikor egy balatoni nyaraláskor elmentünk a közeli boltba. Fogalmam sincs, hogyan történt, de egyszer csak elvesztettük egymást. Ő elindult visszafelé a szállásunkra. Eszembe sem jutott, hogy ennyire önálló, teljesen kiborulva kerestem őt a bolt környékén. Mivel engem nyilvánvalóan nem talált meg a szálláson, ezért visszabattyogott, és közben kérdezgette az embereket:
„Nem láttak errefelé egy rózsaszín ruhás nénit?”
A végén persze mégiscsak egymásra találtunk. Azt mondta: „Én tudtam, hogy megvagyok, csak azt nem, hogy te is megvagy.”
7. Amikor totál hülyét csináltam magamból
Mindig nagyon zűrös nálunk az indulás három gyerekkel, de most különösen az volt, mert a nagyobbak kitalálták, hogy a hétszemélyes autóban az utolsó két ülésre akarnak telepedni. Még a megszokotthoz képest is nagyon zavaros volt a helyzet. A kocsiban nem láttam a legkisebbet, aki még csak másfél éves, és szélvész módjára képes totyogni. Gyorsan berohantam a lakásba, de nem találtam sehol. Mindenki rémülten nézett rám (az anyósom bent volt a lakásban), hogy miért szaladgálok összevissza.
Szó nélkül kiviharzottam, kint állt a férjem, nézett rám kérdőn, hogy mit keresek. Akkor már teljesen kikészülve ismételgettem a legkisebbünk nevét, és kerestem az autóban is, hátha elbújt.
A nagyobbak is értetlenül bámultak egy ideig a hátsó ülésekről, aztán egyszer csak elkezdtek nevetni. Totálisan lefagytam, nem értettem, mi olyan vicces abban, hogy eltűnt a másfél éves kislányunk. Ekkor végre megkegyelmezett a férjem, és felhívta rá a figyelmem, hogy fél órája békésen szendereg a karomban a tizenhat kilós porontyunk úgy, hogy nem is vettem észre.
8. Felavattuk az új lakást
Amikor a lányom olyan hatéves volt, éppen frissen költöztünk kettecskén az új albérletünkbe, és az első éjszakánkra készültünk. Én hullafáradt voltam a pakolástól. Este, amikor mindent elintéztünk, különösen jó fej akartam lenni, és egy picikét túlvállaltam a mesélést.
Magamat édesen elaltattam az ötvenedik oldal környékén, ám egyszer csak arra ébredtem, hogy kísérteties hangok szűrődnek be valahonnan, és a gyerek sehol. Mindent tűvé tettem a lányomért.
Utolsó, kétségbeesett kísérletem az lett volna, hogy fejvesztve ébresztem a mellettem lakókat (helló, itt az új szomszéd!), ám amikor feltéptem az ajtót, a kisasszonnyal találtam szemben magam, amint a denevéreknek kalimbakísérettel ad szólóestet a gangon. Forgott a gyomrom a kétségbeesés, a düh és a végtelen megkönnyebbülés keverékétől.
Amikor megkérdeztem, mégis hogy a túróba gondolta, hogy éjszaka kinyithatja az ajtót és kimehet a lakásból, nem értette, miért nem értékelem az éjszakai performance varázsát, hiszen ő a kalimbához hasonlatos új hangképzési technikát tanult, ami az új barátainak, Foltinak és Bolyhosnak, a denevéreknek is annyira tetszett. Levezetésként halkan elaltattuk Foltiékat, megbeszéltük a történtek veszélyeit, majd iszonyat jót aludtunk összebújva. Bár azóta mindig kihúzom a kulcsot a zárból…
9. A megosztott figyelem a nők egyik erőssége?
Az akkor három-négy év körüli lányom, miközben én a takarításban voltam elmélyedve, a hirtelen jött szabadságot kihasználva, a fürdőkád pereméről bemászott a mosdókagylóba. Így már minden további nélkül elérhette a sminkkészletem, ami egyébként tiltott, de épp emiatt annál édesebb gyümölcs volt számára. Én közben persze elkezdtem keresni, utoljára a fürdőszobába nyitottam be. Meghűlt bennem a vér, amikor láttam, hogy a mosdókagylóban üldögélve boldogan mosolyog rám kékben, zöldben, lilában pompázó, vidám arcocskával.
Vannak még hasonló sztorik a tarsolyunkban, hamarosan következik a cikk folytatása – akár a ti történeteikkel is, pláne, ha megírjátok nekünk kommentben!
Both Gabi
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/MoMo Productions
