„A várandós feleségemet ultrahangoztam, és nem láttam a szívműködést…” – Tabuk nélkül beszélgettünk a sorozatos vetélésről egy érintett orvossal és a feleségével

–

„Akkor már látta rajtam, hogy baj van”

Nagy Zsófia és dr. Imre Ruben azért mesélnek együtt, mert ők szülőpárként kétszer tapasztalták meg az érzést, ráadásul egyszer úgy, hogy a férj orvosként vizsgálta Zsófit. Erről így mesél: „Elég szörnyű élmény volt, ahogy néztem a képernyőt, és

nem akartam elhinni, hogy nincs szívműködés. Biztos a szememmel van a baj, vagy biztos a géppel… És akkor még el is kellett mondani Zsófinak. De hogyan? Persze akkor már látta rajtam, hogy baj van.”

Ráadásul a terhesség „műszeres befejezéssel” zárult, vagyis nem indult meg spontán a vetélés, Zsófinak kórházba kellett mennie. Ennek ellenére az első élmény, amellett, hogy természetesen elsiratták az elvesztett babát, nem törte össze őket. Dr. Imre Ruben a foglalkozásánál fogva pontosan tisztában volt azzal, hogy ez az úgynevezett „populációs kockázat”, tehát akkor is megesik, ha senkivel sincs semmi probléma, és mindenki mindent jól csinál. Zsófi pedig elfogadta a férje vigasztalását, ráadásul épp államvizsgázott, és ez segített neki továbblépni. Csakhogy a következő lépés happy end helyett ugyanúgy végződött: ennél a terhességnél sem volt szívműködés.

Habituális vetélés, vetélési mintázatok, Dr. House és para

Zsófi ezt már nehezebben élte meg: „A második vetélés sokkal rosszabb volt, mint az első, ott már elkezdtem aggódni. Sok ismerősöm küzdött évek óta a babáért, és Ruben munkája révén is sok nehézségről hallottam…”  A doktor átveszi a szót: 

„Az a gondolat is felmerült benne, hogy ő nem is alkalmas arra, hogy egy gyereket kihordjon. Idáig is eljutottunk.

De bevallom őszintén, bennem is felmerült, hogy érdemes lenne egy kicsit alaposabb kivizsgálás, mert a két vetélés nagyon hasonlított egymásra. Hivatalosan egyébként három vetélés után írja elő a protokoll az alaposabb kivizsgálást, mivel az már habituális, sorozatos vetélésnek számít – de a pácienseimnél is ajánlok vizsgálatokat, ha a két eset ugyanolyan mechanizmussal történik, és látszólag minden stimmel. De ez tényleg csak ilyen esetekben ajánlott, egyébként sem szerencsés túlmedikalizálni a babavárást, tehát

egy első vetélés után nem ajánlgatom a teljes kivizsgálást, mert általában felesleges, ráadásul betegségtudatot plántálhatunk a családalapítás előtt állókba. Azaz pszichésen az lehet az üzenet, hogy »velük baj van«.

Ennél jobb szemlélet a véletlennek, a »populációs kockázatnak« elkönyvelni a dolgot. Ráadásul egy egészséges pár esetén a második vetélés kockázata nem magasabb, és azt szoktam mondani, hogy kétszer nem csap ugyanabba a fába a villám. De nálunk mégis ez történt.”

A vetélés mögött számtalan ok húzódhat, a trombózisra való hajlamtól (Zsófinál ennek a gyanúja merült fel) a genetikai rendellenességig. Kideríteni, hogy mi okozza a visszatérő vetélést dr. Imre szerint kicsit „Dr. House-os” feladat, ezért is választotta ezt a viszonylag ritka szakterületet. Meg azért, mert akiknek segíteni tud, azokat nagyon boldoggá teszi, és sokszor a várandósságot is ő kíséri végig.

Ráadásul, ha egyszer sikerült túllendülni a problémán, akkor a későbbiekben már általában a szakember szerint is magától megy a dolog magától megy a dolog: „Tapasztalatom szerint az első gyerek jön össze a legnehezebben. A kipróbált rendszer könnyebben újraindul, és egy terhességnek van ilyen kedvező hatása. Megváltoztatja picit a hormonális rendszert, a méhet, az immunológiai rendszert. Így a következő terhesség már a legtöbb esetben orvosi segítség nélkül összejön.”

Happy end az Imre családban

A vizsgálatok után Zsófiról kiderült, hogy trombózisra való hajlama van, ezért vérhígítót kapott, amikor újra várandós lett. De két vetélés után elég nehéz rettegés nélkül viselni a terhességet, ráadásul nem is indult simán: „Amikor harmadjára is várandós lettem, akkor az elején influenzás voltam, kicsit pecsételtem, majd egyre jobban véreztem, és persze rögtön nagyon kétségbeestem.

Az első tizenkét hétről az az élményem, hogy a fürdőkádban sírtam, hogy most mi lesz.” 

Dr. Imrének orvosi magyarázata is van a vérzésre: 

„Az ötödik héten volt egy nagy bevérzés, amikor bementünk a sürgősségi ügyelere. Én ott konkrétan lemondtam a babáról orvosként és apaként is. Háromszor akkora volt a bevérzés, mint a petezsák. Tíz százaléknál kevesebb esélye volt, hogy a terhesség megmaradjon, én már a következő vetélésre készültem.

Miközben otthon tulajdonképpen a csodára vártunk, én a munkahelyemen akár napi több terhességmegszakítást is végeztem, mert ez is a kórház profiljának a része.

Ezt egyszerűen nem bírtam lelkileg. És akkor tettem egy fogadalmat: ha a babánk megmarad, akkor én soha többé nem végzek terhességmegszakítást. És akkor, hitem szerint, megtörtént a csoda. Azóta már megszületett Lili lányunk, sőt, az öccse, Marcell is, akit ráadásul én segítettem a világra orvosként is – és azóta is tartom magam a fogadalmamhoz.” (A szakemberek vallási okokra hivatkozva kérhetik, hogy ilyen beavatkozásban ne kelljen részt venniük.) 

A továbblépés szempontjából sem mindegy, hogyan kapod a rossz hírt

Sajnos a magán és az állami egészségügyi ellátásban is gyakori probléma, hogy nem a megfelelő módon történik a vetélés, a magzati probléma, a szívműködéshiány kommunikációja. Természetesen vannak szuper szakemberek, akik együttérzően viszonyulnak egy ilyen nehéz helyzethez is, és sokszor az sem rossz szándékból darálja el a száraz statisztikákat megnyugtatásképp, aki nem.

Dr. Imre Ruben azt vallja, hogy konkrétan el kell mondani a nőknek: ne magukban keressék a hibát – de sok a páciens, akinek ez nem elég a feldolgozáshoz: „Nagyon sokszor nem tudnak hova menni azok a páciensek, akik vetélés után akár pszichés, akár orvosi támogatásra szorulnak. A normál nőgyógyászat ezt nem bírja el tapasztalatom szerint, de a veszteségfeldolgozást segítő szakmai támogatás még a legtöbb magánintézményben sem elérhető – pedig szükség lenne rá. A rutinban az a jellemző, hogy a vetélés után azt mondják, hogy »majd ha hármat vetélt, jöjjön vissza, addig nincs teendő«. Ez egyrészt szakmailag nem kifogásolható, mégsem teljesen igaz. Ahogy korábban említettem, akár két hasonló vetélés után is érdemes megkezdeni a vizsgálatokat. Aki pedig visszatérő vetéléssel küzd, általában pszichésen legalább annyira leterhelt az állandó reménykedéstől és csalódástól, mint aki több lombik eljáráson van túl. Nekik is nagy szükségük lenne a pszichés támogatásra. Sajnos maga a kifejezés, hogy »meddőségi rendelés« nem könnyíti meg azt, hogy aki traumákkal küzd, ebbe az irányba induljon – pedig a legtöbb vetélést okozó problémán is tudunk segíteni. De sokkal jobb lenne, ha inkább »termékenységi szakrendelésnek« neveznék.”

Nagy Zsófi még hozzáteszi, hogy az is megnehezíti a vetélés feldolgozását, hogy nem merünk róla beszélni: 

„Az első vetélés után még én is azt mondtam, hogy senkinek ne mondjuk el, aztán másodszor rájöttem, hogy nekem könnyebb feldolgozni, hogyha merek beszélni róla.”

Dr. Imre Ruben a Babagenetika Egyesület szakértőjeként azoknak a vetélési vagy meddőségi problémákkal küzdő családoknak is tud segíteni, akik nem engedhetik meg maguknak a magánellátást. 

Tóth Flóra

Képek: Chripkó Lili/WMN

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Sorrasak Jar Tiny