–

Tényleg a hidegtől fázunk meg?

Gyerekként, ugye, azt is hallgattuk eleget, hogy azért nem lehet hideg kólát inni, fagyit enni, mert megfázunk, és a sapka-sál meg az ötvenhatodik réteg is azért kell az overall alá, „mert kint nagyon hideg van, és nehogy betegek legyünk”. A nátha és a megfázás viszont nem konkrét betegség, sokkal inkább tünetegyüttesek, melyek a felső légutak gyulladásából fakadnak. A jelek pedig mindannyiunk számára ismertek: orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés, torokfájás, köhögés, hőemelkedés vagy akár láz, általános gyengeség és izomfájdalom. Ezek kiváltó okai vírusok és baktériumok egyaránt lehetnek, melyek az orron vagy szájon keresztül jutnak a szervezetünkbe. A hideg úgy jön a képbe, hogy a baktériumok és a vírusok ellen a nyálkahártyáinkban található csillószőrös hengerhámsejtek védenek minket, amelyek normál hőmérsékleten funkcionálnak a legjobban. Ahogy kimegyünk a hidegbe vagy hideg ételt, italt fogyasztunk, a nyálkahártyák felülete lehűl, ezáltal gyengébb védelmet nyújtanak, ezért a kórokozók könnyebben ledönthetnek minket a lábunkról.

Szóval sajnálom, de úgy tűnik, a hideg valóban közrejátszhat a náthás, megfázásos tünetekben.

Miért tűnik mindig hosszabbnak az odaút, mint a visszaút?

Nyaralások alkalmával rendszeresen tapasztaltam, hogy míg odafelé kínzóan hosszúnak tűnt az utazás, ugyanez az idő hazafelé sokkal gyorsabban eltelt. Mások is beszámoltak már ugyanerről, és kiderült, ez olyannyira általános jelenség, hogy van is neve, visszaút-effektus, és tanulmány is készült már belőle. 2015-ben japán kutatók vizsgálták meg, hogy mi állhat a háttérben. A kísérletben résztvevőket két csoportra osztották, majd homályos szobákban nézettek meg velük húsz-húsz perces videókat. Az első csoport alanyai egy oda-vissza sétát láthattak, míg a másik csoport tagjai két különböző útvonalat követtek végig. A feladat az volt, hogy a nézők jelezzék, érzésük szerint mikor telik el két-három perc, illetve döntsék el, melyik útvonal volt a hosszabb. Ezzel azt kívánták felmérni a kutatók, hogy miként érzékeljük az időt az adott pillanatban, illetve utólag. A két csoport tagjai nagyjából azonosan saccolták meg az időt a videók nézése közben, utólag azonban az a csoport, akik az oda-vissza utat tekintették meg, rövidebbnek érzékelték a visszaútról szóló részt a videóban.

Több elmélet is van, mi lehet ennek a magyarázata. Az első szerint, amikor az idő múlására koncentrálunk, lassabbnak érzékeljük az időt, mint amikor a környezetre, a történésekre figyelünk. Tehát amikor az úti célunk felé tartunk, még arra fókuszálunk, hogy mikor érünk oda, hazafelé viszont már az élményeken gondolkodunk.

Egy másik magyarázat szerint az ismerős útvonalon jobban tájékozódunk, ezért tűnik gyorsabbnak egy olyan útvonal, ahol már jártunk. (Mondjuk, ha repülőn utazunk, ez nem tudom, mennyire érvényes.)

A harmadik elmélet szerint, amit már átéltünk, az már nem hat az újdonság erejével, ezért érzékeljük úgy, hogy gyorsabban telik az idő. Ez akár magyarázat lehet arra is, hogy miért az a benyomásunk, hogy fiatalabb korunkban lassabban telik az idő, hiszen akkor még minden inger új számunkra.

Érdekesség, hogy 2011-ben is készült egy felmérés, ahol biciklistákat vizsgáltak, akiknek viszonylag nagy távot kellett egy kijelölt útvonalon teljesíteniük. A célban két csoportra osztották a résztvevőket, az elsőbe tartozók ugyanazon az útvonalon tekertek vissza, míg a másik csoport tagjai egy azonos távú, de másik útvonalon tértek vissza a kiindulási pontba. Mindkét csoport tagjai úgy nyilatkoztak, hogy a visszaút volt a rövidebb, tehát azok is, akik egy teljesen új, ismeretlen útvonalat tettek meg a visszafelé is.

Mindez talán azzal magyarázható, hogy a célhoz vezető úttal kapcsolatban optimisták vagyunk, rövidebbnek reméljük a valóságosnál, visszafelé azonban már átértékeljük az út hosszát.

Egyértelmű magyarázat tehát egyelőre nincs a visszafelé-effektusra.

Miért lesz hányingerünk, ha a kocsiban olvasunk?

Nekem, mondjuk, speciel olvasástól függetlenül is mindig hányingerem van az autóban, ha nem elöl ülök, buszon, repülőn, hajón kivétel nélkül, és időnként még a villamoson is. Az angolban van is erre kifejezés, motion sickness, az utazási betegség megnevezés itthon talán kevésbé ismert, és bár nem vagyok hipochonder, én biztos, hogy ebben szenvedek.

A betegség oka abban rejlik, hogy miközben az ember utazik valamilyen járművel, tehát mozgásban van, a test vegyes üzeneteket küld az agynak, mely szédülést vagy hányingert vált ki.

Ezt tovább fokozhatjuk, ha megfejeljük egy kis olvasással is.

Az egyensúly-érzékelésért felelős belső fül ugyanis érzékeli, hogy mozgásban vagyunk, viszont, ha közben olvasunk, a szemünk csak a mozdulatlan papírra vagy képernyőre fókuszál, ami az agynak azt a jelzést adja, hogy egyhelyben, mozdulatlanul ülünk. A mozgásérzet nem kap vizuális megerősítést, az agyunk tehát teljes joggal zavarodik össze, az ellentmondást pedig azzal próbálja feloldani, hogy valószínűsíti: hallucináció, tehát valamilyen mérgezés áldozatai vagyunk, amire válaszreakcióként beindítja a idegmérgekkel szembeni védekezést, azaz a hányingert.

A méreganyagok kiürítésének leghatékonyabb módja a hányás, amiért az agytörzsi hányásközpontban található area postrema felel, tehát az utazási betegség fellépésekor is ez aktiválódik. Természetesen nincs mindenkire ilyen rossz hatással, ha utazás közben olvas, ennek az lehet az oka, hogy a szervezetünk eltérő mértékben tolerálja az érzékek közötti ellentmondást. Az én szervezetem ilyen szempontból láthatóan átlagon aluli tűrőképességgel bír.

Tényleg éjfél előtt a legpihentetőbb az alvás?

Azt mindannyian tudjuk, hogy az elegendő mennyiségű és minőségű alvás rendkívül fontos, ezt most nem is ragoznám. De van ez a mendemonda, hogy ha éjfél előtt ágyba bújsz, akkor sokkal kipihentebben ébredsz. A tudományos álláspont jelenleg az, hogy ez a kijelentés nem állja meg a helyét, de a tévhitnek van logikus háttere. Az elalvás utáni első kettő-négy órában alszunk ugyanis a legmélyebben, aki tehát korán lefekszik, az ezt a fázist még éjfél előtt átéli.

Ugyanakkor ennek a mélyalvásnak nincs köze ahhoz, hogy hánykor fekszünk le aludni.

Azt azonban mindenképp érdemes kitapasztalnunk egy-egy hosszabb szabadság alatt, hogy a testünknek valójában hány óra alvásra lenne szüksége. Ha néhány napig ébresztőóra nélkül alszunk, kialakul a saját belső ritmusunk, és a szervezet jelzi, mennyi pihenést igényel.

Felhasznált források: ITT, ITT, ITT és ITT

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Houcine Ncib