Ilyen lenne beköltözni egy másik ember fejébe – Új magyar szerelmes sci-fi készül

–

Hogy irigylem ma azokat, akik együtt hoznak létre valamit! A kőműveseket, akik brigádban építenek házat. A versenysportolókat, akiket még hagynak együtt edzeni. És a filmeseket is, akik dolgozhatnak stábban, hogy legyen mit a képernyő előtt bambulni, amire ma nagyobb az igény, mint valaha.

A filmgyártás nem állt le a pandémia alatt sem, csak szigorúbb keretek között működik. Egy évvel ezelőtt, amikor utoljára a rákospalotai filmstúdió felé tartottam, még az Átjáróház című filmet forgatták itt, ma pedig egy Vándorló levelek című opust, Szabó Mátyás első filmjét. Kis költségvetés, szűk stáb, olcsó díszlet – de csapatmunka, amit talán nagyobb szenvedély fűt, mint bármi mást. Filmet kell csinálni. Filmet lehet csinálni! Szép filmet, szerelmes filmet, hogy az emberek szívét megmelengessék.

A történet egy elképzelt világban játszódik, ezért nevezzük sci-finek vagy fantasynek – kelet-európai kivitelben. Ábel, a fiatal férfi olyan szakmát űz, ami a valóságban nem létezik: elveszett embereket kutat fel a szubjektálás képességével. Ez azt jelenti, hogy betesz a magnóba egy kazettát, amin a hangjukat hallja (ennyit kell a hozzátartozóknak adniuk), és azon keresztül belehelyezkedik a lényükbe, majd

egyszer csak ott találja magát a fejükben, és azt látja, amit ők látnak, arra jár, amerre ők járnak, és azt érzi, amit ők érzékelnek.

Ezen az úton jut el hozzájuk és találja meg őket. Aztán az egyikükbe persze beleszeret, mert egy új világot tár fel előtte.

Ahová betoppanunk, míg a stáb a világítással bíbelődik, az Ábel világa: egy sötét, zord, kicsit elavult, kopottas hely, ahonnan ki fogja szakítani a szerelem. Bár csupa retró bútor vesz körül minket, a történet valójában nem a múltban, hanem valamiféle elképzelt jelenben kezdődik. Az operatőr, M. Deák Kristóf (aki korábban a FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmet fényképezte) azt meséli, itt főleg fix képekkel, feszes kompozíciókkal dolgozik, és amikor majd Ábelt elragadja Vera, az eltűnt lány személyisége, akkor átvált kézi kamerára, és sokkal levegősebb, világosabb képeket fog komponálni. De abban állapodtak meg Szabó Mátyással, a rendezővel (akivel együtt jártak a régi SZFE-re), hogy bizonyos műfaji sajátosságokat beépítenek majd a film stílusába.

„Nem akarunk nagyon elvontak lenni, ezért fel lehet majd ismerni benne a már bejáratott műfaji elemeket, amiket a nézők korábbi filmekből jól ismernek.

Az lenne jó, ha a Vándorló levelek valahol a szerzői film és a közönségfilm határán helyezkedne el”

– mondja.

Iványi Petra pedig, aki producerként fogja össze a munkát, így folytatja: a külső helyszínekben viszont igyekeznek elkerülni az ismerős elemeket, és Budapestnek inkább egy új arcát megmutatni. „Budapest az elmúlt években szinte »agyonforgatott« város lett” – mondja, ezért ebben a filmben nem fog feltűnni egyetlen olyan részlete sem, amit turistalátványosságként mutogatnak. Inkább a város szocreál, posztmodern arcát próbálják a nézőkkel felfedeztetni.

Petra korábbi filmje – Kristófhoz hasonlóan – a FOMO volt, amit szintén egy elsőfilmes rendező, Hartung Attila készített. Mindkettő még a korábbi filmfinanszírozó szerv, a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programján nyert támogatást, amit direkt a pályakezdő rendezőknek írtak ki. Az azóta felállt Nemzeti Filmintézet pedig egy Covid-támogatással járult hozzá a forgatáshoz, mert a szigorúbb feltételek megnövelték a költségvetést.

Nemcsak a kétnaponta végzett tesztelés kerül sokba (aminek révén már a forgatás mínusz 1. napján sikerült kiszűrni egy fertőzött kollégát, és azóta is párat), hanem a nagyobb térigény is (hiszen nem tartózkodhatnak egyszerre annyian egy helyiségben, mint régen), és az ebédszünetet sem tölthetik együtt, egyszerre fogyasztva az ételt, ezért a forgatási napok is meghosszabbodnak. Illetve a színészeknek például külön mosdó is jár – szóval a járvány egy csomó nehezítéssel jár a gyártásszervezés szempontjából.

„Sok éjszakát töltöttem álmatlanul amiatt, hogy felelős dolog-e Covid idején elindítani egy filmet – meséli Petra –, de mivel a sztori több hónapot ölel fel, és ezáltal évszakváltozást kell bemutatnia, erre a mostani időszak volt a legalkalmasabb.

Legközelebb ősszel tudtunk volna hasonló természeti átalakulást lefilmezni, én meg végül úgy voltam vele, hogy élni kell, nem bábozódhatunk be teljesen azért, mert járvány van.”

És milyen igaz. Elmondhatatlanul jó érzés volt a sikeres tesztelés után újra azt látni, hogy egy közösség együtt dolgozik valamin, amihez mindenki hozzáteszi a magáét. Egy olyan embernek, mint én, aki az elmúlt évet képernyőmagányban töltötte, ez már-már megható élmény volt.

A film férfi főszereplője, Vilmányi Benett viszont teljesen mást élt meg: a színházi társulati lét után neki – azt mondja – jólesett a szünet, mert volt ideje átgondolni, hogyan is szeretné folytatni a pályáját. Már amúgy is kacérkodott a gondolattal, hogy felhagy a színészettel és inkább az írás és a rendezés felé fordul, de most volt is lehetősége és ideje megírni egy „féldarabot”, és Zsótér Sándor jelenlegi színészosztályával tudott is kísérletezni vele egy vizsga keretein belül. Igazából sokkal jobban érdekli ez az irány – nemcsak a drámaírás, hanem a régi egyetemi osztályok működése is –, mint az, hogy színészként érvényesüljön.

Úgy érzi, amióta elváltak az útjaik a színművészetis osztályától, azóta folyton falakba ütközik, ezért az volt az ideális társulati lét számára. „Ott még megvolt az az élményem – amit csak utólag realizáltam –, hogy mindenkit ugyanaz foglalkoztat, ugyanazokon gondolkodunk, szinte egyszerre rekedünk meg, aztán lendülünk tovább” – mondja.

El is kezdte elhinteni a szakmában, hogy nem vállal több szerepet (pedig a Terápia című HBO-sorozat harmadik évada óta, amiben egy fiatal börtönlakót játszott, elég felkapott lett, nem véletlenül), de aztán megkereste Szabó Mátyás ezzel a forgatókönyvvel, és megtetszett neki a feladat. Romantikus hőst még nem játszott, ez egy új kihívás neki – mondjuk, a forgatásnak épp egy olyan szakaszában járunk, amikor nem is biztos benne, hogy meg tudja ugrani a feladatot. „Valamilyen finomságot, puhaságot kellene hozni, valamiféle lágyságot, de lehet, hogy csak azt tudom megmutatni, ahogy én ezt elképzelem, nem pedig azt, amilyen finom, puha és lágy én valójában lennék. Három hete forgatunk, és azért van bennem félelem, hogy ha elbasztam, akkor már nem lehet visszacsinálni. Bár Horvát Lili rendező egyszer azt mondta, hogy vágóasztalon is lehet színészetet csinálni. Ez az utolsó reményem” – mondja nevetve. Persze ennyi bizonytalanság a forgatás kellős közepén teljesen természetes.

Benett eddigi munkáit látva nem valószínű, hogy hiányozni fog belőle az őszinteség és a szuggesztivitás. Neki egyébként az Elveszett jelentés ugrik be elsőre, ha azt mondjuk, hogy romantikus film, úgyhogy eleve nem a hagyományos klisékben gondolkodik (szerencsére). Szabó Mátyás rendező szintén nem, és ezzel kapcsolatban azt meséli, azért választotta éppen őt Ábel karakterére, mert

„van egy olyan speckó tulajdonsága, amit nem találok meg másban: egyszerre igazi hősalkat, és egy elveszett gyermek, nekem pedig ehhez a sztorihoz pont ilyen kellett”.

A másik főszerepet, Vera figuráját Hartai Petra alakítja, akit korábban a #Sohavégetnemérős című filmben, vagy az Oltári csajok című sorozatban lehetett látni (meg persze színházban). Az ő jelenléte viszont érdekes lesz, mivel a film egy részében az arcát nem, csak egyes testrészeit láthatjuk, hiszen amikor Ábel „szubjektál”, akkor Vera szemével látja a világot. Ezt képileg kétféleképpen oldják meg: egyrészt ilyenkor egy női operatőr, Meister Natália viseli majd a kamerát egy bukósisakra erősítve, másrészt lesz olyan is, hogy a „fő” operatőr, M. Deák Kristóf és Petra szorosan egymás mögé állnak, és Kristóf az ő háta mögül filmezi a képbe bevillanó testrészeket. Mátyás szerint ugyanis „a színész a kezével is színész”, tehát fontos, hogy azok Petra kezei legyenek.

Kiemeli azt is, hogy a színészválasztásnál és a karakterek megjelenésénél arra törekedett, hogy akiket a nézők már ismerhetnek máshonnan, azok is új oldalukat mutassák meg. Lukáts Andor, vagy a mai jelenetben szereplő Nagy Mari például már rengeteget filmezett, de itt már kinézetük is egészen más lesz, mint eddig bármikor, és Benett külsején is alakítottak. De azért rágörcsölni sem szeretne arra, hogy minden hú, de eredeti legyen ebben a filmben. M. Deák Kristóffal szoktak is nevetni azon, hogy egy-egy elem melyik korábbi filmben tűnt már fel, de aztán elengedik az egészet, mert ami igazán számít, hogy ez majd egy jó film legyen.

És az, hogy ez mennyire sikerül, legkorábban 2022 őszén derül ki, akkorra tervezik a film mozibemutatóját (addigra azért már csak nyitva lesznek mozik!), de ez függ a fesztiváloktól is: Petra azt reméli, hogy a Vándorló levelek eljut majd néhány nemzetközi filmes mustrára. És mivel ma már muszáj abban is gondolkodni, hogy mikor és hogyan (illetve hol) kerül képernyőre, ez is motoszkál már a fejében: szerinte nem lenne baj, ha rövidebb ideig menne moziban, mint ahogyan régen játszották a filmeket, viszont rögtön felkerülne egy streamigcsatornára, szinte kihagyás nélkül.

Azért egy rendező lelki szeme előtt még mindig a mozis vetítés jelenik meg elsősorban: Mátyás nagy vágya az volna, ha a film egy-két pontján valami nagy csendet sikerülne teremteni a moziteremben. Mondjuk, olyat, mint amikor nekünk, látogatóknak kell elhallgatnunk a forgatáson, mert kezdődik a felvétel. Hirtelen minden szem a monitorra szegeződik, megszólal Lukáts Andor, és tényleg máris eltölt minket az áhítat. 

Gyárfás Dorka

Képek: Szilágyi Lenke