„Ezt kicsit túlálmodtátok, fiúk!” – az Átjáróház című film forgatásán jártunk, még előtte…

–

Ez még akkor történt, amikor nem tudtuk, mekkora a baj

Én ugyan már maszkban indultam el a forgatásra, és útközben arról beszélgettünk Jankával, a fotóssal, hogy egyetlen pomelo kétnapi C-vitamin adagunkat fedezi, de még semmi sem tartott zárva, és a város tele volt élettel, ahogy átszeltük. Aztán megérkeztünk a rákospalotai traktorgyárba, és egy másik univerzumba csöppentünk. Egy olyan filmstúdióba, amilyet a hollywoodi szuperprodukciók werkfilmjében látni: egy hatalmas hangárba, amiben egy színpadszerű képződményen green boxot (zöld falakkal határolt díszletet) építettek fel (így készülnek a digitális hátterek), akörül zajlott minden. A stáb a sötétben sündörgött körülötte. 

A kis zöld, nyitott falú dobozban pedig félig felépített tetőteraszt, egy szülinapi vacsora kellékeit, és kezdetben két színészt, Rujder Vivient és Bárnai Pétert láthattuk egy jelenetet próbálni. Míg igyekeztünk csendben megtalálni azt a helyet, ahol a legkevésbé zavarunk, én a sminkes, Schőn Adri nyakába borultam (volna), aki máris ellátott kézfertőtlenítővel, ahogy az egész stábot. Mondom, akkor még azt hittük, ennyivel megússzuk. 

Madarász Isti, a film rendezője a monitor mögül figyelte a próbát, amikor az első asszisztense, György Csilla elüvöltötte magát:

„Kecske nélküli próba, figyelj! Indít… és tessék!” Na, innen tudtuk, hogy lesznek még furcsaságok.

Meg abból, hogy ekkor belépett a színfalak mögül Kútvölgyi Erzsébet egy olyan pompás boszorkányjelmezben, amiben fel sem ismertük volna – ha nem tudjuk előre, hogy ő is fontos szerepet kapott a filmben. Ahogy Kulka János is, de őt a próbán még egy dublőr helyettesítette, mert nem volt szöveges feladata, sem közelije.   

Kútvölgyi és Kulka tulajdonképpen a történet két végpontját képviselik: egyikük a jó, a másikuk a gonosz (na, vajon melyik melyik?), és a két fiatal főhősnek közöttük kell megtalálnia a helyes utat egymáshoz. Mert az Átjáróház valójában romantikus film, ahogy később Madarász Isti rendezőtől megtudom. Nem annak indult, de végül az lett belőle, és Isti vágya az volna, hogy ha egy nap elkészül – aminek az időpontja most valahová a bizonytalan jövőbe került–-, akkor az emberek úgy érezzék, mintha nagyon romantikus, néha meseszerű Pixar családi filmre ültek volna be. 

„Ezt a forgatókönyvet eredetileg Veres Attila írta, és horror lett volna, de abban a változatban a Filmalap elutasította” – meséli. „Megkeresett Muhi András producer, hogy olvassam el, nekem pedig az volt az érzésem, hogy bár ez egy sötét, okkult, pesszimista történet, valójában egy romantikus vígjáték is lehetne.” Felvetette az ötletet Muhinak, aki kölcsönadta a visegrádi nyaralóját, és ott Veres Attilával négy sűrű nap alatt átírták az egészet.

Így lett belőle egy történet, ami nem okkult, hanem meseszerű, nem pesszimista, hanem optimista, és nem egy elfuserált szerelem története, hanem egy szerelemért küzdő fiú sztorija.

„Hirtelen minden összeállt, pedig a főszereplők és egy csomó dialóg megmaradt az eredeti fogatókönyvből is, csak már egészen mást jelentett.”

Mi ugyan nem olvastuk még, de ha hihetünk a főszereplőnek, Rujder Viviennek, akkor tele lesz meglepetésekkel: „Nem egy átlagos film, és nekem éppen ezért annyira tetszik” – lelkendezett. „Olyan a forgatókönyve, hogy már otthon sikítozva olvastam. Rég esett meg velem, hogy meglepő fordulatokkal találkozzak! A szakmámból kifolyólag elég jól ismerem a történetek dramaturgiáját, ki tudom következtetni, mi után mi történhet, ezért ritkán érnek váratlan hatások. Itt viszont az volt, hogy atyaég, ha ezt tényleg meg lehet csinálni, akkor ebből nagyon jó film lesz.”

Bárnai Péter egy picit többet is elárult a cselekményről. Például azt, hogy a java része egy hullaházban játszódik, ahol az ő karaktere, Krisztián éjjeliőrként vállal munkát.

„Biztos te is láttál már olyan srácokat, akik még mindig az anyjukkal élnek, és elfogadják tőle a gondoskodást. Na, hát ő is ilyen volt, tök jól ellett volna a dolgaival, csak aztán egyetlen nap leforgása alatt találkozik a szerelemmel, és állást kap egy hullaházban, ami mindent megváltoztat: elvezeti őt az életfeladatához” – meséli.

Bárnai úgy érzi, valójában ő vezeti majd végig a nézőket a történeten: „Nagyjából a film feléig én vagyok a néző szeme, velem jönnek erre a kalandra, és velem együtt értik meg, mi történik. Sokat beszélgettünk erről Istivel, hogy mire hogyan kell reagálnom, mert olyan képtelen helyzetekbe kerülök – de aztán abban maradtunk, hogy pont úgy, ahogyan az életben tennénk:

az ember először elutasítja, nem hiszi el, aztán dühös lesz rá, és csak a legvégén fogadja el.”

Valahogy úgy, mint ezzel a vírusjárvánnyal, nem igaz? 

Közben megérkezik a kecske, akit Kútvölgyinek mint Ilus néninek (Krisztián nevelőanyjának) kell behoznia a jelenetbe. Szép, impozáns állat, nagy szarvakkal, nem egy mezei kecske. Három idomár kíséri, akik a kulisszák mögött megbújnak, és egy zsinórral terelik az állatot, így nem tud elszabadulni. Kútvölgyi Erzsébet később azt meséli, így nincs nehéz dolga vele – majd jövő héten, amikor egy panellakás konyhájában kell együtt játszaniuk, az lesz a kihívás.

De ahhoz már a koronavírusnak is volt egy-két szava. Ez a kihívás is a bizonytalan jövőbe tolódott…

Szegény Madarász Isti, szegény filmesek…

Ezt a produkciót még az átlagosnál is több nehézség sújtotta, másodszor kellett leállítani a készülését, szélnek ereszteni a munkatársakat. Egyszer már úgy volt, hogy forgatnak, minden készen állt hozzá – szereplők, stáb, helyszínek –, amikor Andy Vajna halála után leállt a Filmalap, befagyasztották a már megítélt támogatásokat is. „Én akkor darabjaimra hullottam” – meséli Isti. De aztán felállt az új Nemzeti Filmintézet, és mindjárt az első döntésük értelmében folytathatták a munkát. „Azonnal utána kellett nézni, hogy melyik színész elérhető még, és ki az, aki közben elszerződött máshová. Sok mindent át kellett alakítani.”

De nemcsak a csúszás miatt, hanem mert a költségekre is vaskézzel kellett vigyázni, nehogy „elszálljanak”. Pontosabban állandóan nyesegetni. Nem tudom, ismeritek-e Istit (korábbi filmjei: a Hurok vagy A fekete múmia átka és az Egy szerelem gasztronómiája című tévéfilmek), de ő valójában az a rendező, akinek Hollywoodban kellene lennie. Nem szeretne kicsit álmodni, és emiatt most különösen nehéz helyzetben volt. 

„Amióta csak előkészítettük a produkciót, nem felfelé építjük a filmet, hanem lefelé bontjuk, és abban bízunk, hogy még mindig nagyon sok marad benne.

Pár napja két átállás között György Csilla, a rendezőasszisztens finoman megjegyezte: »Azért ezt kicsit túlálmodtátok, fiúk!« És akkor azt mondtuk az operatőrrel, Garai Gáborral: »Igen, sőt mi ennek a négyszeresét álmodtuk meg, amiből folyamatosan el kell engednünk, de ami végül a vásznon lesz, még mindig nagyon sok, és a nézők imádni fogják.« Egyébként folyton megfogadom, hogy a következő filmemben majd három ember ül egy szobában és csak beszélgetnek… Most is, ahogy megérkezett az a szép nagy kecske a díszletbe, akit Lidérnek hívnak és mindenhová odapisil, azt gondoltam magamban: »Nem vagyunk normálisak. Minek ide a kecske? Mitől lehetne ez a munka még nehezebb?« Hát, úgy, hogy jövő héten egy pici panellakásban forgatunk, és ott is szerepelni fog az élő kecske, plusz még egy holló.” 

De ahogy mondtam, azelőtt azért pihenhetnek egy nagyot – sajnos túl nagyot is…

Pedig minden nehézség ellenére az Átjáróház stábja olyan lelkesen dolgozott, és annyira reménykedett benne, hogy még be tudja fejezni a felvételeket, mielőtt a koronavírus-helyzet igazán komolyra fordul, hogy öröm volt köztük lenni. Rujder Vivien úgy fogalmazott, neki mindennap olyan, mintha az első forgatási napja lenne: olyan „pozitívan gyomorremegős”, amikor a legjobb formádat akarod hozni.

Kútvölgyi Erzsébet azt mesélte, nagy öröm számára, hogy sok év után újra kamera elé állhat, mert ez olyan, mint a biciklizés: sosem felejti el az ember. Bárnai Péter pedig úgy érezte, végre kamatoztatni tudja azt a szakmai tudást, amit a Bátrak földjén fél éves forgatása alatt szerzett meg.

Az élet azonban közbeszólt, és ahogy szinte az egész szórakoztatóiparnak – színházaknak, koncerteknek, kiállításoknak –, úgy a filmszakmának is le kellett húznia a rolót egy időre. Rajtunk is múlik, hogy mennyi időre…

Minél fegyelmezettebbek vagyunk most, talán annál hamarabb folytatódhat az élet.