–

„Maradj otthon!” Két egyszerű szócska, amiket első pillantásra nem tűnik nehéznek betartani, hiszen annyit kér: ne menj sehova. Most azonban – pár hét tapasztalatával a hátunk mögött – azt hiszem, mindannyian rájöttünk, hogy amilyen egyszerűnek tűnik, legalább annyira nehéz is. Ki jobban, ki kevésbé jól bírja a bizonytalanságot és a bezártságot. Nemcsak fizikailag megterhelő, hanem – főleg – lelkileg is. Nekünk, akik otthonosan mozgunk a digitális világban, valamivel könnyebb, hiszen tudjuk ügyes-bajos dolgainkat az interneten keresztül intézni, a baráti összejövetelektől kezdve a nagybevásárláson át a pénzügyekig. Praktikus értelemben könnyű a minimálisra szorítanunk azoknak az eseteknek a számát, amikor kitesszük a lábunkat otthonról.

Azoknak az idős hozzátartozóinknak viszont nehezebb a helyzete, akik csak korlátozottan, vagy egyáltalán nincsenek a digitális tudás birtokában. Ráadásul ők azok, akiknek most tényleg létfontosságú, hogy az egészségük megőrzése érdekében ne menjenek ki az utcára.

Olyan megpróbáltatás ez, amire – ahogy mi sem – nem voltak felkészülve, de muszáj alkalmazkodniuk. Ebben kell segítenünk őket, ahogy tudjuk. 

Ha a nagyi nem mehet a boltba, menjen a bolt a nagyihoz

Egy ideje már itthon is kiépült a nagyobb áruházláncok és a kifejezetten élelmiszer-kiszállításra specializálódott cégek piaca, ahol készpénz használata helyett bankkártyával is fizethetünk, ezzel is megspórolva egy felesleges érintkezést, és a készpénz használatát. Nem mellesleg megkönnyíti a mindennapjainkat, és megspórol néhány órát az életünkből. Most azonban tényleg a lehető legpraktikusabb megoldás házhoz szállítással megoldani a nagybevásárlást, így, ha magadnak berendeled a heti adagot, egy füst alatt miért ne tennéd ugyanezt a nagyszülőkével? Persze nem mindenhol érhetők el ezek a szolgáltatások, de ahol igen, ott érdemes élni vele, ráadásul a nagymamának/nagypapának megspórolsz egy cipekedést.

De nem csupán az élelmiszert lehet ma már házhoz rendelni, hanem bármilyen alapanyagot, amire szükség lehet.

Zseniálisan köt a nagyid? Egy igazi gobelin-mester? Imád kertészkedni, vagy falja a könyveket? Mindegyikhez be lehet szerezni az alapanyagokat kiszállítással, és hát, mikor van ezekre a hobbitevékenységekre idő, ha nem most?

E-számla, e-lottó, e-minden

Őszintén bevallom, eddigi életem során kétszer jártam úgy postán, hogy feladtam valamit. Az egyetemi jelentkezési lapot kellett elpostázni, ezt az egyet nem adhattuk be az interneten keresztül. Minden mást – befizetni a csekkeket, levelet írni – online intéztem és intézek különböző oldalak és applikációk, vagy éppen QR-kód segítségével, hiszen ezzel kikerülöm a sorban állást és a felesleges utazgatást, ráadásul pár kattintás az egész. Nem vagyok ezzel egyedül, a legtöbben már ezt az egyszerű módját választják a hivatalos és kevésbé hivatalos ügyek intézésének.

De ahogy annak idején nekünk sikerült néhány lépéssel pénzügyileg átállnunk az online rendszerre, úgy pár perc alatt a veszélyeztetett korú idős rokonaink dolgait is át tudjuk helyezni a digitális térbe, ezzel is megóvva őket az egyik legveszélyesebb helyzettől: a sorban állástól.

A technikának hála pedig még a lottózóig sem kell kimozdulniuk, hiszen már a neten is fel lehet adni a nyerőszámokat: mínusz egy közösségi érintkezés.

A „te csak ne aggódj semmin” nem válasz!

Információs társadalmunkban az eddigi, koronavírus-járvány előtti időkben is eszeveszett hírzaj vett minket körül, amiben igencsak észnél kellett lenni, hogy ne dőljünk be az álhíreknek. Ha lehetséges, a fake news-műfaj most még veszélyesebb, mint valaha. A „kamillatea ezt is gyógyítja” szlogenjétől a „felesleges vergődni, fél perc alatt belehalunk”-felkiáltásokig igen széles skálán mozognak a jelenlegi helyzetünkről szóló kamuhírek. Mi, digitális bennszülöttek is könnyen beleszaladhatunk egy-egy ilyen hazugságba, hát még azok a társaink, akik kevésbé rutinosan mozognak az internet könyörtelen sztyeppéjén.

Arról, hogy hogyan lehet ezeket kiszűrni, most nem mesélnék részletesen, írtunk már róla ITT, ITT és ITT, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a felelős tájékozódás kulcsfontosságú, és egy hír, nem hír, azaz egy információt minimum három forrásból ellenőrizzünk!

Azonban nem is csak önmagunkat fontos fejlesztenünk e téren, hanem idős hozzátartozóinkat is, akik koruknál fogva nem születtek bele a rohamtempójú információdömpingbe.

Beszélgessünk velük a hírekről, erősítsük meg egy-egy értesülésüket, vagy adott esetben cáfoljuk azokat, amik egyértelműen nem igazak.

Ebben a nagyon bizonytalan helyzetben mindenki a híreken csüng, próbálja összerakni a hírhalmazból az adott pillanatra vonatkozó érvényes képet, csak azért, hogy az pár perc múlva érvényét veszítse, és kezdhessük elölről összeszedegetni a friss infómorzsákat.

Iszonyú frusztráló a tudatlanság, és óriási felelősségünk van abban, hogy segítsük egymást a hiteles adatok megtalálásában.

Az emberi agy amilyen csodálatos, annyira szemét is

Jó, tegyük fel, hogy minden lehetséges platformon megkönnyítettük a nagyszüleink és szüleink életét, nem kell elhagyniuk az otthonukat – tehát biztonságban vannak. Ám nem kizárólag a fizikai egészségük érdekében fontos minden praktikus segítséget megadnunk nekik, ugyanennyire elengedhetetlen – ha nem jobban – a lelki egészségükkel is törődnünk.

Van pár ismerősöm, aki az elmúlt fél évben nem igazán mozdult ki otthonról, és nem volt vele különösebb problémája. Mégis egymástól függetlenül arról számoltak be nekem, hogy amióta nem szabad elhagyniuk a lakást, majdnem beleőrülnek, és alig várják, hogy vége legyen.

Pedig miután elül a járvány, ők akkor sem fognak egész nap az utcán grasszálni. Na, erre mondom, hogy az emberi agy egy szemétláda:

amíg a saját döntésünk, addig nem probléma, ám amint – ebben az esetben helyesen – kiveszik a kezünkből az irányítást, és korlátozásként éljük meg ugyanazt, az máris rossz érzéseket vált ki belőlünk.

Biztos vagyok benne, hogy sokan küzdenek most ezzel.

Valószínűleg mindenki olvasott már olyan kommentet a közösségi médiában, amelyik fröcsögve szidta az utcán lévő időseket, mondván, mi a kiskutya füléért – és most finoman fogalmaztam – nem tudnak megülni a seggükön. Baromi gyorsan nyitjuk szólásra a kommentablakot, anélkül, hogy egy pillanatra is belegondolnánk a helyzetükbe.

Sokaknak a bevásárlás nemcsak az életük fenntartásához kötelező tennivaló, hanem a szociális életük színtere is.

Gondoljon bele mindenki egy pillanatra, aki már kiejtett a „virtuális száján” a fentihez hasonló, felháborodott mondatot, milyen lenne, ha az online eszközök mennének a kukába, és nem beszélhetne a barátaival, ismerőseivel bizonytalan ideig. Ugye, hogy hátborzongató? Mert akik öklöt rázva beolvasnak, azok pontosan ezt kérik az idősebb társainktól. Az természetesen fontos és felelősségteljes elvárás, hogy ne menjenek ki az utcára, de beszólás helyett inkább segítsük őket abban, hogy ők is megtanulják azokat az alternatív módszereket, amik nekünk már több mint természetesek, és kiválthatják a személyes érintkezést (valamelyest).

Digitális oktatás – nem csak gyerekeknek

Természetesen vannak olyan idős emberek, akik aktívak az online világban, és némi segítséggel velünk együtt élvezhetik olyan platformok előnyeit, amik számunkra magától értetődőek.

Ezer meg egy csetes alkalmazás és (videó)telefonos program áll rendelkezésünkre, hogy pár kattintással „összetolhassuk” a sok esetben több kilométerre lévő nappalijainkat.

És ha a péntek esti sörözést a haverokkal gond nélkül megoldjuk a neten, akkor miért ne lehetne a szokásos vasárnapi családi ebédet is átköltöztetni az online térbe? Persze a nagyi főztjét ez esetben nem élvezheti a család, de a közös élmény megmarad.

Ehhez pedig kizárólag a türelmedet és a már birtokodban lévő tudást kell elővenned, hogy elmagyarázd a rokonoknak, hogyan kapcsolódhatnak be ebbe a virtuális összejövetelbe. Van, akinek gyorsabban, van, akinek lassabban fog menni, de a végeredmény ugyanaz: egészen biztosan megéri, hogy láthatjátok egymást.

Hogy vagy?

A legfontosabb kérdés. Ennek feltevéséhez pedig még csak különösebb digitális erőfeszítés sem szükséges. Mert most aztán tényleg mindenki van valahogy. És az, hogy meghallgatunk másokat, a legnagyobb lelki segítség, amit nyújthatunk.

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images