Az internetnek nincs szerkesztősége

Sajnos a mai napig sokak hiszik úgy, hogy „ami valahova le van írva, az igaz”. Ez bizony nagyon nincs így. Ez a naivitás főleg az idősebb generációra jellemző, nem véletlenül. Akik még az internet előtti médián szocializálódtak, megszokták, hogy amit írnak és mondanak nekik a különböző médiumok, a mögött (jó esetben) képzett, szakmájuk alapelveit betartó újságírók vannak.

Viszont beköszöntött az újmédia időszaka az internet robbanásával, ami az egyik azon dolgok közül, amiknek a legjobb tulajdonsága egyben a legrosszabb is: bárki és mindenki előállíthat tartalmat.

Ez nyilván jó, mert mindenkinek megvan a lehetősége, hogy a cégének vagy magának létrehozzon egy platformot, feltöltsön a kiskutyájáról egy cuki videót… vagy naponta írjon blogot. Igen ám, de csak az egyénen múlik, hogy azon a blogon, honlapon vagy videóban mi történik. Lehet egy kiskutyás poszt vagy egy oltári nagy kamu arról, hogy a retek a legjobb ablaktisztító szer. És ez még csak egy ártatlan kis hazugság, talán egy jó sztori kerekedhet abból, hogy Anci néni szombat délután retekkel vakargatja órákig az ablaküveget.

De az már kicsit sem poén, amikor elkeseredett, beteg embereket próbálnak megetetni azzal, hogy a kamillatea gyógyítja a rákot. Mert ilyen is van.

Az internet olyan platform, amit nem szabályoz a kutya se. Az hoz létre honlapot, blogot, felületet, aki akar. Olyan tartalommal tölti meg, amilyennel akarja. Tárhelyet pénzért, és nem becsületességért osztogatnak.

Sőt, van, hogy pénz sem kell hozzá csak egy blogmotor vagy egy közösségi média oldal.

Miről ismerszik meg a kamuoldal?

Az első, ami gyanúra adhat okot, hogy az oldal „eu/info/me/org”-ra végződik. Persze lehet „rendes” oldal is ilyen végű, de a profi, országos honlapokat „.hu vagy .com” véggel találjuk.

De nemcsak az oldal végződésére érdemes figyelni, hanem a honlap nevére is, hiszen előszeretettel adnak ezeknek a álhírportáloknak olyan nevet, ami nagyon hasonlít létező szerkesztőségek nevéhez (például hir-tv.com).

Nagyon gyakori, hogy ezeken a felületeken súlyosan kattintásvadász (clickbait) címeket adnak az írásoknak.

Semmi más cél nincs, mint a figyelemfelkeltés, félinformációk csepegtetése, hogy a cím elolvasása után biztosan kattintson a fogyasztó.

Ennek a vége pedig általában az, hogy vagy nem azt kapja a kattintó, amit a cím ígért neki (szaftos pletyka, megdöbbentő botrány), vagy egy bődületes marhaság bontakozik ki a sorokat olvasva.

A cím mellett a szöveg nyelvezete is árulkodó lehet. A szokásosnál több helyesírási hiba, valamint a kifejezetten laza, szinte tolakodó hangvétel. Ezen felül az ilyen irományoknak már a bevezetésében arra ösztönöz a szerző, hogy mindenképpen oszd meg ezt az infót az ismerőseiddel, és lejjebb görgetve sem rest még párszor az orrodba tolni, hogy „vidd hírét ennek a világrengető információnak”.

Továbbá fontos, hogy ezeken az oldalakon soha nem találsz impresszumot. Márpedig egy komoly híroldal vagy magazin, ami tájékoztatni akarja az internet népét, nem rejtegeti a munkatársai nevét.

Itt viszont: nincs név, nincs felelős, egyszerű, mint a karikacsapás.

És hiába keressük a listát, ami az összes ilyen oldalt felsorakoztatja, nem létezik teljes jegyzék, hiszen rengeteg van. A Mindenegyben, a Tudnodkell, a 2perc csak a jéghegy csúcsa, a kamutartalmakat gyártó oldalak gombamód szaporodnak.

Öröm az ürömben, hogy attól, hogy valaki megosztja ezeket a cikkeket a Facebookon, az ottani adataink nem kerülnek ezekhez az oldalakhoz. Adathalászat áldozatai olyan esetekben lehetünk, ha egy bizonyos alkalmazás használatához (például: Mi lenne a csincsillaneved?) az alkalmazáson belül csatlakoztatjuk a Facebookos adatainkat.

Oké, de hogyan lehet ellenük védekezni?

Ez az a kérdés, amire a választ médiakutatók az egyetemekkel karöltve keresik már jó ideje, de még nem találják. Nálunk az ELTE-n is rengeteg kurzus szól az álhírek természetéről és az ellenük való lehetséges védekezési formákról, de egységes megoldás nincs.

A hülyeség terjesztése ugyanis nem esik büntetőjogi kategóriába, ráadásul impresszum és egyéb adatok hiányában a felelősöket sem lehet megtalálni. Így hát az egyetlen, amit tenni lehet velük szemben, a tudatos hírolvasás.

A megváltozott médiahelyzetnek köszönhetően ezer irányból millió információ dől ránk naponta, és ha nem tudunk szelektálni, könnyen bent találhatjuk magunkat az erdőben. A cél, hogy olvasók, és ne fogyasztók legyünk. Figyelj a fent említett jelekre, amik azt ordítják: hé, haver, itt valami nem stimmel! Továbbá ideje, hogy az egyik újságírói alapelvet mindannyian magunkévá tegyük, miszerint: egy hírt minimum három forrásból kell ellenőrizni.

És még így sem vagyunk 100 százalékig védettek a hazugságokkal szemben. De nagyon fontos, hogy legalább minimális erőfeszítést tanúsítsunk a tájékozódás során – a saját érdekünkben.

Dián Dóri