–

Ugyanis kiderült az adatsorokból, hogy átlagosan minden egyes napra jut legalább egy olyan esküvő Magyarországon, ahol a házasulandó férfi partnere egy gyerekkorú lány.

2016-ban 388 lány kötött házasságot 18 éves kora előtt.

A legidősebb vőlegény 61 éves volt, ő egy 17 éves lányt vett el. Ez az adat nem kirívó, mert minden évben 300 és 400 közötti lány kötött házasságot – a 2009-es évet tekinthetjük csak kiugrónak, amikor 473 olyan lány volt érintett, aki még nem töltötte be a 18. évét.

Többségük esetében nem beszélhetünk nagy korkülönbségről (17 és 23 év közöttiek a házastársak), azonban sajnos elég sokszor nagyon mély generációs szakadék van a felek között, ami legalábbis felveti annak gyanúját, hogy kényszerházasságról beszélünk. 2016-ban 61 éves volt a legidősebb férj, 2015-ben 51 éves, 2014-ben 60, de igazából 2009-ig visszamenőleg nincs olyan év, hogy 50 év feletti férj ne állt volna oltár elé egy 16–17 éves gyereklánnyal.  

Persze nemcsak a lányok érintettek, hanem a fiúk is. Bár ők sokkal kevesebben vannak, és érdekes módon a korkülönbség sem olyan nagy az esetükben.

2016-ban 37 tizenéves kamaszfiú lépett házasságra, 2015-ben 31, 2014-ben 37 – tehát átlagosan 30–40 közötti fiúnak kötik be a fejét évente. De itt a legidősebb menyasszony 21 éves volt (a vőlegény pedig 17), és évekre visszamenően sem fordult elő olyan, akár 45–50 évnyi körkülönbség mellett kötött házasság, mint a lányok esetében.

Gyerek = Vagyontárgy

Ez elképesztő. Főleg annak fényében, hogy (büntetőeljárási adatokból) tudjuk: előfordul, hogy a gyereket a család adóssága fejében adják férjhez, kvázi vagyontárgyként, ahogy az is ismert gyakorlat, hogy házassággal „legalizálják” a prostitúciót.

Magyarországon a jogszabályok 16 éves kortól már lehetővé teszik a házasságot, ha az illetékes hatóság engedélyt ad rá. Ezt a kérelmet a gyereknek kell előterjesztenie, és az eljárás során mindig meg kell hallgatni a szülőt is.

Az eljáró hatóság azt vizsgálja, hogy a gyerek érdekét szolgálja-e a házasság, és szabad akaratából döntött-e így. Ezen túlmenően a háziorvostól is bekérnek egy igazolást, hogy a gyerek „a házasságkötéshez szükséges testi és értelmi fejlettséggel rendelkezik”, és az is előfordulhat, hogy a családvédelmi szolgálatot is bevonják a történetbe (tanácsadáson kell részt vennie a párnak).  

Elképesztő, hogy Magyarországon még létezik egy ilyen jogintézmény, amiben legalább két hivatalos helyen tudnak a gyerek házasságáról – a gyámhivatalban és az anyakönyvvezetőnél –, még orvos is megvizsgálja a gyereket, hogy fizikailag alkalmas-e a házasságra, és amiben

szakemberek asszisztálnak valamihez, amiről tudjuk, hogy jó esetben akkor sem a gyerek érdeke, ha egyébként nem kényszer áll a háttérben, hanem egy mindent elsöprő kamaszkori szerelem, illetve egy nemzetiségi szokás vagy rossz kulturális hagyomány.

Nem a gyerek érdeke

Az Európa Parlament nőjogi bizottsága idén áprilisban fogadott el egy olyan felhívást, ami szerint mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy 2030-ra a gyermekházasság és a kényszerházasság eltűnjön Európából.

Merthogy a házasságkötés akkor sem a gyerek érdeke, ha nem erőszak vagy kényszer áll a háttérben, hanem egyéb okok. Tudjuk, hogy egy ilyen döntés általában korai gyermekvállalást is magával hoz, ami az érintett leányanya oktatási és munkaerőpiaci helyzetét is nehezíti, arról nem is beszélve, hogy milyen egészségügyi kockázatai vannak mindennek. A korai házasság – a statisztikák szerint – növeli a családon belüli erőszak előfordulását. És akkor még csak az objektív hátrányokról és veszélyekről beszéltünk, az egész történet érzelmi-, lelki dimenzióját és kockázatait meg sem említettük.

„Rómeó és Júlia”-történetek persze léteznek, meg van mindent elsöprő kamaszkori szerelem is, de hogy ebben az érzelmileg felfokozott állapotban is a házasság-e a legmegfelelőbb lépés, az mindig kérdés.

Rengeteg információra lenne még szükség ahhoz, hogy reális képet kapjunk a magyarországi gyermekházasságokról és az azzal kapcsolatos hivatali, hatósági gyakorlatról.

De önmagában ezek a számok, és hogy a jelenség itt van a mindennapjainkban, mindenképpen el kellene hogy indítson legalább egy vitát, és nyílt kommunikációt, szembenézést arról, hogy mit gondolunk a gyerekekről, és az ő helyzetükről.

Kultúrák, jogok

Tudom, hogy sokak fejében elsősorban az realizálódik, hogy „ez a probléma roma családokat érint, és alapvetően ez kulturális kérdés”. Lehet, hogy így van. Nem tudom, mert erre nincs statisztikai adat. Azt viszont tudom, hogy Magyarországon a jogszabályok mindenkire egyenlően vonatkoznak. Egy roma lánynak sincs kevesebb joga iskolába járni, tanulni, világot látni, mint egy nem romának. Ahogyan nincs „külön jogosítványa” sem arra, hogy tizenévesen már rendszeres szexuális kapcsolatot létesítsen, párkapcsolatban éljen és gyermeket vállaljon. Ha ezt a hatóságok természetesnek veszik, ha mi, társadalmi szinten természetesnek vesszük, hogy ez így van, akkor súlyosan megsértjük (nemcsak az érintett) hanem valamennyi  magyarországi gyerek jogait.

Tisztában vagyok vele, hogy ez egy bonyolult kérdés, és nem lehet sem gyorsan, sem pedig egyszerűen megoldani. De az, ami most történik, hogy úgy teszünk, mintha ez az egész nem létezne, de legalábbis nekünk semmi dolgunk vele, az a létező legrosszabb „megoldás”.

*Disclaimer: Ezúton is köszönet  KSH-nak, hogy a 2018-as gyermekjogi jelentés elkészítéséhez kérésünkre rendelkezésünkre bocsátotta ezeket az adatokat.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ cometary