Akiknek az utca az irodájuk: önkéntes jogászok a Blaha Lujza téren

–

Blaha Lujza tér, péntek délután. Megszokott arcok, néha elhúzó, szirénázó mentő, buszra váró emberek. A tér egyik felén rendőrségi kisbusz, mellette jó pár egyenruhás. A sarkon beszélgetnek.

Ujfalusi Bettivel találkozom itt, aki önkéntes jogi tanácsadóként dolgozik. Minden pénteken lakhatási szegénységben élő és hajléktalan embereknek segít több más jogásszal és joghallgatóval együtt. Meglepődve konstatálom a rendőri jelenlétet, de Betti megnyugtat, hogy okkal vannak ott, ugyanis a gyülekezési törvény értelmében ez demonstrációnak minősül. Nekem elakad a szavam, de szerinte nem baj, hogy jelen vannak. Bár nem volt még példa arra, hogy igénybe kellett volna venni a segítségüket, de jó tudni, hogy a közelben vannak, ha valaki agresszívan lépne fel az utcajogászokkal szemben. Betti most fejezi be az egyetemet, társa, dr. Szabó Zsuzsanna már végzett, jogászként dolgozik. Kempingasztal és székek kerülnek elő, tájékoztató füzetek és két jegyzettömb.

A segítségkérők már gyűlnek

Nyugodtan várnak, közben van, aki rágyújt, más szidja a rendszert, a hatóságokat. 

A sorban állókról kiderül, hogy többen a lakásmaffia miatt kerültek utcára, de a rendezetlen tartozás után is hamar elveszítheti az ember az ingatlanát.  

Van, aki egyszerűen elcsúszott időben, és hiába rendezte a hiteltartozását, a lakását értékesítették, a megmaradt  pénz pedig nem elég semmire. Pedig az illetőnek van egzisztenciája, dolgozik, de a munkája Budapesthez köti, így nem tud máshol lakást venni. Mihály pedig egy helytelenül értelmezett jogi szakszöveg miatt került fél lábbal az utcára.

Az utcajogászok jelenleg tizenkilencen vannak, ennyien adnak ügyeletet. A pénteki alkalmak mellett szerdánként esetmegbeszélésre gyűlnek össze, és egyeztetik a stratégiai projekteket, átbeszélik a futó ügyeket.

Betti egyetemi körökből került be a csapatba, még másodévben találkozott a szervezettel egy fakultáció keretében. Jó fél éven át kísérte a jogászokat a Blahára, aztán ott ragadt. „A csapat is jó, a munka is izgalmas, különböző emberek és korosztályok vannak köztünk” – mondja. Ennek ellenére nem a civil szférában szeretne elhelyezkedni, hanem inkább a szerzői jogok területén.

A várakozók között ősz ember áll, láthatóan nem hajléktalan. Fotós volt valaha. Most csak egy papírt hoz ellenőrzésre, hogy jó lesz-e a bíróságra. Már egy ideje kapcsolatban áll a szervezettel.

Egy férfi várakozás közben sört pattint ki. „Péntek van, nem?” – fordul felénk. Ő azt szeretné megtudni, igaz-e, hogy ha gyámság alá veszi a beteget, akit ápol, akkor nem harmincezer, hanem százezer forint juttatást kap. A választ hamar megkapja, csalódottan távozik.

Idős, fekete ruhás hölgy huppan le a székre

Ő egy kunyhóért harcol, amit ledózeroltak, és azóta nincs hová mennie. Gépiesen sorolja, mi hogyan történt, miért találta magát egyszer csak az utcán. Zsuzsanna megértően bólogat, igyekszik segíteni.

Egy másik nő éhségsztrájkra készül. Tizenkilenc éve húzódik az ügye, egy vastag paksaméta gyűlt azóta össze róla. Nincs idő egyetlen délután alatt áttekinteni az egészet. A történetben szerepel volt férj, baleset, pénzbüntetés, fizetési meghagyás… és még sok minden más is. Láthatóan igen elkeseredett, és csak azt ismételgeti, hogy a bíróságok nem tesznek semmit – ő így minek éljen?

Nem ő az egyetlen, aki csak néhány jó szóra vágyik, örül, ha valaki meghallgatja. A mantraszerű vallomások egymást követik. Sokszor és sokaknak elmondták már, mi nyomja a lelküket.

Egy másik asszony érkezik, kicsi, vékony teremtés. Nem szeretné, ha fotóznánk. Ő az önkormányzati lakáspályázatról szeretne többet tudni. Most egyetlen szobában lakik a bérlők házában. Amíg egyedül volt, elég is volt neki ennyi, de közben lett egy élettársa, és így már kevés a hely. „Kettőnknek nem elég egy kis szoba, szeretnénk pályázni. Rájöttem, hogy kell nekem a tér. Ideges leszek az összezártságtól, és ez a kapcsolatom rovására megy.” Aztán legyint, túl hosszú a sor, és a párja is megérkezett. Majd később visszajönnek.

Tőlünk alig tíz méterre az ételért egy másik sor alakul

Egyesek mintha eltévesztenék a helyet, azt hiszik, itt kell feliratkozni az ételosztásra. Zsuzsanna közben arról mesél, hogy nemcsak hajléktalanok, hanem lakhatási szegénységgel küszködő emberek is megkeresik őket. Azok tartoznak közéjük, akiknél hiányzik valamelyik közmű, mert kikapcsolták. Vagy beáznak, vagy más ok miatt élnek méltatlan körülmények közt. Az októberben hozott hajléktalantörvényt hozom szóba. Az utcajogászok három hajléktalant képviseltek ebben az ügyben. Az alapvető jogok biztosához fordultak, mert alaptörvény-ellenesnek tartják a szabálysértési törvény módosításait.

Az utcajogász csapatának nem titkolt célja a jogtudatosság növelése, az, hogy az utcán élők megismerjék a jogaikat, lehetőségeiket. A lakhatási szegénységben élőknek pedig kilakoltatások kapcsán, önkormányzattal való peres ügyekben igyekeznek segíteni.

Szerencsére a csapatot már jól ismerik a rászorulók

A szociális intézetek, ételosztók ajánlják őket az ügyfeleknek.

A csapat nagyon vegyes, de a gyakorlat mindenkinek jól jön. A joghallgatókon kívül ügyvédek, ügyvédjelöltek, egyetemi oktatók, jogtanácsosok egyaránt képviseltetik magukat a Blahán, de „sztárjogász” még nem jelentkezett hozzájuk. A csapat tagjai továbbképzésen is részt vesznek, ahol többek között az ügyfelekkel való kommunikációt gyakorolják. Nagy segítség, hogy hajléktalan aktivisták is részt vesznek a munkájukban.

Kíváncsi vagyok, Betti mit tart személyes sikertörténetének. Kicsit gondolkozik, aztán egy ötéves BKV-tartozást említ, melyre fizetési meghagyást róttak ki, és tizenöt napon belül kézbesítési vélelemmel emelkedett jogerőre. „Itt sikerült megdönteni a kézbesítési vélelem jogerőre emelkedését, és végül a tartozást is elengedték. Több mint ötszázezer forintról volt szó” – meséli. A néhány pozitív eset mellett ugyanakkor Zsuzsanna és Betti keserű tapasztalata, hogy egyre szélesebb körből fordulnak hozzájuk. Ami valószínűleg azt jelzi, hogy rossz a szociális háló.

Zimre Zsuzsa

Képek: Chripkó Lili