–

Üdvözletem küldöm Szolnokról.

Az égbolt felhős, az élet 17.

A 17 „bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik.”

A 17 felveszi a kockás inget. 

A 17 nem kapiskálja.

A 17 nem érti.

A 17 tizenhét szeletből egynek a felét kapja, s annak a felét is elveszik.

A 17 nézi.

A 17 bólogat.

A 17 még magzat.

A 17 magzatpózban óbégat.

A 17 itt eszegeti kenyerét.

A 17 látja, de nem hallja.

A 17-nek jár a szája arról, amit nem is tud.

Csak tudhatna.

A 17 migráns.

Akkor a 17 a soro(so)n következő.

Akkor a 17-nek 10x17 méter kerítést!

A 17 fejlődjön gyorsan, reggel 8-tól, délután 4-ig legyen a padban!

A 17 járjon sportolni, és rendelkezzen minimum két nyelvvizsgával!

A 17 azért éljen, elvégre egyszer 17 az ember.

A 17 maradjon az országban, és minimum dolgozzon 117 éves koráig.

Az égbolt felhős, habár mintha lenne pár napsugár. 

Tetszett Szolnok, köszönöm. 

 

Üdvözletem küldöm Budapestről.

Az égbolt borús, az élet 24.

A 24 „Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer”.

A 24 kapiskálja, 

A 24-nek van gondolata.

A 24 hallja és meghallgatja: „Milyen garanciát tud adni a magyar embereknek, hogy nem ön jelenti a nemzetbiztonsági kockázatot?”

Önelégült mosoly: „Boldog karácsonyt!”

S bátorító bugyuta nevetés a háttérben. 

A 24-nek feláll a hátán a szőr.

A 24 hiába emeli fel fejét; hasztalan.

Ha a 24 mégis felemeli fejét, tán a „börtön ablakába soha nem süt be a nap.”

A 24 örül, míg egyetemen van. 

A 24 azt mondja: I stand with CEU.

A 24 szíve kettészakad.

A 24 szégyelli magát, mert eszébe jut:

A 26 Petőfi többet tett, mint én valaha tenni fogok.

A 24 tudja: nem válthat világot.

A 24 félhet: lesz-e a munkája.

A 24 karácsonykor retteg – mikor kenyere a torkán akad – mert ha kórházba kell menni, senki sem várja.

A 24-ben gyűlik a slejm, s egyenest az országalmára köp.

A 24 inkább bevarrja a száját.

Vagy annyiszor harap a nyelvére, hogy szinte megeszi. 

Az égbolt borús, lassan vihar közeleg. 

Köszönöm, mocskos-mocskos Budapest. 

 

Üdvözletem küldöm Londonból!

Az égbolt szürke, az élet 37.

A 37 „Szerte nézett, s nem lelé Honját a hazában.”

A 37 Kossuth lett, Görgey helyett.

A 37 angolul mondja a magyar himnuszt,

S magyarul az angol himnuszt.

A 37 háromgyerekes családapa.

A 37 nem is tudja már, mi nyelven beszéljen,

Mert a 37 nyelve Magyarországon maradt.

A 37 szíve pedig itt is meg ott is akad. 

A 37 bőre kék-fehér-piros,

A 37 sejtje piros-fehér-zöld.

A 37 itt eszi meg kenyere javát.

A 37 lehetne boldog,

A 37 árnyéka többé nem lehet a határon.

A 37 teát lélegzik,

A 37 egyik szeme sír meg a másik is.

A 37 látta a kolbászkerítést,

De nem haraphatott bele.

A 37 két kezével takarít, de legalább nem otthon.

A 37 már nem is tudja, hol az az ott meg a hon. 

A 37 Hi my name’s-zel üdvözöl.

A 37 megfutamodott, és inkább a Westminster apátságban üdvözül. 

De azért imádkozik, és minden egyes este elmondja: „Légy híve rendületlenül Hazádnak, oh magyar; Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar.”

Majd másnap a 37 könny-gyöngyökkel megpecsételi a képeslapot:

Az égbolt szürke, anya, apa, remélem, jól vagytok!

Alig várom a viszontlátást, s mondjátok: London, London, remélem, te kevésbé vagy mocskos.

 

Gyáfrás István 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/SFIO CRACHO