Nem könnyű műfaj a barátság. Ugyanolyan lavírozós, mindkét oldalról odafigyelést és empátiát igénylő létforma, mint a szerelem. Könnyen törik, szakad, reped egyik is, másik is. De ha erős, ha erőssé tettük, ha eléggé hittünk benne, és a munkát sem spóroltuk ki belőle, akkor túlélhet minket.

Örüljünk ma kicsit egymásnak. Legyünk hálásak – ha magától a szótól esetleg berzenkedünk is – azoknak és azokért, akik ott vannak nekünk, mert ahogy társ sem adatik feltétlenül mindenkinek, az igaz, épp nekünk való barát megtalálására sincs garancia, részben ez is szerencse kérdése.

A WMN-szerzők most elárulják, ők kiknek-kikért mondanak köszönetet ma. Aztán ti jöttök!

Trembácz Éva Zsuzsa: Zacskós narancsnak öltöztünk

A legjobb barátnőmmel 28 éve ismerjük egymást. Emlékszem, egymás mellett ültünk az első némettörténelem-előadáson, ahol az intenzív koncentrációtól mindkettőnknek megfájdult a feje. Aztán közel három évtized alatt volt sok minden: átbulizott, átbeszélgetett, cigifüstös egyetemi évek, utazások, egymást támogató facér időszakok, munkahelyváltás, párkapcsolati krízisek, esküvők. Ő volt az, akitől az egyetemen kölcsönkérhettem egy húszast a nyíregyházi gyorsvonatra, hogy hétvégén hazamenjek; akinek hetente kétszer mentem a postára levelet feladni, amikor ’96-ban külföldön élt; akivel egy régi farsangon zacskós narancsnak öltözve villamosoztunk a 4-6-oson az utazóközönség nagy örömére; akivel a lelkünkbe vésett két fontos mondatunkat nehéz helyzetben a másik mindig előkapja.

A klasszikus „ott folytatjuk, ahol abbahagytuk”-on túl – önző szemszögből nézve – a jobbik énemet hozza ki belőlem.

Bármikor beszélek vele, mindig energiával tölt fel, és egyszerűen jó vele együtt lenni. A miérteket reggelig tudnám folytatni, úgyhogy még annyit, hogy: köszi, Kolli!           

Tóth Dominika: Az én legjobb barátaim a testvéreim

Tényleg nem tudok mást mondani, csak őket. Mindig mellettem voltak. A legidősebb nővérem főként a tanácsadói szerepben van, mindenre tud valami szuper tippet adni. A középső tesóm, Bius az, akivel kicsi koromtól kezdve játszottam, vele rúgtam be először, most már együtt bulizunk, egy ideig együtt is éltünk.

Ha bármi baj történik, őket hívom először, vagy nekik írok. Szerintem nincs olyan, amit mi hárman ne tudnánk megoldani.

Anyáék rendszerint már csak azt tudják meg, hogy: „Történt egy kis baj, de semmi pánik, már elintéztük!”
Szóval nekem ők a legjobb barátaim.

Both Gabi: Ha ő nincs, én sem vagyok

A fekete-fehér képen tizennégy évesen, a színesen jó harminc évvel később
A fekete-fehér képen tizennégy évesen, a színesen jó harminc évvel később

Hiperérzékeny gyerek voltam. Ezt azzal kompenzáltam, hogy szuper erősnek mutattam magam. Az általános iskola felső tagozatában nagyon sok olyan dolog történt velem, ami egy felnőttnek is sok lenne. Kirekesztettek az osztálytársaim, és a tanáraim többsége is. Úgy gondolták, jobb, ha egy külön padsorban ülök, „meg ne fertőzzem” a többieket magammal. Lázadó, renitens kiskamasz voltam, és egyáltalán nem értett meg a környezetem.

Tizenkét évesen úgy éreztem, nem akarok tovább élni. Egyvalakit avattam be a terveimbe. Timi volt az egyetlen, aki mindig mellettem állt. Akkor is, amikor senki más.

Ha ő nincs, én sem vagyok már. Gyorsan segítséget kért, amikor kiderült, mekkora hülyeséget csináltam.

Azóta eltelt majdnem negyven év. Én már több mint harminc éve máshol élek, mást csinálok, de követjük egymás életét. A barátság nem múlik. Ritkán találkozunk. Ám az eltelt évek semmit nem változtattak az akkori érzelmeimen. A barátság, a bizalom és a szeretet örökre megmaradt.

Fiala Borcsa: Életem mélypontján minden reggel felhívhattam egy éven át

Amikor felvettek a gimnáziumba, izgatottan néztem az iskolakapura kifüggesztett névsorra, hiszen tudtam, hogy ez lesz az a négy év, amikor rengeteg izgalmas, életre szóló kapcsolatom fog születni. Hangzás alapján rögtön ki is szúrtam magamnak egy lányt, a zsigereimben éreztem, hogy ő lesz a legeslegjobb barátnőm. Ki más?!

Nos, ezzel a lánnyal az egész gimnázium alatt összesen két mondatot váltottam. Ebből egyet véletlenül, mert félhomály volt, és összetévesztettem valaki mással…

Nem úgy, mint azzal a lánnyal, akinek a neve fel sem tűnt a kifüggesztett listán! Blanka élőben azonnal irtó menőnek tűnt (jó, jó, nem csak tűnt, az is, még mindig!), roppant csinosan öltözködött, külföldről kapott parfümökben úszott, olasz vadászoknak tolmácsolt mellékállásban, és olyan magabiztosság és elegancia sugárzott belőle, hogy borzasztó nagy dolognak éreztem, amiért barátkozni akart velem. És nehogy azt hidd, hogy csak én voltam ilyen hálásan lelkes! Egy másik barátnőnk, Andi, még az általános iskolában komplett napóleoni haditervet szőtt arra, hogyan férkőzhetne hozzá közel. 

Nagyon sok emlék köt minket össze, ő az, aki a legjobban ismer a világon. Minden kis apró baromságomat tudja, például azt, hogy ha egy buliban elkezdem ábrándosan nézegetni a körmeimet, akkor fél perc múlva már ott sem vagyok, mert elfáradtam.

Majdnem egyszerre lettünk anyukák, csak ő ráhúzott még egyet, de hát világéletében eminensebb volt nálam, és szorgalmasabb is. Ő az, aki a legbénább poénjaimon is őszinte lelkesedéssel nevet (szegénynek valószínűleg túl csiklandós a humorérzéke). És ő az, akit az életem mélypontján minden egyes reggel felhívhattam telefonon, jó egy éven keresztül, amíg úgy nem éreztem, hogy most már elengedhetem a kezét és a lelki fröcsögésből visszaválthatunk a közös rötyögésbe.

Majdnem harminc éve vagyunk BFF-ek, amiben nem okozott fennakadást vagy törést sem átmeneti külföldre költözés, sem pasik, vagy gyerekek… de még az sem, hogy mindketten egyformán rajongunk Idris Elbáért. Így legalább együtt érezhettük kisemmizve és megfosztva magunkat egy nagyon is reális jövőképtől, amikor a brit színész nemrégiben megházasodott, és nem minket vett el. 

Pásztory Dóri: Miatta nem vagyok egyke

Nekem nem egyetlen legjobb barátom van, hanem egy egész válogatott, akik másban, más miatt és máskor voltak a legjobbak. Tündi például azért, mert két hét különbséggel születtünk, és azóta ismerjük egymást, hogy néhány hónapos korunkban összeeresztettek minket. Harmincöt éves barátság most épp nagyjából 8500 km távolságra egymástól, de lélekben mégis olyan közel, mint két testvér. Voltak életszakaszok, amiket nem együtt nyomtunk végig, de egy olyan erős érzelmi kapocs, véd- és dacszövetség van köztünk, ami bármekkora tér- és időbeli távolságot kibír.

2013-ban egy négy és fél hónapos gyerekkel repült haza Los Angelesből, hogy az esküvői tanúm legyen.

A másik jóbarátom Kriszti, aki a felnőtt életem legbiztosabb pontja. Két egyke találkozott az egyetemen és testvéri köteléket kötött. Őt hívom fel először mindennel, ő asszisztálta végig az összes hülyeségemet, viselte el az összes önzőségemet, ő az, akiről tudom, hogy hajnali háromkor is felveszi a telefont, és jön, ha szükségem van rá. Ő az, aki miatt sosem érzem, hogy az egykeség hátrány, mert én és a családom is teljes értékű családtagként tartja számon, akinek a legszűkebb családi eseményen is ott a helye.

Kurucz Adrienn: Világgá mentünk egyszer

Az egyik legszebb ember számomra a világon minden szempontból az én barátom, aki fiú, illetve mit beszélek, nagycsaládos férfi immár. Még csak komisznak sem láttam soha, nemhogy gonosznak. Mindenkivel kedves, nem értem, hogy csinálja. Amúgy 21 éve ismerem, egyetemista korunk óta. Én lila bölcsészlány voltam akkoriban (is), ő meg egy nálam is elvarázsoltabb, ellenben nagyon szorgalmas, értelmes és ambiciózus közgázos, ide-oda villamosoztunk egymáshoz a Duna-parton, hogy együtt menzázzunk. Az ő menzájukon volt futószalag, ez is lenyűgözött.

Egyszer régen vele és még néhány barátunkkal világgá mentünk, egy hónapig csavarogtunk leginkább Franciaországban, itt-ott sátrat verve. Nem tudtam, hogy megváltozik az életem ettől az úttól és ettől a barátságtól, de utólag visszatekintve megváltozott.

Abban, amilyen ma vagyok, Petinek, ha közvetve is, de nagy szerepe van, és szerintem ezt nem tudja, meg amúgy sem használ ilyen nagy szavakat. Mivel külföldön él ezer éve, ritkán tudunk találkozni. De amikor összejön, akkor az boldogság. Néha megálmodom, hogy valami baja van, és akkor reggel első dolgom ráírni. Ő nem álmodik rólam, viszont emlékszik egy csomó mindenre, amit mondtam vagy ami történt velem, velünk, és én már elfelejtettem. Néha olyan, mintha ő lenne a külső winchesterem.

Kurucz Adrienn