Lorelai és Rory minden anya álma

A szívek szállodája azt hiszem, az egyik legrosszabb magyarra fordított cím, ugyanakkor a legalapvetőbb sorozat egy anyának, aki imádja a nem tradicionális anyaképet. Így van ezzel Kégl Ági is: „Nekünk a Gilmore Girls a kölyökkel az alap filmsorozat. Kívülről tudjuk, és nagyon röhögünk rajta a mai napig. Egy egyedülálló anyáról szól, akinek nagyon eredeti a személyisége. Rengeteg mókás karakter van benne, és sok őszinte helyzet. A lánya tizenhat éves, amikor a sorozat kezdődik. Bár nekem fiam van, Áron szerintem azt a nyugalmat élvezi, ami a sorozatból árad, én meg mindig azt gondolom, hogy »de szeretnék olyan jó fej anyuka lenni, mint Lorelai Gilmore. Ráadásul ebben a sorozatban az anya és gyerek kapcsolata nagyon mély, szeretetteljes és szinte barátságba hajló.”

via GIPHY

Lorelai nemcsak Áginak jött be, hanem a videószekciónak is, azaz nekem, és persze Tóth Flórának, csak neki az anyukájával volt közös élmény (hja, hogy ő ilyen fiatal…).

„Nekem anyukámmal és a húgommal a Gilmore Girls volt a nagy közös függőségünk, imádtuk, vártuk, kitárgyaltuk… Utána egy sorozat sem tudott a helyébe lépni, de amúgy egy csomó limonádét megnéztünk még együtt, nagyjából bármit, amiben Meryl Streep vagy Diane Keaton játszott: Egyszerűen bonyolult, Mamma mia, Az ördög Pradát visel, Minden végzet nehéz, Férjhez mész, mert azt mondtam…). A testvéreimmel körülbelül háromszor kivégeztük a Jóbarátokat. Az öcsémmel és a szüleim barátainak a gyerekeivel a Star Warsra voltunk rákattanva – aztán a tesóm lejött róla, én rajta maradtam. A húgom pedig azóta is emlegeti, hogy kisiskolás korában megnézettem vele a Sakáltanya című filmet, amikor a szüleink nem voltak otthon, ami nagyon nem volt neki való… de hát engem tiniként nagyon érdekelt.

Amikor előre tudtuk, hogy későig csak mi, gyerekek leszünk otthon, akkor nagyon megadtuk a módját a filmnézésnek: vettünk nassolnivalót, üdítőt, és valaki mindig figyelte, hogy mikor kanyarodik be a házunkhoz az autó. Akkor minden villámgyorsan kikapcs, elrejt, és sprint az ágyba alvást tettetni.

Odáig nem jutottunk el, hogy amúgy a tévé fénye full látszik az ablakból (haha). Egy ilyen alkalommal néztük meg a Sakáltanyát is.”

via GIPHY

Carter doki, a szívtipró, Borcsa kisfia pedig „wannabe-sebész”

Fiala Borcsának az érzelmek is bejátszottak. Ja, nem neki, hanem a lányának, aki most biztos „le is üti” a nagyon szimpatikus anyukáját ezért a vallomásért:

„A lányommal a Kóristákat néztük meg kismilliószor. Tök szuper volt, amikor egy nyáron felfedeztük az unokatesóik polcán a Vészhelyzet összes évadát is (nem tudom, ismétlik-e a tévében, mert nekünk nincs), akkor elkezdtük egy rész/este csapásszámmal. Ha jól emlékszem, majdnem egy évig tartott, közben a lányom szerelmes lett Carter dokiba, és csak róla áradozott, a fiamnak meg szent meggyőződése lett, hogy ha hirtelen valakin sürgős beavatkozást kell végrehajtani, akkor ő azt simán intézi, intubál vagy gégét metsz. Szerencsére nem kellett élesben is kipróbálni, mennyit csipegetett fel a kórház sorozatból.

Anyukámmal mi mindig régi Agatha Christie-filmeket néztük családilag. Csak anyukám – építész és hobbi lakberendező lévén – mindig inkább a háttérre koncentrált. Míg mi a főszereplővel együtt a bűnt üldöztük, ő állandóan felkiáltott: »Micsoda sarokszekrény! Ó, az a brokát! Láttátok azt a fantasztikus épületet?«.”

via GIPHY

DTK és Lola az Éhezők…- és Harry Potter-függésében

„Lolával a Hunger Games (Éhezők viadala) ilyen közös élmény nekünk. A gyerek óriási Harry Potter-rajongó volt (erről írt is Róza barátnőjével a WMN-re egy cikket egyébként), és – mint minden „Potterhead” szülőjének,– nekünk is kihívás volt megtalálni a Harry Potter-sorozat utáni olvasni- és néznivalót. Végül sok félrement próbálkozás után a Hunger Games-trilógiára kattant rá filmen is. Először együtt néztük meg, aztán külön is megnézte egyedül, és azóta is vissza-visszatérünk hozzá. Legutóbb utazás közben láttuk két hete. Együtt rajongunk Katniss Everdeenért, és tudjuk kívülről a sztorit oda és vissza.”

via GIPHY

Gyurkó Szilviéknék is beütött a Harry Potter-mánia, kifejezetten súlyos formában: „Rendezünk HP-maratont, és akkor egyben lenyomjuk az egészet. Nagyon érdekes, hogy ahogy nő a gyerek, úgy változik az ízlése. Teljesen más részek voltak a kedvencei kisebbként, most inkább a komorabb hatodik–hetedik–nyolcadik részek jönnek be jobban neki. Én meg csak szimplán imádom az egészet. Ami még fontos, hogy nemcsak filmek, de közös sorozatok is vannak: ilyen klasszikus például a Jóbarátok: együtt toltuk végig (körülbelül négyszer) a tíz évadot.

via GIPHY

Both Gabi pakolni sem tud, ha beindul a csokigyár

Három különféle gyerekkel is lehet közös az élmény. 

„Nálunk a Charlie és a csokigyár ilyen visszatérő, közös mánia. Kivételesen mind a három gyerekem ugyanúgy imádja, mert amúgy nagyon eltérő az ízlésük filmek tekintetében (is). De ez a film mindannyiukat lenyűgözi újra és újra. Én mindig elhatározom, hogy nem nézem meg velük, hanem hasznosítom magam közben, mosogatok, teregetek vagy ruhákat pakolok, de az első két perc után a kanapén találom magam, és ezredszerre is együtt izguljuk végig az egészet. Zseniális a történet, mindannyian Roald Dahl-rajongók vagyunk, és hát Tim Burton se kispályás rendező. Johnny Deep meg szerintem élete egyik legjobb alakítását nyújtotta ebben a filmben.”

via GIPHY

Adri bőg, Dorka még csak sejti, hogy miért

Kurucz Adri: „Dorkával Az ifjú Sheldon újabb epizódjait várjuk nagyon, irtó viccesnek tartjuk mind a ketten. Egész estés játékfilmek közül a Kaliforniai álom a nagy közös kedvenc. Mást jelent mindkettőnknek, hisz ő még azon dolgok előtt van, amikről a film szól, én meg már, ugye, nosztalgiázva bőgök rajta. De elvarázsolt mind a kettőnket, azóta sokszor láttuk. Anyukámmal és a húgommal az Értelem és érzelem BBC-sorozat volt ilyen közös kattanás, mindig együtt néztük hármasban.”

via GIPHY

Végül a mi közös tabunk a lányommal…

Sári körülbelül ötéves korában nézte meg velem először A családom és egyéb állatfajták BBC-feldolgozását, ami egyszerűen zseniális és megunhatatlan. Voltak hetek, amikor mindennap kikönyörögte, hogy nézzük meg együtt, aztán nézte egyedül is, kívülről tudja a mai napig az egészet. Én sem állok rosszul a szöveggel egyébként… Több éves könyörgés után végül elmentünk Korfura egy Durrell-emléktúrára, és képzeljétek, isteni „statisztákat” találtunk az eldugott falvakban. Mintha a helyik lakosok a filmből léptek volna ki. Majdnem minden szereplő meglett, még Csuri, a kiskutya is előkerült egy kis hegyi falu kocsmájában. Olyan boldognak ritkán láttam a gyereket, mint amikor azt az édes, bolhás kis vakarcsot ölelgette.

Azóta ritkábban, de tartunk szinten tartó nézéseket, amik mindkettőnket kicsit visszarepítenek tizenévvel ezelőttre, és valami különös melengető érzést adnak. Nekem legalábbis...

Marossy Kriszta

Ha már filmekről van szó, olvassátok el Gyárfás Dorka Oscar-latolgató írását ITT, és holnap délelőtt a díjátadóról is beszámolunk, tartsatok majd velünk!