Mióta világ a világ

Sokan azt állítják, hogy mióta a párkapcsolat fogalma és a házasság intézménye (akármilyen formában is) létezik, működnek házasságközvetítők. Szinte minden nyelvben van rá szó, Japánban nokado-nak, Oroszországban kalynnak hívták a kerítőket, míg Mexikóban a portador végezte ezt a munkát. 

Régen a házasság üzleti megegyezés volt, nem a szerelem, hanem a vagyon és a társadalmi helyzet számított bele a döntésbe.

Az egyik legfontosabb üzleti megállapodása volt a családnak a fiatalok kiházasítása, így talán nem is meglepő, hogy szakemberre bízták a megfelelő partnerek kiválasztását.

A házassági tanácsadók általában egy-egy kisebb közösségben dolgoztak, személyesen ismerték mind a klienset, mind a lehetséges partnereket. Olyan státuszban működhettek, mint ma az üzleti tanácsadók, akiknek hozzáférése van olyan adatokhoz, amikhez a családoknak esetleg nincs.

Gyakori volt, hogy a házasságközvetítő – az asztrológiára támaszkodva – a csillagokból olvasta ki a tökéletes partner személyét a család serkedő bajszú csemetéjének. Igazán kényelmes lehetett így közvetíteni, besöpörni a jutalmat, majd ha rosszul sült el a házasság, a csillagokra hárítani a felelősséget. Hiszen ugyan, ki mert volna kötekedni a csillagokkal az ókori Görögországban vagy a reneszánsz Itáliában, amikor Galilei távcsövével már „közelről” is lehetett őket látni.

Sokan még ma is vallásos buzgalommal bújják a horoszkópokat, azt remélve, hogy válaszokat és útmutatást találnak bennük.

Nem is kell mondanom, a legtöbb jóslat és tanács itt is a párkereséshez kapcsolódik.

Az egyház, mint fontos házassági tanácsadó

A keresztény világban a papok nyerték el a házasságtanácsadók népszerű feladatát. Keresztény közösségekben ma is fontos szerepük lehet a fiatalok összeismertetésében és a házasságra való felkészítésükben. Gondoljunk csak a 2007-es Nászfrász (istenem, de hülye szó ez) című romantikus vígjátékra, melyben a fiatal jegyespárt a Robin Williams által alakított minden lében kanál Frank tiszteletes „segíti át” a jegyesség nehézségein.

A zsidó közösségek esetében pedig létezik egy ma is működő párközvetítő hálózat, a shidduch, amiben a zsidó vallású egyedülállók ismerkedhetnek.

A Bibliában az első házasságközvetítő, Eliézer volt, aki Ábrahám fiának, Izsáknak keresett és talált feleséget Rebeka személyében. A történet kiemeli, hogy amikor Eliézer ajánlatot tett Rebeka családjának, hogy elvinné a lányt Kánaánba Izsákhoz, ők azt válaszolták, hogy Rebekát kell először megkérdezniük. Sajnos egyre többször lehet hallani, hogy sok családnak bizony elkerülte a figyelmét a történet eme fontos eleme. A „shidduch krízis” néven futó problémáról itt olvashattok tovább. 

Jane Austen Angliája

Bár említettem, hogy minden kultúrában létezik a házasságközvetítés sajátságos formája, ha a történelmet nézzük, Anglia tűnik a leginkább úttörő országnak mind hobbi szintű, mind pedig a professzionális társközvetítés terén.

Jane Austen Mrs. Bennetje a legtökéletesebb példája azon házasságukban unatkozó idősebb asszonyoknak, akik szabadidejüket előszeretettel töltötték azzal, hogy lányaikat, unokahúgaikat, barátnőik lányait és rokonait magukhoz hasonló unatkozó, de legalább férjezett matrónává varázsolják.

Míg Mrs. Bennet hatalmas sikereket tudhatott magának, Jane Austen Emmája pont arra példa, hogy az amatőr házasságközvetítői próbálkozások gyakran csúsztak vakvágányra. Professzionális téren több volt a siker. A mai rendszerhez hasonló elven működő társkereső irodák a XVIII.–XIX. században szintén Angliában fejlődtek ki.

Az irodában feliratkozóknak egy-egy rövid mondatban kellett bemutatkozniuk, és megmondaniuk, mennyi pénzt keresnek, illetve hölgyek esetén azt, hogy mennyi hozományuk van.

Én persze azonnal elgondolkodtam, hogyan is hangzana az ilyen alapokra írt bemutatkozó szövegem. „Középmagas, barna hajú, 21 éves kisasszony (tudom-tudom vénlány), hozománya nincsen, sem rangos rokonai.” Azt hiszem, a diákhitelről is jobb lenne hallgatni. Még a végén levonják a következtetést, hogy ha diákhitel van, akkor egyetem is volt, az meg már igazán olyan skandalum, amit egy tisztességes viktoriánus úriember (amilyet persze keresek) biztosan könyökből visszautasít.

Magyarország is felzárkózott

Magyarországon először az 1960-70-es években nyílt lehetőség az angolhoz hasonló „hivatalos” társközvetítés igénybevételére. Az egyik első, legismertebb ilyen intézményt Négy Évszak Házasságközvetítő Szolgálat néven alapították, és híres volt Sziklai László személyiségtesztjéről, amely már úgymond tudományos alapokra, nem csupán a házasságközvetítő megérzéseire építette a folyamatot.

Újra igény lenne a hagyományos módszerre?

Manapság – mint szinte minden – a társkeresés is az interneten zajlik.

Ezer és ezerféle társkereső applikáció és weboldal létezik, minden nemzetiségű-, vallású-, nemi identitású személy részére.

Az ember, pár pillanat alatt fel tudja építeni a profilját, és ugyanúgy pár pillanat alatt össze tud kapcsolódni potenciális partnerekkel. A boldogság tehát – elméletben – ott lebeg előttünk, csak nyúlni kell a gomb után…  és kattintani.

A sok sikertörténet mellett azonban egyre több a panasz is, hogy az online platformok nem működnek olyan jól. Hiszen a szerelmet nem lehet pontokra szedve felépíteni. Még a modern kor szingli-királynőjének, Bridget Jonesnak sem sikerült a „tudományosan” hozzáillőt kiválasztania abban a hírhedt harmadik részben, az meg, ugye, már mond valamit.

Egyre nagyobb igény van a hagyományos párközvetítők munkájára, ami személyes beszélgetésre és hosszabb ismerkedési folyamara épül.

Hallgassunk az ír szerelem szakértőre!

Írország híres párkapcsolati és szerelmi témájú hagyományairól. Az egyik ilyen, és istenbocsá', megint egy romcomot idézek, ígérem, a cikkben utoljára: a Szökőhévben körbejárt fordított eljegyzés, miszerint február 29-én a nők is megkérhetik választottjuk kezét, és senki sem forgatja a szemét, hogy „na, ez most már mégiscsak sok a nadrág meg a szavazati jog után”.

Egy másik hagyomány a társközvetítéssel kapcsolatos. Egy Lisdoonvarna nevezetű településen a mai napig megrendezik a „Matchmaking” azaz „házasságkerítő fesztivált”, amelyet a honlap szerint évente 40 000 ember látogat. Erről korábban írt nekünk Travellina, olvassátok el, mert tényleg nagyon érdekes. 

A hely és a fesztivál külön kuriózuma, Willie Daly, a harmadgenerációs házasságközvetítő, aki már több mint 3000 házasságot hozott tető alá, és 150 éves szerencsefüzetének segítségével ma is lelkesen végzi e nemes feladatot.

Willie mottója, hogy

„a szerelem mindenki számára ott rejtőzik valahol, várva, hogy megtalálják. És amikor megtalálták az a legcsodásabb érzés a világon.”

Zárjunk is hát ezzel a rendkívül hétköznapi, mégis tagadhatatlanul pozitív és megnyugtató gondolattal.

Csernik Gréta

Forrás: ITT