„Szabályosan le kellett fognom az arcizmaimat, hogy ne röhögjem pofán” – Íme, a ti legabszurdabb randijaitok!

–

Az első randik általában sétából, egy italból vagy vacsorából állnak. Pontosan azért, mert ez a legegyszerűbb módja, hogy legyen alkalmad megismerni a másikat, beszélgetni vele, lényegében egy állásinterjúhoz hasonlóan – csak kötetlenebb keretek között –, csekkolni, hogy egymást keresitek-e. Azt hihetnénk, hogy ezen nem olyan nehéz nem elhasalni, civilizált emberek ezeket a programokat akkor is le tudják hozni, ha nem az esetük a másik. Legfeljebb rövidre fogják, utána pedig elköszönnek, és soha többé nem találkoznak. Ez azonban láthatóan sokkal nagyobb nehézségekkel jár néhány ember számára.

A bűvös első randik

„Netes randira érkeztem vidékről Budapestre. Indulás előtt mondtam a srácnak a telefonban, hogy sietnem kell, különben lasszóval fogom majd elkapni a vonatot.

A pasi talpig cowboyjelmezben fogadott az állomáson!

Amikor meglátta a döbbent fejemet, azzal mentegetőzött, hogy de hát én mondtam, hogy lasszót dobálok.”

„Annyi gáz randim volt, hogy egész este tudnék ide írni. Volt egyszer egy ebédre kiugrós randim, a neten ismerkedtünk meg, és mivel közel dolgoztunk egymáshoz, adott volt a közös ebéd. Online jó szöveg, jó fotók. Élőben egy leharcolt, igénytelen srác volt.

Konkrétan izzadságszagú, a fogait mintha valami paprikás kaja elszínezte volna, enyhe szájszag, szandál zoknival. Hozott magával szendvicset egy női táskában (imádom – a szerk.), hogy ezt fogyasszuk el a Dunánál, mert az milyen romantikus.

Ezen a ponton azt hittem, hogy ez egy kandikamerás műsor, és belementem. De leszögeztem, hogy nem vagyok éhes. Leültünk, ő csámcsogott, én csendesen fuldoklottam a röhögéstől. Valamiről dumáltunk, majd szóltam, hogy ez ennyi volt, én húzok vissza dolgozni, és ne keressen többet. Erre megpróbált megölelni, és azt mondta, ő látja, hogy én falakat építek magam köré, de ő majd megmenti a lelki világomat… Én még olyan gyorsan magas sarkúban nem futottam, mint akkor…”

„Engem egy hipermarket grillpultjához vittek randi címén »vacsorázni«, de nagyvonalúan közölte, hogy ne aggódjak, kifizeti a részét! Ez kb. tizenöt éve volt, azóta nem kísérletezem netes társkeresővel!”

„Az első randin meghívott a Mekibe, gavallérosan, hogy igyunk meg valamit. A rendelésnél két konyakot kért. Ha láttátok volna a kiszolgálócsaj arcát, még mindig előttem van.”

via GIPHY

„Szuper szexi katona srác, a képek alapján teljesen elájultam. Élőben azért már más volt, de gondoltam, egye fene. Úgy volt, hogy bemegyünk a városba, de valami azt súgta, inkább ne, így javasoltam, hogy üljünk be egy közeli helyre. Rendeltem egy sütit és kávét, ő salátát kért, és csodálkozott, hogy én miért nem vigyázok az alakomra. Tulajdonképpen ez volt az utolsó kérdés, amit hozzám intézett, mert innentől megtudtam, hogy őt a bankostól kezdve a postáson át mindenki bejelöli, »mert hát nyilván ritkán látnak olyan férfit, aki ennyire jól néz ki«.

Állította, hogy a volt barátnői mind »teljesen beteg idióták, és az egyiket majdnem nyakon kellett szúrnia egy tollal önvédelemből« (WTF?!?!), illetve, hogy ő többször volt az Államokban, itt angol akcentussal kezdett beszélni (ekkor jött el a mélypont nagyjából).

Végig kiabált és hadonászott, már mindenki minket nézett. Mondtam, hogy akkor én most hazamegyek (kb. a tizedik percnél jártunk). Közölte, hogy nem érti, miért, én mondtam, hogy nem szeretném megbántani, de engedjük el ezt a dolgot. Ő erősködött (hangosan, továbbra is enyhe akcentussal), hogy egy kemény katona, mondjam csak, kibírja. Itt tételesen elmondtam: nem tudja, mivel foglalkozom, hány éves vagyok, honnan származom, semmit, mert semmiről nem kérdezett, csak ontja magából, hát végül is saját magát, és hogy nála önhittebb emberrel nem találkoztam. (A tollas önvédelemre és az akcentusra úgy éreztem, felesleges kitérnem, úgysem értené, mi a gond.) Aztán felálltam, otthagytam egy ötezrest (életem legdrágább krémes–kávé kombója, de nem volt kisebb, és menekültem). Ekkor felpattant, hogy hazavisz (mindenki minket bámult, én már álltam). Mondtam, hogy köszönöm, de azt hiszem, kínos lenne a hazaút, inkább hazasétálok a félvak kutyusomhoz. Egy hét múlva a barátnőmnek méltatlankodott (kiderült, hogy korábban vele is randizott), hogy nem érti, mi lehetett a baj, de hogy én valami olyasmivel vádoltam, hogy önhittsége van, vagy mi.”

„Volt egy srác, akinek első randin (és az utolsón)

az volt az első kérdése, hogy hogyan szeretnék temetkezni. Koporsós temetést szeretnék, vagy inkább hamvasztatnám magam.

Mondtam neki, hogy nem fogunk többet találkozni, erre meg volt sértve, mert ő nem kapott esélyt az első randira. Ugyanis szerinte az első randi az csak egy nulladik randi, és a második randi az első randi valójában. Ezt még sms-ben is leírta párszor.”

„A srác a randi vége felé beküldött az ajándékboltba, hogy válasszak magamnak valamit.” 

 

Ennek a történetnek minden egyes másodperce arany, de komolyan, szóval álljon itt a teljes egészében:

„Szóval tinderes (igen, tudom) első főzős randi, lefektetve, hogy itt tényleg nem lesz semmi erkölcstelen. Gondoltam, legalább valami más, nem egy kávézóban ücsörgés, kínos csendekkel. Ha minden kötél szakad, legalább van mit csinálni. Felmentem, gyönyörű lakás, most újította fel, ennek örömére minden négyzetcentimétert megmutatott. Mindent! Miután alaposan megnéztük mind a hét helyiséget, a mosókonyhában a szennyestartónak különös figyelmet szentelve, elkezdtünk borozni. Még szerencse, hogy vittem… A csávónak négy szekrénye volt: egy fehérjés, egy szénhidrátos, egy, amiben a füvet tárolja, és egy borhűtős, de állította, hogy inni nem szeret, árt az alakjának. Mondjuk, a bor háromnegyedét betolta és még pálinkázni akart, szóval erős a gyanúm, hogy ez nem volt igaz. Ezt követően megtudtam róla mindent. MINDENT. Hogy régen duci volt, hogy az anyjáékat hova szokta vinni karácsonyozni, mert ennyire jó fej, hogy van egy cége, aminek másfél milliárd volt tavaly az árbevétele, és véletlenül nemcsak a Nissan 350Z, hanem az A7-es vagy fasz tudja, milyen Audi kulcsa is az asztalon maradt. Persze mindegyikről egy ember méretű kép a falon.

via GIPHY

Mivel éhes voltam, gondoltam, azt már csak megvárom, míg megcsinálja az ételt, és ehetek. Legalább ennyi történjen, ha már idáig eljöttem. Szóval, amíg én érdeklődtem mindenféléről harminckét perc alatt (igen, számoltam a perceket), ő is kérdezett: hogy mi a véleményem a brokkoliról, amit éppen készít, és kérek-e vizet. Hát, ennyi érdekelte velem kapcsolatban, de végül is, a komfortzónámat szerette volna rendben tudni. Ez kedves. Na de. Kajáltunk, azt legalább csendben, majd megejtett pár sms-t a nagyon menő üzletfeleinek, akik Kongóból jöttek. Le is írta egy füzetbe, amit megnézhettem a saját szememmel. Meg a névjegykártyájukat is. Meg a kézírásukat is.

Aztán megkérdeztem (én hülye) arról, hogy mi is az a kiberizé, amivel foglalkozik. És nem hiszitek el…

Kettőt pislogtam, és már húzta le a menő nappaliban a vetítővásznat, és betette a csütörtöki partnertalálkozós prezijét a tűzfalakról!

Ekkor még volt egy reményteljes gondolatom, hogy csak gyorsan mutat egy képet. De nem. Negyvenöt percen keresztül prezentált nekem a kiberbiztonságról, tűzfalakról és különböző rendszerekről. Kibillenthetetlen volt. Közbeszúrtam, hogy ugye vágja, hogy én ennek a huszadát sem értem, meg hogy azért ilyen mélységekben nem gondoltam megismerni a munkáját, meg amúgy pisilnem kell. De a válasz az volt, hogy jajajaja, de majd mindjárt megértem. Elkezdtem provokálni, hogy akkor ő ugye bárki fiókját fel tudja törni, mert az valójában sokkal jobban érdekelne, mint a Kaspersky meg a Stromfeld, vagy mi a szar. De semmi, nyomta tovább. Ekkor már röhögtem magamban, és biztos voltam benne, hogy a csajok szívattak meg, és valahol sírva röhögve nézik a szenvedésemet, mert ez nem lehet a valóság, az fix. Szabályosan le kellett fognom az arcizmaimat, hogy ne röhögjem pofán. Tök komolyan prezentálta nekem az előadást, és közben ilyeneket mondott: »hát, tudjátok«, meg hogy »biztosan megkérdezitek«. Kik? Egyedül ülök a kanapén, ember! Meghallgattam, gondoltam, hátha még valaha jól jön egy szakmai továbbképzés a hálózati biztonságról.

Ezután egy szempillantás alatt mellettem termett a kanapén, fogott egy párnát, beletette az ölembe, és belefeküdt!

Értitek? Köpni-nyelni nem tudtam! Felfogni sem volt időm, annyira valószerűtlen volt az egész. Aztán kipakoltam a fejét, elmentem pisilni, és hívtam egy sofőrt az autómhoz, mert a maradék bort mind magamba döntöttem, hátha attól jobb lesz. Fél órát kellett várni a sofőrre, szóval úgy döntöttem, innentől én beszélek, legalább magamat elszórakoztatom. Mondtam neki, hogy nem kérek már inni, de most végre itt a lehetőség, kérdezzen ő. Ami érdekli. Akármit. Bááááármit.

»Mesélj el mindent a gimitől.« Mi? Komoly? Egy kérdés sincs a fejedben, ami érdekel? Jézus. Szóval elmondtam neki, amit lehetett, hatásszünetekkel, hogy reagálhasson, persze nem. Majd a végén ennyit mondott: »Hm, ez érdekes. Kéne inni egy pálinkát, nem?« Aztán hál’ istennek csörgött a telóm, lerohantam, szabályosan kimenekültem. Még soha életemben nem húztam fel cipőt ilyen gyorsan. Sok éve már, de még mindig röhögök, így visszaolvasva főleg.”

via GIPHY

De van olyan, hogy minden jó, ha vége jó

„Tizennyolc éves voltam, a fiú tizenkilenc, sötét hajú, sötét szemű, izmos félisten, pont az esetem. (Rém mulatságos, hogy most egy kékeszöld szemű, világosabb hajú, magas, vékony férfi a szerelmem, ő lesz a férjem. Persze, ezt ő még nem tudja, de így lesz.) Én érettségire, ő főiskolai vizsgákra készült éppen, így megbeszéltünk egy tanulós randit a Margit-szigetre. Életemben nem voltam ennyire kiöltözve és összerakva egyszer sem a magoláshoz. Arról az erőlködésről nem is beszélve, amikor próbálsz szexin ülve tanul(ást mímel)ni… Május volt, tavasz, zsongott minden, zsongtam én is. Az első egy-két óra elég nehezen indult, zavarban voltunk mindketten, pedig nagyon szimpatizáltunk egymással. Mikor végre feloldódott a hangulat, hagytuk a fenébe a tanulást, és elkezdtünk beszélgetni. Emberünk próbált nagyon lazának tűnni, annyira tette a szépet, hogy vagányan hátra akart támaszkodni a kezével, de pechjére pont

belenyúlt a fűben sunyin meglapuló kutyafossanatba, amin megcsúszott a keze, és lendületből megfejelte a földet.

Bevallom, szakadtam a nevetéstől, de persze próbáltam neki segíteni, a végén már kínunkban együtt nevettünk. Orrtöréssel végül a sürgősségin kötöttünk ki, aztán lett belőle egy ötéves kapcsolat.”

Nem mindig a másik a hülye

„Igazából nem a randipartnerekkel volt baj, inkább mi voltunk kínosak. Kb. tizenhét évesek lehettünk, amikor a barátnőmmel szilveszter előtt néhány nappal megismerkedtünk két, amúgy helyes sráccal. Nem igazán tudom, mi ütött belénk, de álnéven mutatkoztunk be (én Patrícia, a barátnőm Helga volt – roppant hihető módon, a nyolcvanas évek első felében). Szilvesztekor volt a második randi, mondták, hogy elvisznek bennünket egy buliba. Meg is érkeztünk egy lakásba, bemutattak bennünket a barátaiknak, akik – mit ad isten – az osztálytársaink voltak. Én még fapofával bemutatkoztam az álnevemen a padtársamnak (aki elég furán nézett, de ugye már nem volt teljesen józan), de a barátnőm annyira röhögött, hogy majdnem bepisilt, aztán elszaladtunk. Később sor került némi magyarázkodásra, de a saját bőrünkben már nem volt az igazi.”

  

Van, hogy randi se kell a kellemetlenséghez

„Nem randi volt. Még a »butatelefonok« korában, kb. tizennyolc éve. Csörög a telefonom. Felveszem.

Egy nő fejhangon visít, hogy te büdös kurva, Jolán, tudom, hogy veled csal meg a férjem, de megkereslek Miskolcon, mert a kurvákat ismerik ott!

Aztán levegőt vett egy pillanatra, mondom, aha, rohadt jó vele, vissza sem adom. És kinyomtam a telefont. 1. Sosem jártam Miskolcon (a Balaton partján laktam). 2. Sosem voltam Jolán (csak jó lány). 3. Épp a két kicsi gyerekemmel voltam a barátnőmnél, az övével játszottak, mi meg teáztunk.”

„Egy kikosarazott lovagom bosszúból betetette a telefonszámomat egy szadomazo lapba, és fura fazonok hívogattak.

Az első belebúgta a telefonba, amikor felvettem, hogy »Légy a dominám!«. Kezdő voltam a témában, nem értettem a srácot, hát kedvesen visszakérdeztem, hogy mit mondott, mert nem értem teljesen. Akkor már részletezte is, mit hogyan szeretne velem csinálni, és mivel érdeklődő lány vagyok, elkezdtem beszélgetni vele, hogy ez mégis mi, miért épp rám gondolt. Úgy derült ki, hogy van az ezzel a fétissel élőknek valami magazinjuk – vagy 20 éve történt, öreg vagyok már –, abban találta a számomat. Mivel kedvesen elbeszélgettem vele, hogy miért nem a feleségével verekedik odahaza, jót vihogtunk végül, és egészen megnyerően még zárásképp megkérdezte, nem gondoltam-e meg magamat, ha már ilyen jót dumáltunk, és nem találkoznék-e vele személyesen is. Ő volt az egyetlen, akinek nemet mondtam.”

via GIPHY

„Nekem az volt a legrosszabb, amikor egy nő kopogtatott az ajtómon, hogy én mit képzelek magamról, hogy a férjével randizom.

A kezében egy balta volt, és nagyjából háromszor akkora volt, mint én.

Akkoriban tizenhét éves voltam, és az osztálytársam volt a barátom. Furcsán néztem, hogy ő biztosan nem lehet a nő férje, mert nem hiszem, hogy ennyi idősen már felesége lenne, ráadásul egy harminc pluszos. Mondtam a nőnek, hogy ez lehetetlen, de ő a baltával a kezében váltig állította, hogy én vagyok, aki a férjével találkozgat, ruhabolti eladó vagyok, és Rita a nevem. Mondtam neki, hogy megmutatom a személyi igazolványom, addigra már majdnem bent volt a házban. Végül is nagy nehezen sikerült megmagyarázni, hogy rossz ajtón kopogtatott. Ez volt életem legrosszabb randija, pedig meg sem történt.”

Továbbra is nagyon várjuk, hogy férfiakkal milyen szürreális dolgok történtek a legrosszabb randikon, mert biztosak vagyunk benne, hogy a nők is tudnak vad dolgokat produkálni!

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/grinvalds