–

A magyar fiatalok közül tavaly több mint 13 ezren tanultak külföldi felsőoktatási intézményben

Ebből közel kétezren Nagy-Britanniában. Lassan tényleg úgy érzem, hogy bárkivel beszélek, ismer olyat, aki kint tanul Angliában, és a barátaim is szép lassan mind elszállingóznak az országból. Persze ahányszor szóba kerül a külföldi egyetem, valaki mindig megkérdezi: mégis miből?  

A szerencsésebbeknek a szüleik tudnak segíteni a tanulmányaikban, vagy sikerült megcsípniük a kevés ösztöndíj-lehetőség egyikét, amelyből legalább a tandíj egy részét vagy a megélhetést fedezni tudják, mint például Anna: „Amikor megtudtam, hogy felvettek Londonba, a szüleim egy olyan tartalékot vettek elő két szempillantás alatt, amiről nem is tudtam, hogy létezik, ráadásul teljesen más célra szánták volna. De úgy érezték, hogy ez a lehetőség nem elszalasztható, így szülői kölcsönként vettem fel és nekik törlesztem a képzés díját.”

 

A többség azonban az Angliában felvett diákhitelből fedezi az egyetemi tanulmányait. Kissé meglepő ugyanis, de odakint nagyon előnyös feltételekkel – na jó, legalábbis előnyösebbekkel, mint itthon – lehet hitelt felvenni, ma már akár posztgraduális képzésre is. Nem kell sok minden hozzá: a lényeg, hogy olyan európai uniós állampolgárról legyen szó, aki itthon még nem végezte el az adott szintű egyetemi képzést, és felvették egy angol oktatási intézménybe. Ennyi. Még azt se szabják meg, hogy később a visszafizetés végéig az országban kell maradni.

A megkérdezett diákok a megélhetést a hitelen kívül az órák mellett végzett diákmunkából állják, sokan dolgoznak például kávézókban, gyorséttermekben, boltokban vagy gyárakban – néha akár éjszakai műszakban is. Hazánkban jobban tartanak a diákok attól, hogy tartozással kezdik majd a nagybetűs életüket, a hitel nyugati társaik számára azonban nem ismeretlen. Kinti csoporttársaim nagy része már az alapképzés évi 6 ezer fontos, azaz több mint 2 millió forintos költségét is így fizette, majd a mesterképzés egy évére is ugyanennyi hitelt igényelt. Egy-két miniinterjú után azonban rá kellett jönnöm, hogy ugyan a hallgatók nagy része bizony készségesen felvette az összeget, a visszafizetés részleteit már meghagyta a jövőre, mert „úgyis soká lesz még”.

Szóval nézzük is akkor a tényeket: mikor és hogyan kell majd visszafizetni a diákhitelt?

Mert hogy illene, még ha sokan játszanak is arra, hogy kivárják a harmincéves elévülési időt. Amennyiben valaki az egyetem befejezése után Angliában marad dolgozni, alapképzés esetén egészen 25 ezer fontos éves fizetésig nem kell megkezdeni a visszafizetést, míg posztgraduális képzésnél a diplomaosztót követő áprilisban, vagy 21 ezer fontos évi jövedelem elérésénél kezdődik a törlesztés. Ugyanakkor, ha úgy dönt valaki, hogy hazatér és Magyarországon vállal munkát, akkor a magyar fizetésekhez viszonyítva már valamivel kevesebb mint 10 ezer fontos (3,6 millió forintos) éves jövedelem után kell fizetni. És ha a fizetésünk a megszabott alá esik? Akkor se Angliában, se Magyarországon nem kell törleszteni, egészen addig, amíg el nem éri a határt.

De ahogy korábban említettem, mindez harminc év után elévül. Miután többen megkérdezték tőlem, hogy én komolyan azt tervezem-e, hogy időben elkezdem visszafizetni a hitelt, ha egyáltalán elkezdem, kis kutatással több tucat YouTube-videót fedeztem fel, amelyek abban segítenek, „hogyan ússzuk meg a törlesztést legálisan”. Így – mivel a magyarok híresek arról, hogy mindenütt megtalálják a kiskapukat – utánakérdeztem a magyar diákokat gyűjtő Facebook-csoportokban, ők mégis hogyan tervezik a jövőjüket. Leginkább a humán tárgyakat tanuló hallgatóknál éreztem, hogy inkább hajlanak arra, hogy ne fizessék vissza az összeget, főként attól tartva, hogy sose lesz hozzá elég fizetésük.

Pató Pál úr és a hitel

Nóra például a diplomamunka leadása után hazatért Magyarországra, és az a terve, hogy itthon helyezkedik el a szakmájában. Amikor a hiteltörlesztésről kérdeztem, ezt mondta: „Egyelőre abban reménykedem, hogy nem kell elkezdenem a megadott időben visszafizetnem a hitelt... Itthon valószínűleg nem fogok elég 'jól' keresni az első állással, ami tulajdonképpen egyenlő azzal, hogy nem kell még fizetni. Én mindenképp Magyarországon szeretnék elhelyezkedni, ez valószínűleg egy ilyen belső, zsigeri érzés, de nem zárom ki, hogy később anyagi okok miatt esetleg kimenjek külföldre vagy vissza Angliába, akkor nyilván el kell majd kezdenem a törlesztést. Igazából nincs ellene kifogásom, hogy visszafizessem majd, mert ha fizetnem kell, az azt jelentené, hogy annyit keresek, ami nekem bőven megfelelő a megélhetéshez... Persze, ahogy mindenki más, én sem bánnám, ha megúsznám a teljes hitel visszafizetését.”

Máté posztgraduális képzésre vett fel hitelt, és hasonlóképpen érzett a törlesztéssel kapcsolatban: „Én igazából végig arra játszottam, hogy ha hazajövök, nem kell elkezdenem visszafizetni, mert nem keresek majd eleget. De úgy néz ki, lesz annyi fizetésem, hogy jövőre már nem úszom meg, mert ha Magyarországon élsz, a magyar fizetéshez igazítják.”

Van azonban rengeteg pozitív példa is, sok diáknak eszébe se jut, hogy megpróbáljon kibújni a kötelességei alól: „A tandíjam hitelből van. Én természetesen tervezem visszafizetni, remélem, lesz olyan melóm, hogy megtehessem. A tandíjon kívüli többi költséget saját zsebből fizetem, érettségi után csináltam egy gap yeart, végig melóztam az évet, hogy ki tudjak menni, most pedig szintén dolgozom heti 20–25 órában az egyetem mellett.”

Persze nem csak a magyarok próbálnak kibúvót keresni

Egy-két érdekesebb történettel a külföldi oldalakon is találkoztam. Pár évvel ezelőtt például egy brit lány kimaxolta a diákhitel elpazarlását, mikor plasztikai műtétekre költötte az egyetemi tanulmányaira felvett kölcsönt. A közel tízezer fontból kijött egy mellnagyobbítás és több botoxkúra, majd miután megbukott, rávette tanárait, hogy adjanak neki még egy esélyt és újabb, nagy összegű hitelt vett fel – melyet természetesen újabb műtétekbe fektetett. Catherine azt tervezi, nem kell majd visszafizetnie a pénzt, mert fizetése soha nem fogja elérni a minimumot. Másfél évtized múlva pedig úgyis elévül a kölcsön, így az állam nem fogja tudni visszakövetelni tőle a felvett pénzt.

Mindezeket végignézve-hallgatva nem csoda, hogy Új-Zélandhoz hasonlóan Angliában is többször felvetették már, hogy le kellene tartóztatni azokat a diákokat, akik nem fizetik vissza a diákhitelt tanulmányaik után, vagy az egyetem befejeztével elhagyják az Egyesült Királyságot, azonban ezt soha nem vezették be. Elképzelhetőnek tartom azonban, hogy hamarosan szigorítanak a szabályokon, így én mindenkit arra bátorítok, hogy ne az elévülésre játsszon – hiszen az, hogy vissza tudja fizetni a hitelt, egyben azt is jelzi, hogy akár Angliában, akár Magyarországon él, egész jól keres.

 

Kaszás Fanni

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ LeoPatrizi