–

Britain Is Burning!

Bizony, Britannia lángol! Amikor június végén – hosszú évek után – végre kertes házba költöztem kis pereputtyommal, hirtelen elsütöttem azt az olcsó viccet, hogy valójában nem is egy szomszédos városba, hanem egyenesen Madridba sikerült átcuccolnunk. Csak gondoltam, megtartom a változást meglepinek.

Mert olyan időjárásunk volt, hogy a kertünket mindjárt használni is tudtuk. Sőt mit több, még egy medencét is beszereztünk (amit aztán sosem használtunk), pedig az időjárás ezt is lehetővé tette volna. Akik sosem töltöttek hosszabb időt Britanniában, azok nem tudják, mekkora szó ez. Mármint az, hogy egyhuzamban egy hétnél hosszabban igénybe veheted a kertedet, kiteregetheted a ruhádat száradni a szabadban vagy a teraszon szürcsölheted a kávédat.

Ez az „al fresco” életérzés olyan szinten távol áll a brit időjárástól, hogy épp olyan tévképzetem kerekedett, mintha legalábbis Spanyolországba tettük volna át a székhelyünket – minden előzetes figyelmeztetés nélkül.

Addig sosem látott, átélt érzéki örömöknek lettünk élvezői. A szomszédban egy kis tavacska vízforgattyúja csörgedez, a távolabbi szomszédból pancsoló gyerekek sivalkodó öröme szűrődik át, a ruhák nap illatúra száradnak a hőségben, a napon hirtelen vörösre égek. Nemcsak én amúgy, hanem az angolok tömkelege. (A szerencsésebb kisebbség mind napbarnítottá vált, míg a britek zöme bizony szinte azonnal rákvörösre égett a váratlan nyárban, a puszta jövés-menés közben. Nem véletlen, hogy az európai tengerpartokon nyaraló briteket többnyire a napernyők alatt találod).

„Britannia lángol” – Figyelmeztetések a forróságra és erdőtüzekre a Daily Mail egyik cikkében

The Real British Summer

A valódi brit nyár nem ilyen. Nekem öt év óta ez volt az első valódi nyári élményem Angliában, így aztán időbe telt, mire elhittem, hogy valóban megtörténik.

A nyarak itt ugyanis általában egy kellemes szerda délutánra esnek.

Amit lehetőleg az ember a metróban, embertársaival összeizzadva tölt el. 

Nekem személy szerint ott lett először igazán nyár-érzésem, amikor kaptunk a közeli kisboltban görögdinnyét. Igaz, a magja kisebb, mint a hazaié, de ahogy beleharaptam, hirtelen a balatoni nyarak íze futott össze a számban.

Az angolok szinte büszkék a barátságtalan, esős időjárásukra, és az a sanda gyanúm, hogy ennek hiányában szinte könnyed beszédtéma hiányában találják magukat. De képzeljétek, a kivételesen nagy hőség ellenére sem hallottam egyetlen angolt sem a melegre panaszkodni az elmúlt több mint négy hét során. Beszélni persze beszéltek róla – elvégre a kánikula is időjárás –, viszont kivétel nélkül mindenki azt mondogatta: „hihetetlenül meleg van, de emiatt csak jobban érzem magam”.

Tehát, azt kell mondjam, hogy megfigyeléseim szerint a britek, kérem, szeretik a meleget!

És nem félnek használni.

A nagy meleg megünnepléseként ismerőseim zöme gyakorlatilag egy egymást érő kertisütés-folyamba játszotta be magát. Nem győztek eleget tenni meghívásaiknak a sörtől, focitól és Pimmstől (nyári, brit, alkoholos, limonádészerű ital) hangos kerti partikra. Ezek a barbecue-k gyakorlatilag a mi bográcsozásunknak felelnek meg. Csak Angliában nem a gulyásleves vagy a bográcsgulyás rotyog a nyílt tűzön, hanem kebab, kolbász, hamburger és lila hagyma sül.

Mindemellett sosem látott magasságba emelkedett az igény a boltokban a felfújható kismedencék, valamint a légkondicionáló/ventilátor jellegű szerkezetekre. Én sosem láttam még ennyi embert hóna alatt gyerekmedencés dobozzal kisasszézni a különböző kerti centrumokból és vegyeskereskedésekből. 

Szerzőnk a nagy angliai melegben

All that Glitters ain't Gold

Nem hát; nem mind arany, ami fénylik, még Angliában sem. A kánikula közben persze hamar kiderült, hogy az elavult brit vízvezetékrendszer nincs felkészülve arra a megnövekedett vízigényre, amit a házaknál felállított random medencék feltöltésére elhasznált a nyári hőségtől izgatott, pancsolni vágyó tömeg. Úgyhogy néhány nappal a beköltözésünk után már jött is az üzenet a Thames Watertől (a helyi vízművek), hogy a tisztelt felhasználók legyenek kedvesek visszafogottan fogyasztani, mert baj lesz. Nagyjából ugyanebben az időpontban érkezett az önkormányzattól is üzenet, amely szerint „kerti sütés-tilalmat” hirdetnek az esetleges tűzveszélynek köszönhetően.

Tudjátok, mennyi barbecue-t rendeztek és hány újabb medencét fújtak fel ezen dorgáló üzenetek után? Persze. Épp ugyanannyit, mint az előtt.

Ugyanis ezek a jól nevelt, szabálykövető, tényleg mindig kifogástalanul viselkedő britek a nyári hőség utolsó cseppjét is maximálisan ki akarták kiélvezni. Így aztán ellene mentek a szabályoknak, és renitens módon tovább hódoltak a nyári örömöknek.

Ennek következtében nem egy komolyabb tűzeset is történt – az egyik épp a mi városunk határában. Ezt nyilván elősegítette, hogy az addigra teljesen kiégett fű jó tápanyagot nyújtott a lángcsóváknak.

Here and Now

Itt és most: a táj valóban a rodoszi nyaralásomra emlékeztet (ott volt ilyen sápadt színű a növényzet, miközben Angliában jellemzően – a jó kis óceáni pára miatt – irreálisan zöld színű fű, fa és bokor). Ennek ellenére a brit gazdaságok szépen vigyáznak a terményekre a nagy hőség idején is; óriási locsoló fenevadakat látok az autópálya melletti mezőkön, ahol ennek köszönhetően tobzódik a gyümölcs és a zöldség. Nem úgy a kertünkben lévő pálmafa (Igen, főbérlőnk egy pálmafát telepített a ház előtti előkertbe. Ezt mindenképp ide kell írnom, annyira abszurd). Az a szegény pára szomorú sárga színben kókadozik a hőségben. Pedig azt hinné az ember, hogy a pálmafa a mediterráneum növénye, élvezi a hőséget, de nem. Az angol pálma nem örül a kánikulának. 

Brits in the Heat

Na, de visszatérve a témára: ilyenek a britek a hőségben.

Angol barátaink viselkedésének megfigyelése után azt kell mondjam, hogy a nyári napok előhozták belőlük a mélyen szunnyadó társas lényt.

Képzeljétek, nemcsak a kerti sütögetések száma nőtt meg, hanem a nagy melegben élvezettel tobzódnak egymással a pubokban, kiülős kávézókban, kerthelyiségekben munka után és hétvégeken is. Szinte észrevétlenül alakult promenáddá egy csomó olyan tér, ahol mindeddig még egyetlen embert sem láttam kint ülni (persze, mert általában esett), legfeljebb azokat, akik kikényszerültek, mert el akartak egy szívni egy szál cigit.

Pedig az angolok nagyon szeretik a piknik intézményét, amint kisüt a nap, minden talpalatnyi zöld felület parknak nyilvánítanak, és leülnek egy üveg sörrel vagy proseccóval megvitatni az élet nagy, vagy épp jelentéktelen dolgait. El lehet képzelni, mi megy most a hetek óta tartó igazi kánikula ideje alatt. A talpalatnyi városi zöldek mellett megteltek a vízi vidámparkok (igen, itt is vannak, nem, nem tudom, hogy általában mire alapozzák a bevételüket az összes többi évben), a tengerparti strandok, és úgy általában mindenféle vízfelület térsége. Komoly tömegek élvezik heringszerűen ezt a csodás nyarat.

Just a Bit Better (?)

Egy kicsit minden jobb lett. Ettől a derűs időtől az egész országnak kicsit jobb hangulatba került. Napsütésben vezetni a munkahelyemre, nézni ezt a csodás vidéki tájat a legszebb nyári ruhájában, olyan jókedvre derített, hogy szinte úgy éreztem: repülök. Csakhogy az utolsó kánikulai napok részemről egy remek vírusos torokgyulladásba torkolltak. Akkora a hőmérsékletkülönbség a kint és bent közt, hogy hirtelen az ember az usankája után nyúl, amit a szervezet nem feltétlenül tolerál jól. Úgyhogy ennek a nagy meleghullámnak egy remek vírushullám lett a következménye. A 33 fokos hőségben sorra robbannak le az emberek, a munkahelyemtől kezdve a saját kis háztartásomig.

A nagy meleg persze remek témát szolgáltatott a szélsőségekre klasszikusan érzékeny angol bulvársajtónak is. A közvélemény kíváncsian figyelte a megdőlő rekordokat, a percről percre tudósításokat és leginkább azt, hogy vajon meddig tart még a lottó ötössel felérő időjárás. Elcsíptem egy podcast beszélgetést, amelyben két tudós azt elemezte, hogy a globális felmelegedés miatt elképzelhető, hogy ez a mostani nyár lesz a jövőben a normális. Amikor ezt meghallottam, kicsit azért megrettentem. Mert ha Angliában ilyen lenne a normális nyári idő, akkor mi lesz Portugáliában, Spanyolországban vagy épp Olaszországban?

És azért néhány hét után – nem is hiszem el, hogy én írom le ezt a mondatot –, de elkezdett hiányozni az eső. És nem csak nekem, mindenkinek.

Mert Angliához az is szervesen hozzátartozik, akár a királynő, David Beckham vagy a tea kis tejjel, cukor nélkül.

Mire ezt az írást olvassátok, valószínűleg megérkezett hozzánk a lehűlés.

Ha belegondolok, az is mókás, hogy azt mondom: „Angliában lehűl az idő 24 fokra”. De én ezt most nem bánom. Jó lesz, ha újra esőillat száll majd fel az aszfaltról. Jó volt ez az álomszerű nyár, na, de mégis: álljon helyre a világ rendje. 

Kégl Ágnes