Jézus feltámadása helyett húsvéti nyúl

Vallási szempontból a húsvét nagyobb ünnep, mint a karácsony, hiszen a feltámadás mégiscsak komolyabb dolog, mint a születés (ami – ugye – minden emberrel megesik), és teljesen véletlenül valahogy bennem is ez az érzés alakult ki. Az egyik oka ennek a karácsonyok nem túl jó családi dinamikája volt, a másik pedig, hogy gyerekkoromban a húsvét volt az, amikor a távol élő, de érzelmileg mégis nagyon közeli unokatestvéreimmel találkozhattunk. Így én a húsvétot mindig jobban vártam, mint a karácsonyt, és ezzel egészen más okból (de erről majd később), a gyerekeim is így vannak. Tudom, hogy véletlenek is léteznek a világon, de én inkább azt látom, hogy érzéseket is tudunk észrevétlenül átadni, azzal, ahogy készülünk, ahogy viselkedünk egy-egy ilyen helyzetben.

Visszatérve az ünnep egyezményes okára, 

Jézus feltámadása helyett sokan már azt a narratívát halljuk és adjuk tovább, hogy ilyenkor azt ünnepeljük: megjön a húsvéti nyúl, aminek sem Jézushoz, sem a Bibliához nincs túl sok köze, 

ráadásul egyes források szerint egy félreértésnek köszönhető, hogy a nyúl „tojja” a tojásokat, édességeket, ajándékokat. A link alatt lévő cikket minden hosszabb-rövidebb idei tartó „miért korszakos” gyerek szülőjének melegen ajánlom, felnőtt szintig vannak benne infók, én tavaly már kiadtam olvasásra, amikor 

felmerült, hogy mégis MIÉRT a nyúl hozza a tojásokat, amikor ő nem csirke és nem is Jézus (ami teljesen valid felvetés). 

Ez persze már elég világi, talán egy kicsit túlságosan is, mert nemcsak semmi emelkedett nincs benne, de ez a Gyerekek Egyezményes Vicckódexe szerint is végtelen poénok forrása. És felnőtt fejjel is az évszázad poénja: 

keresztre feszített, majd kínok között meghaló, három nappal később pedig feltámadó Jézus, vs. random dolgokat kitojó cuki kisnyuszi?! 

Hát ki szavazna a véres és fájdalmas bibliai vonalra, ha helyette ünnepelhetünk valami szürreálisan vicceset? (Költői kérdés volt, nyilván tudom, hogy a vallást komolyan gyakorlók nem ülnek fel a nyuszivonatra.)

És ha már: mit és hogyan szarik (pardon) ki a húsvéti nyúl?

Örök vita tárgya, hogy most akkor már a húsvét is az ajándékozásról szól-e attól, hogyha nem „csak” fél évre elegendő édességet vagy pár piros tojást kapnak a gyerekek? És amúgy is, minek egyáltalán ajándékozni – merül fel, nyilván valamennyire jogosan a kérdés. Mivel 

én abban nőttem fel, hogy a húsvéti nyuszi hoz ajándékot, ezt tekintem evidenciának, de az is természetes volt, hogy húsvétkor misére megyünk, ezt mégsem tekintem annak, szóval nyilván mindenki azt szemezgeti ki a saját gyerekkori hagyománypakkjából, amivel felnőttként is tud azonosulni, a többi meg megy a levesbe. 

Én az édesség vs. ajándék vitában mindig is ajándékpárti voltam, szerintem egy kézműves apróság vagy egy olyan kinti játék, mint az ugrókötél és a teke-készlet, szuper húsvéti ajándék, de én imádok ajándékozni, ami nyilvánvalóan meghatározza a gondolkodásomat a témában. Nekem már az is őrült erőfeszítésembe kerül, hogy észszerű keretek között tartsam azt, hogy egy rakat olyan dolgot megvegyek a gyerekeimnek, ami az „én időmben” még nem létezett (a festhető puzzle-től a fantasztikus karkötőkészítő-szettig, hogy csak a kézműves dolgokat említsem).

De senki ne aggódjon, kordában tartom az ilyen irányú vágyaimat, és tisztában vagyok azzal is, hogy akkor is privilegizált helyzetben vagyok, ha „csak” pár ezer forintot költök húsvéti ajándékokra. Ennyit a személyes viszonyomról a Nyúl Által Kiszarandó Szajréhoz – nyugodtan írjátok meg a ti véleményeteket kommentben, a „sok jó út létezik” hozzáállás jegyében. 

Oké, hogy a nyúl hozza, vagyis nem hozza, hanem tojja, de hova teszi?

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor kiderül, hogy a gyerekeimnek miért a húsvét a kedvenc ünnepe. Hát azért, mert nálunk a nyúl egy rendes élőlény, elrejtőzik, elvégezni a dolgát, még akkor is, ha a végterméke egy adag cuki ajándék. Ezért 

nálunk a húsvét egy monumentális nyomozós játék, amiben a feladatot majdnem annyira élvezik az illetékes gyerekek, mint a végeredményt, vagyis az ajándékokat. 

Ez egy teljesen privát hagyományunk, én gyerekkoromban még „fészket” építettem a nyuszinak (és állítólag az is egy teljes furaság volt, amit a legtöbben nem csináltak a kortársaim közül). Van más húsvéti hagyományunk is: tojást festünk a locsolóinknak (ami azért vicces, mert nálunk csak a szűk családon belül van locsolás, szóval ne valami óriási mennyiségre gondoljatok), retektzatzikit eszünk és repedt kalácsot (a repedés fontos része a hagyománynak). És ezek mind olyan dolgok, amiket próbálkozásokkal, csiszolásokkal mi magunk alakítottunk ki, nem vallási vagy családi előzmények miatt, de attól még nagyon ragaszkodunk hozzájuk. 

Ezek adnak valamiféle tartalmat az ünnepnek akkor is, ha az eredeti tartalma a mi életünkben már nem meghatározó. Szerintem ugyanis van annak valami megnyugtató otthonossága, hogy valami évről évre ugyanolyan (persze sok dologban nyilván más). Ehhez pedig nem kell egy „külső erő” (vallás vagy származási családi előzmény), mi magunk is megteremthetjük a saját rítusainkat. Ha úgy érezzük, a sonka meg a csokitojás mégsem elég a valódi ünnephez.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ FluxFactory

Tóth Flóra