Hazánkban járt a kínai miniszterelnök, lezárták a fél várost, aztán leesett az első három szem hó, meg hát, különben is, sehol másutt a világon nem működik úgy a pillangó effektus, mint Budapesten. Itt, ha egy kismacska kölyök elfingja magát Pesterzsébeten, akkor biztos, hogy gigantikus dugó alakul ki két perccel később a Hűvösvölgyi úton. Megáll az élet, a vérnyomás az egekbe száll, a hajszálak meg a buszpadlóra hullanak, tülkölés, fékcsikorgás és lefulladt motorok „kehéje” nyomja el a varjúkárogást. No meg a mi egyre idegesebbé váló hörgéseinket az irodában. Mert az egy dolog, hogy odakint áll a bál, meg a város, de hogy az ebédrendelős cégek motorosfutárainak se té, se tova, az már több, mint elviselhetetlen. Hiába hozzuk meg a fontos stratégiai döntést már reggel tízkor hosszas fejvakarás, az esélyek és lehetőségek felelősségteljes latolgatásával, hiába rendeljük meg a napi betevőt abban a szent minutumban, hogy bárki hajlandó volt felvenni a telefont az adott étteremben, ha felpüffedt a pesterzsébeti kismacska, bizony, lőhetjük az ebédet. Ha vészhelyzet van (és őszintén, mikor nincs), akkor bizony az sem segít, hogy ráeresztjük telefonon keresztül az étterem operátorára először az igen meggyőző érvkészletű, udvarias és asszertív Gáspárt, majd ha ez nem segít, akkor végső fegyverként a Szentesit, akit én már hallottam párszor ügyintézni telefonon, akkor álltak meg a fejlődésben végleg. Mert ha a Szentesi akar valamit, akkor az lesz, és punktum, legyen szó fából vaskarikáról vagy kovácsoltvas fingópárnáról. Ott kérem, nincs apelláta. Kivéve, ha ez az ebédidőben való idefuvarozása, mert ahhoz még az atyaúristen is kevés lenne, minden szentjével egyetemben.

Tulajdonképpen minek is kellene magunkat szívatni ennyi bizonytalan, kiszámíthatatlan tényezővel, tettem fel magamnak a kérdést, majd elcaplattam a boltba, és bevásároltam annyi idő alatt, amíg egy másodosztályú kantinban normális esetben felveszik a telefont. Az irodába kivételesen tíz perccel hamarabb mentem be, mint szoktam, így mire elkezdtük a szokásos értekezletet, a sütőből már szállingózhatott is elő a fűszeres csirke ígéretes illata. És amikor azt mondom, ígéretes, nem a levegőbe beszélek. A nyolc csirkecombot bedörzsöltem sóval, borssal. Egy 250 grammos puha vajat kikevertem egy citrom reszelt héjával, egy-egy evőkanál őrölt pirospaprikával és csípős paprikakrémmel meg egy kevés fahéjjal. Ezzel megkentem a csirkéket, amik már mehettek be az előmelegített sütőbe bő másfél órára, amíg szépen megpirult a tetejük, a húsuk pedig olyan omlós lett, hogy egy pillanat alatt lefejtettük, széttépkedtük cafatokra két villa segítségével, majd összeforgattuk a pecsenye levével. Ez a csodásan piros, mámorító aromájú hús megy rá az aranysárga hummuszra, amit pedig a meeting után készítettem szintén seperc alatt.

fűszeres csirke

Összeturmixoltam négy konzerv csicseriborsót négy nagy evőkanál tahinivel (szezámmagkrém), két citrom levével, sóval, olívaolajjal, hat gerezd fokhagymával, és hogy élénk sárga színű legyen, belekevertem még egy evőkanál kurkumát és egy evőkanál curryt. Ez ugyanis a Magyar Hospice Alapítvány Nárcisz Asztaltársaságának színe, akiktől ezt a klassz receptes füzetet kaptam. Vízzel lehet lazítani, hogy a végeredmény extrán krémes és lágy legyen. Köretnek megint naan kenyeret csináltam, aminek a receptjét elolvashatod ITT.

Naan

A végeredmény isteni lett, a kollégák meg mérhetetlenül elégedettek és boldogak, el sem hitték, hogy aznapra megúszták a rendeléssel járó vesződséget, időben étel került az asztalra, háromszor tíz perc időbefektetéssel (a részemről), ráadásul az egész fejenként nem volt több fejenként 700 forintnál.

Szóval mutass te is fügét a bedugult városnak, no meg a megbízhatatlan ételfutároknak, és süss fűszeres csirkét a Babka Budapest receptje alapján.

 

Fiala Borcsa