Utálok telefonálni. Sőt, nem is utálok, hanem egyenesen gyűlölök, ami a legelvetemültebb érzés, durvább, mint az utálat. Ebből kifolyólag kizárólag két embernek veszem fel a telefont mindig és minden körülmények között, még akkor is, ha éppen alszom: annak, aki életet adott nekem, és annak, aki megmentette azt. Tehát az anyámnak és az orvosomnak. Utánuk fontossági sorrendben következik a kenyéradóm (DTK), Novák (mert tőle félek), majd a családom többi tagja és aztán a barátaim.

Akik ezen a körön kívül esnek, azokat roppant mód sajnálom  azok sok próbálkozás és trükközés árán tudnak csak elérni telón. Nekem a telefonálás ugyanis túl intim. Ezért nem szeretek idegenekkel beszélni, sőt, ha egy szép napon Brad Pitt becsörögne, valószínűleg lányos zavaromban el is hajintanám a kagylót jó messzire (amúgy is... jöjjön ide, ha akar valamit. Hát, de nem? Hát... de!)

Csak, hogy egyetlen példát mondjak ennek bizonyítására: annak idején a jelenlegi könyvkiadóm igazgatója két hétig üldözött telón, mire valakivel megüzente chaten, hogy ugyan, vegyem már fel, mert szeretnék megjelentetni a sztorimat.

Mivel ez az egyébként kétségtelenül hasznos masina mégiscsak megkönnyíti az emberi kommunikációt, és az életünket is, ezért vannak óhatatlanul kikerülhetetlen szabályok, amelyeket illik, azaz illene betartania mindenkinek. Pláne azok miatt, akik olyanok mint én.

Imhol, a telefonálás ezidáig íratlan szabályai:

1. Ne beszélj sokat!

Mert minek? Meg amúgy is? Beszélgess élőben. Anyukáddal, apukáddal, barátoddal, barátnőddel, haverral. Ne a telón nyúzzátok szét a hálót, meg az (extrovertáltnak látszó, ámde a valóságban nagyon is) introvertált ember idegrendszerét. Hanem élőben. Ha a másik meg nem szeret a telefonon lógni, akkor különösen legyél tekintettel erre, és ne nyaggasd hosszan elnyúló telefonozással. 

2. Időpontok, amikor már nem illik:

(Jó fej vagyok, és segítek neked, hogy mikor ne, és mikor igen. Ezeket akkor érdemes betartanod, ha felülről szeretnéd szagolni még az ibolyát.)

– Ha szülő vagy (kivéve, ha nem rühellitek egymást, mint a szart): bármikor
– Ha orvos vagy (és a páciensedet hívod): bármikor
– Ha főnök vagy (ez már nem annyira megengedő intervallum): Reggel hattól este nyolcig (eszembe nem jutna hatkor telefonálni a Szentesinek. Se. - DTK)
– Ha barát vagy: Reggel nyolctól este tízig (buli esetén tolódik az időpont)
– Ha munkaügyben telefonálsz: Délelőtt tíztől délután négyig (de inkább küldj e-mailt)
– Ha teljesen ismeretlen vagy, de barátkozni akarsz: küldj e-mailt, és készülj fel rá, hogy nem lehetsz biztos a válaszban

3. A hétvégékre más vonatkozik:

Egy mesével példáznám a hétvégi telefonálás veszélyeit: Egyszer egy vadidegen ember felhívott szombat délelőtt, méghozzá munkaügyben. Azóta is keresik. Vége.

– Ha szülő vagy: bármikor, de azért hagyd aludni azt a gyereket
– Ha orvos vagy: bármikor
– Ha főnök vagy: vészhelyzet esetén. Például akkor, ha sürgősen fizuemelést akarsz adni.
– Ha barát vagy: reggel tíztől este tízig
– Ha ismeretlen vagy: soha de soha, de erre kitérek még az alábbi pontokban.

4. Ott van az SMS!

Kiaknázatlan és határtalan előnyökkel kecsegtet az a tény, hogy lehet SMS-t küldeni bármelyik szolgáltatóból, gyakorlatilag bárkinek és bármikor (kivéve hétvégén, ha idegen vagy). Ha idegennek telefonálsz, vagy a köztudottan introvertált ismerősödnek, akkor küldj egy rövid üzenetet, hogy ki vagy, és miért keresed, így talán (ha eléggé nyomós az indokod, például zsíros munkaajánlat van a zsebedben, vagy némi készpénz ajándékba) visszahív, vagy felveszi neked. Talán.

5. Ott van a chat!

Ugyanaz, mint az SMS, csak nem mindenki rendelkezik ilyen app-pal. De aki igen, az inkább használja ezt, mielőtt telefonál.

6. Ebédidőben eszedbe se jusson!

Nem láttátok még ti a folyton éhes Gáspár kollégámat kopogó szemekkel. Sőt, úgysem láttátok, amikor még ennél is sokkal jobban éhes, már előtte a kaja, és becsörög egy ügyfél. Na, annak vége. Off! Konyec! Ott tuti nem lesz biznisz. Sőt, még vér is folyhat, ha nem vigyázol! Szóval, ismételten hangsúlyozom: Ebédidőben soha, de soha a büdös életben ne telefonálj!

7. Ennél már csak egy nagyobb bűn van! Mégpedig:

Ha hétvégén telefonálsz ebédidőben. Ez a meta metája. Elkövetőik a háborús bűnösök, a gyilkosok, és az anyaszomorítók mellé kerülnek a pokolban. Szóval egyáltalán ne jusson eszedbe, kivéve akkor, ha orvos vagy, vagy anya, vagy apa. A többit felejtsd el. Vagy meghalsz. Komolyan!

+1.

Ha te vagy Orbán Viktor!

Kommentár nélkül.

Egyébként: De szeretném ha egyszer a Vitya belesétálna a csapdába, és feltárcsázná Novák anyukáját, Éva nénit. Azt a telefonbeszélgetést isten bizony nagyon meghallgatnám.

Szívesen!

Szentesi

Kiemelt kép: YouTube