–

Ezek után talán érthető, hogy felnőttként immár igen gyakran építek „káromkodásból katedrálist”. Egy ideig azt gondoltam, hogy ez csak a gyerekkori elfojtások miatt van, de miután olvastam, hogy aki káromkodik, az állítólag okosabb, rájöttem, hogy a káromkodásomnak célja és (igen komoly) haszna is van. Fontos persze rögtön az elején kiemelni, hogy egy vérbeli káromkodó nem használja töltelékszóként, sem pedig azért, hogy a partnerét megbántsa, megalázza.

Ellenben örömét leli az alábbiakban:

1. Egyszerűsítés

Ez elég nyilvánvaló, hiszen mennyivel egyszerűbb ahelyett, hogy „Figyelj, most teljesen megleptél, fogalmam sincs mit mondhatnék erre... egyelőre alig kapok levegőt a sokktól...” azt mondani, hogy „b...meg”.

A káromkodással sűrítjük a mondanivalónkat, és feszes mondatszerkezetet tudunk kialakítani. Ez azokra a káromkodásokra vonatkozik, amiket alkalmazójuk a célszerűség kedvéért, pusztán ergonómiai okok miatt vet be. És ami után általában hosszas (immáron káromkodásmentes) diskurzus veszi kezdetét.

2. Időtakarékosság

A helyesen használt káromkodás általánosan elismert előnye, hogy nem rabolja beszélgetőpartnerünk idejét feleslegesen. Rövidre tudunk zárni vele vitákat, illetve elejét vehetjük hosszas magyarázkodásoknak is. Az időtakarékosság azt is jelenti, hogy ezekben a helyzetekben a káromkodást nem követi  hosszabb eszmecsere. Példa: „Szerinted X. azért néz rám így, mert tetszem neki, vagy akar valamit? Úgy tudtam, barátnője van. Vagy szakítottak?” Válasz: „F...m tudja.”

3. Segít bevonódni

A káromkodás segít a zavar leküzdésében, és megerősíti a beszélgetőpartnert abban, hogy biztonságban van. Bizalmi légkört teremthetünk egy-egy jól használt (általában jelzőként igénybe vett) káromkodással. Példamondat: „Megértem, hogy így érzed magad. Egy ilyen k...a válás bárkit kiborítana.”

4. Retorikai eszköz – stílustörés

Egy ideje nyilvános előadásokon is használok némi (enyhébb súlyú) káromkodást. Emelkedett, tudományos témák esetén kifejezetten alkalmas arra, hogy a hátsó sorokban csendben bóbiskoló résztvevőkre ráhozzuk a frászt. A káromkodást követően kialakuló kuncogás pedig legalább öt-tíz percig fenntartja az intenzív figyelmet. Fontos azonban, hogy egy előadás alatt ez az eszköz csak egyszer vethető be. Ha többször használjuk, közönségessé válhat az előadásmódunk. Példamondat: „Gyakran látjuk, hogy válási  helyzetekben a kapcsolattartás miatti szülői vita csak látszólag szól a gyerekről – valójában az van mögötte, hogy a »korábbi partner jó édes anyukáját«.”

5. Segít a dühkezelésben

Na, igen. Nálam (is) ez az egyik leggyakoribb oka a káromkodásnak. A tehetetlenség, időnként az idegesség, szorongás oldására használjuk. Ne tudjátok meg, mik hangzanak el egy-egy gyermekbántalmazási ügy feldolgozásakor az irodában. Ilyenkor miskárolunk, erőszakos halálnemeket sorolunk fel, és felmenőket gyanúsítunk meg durván perverz szexuális viselkedéssel. Erre nem hozok példát, rábízom a képzeletetekre.

6. Vicces

Mint azt brit kutatók is bebizonyították (ezt most tényleg!), a minőségi káromkodást nem azok alkalmazzák, akiknek csekély a szókincsük, és nem tudják kifejezni magukat, hanem azok, akik egyszerűen úgy döntenek, hogy nem zárják ki ezt a nyelvi eszközt az életükből. A káromkodásokon belüli sajátos altípust jelentenek az úgynevezett „öncélúan vicces(kedő)” káromkodások, amelyek – ha nem autentikus előadásmódban halljuk, akkor – elég idegesítőek. Például: „azt a leborult szivarvégit”. Brrrr....

7. Csapatépítő

Nem is gondolnánk, milyen remek összetartozás-tudatot alakíthat ki a káromkodás, de egy közösség saját káromkodáskultúrája is ugyanezt teszi. Természetesen az is összetart egy csapatot, ha nem beszélnek csúnyán. És ez teljesen rendben van. Ezzel egy kultúrkáromkodónak nincs semmi baja. Sőt, tisztelettel fordul a nem káromkodó közösségek felé (megzabolázva saját nyelvi önkifejezését), és respektálva a helyi kultúrát, szokásokat.

Ellenben megfigyeltem, hogy a káromkodó közösségek egy idő után kialakítják a saját fordulataikat (ezzel is tovább fokozva a káromkodás célszerűségi, időtakarékossági formuláját). Az én munkahelyemen például a „Ne menjünk helybe a lóf...ért.” vált ilyen közös egyenértékessé. Olyannyira, hogy már be sem kell fejezni a mondatot (tehát tulajdonképpen úgy káromkodunk, hogy nem is káromkodunk).

8. A híres-neves gender-kérdés

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a nemzetközi káromkodáskultúrában a nemi szerepeknek nagyon komoly jelentősége van. A szexuális orientációval én magam nem szívesen káromkodom (ha elfogadó, a melegek jogait maximálisan tiszteletben tartó társadalom lennénk, akkor talán), de nem kerülöm (nő létemre) a férfi nemi szervek sajátként való felemlegetését. A „f...m” például egy elég gyakran alkalmazott káromkodásom, amit a hangszín és az arckifejezés változtatásával tudok használni meglepetés, harag, csalódottság kifejezésére, de arra is, ha gyorsan be akarok fejezni egy vitát.

Hát, én így. Kommentben jöhet a népharag.