–

Szóval, én a következő 10 ok miatt örülök annak, hogy az átlagnál alacsonyabb vagyok.

1. Tökéletes témát szolgáltat

Új emberekkel találkozol? Egy társaságban nehezen indul a beszélgetés? Picit feszengősek körülötted az emberek? Megrekedt a társalgás? Semmi gond. Állj oda a társaság legmagasabb tagja mellé, és pislants föl rá. Meglátod, azonnal megtörik a jég, és már záporoznak is a megjegyzések, anekdoták, viccek és sztorik. De az is lehet, hogy az egész egy nagy röhögésbe fullad. Te magad vagy a tökéletes ice breaker, a téma, ami mindig kéznél van, és garantáltan átlendít a holtponton.

2. Igazi egómasszázs

Nézd, a tornasor végén is állnia kell valakinek. És nem azért, mert a geometria törvényei szerint minden szakasznak két vége van, hanem azért, mert az osztálytársaidnak nagy szüksége van arra, hogy jól (jobban) érezzék magukat a bőrükben. Te viszont megfelelő méretű egóval születtél, nincs szükséged arra, hogy mások hátán kapaszkodj föl az önelfogadás Olümposzára. Szóval, csak nyugi, állj be a sor végére... és mosolyogj!

3. Segít bocsánatot kérni

Mindannyian elcseszünk dolgokat néha. Ezt egyszerűen nem lehet megúszni. De az előbb említett, születéskor nekünk leosztott megfelelő méretű egó bizony néha sajnos útjába áll a nyilvános beismerésnek. Tudod, ez az a pont, amikor tisztában vagy vele, hogy te jössz, hogy neked kell fölállni, odamenni a másikhoz, megfogni a kezét, a szemébe nézni, és azt mondani: bocsánat, hülye voltam. Na, ha alacsony vagy, akkor szépen állj föl, menj oda a másikhoz, fogd meg a kezét, de mielőtt a szemébe nézel, mindenképpen állítsd föl magad mellé. Majd pillants föl rá... és lehet, hogy már meg sem kell szólalnod. 

4. Megelőzi a „nagy fej” – szindrómát

Az alacsony embereknek (feltételezve és megengedve, hogy arányos testalkatról és egészséges alanyról van szó) mindenük egy picit kisebb. Már, úgy értem, hogy a többi ember testrészeihez képest. Rövidebb a lábuk (igen, én ezzel nyugtatom magam, kérdés?)... és a kezük is. Úgyhogy ha csoportfotózáshoz készülődtök, és el kell dönteni, ki fogja a telefont a grupszelfihez, akkor bátran jelentsd ki, hogy neked van itt a legrövidebb karod, ezért átadod a lehetőséget valamelyik langalétának. Majd foglald el a fénykép szempontjából legelőnyösebb pozíciót, hogy te nézz ki a legjobban a fotón. A siker garantált. Szívesen.

5. Cukiságfaktor kimaxolva

Örökké te leszel a baráti társaság cukija. Jó, hát ez olykor idegesítő, de meg lehet tanulni vele együtt élni, sőt: még szeretni is lehet. Nekem is sikerült. Erika barátnőmmel húsz éve ismerjük egymást. A harmadik barátnőnk, Goti egyik volt pasija egyszer réges-régen ránk nézett, és azt mondta: tisztára olyanok vagytok, mint Boci és Pipi (Cow and Chicken). Tudjátok, a rajzfilmből. Na, Erikám azóta Pipinek hív. Vagy Csirkének, ha olyan kedve van. És nem tud úgy rám nézni, hogy ne azt mondja a szemével: jaaj, annyira cuki, hogy ilyen pici vagy, legszívesebben menten megölelgetnélek. Mondjuk, gyakran meg is teszi, hál' istennek.

6. Politikusi interjúknál kiváló metakommunikációs segédeszköz

A kilencvenes évek végén, amikor riporterkedni kezdtem a Híradóban, gyakran küldtek sajtótájékoztatókra egy azóta már nem létező párthoz. Ez a párt valószínűleg úgy válogatta össze a vezető politikusait, hogy alapkövetelmény volt náluk, a minimum 195 centiméteres testmagasság. A televízióban, ahol akkor dolgoztam, az volt a mondás, hogy nem mutatunk unalmas sajtótájékoztatókat, ha az arc mond valami érdekeset, akkor külön interjút készítünk vele, és úgy tesszük föl a kérdéseinket. Szóval előfordult, hogy szemtől-szembe találtam magam a Fodor-Kuncze-Magyar-Demszky kvartett valamelyikével. Kamera beállít, mikrofon kézbe vesz, interjúalany felkészül, ééés... szól az operatőr, hogy ez így nem lesz jó, mert ha az ember rám néz, az a kamerában olyan lesz, mintha állva elaludt volna, és lógna a feje. De nekünk mindenre volt megoldásunk, méghozzá kettő is. Az egyik, hogy alám tettek egy lámpaszállító ládát. Ezt tudtuk ritkábban kivitelezni, mert nem mindig volt nálunk lámpaszállító láda. A másik, hogy az interjúalanyomnak megesett rajtam a szíve, és leereszkedett nagy terpeszbe. És akkor itt visszautalnék az 1. pontra; bemelegítő kérdésre sosem volt szükségem. És az sem volt kétséges, hogy ezek után néhány jól irányzott kérdéssel sikerült-e megtörni egyes politikusok verbális ellenállását.

7. Nincs haragtartás

Minden párkapcsolatban előfordul, hogy összeszólalkoztok valami hülyeségen. Elindul a narratíva valamerre, és tucatnyi kanyargás után eljut valameddig, ahol már egyikőtöknek sincs fogalma arról, hogy kezdődött az egész, csak az a biztos, hogy most épp mindketten duzzogtok, senkinek sincs igaza, és mégis mindenkinek igaza van, de se előre, se hátra. Na, ebben a pillanatban a bölcs alacsony nő odamegy a konyhaszekrényhez, és megpróbál levenni két borospoharat. A polcot természetesen nem éri föl, és némi nyújtózkodás, majd három-négy suta, ámde mulatságos szökdelés után kérdőn a partnerére néz. A röhögés garantált, a siker borítékolható. Az együtt borozás pedig nagyjából minden problémát megold.

8. Jelentősen megkönnyíti a közlekedést

Mármint a gyalogosat. Mert autóban vagy biciklin az alacsony csaj ugyanolyan hülye, mint a magas csaj. Csak még az egója is nagyobb (hééé... nyugi, viccelek. Félig.) Viszont 160 centi körül tényleg van egy olyan lélektani határ, amely alatt az ember könnyebben kifér, befér, elfér, átfér. Mondjuk, azt már nehezen magyarázom meg (és ezen gyakran polemizálunk itthon a férjemmel – lásd még az előző, 7. pont): vajon miként lehet, hogy a családban én vagyok a legkisebb felnőtt, és mégis én vagyok az, aki legtöbbször megyek neki, botlok meg, verem be a fejem, borítom föl, öntöm ki, vágom el...

9. Szenvedély, szenvedély és még egy kis szenvedély

Én nem állítom, hogy ez így van, de igenis azt tapasztalom magam körül, hogy az alacsony emberekbe nagyobb szenvedély szorult. Vagyis... ez így nem jó. Mert inkább arról van szó, hogy a fizikailag kisebbre méretezett porhüvelyünkbe nem fér bele a nekünk kiporciózott humán szenvedélyadag, és csak bugyog-bugyog kifelé belőlünk egyfolytában. Szivárog az illesztéseknél, folyik a zsanérok mentén, és árad a bőrünkön át. Látványosan, szórakoztatóan és... igen, tudjuk, esetenként a környezetünk számára fárasztóan. 

10. Ha a gyereked kórházba kerül, és csak kiságy jut neked mellette, elférsz benne

Lola a múlt héten rosszul lett az iskolában. Olyan tüneteket produkált, ami nagyon megijesztett mindannyiunkat, így bevittük egy kórházba. Megvizsgálták, és azt mondták, maradnunk kell minimum 24 óra megfigyelésre. Az éjszakát én is ott tölthetem, mert van üres ágyuk... de csak egy rácsos kiságyat tudnak fölajánlani. Arany betegecske gyerekem (aki, ugye, méretben már majdnem akkora, mint én) azonnal mondta, hogy nem baj, mama, majd én alszom a kiságyban, csak maradj! Az nem volt kérdés, hogy maradok vele éjszakára, de az sem, hogy a beteg gyereket nem fogom a kiságyba száműzni. Úgyhogy... bevackoltam magam. És tudjátok, mi történt? Egész jól aludtam! Már, amennyire egy beteg, megfigyelés alatt tartott gyerek mellett, egy kórházban, egy 120 centis ágyon egy alacsony, de mégiscsak felnőtt ember jól aludhat... Reggelre minden jóra fordult, megjöttek a laboreredmények, kiderült, hogy Lolát csak valami vírus döntötte le a lábáról, én pedig simán kihajtogattam magam, amíg az orvos megírta a zárójelentést. Minden jó, ha jó a vége. Hát nem?

D. Tóth Kriszta

Kiemelt képünk a szerző tulajdonában van.