Wadlow átlagosnak mondható 3,8 kilogrammos testsúllyal jött világra, de hat hónapos korában már tizenhárom kilogrammot nyomott, az első születésnapján pedig több mint húszat, és ekkor már egy méter hosszú volt a teste. Mire ötéves lett, 163 centiméter volt a magassága és olyan ruhákat hordott, amelyeket tinédzsereknek készítettek. A nyolcadik születésnapjára túlnőtte az apját – ekkor már 183 centiméter magas volt.

Mivel az iskolában vele egykorú gyerekekkel tanult – akik jóval alacsonyabbak voltak nála –, speciális asztalokat készítettek a számára, hogy ne kelljen görnyedve ülnie a tanórákon. 

A kérdésre, hogy mi okozza az extrém növekedést, Wadlow szülei akkor találták meg a választ, amikor a fiuk tizenkét éves volt. Kiderült, hogy gyerekük agyalapi mirigye az átlagosnál jóval nagyobb, ezért sokkal több növekedési hormont termel a normálisnál. Akkoriban még nem volt orvosolható ez a rendellenesség – a sebészek nem voltak biztosak abban, hogy egy műtét segítene Wadlow-n –, így a szülők csak arra törekedhettek, hogy gyerekük a lehető legnormálisabb, legteljesebb életet élje. (Ha napjainkban született volna, biztos nem nő ilyen magasra, mert a ma használatos gyógyszerek és a megfelelő operáció segítségével megállítható lenne a túlzott növekedés.) A fiú szeretett fényképezni, gitározni, és a bélyeggyűjtés is érdekelte. 

testmagasság Robert Pershing Wadlow
Robert Wadlow és apja – Forrás: Wikipedia / media.liveauctiongroup.net

Miután befejezte középiskolai tanulmányait, a Shurtleff College jogi karára nyert felvételt – ekkoriban már 254 centiméter magas volt. Napi 8000 kalóriányi ételt fogyasztott, és a ruhái elkészítéséhez a szokásos mennyiségű alapanyag háromszorosára volt szükség.

Híresség vált belőle

Testének mérete egyre több nehézséget okozott neki, de sikerekhez is vezette: a magasságában – ami 1937-ben már 260 centiméter volt – a Ringling testvérek vándorcirkusza hatalmas lehetőséget látott, és leszerződtette Wadlow-t a turnéira. A társulat arra számított, hogy a világ legmagasabb embere sokakat fog vonzani az előadásokra. És ez így is lett: bárhol, ahol Wadlow színpadra lépett, megtelt a nézőtér.

De nem csak a cirkusz világában lett sztár a férfi: a Peters Shoe Company cipőgyár nagyköveteként az Egyesült Államok negyvenegy államának több mint nyolcszáz városába jutott el. A vállalatnak a hírnév mellett sok ajándék cipőt is köszönhetett – ami tekintve azt, hogy egy pár számára készíttetett lábbeli száz dollárba került (ez akkoriban igencsak drágának számított), nagy segítséget jelentett. 

Azért, hogy Wadlow kényelmesen utazhasson a szereplések helyszínére, édesapja eltávolította a család autójában a jobb első ülést – így a fia hátul ülve ki tudta nyújtani a lábát. 

Mindenhol nagy szeretettel fogadták. Kedvességével és udvariasságával mindenkit levett a lábáról, rajongói „szelíd óriásnak” nevezték.

testmagasság Robert Pershing Wadlow
Robert Wadlow – Forrás: Getty Images / Bettmann / Contributor

A médiában is egyre többet szereplő Wadlow időnként a humorát is megcsillogtatta. Amikor 1937 áprilisában New Yorkba látogatott, és a korszakos riporter, Robert Ripley Believe it or not? (Hiszed vagy sem?) című rádióműsorában szerepelt, válaszaival alaposan megnevettette hallgatóságát.

Ripley: Mondd csak, nem zavar, hogy az emberek megbámulnak, amikor az utcán sétálsz?
Wadlow: Ó, egyáltalán nem, elnézek felettük, észre sem veszem őket.
[…]
R.: Hogy szerepeltél az iskolai tanórákon?
W.: Soha nem tudtam válaszolni a tanáraim kérdésére. A mennyezet túl alacsony volt. 
R.: Milyen mennyezet? Hogy jön ide a mennyezet?
W.: Nem tudtam felemelni a kezem, hogy jelentkezni tudjak.
R.: Mondd, milyen testmozgást végzel!
W.: Sétálok.
R.: Sétálsz? Gondolom, az egyik óceánparttól a másikig…
W.: Igen, a sétáim első tíz perce valóban ezzel telik el.

Az Amerikában nagy népszerűségnek örvendő Wadlow híre Magyarországra is eljutott.

„Alton-ban (Illionis állam, Amerika) huszadik születésnapját ülte a világ legmagasabb embere, Wadlow Róbert. Testmagassága 2 méter 60 cm., súlya 230 kg. Atyja születésnapi ajándékul megigérte, hogy új otthont építtet számára, amelynek négy méter magas szobáiban egyenesen járhat és óriási ágyában kinyujtózkodhat” – olvasható a 8 Órai Ujság 1938. márciusi számában.

„New Yorkból jelentik: Illinois állam a napokban ülte meg egyik híres fiának születésnapját. A huszonegyéves Robert Wadlow fiatal kora miatt sem tűnhetett ki eddig valami rendkivüli teljesítménnyel, de azért nemcsak szükebb pátriája, hanem a csillagos lobogó összes államai büszkék reá. Tudniillik a szakértők őt tartják a világ legmagasabb emberének. Ezuttal ebben az amerikaias izü elnevezésben aligha van tulzás; nem valószinü, hogy a szóbanforgó nagyreményü fiatalember két méter nyolcvan centiméteres testmagasságát bárki is tulhaladja mostanában a földtekén. Robert Wadlow ezt a rekordot bizonyára tartani fogja, annál inkább, mert szorgalmasan növekszik tovább. Ha igy folytatja, nemsokára valóra válthatja rajongóinak leghőbb vágyát: meghaladhatja a három métert… ” – szerepel a Pesti Hirlap 1939. március 9-én megjelent számában. 

A szelíd óriás meséje szomorú véget ért

A milliók által csodált extrém magasság egy idő után nemcsak a mindennapi életben akadályozta Wadlow-t, hanem súlyos egészségi problémákat is okozott neki: felnőttkorában már lábmerevítőre és botra is szüksége volt ahhoz, hogy járni tudjon, és mivel nem érezte a lábát, gyakran nem vette észre, hogy a merevítő felhorzsolja a bőrét. Meg is betegedett időnként az elfertőződött sebek miatt – és a halálát is vérmérgezés okozta. Egy michigani fellépésen lett rosszul, magas láza volt. Hiába próbálták megmenteni az életét – vérátömlesztést kapott és meg is műtötték –, 1940. július 15-én, hajnali fél kettőkor meghalt. Az utolsó szavaival a szeretett nagyszülei ötvenedik házassági évfordulójára utalt: „Az orvos azt mondja, hogy nem fogok hazaérni az ünnepségre.”

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT; A növés magassági világrekordja. 8 Órai Ujság, 1938. március; A mélabus óriás. Pesti Hirlap, 1939. március 9.

Kiemelt kép: Getty Images / Underwood Archives / Contributor

Nádudvari Péter