Fantasztikus karácsonyi ajándékot kapok idén – saját magamtól!
Az ember járja a boltokat vagy böngészi a netet ajándékok után kutatva. És közben meglát ezt-azt, aminek ő maga nagyon örülne. Van, aki megsúgja a szeretteinek, mit szeretne. Van, aki csendben reménykedik, hátha valakinek eszébe jut, ő bizonyára vágyik egy ilyenre. Más a tettek mezejére lép, és ahelyett, hogy várna a csodára, szemrebbenés nélkül megajándékozza önmagát. Te melyik típusba tartozol? Kurucz Adrienn gyűjtése.
–
Megmondom őszintén, nincs olyan karácsony, hogy ne szúrnék ki valami nagyon vonzó ajándékot a kínálatból saját magam számára. Sőt, kifejezetten nehéz néha visszafogni magamat, hogy ne vegyem meg ezt vagy azt. Mert hát, ki tudná nálam jobban, minek örülnék?
Legyünk őszinték: a kapott ajándékoknak (legyen szó karácsonyról, születésnapról, spontán ajándékozásról) csak egy töredéke telitalálat. Persze a szeretet okán megdobban az ember szíve, bármit is kap a hozzá közel állóktól, de még esetükben is előfordul, hogy nehéz elrejteni a csalódottságot. Mert érződik, hogy mindenfajta átgondolást nélkülözött a választás, bosszantóan felesleges a költés, sőt, olykor az is megfogalmazódik az emberben, nem is ismeri őt az ajándékozó vagy még rosszabb: ismeri, de nem a szeretet vezérelte, hanem a kényszerűség: a „venni KELL valamit gyorsan neki” motivációja. Ez pedig nagyon bántó tud lenni. Ki ne került volna már élete során efféle helyzetbe?
Ajándék lónak ne nézd a fogát!
Jó képet kell vágni, bármit kapjon is az ember, mert a szándék a fontos, a gesztus, tanítjuk a gyerekeinknek, ahogyan nekünk is megtanították. Azaz mosolyogni illik akkor is, ha valami egészen személyiségidegen dolgot pottyantanak az ember ölébe. Sőt, illik eljátszani, hogy óriási az öröm. Ha pedig nem elég jó színész valaki, jön a megbántottság a másik oldalról. A különbség az, hogy ő joggal kifejezheti a csalódottságát, míg a megajándékozott a játékszabályok szerint nem, mert ő legyen hálás, bármit is kapott, és kész.
Persze, ha őszinte az ember, belátja, ő maga is számtalanszor választott megúszós ajándékot, vagy kapott le a polcról gyorsan valamit, amiről már akkor is tudta, valószínűleg teljesen felesleges megvásárolnia. De nem lehetett üres kézzel menni, és kevés volt az idő, és, és, és…
No de kissé elkanyarodtam, ez a cikk nem arról akar szólni, hogyan válasszunk tökéletes ajándékot másoknak. Én most azon töprengtem el, be szoktuk-e vallani, hogy magunknak is vásárolunk valamit (egy tuti ajándékot) így az ünnepek előtt (legfeljebb nem tesszük be a fa alá)? Vagy erről szemérmesen hallgatunk, mintha bűnt követnénk el? (Ahogy gyakorta év közben is: mi, nők tapasztalatom szerint hajlamosak vagyunk szégyellni, ha magunkra, a saját passzióinkra is költünk, nem csak másokra.)
De félre az álszentséggel, én máris bevallom, hogy igenis szoktam magamnak ajándékot venni karácsony előtt. Tavaly például egy szép ex libris bélyegzőt csináltattam magamnak, de kaptam már magamtól töltőtollat is, és az egyik évben pedig egy régóta vágyott Cartier-Bresson albumot hozott nekem a privát Jézuska.
Megkérdeztem a kolléganőimet is, ők hogy vannak ezzel a kérdéssel
Both Gabi azt mondja, minden évben rengeteget költ szép füzetekre, írószerekre, csomagolóanyagokra, apró díszekre, amiknek egy részét szeretné megtartani. De ez sosem jön össze. „Sajnos mindig elfogynak, mert vagy a gyerekeim nyögik be este, hogy másnap egy barátjukat kell megajándékozni, vagy vagy én ajándékozom el a szeretetrohamaimban csak úgy random ezeket a gyönyörűségeket.”
Fiatal munkatársunk, Pichler Zsófi családjában nem mindig bízzák a véletlenre az örömöt, azt mondja, karácsony előtt rendre nekiszegezik a kérdést, mit szeretne. Ezért igyekszik összeszedni az ötleteket („ráadásul a szülinapom is decemberben van, úgyhogy dupla annyi a kérdés”). És az elmúlt években többször is volt rá példa, hogy jeles alkalomra megajándékozta magát valami rég vágyott dologgal („idén Dián Dóri segítségével egy társassal”).
Fiala Borcsa sem forgatja a szemét, ha az önajándékozás szóba kerül.
„Egyáltalán nem szemérmeskedem, már csak azért sem, mert sokszor adódott úgy, hogy ha én nem gondolok magamra, akkor a végén nem is kapok semmit. A gyerekeimnek hol eszébe jut, hogy névnapom, szülinapom, anyák napja van, hol nem (karácsonyra azért általában összekapják magukat), és ha épp nem olyan párkapcsolati státuszban vagyok/voltam, akkor bizony könnyen előfordulhatott, hogy nem kaptam semmit.
Volt, hogy bemagyaráztam magamnak, hogy már felnőtt vagyok, ez nem fontos, de aztán úgy voltam vele, nekem is jár a varázslat, és ha azt magamnak kell megteremteni, akkor, basszakutya, megteremtem. Így, ha valamire nagyon vágyom már egy ideje (idén ez egy air fryer), akkor azt megveszem, és beteszem a fa alá, és tökre tudok neki örülni.
Azonban ez az irány nem volt mindig jó: a házasságomban például egy idő után az volt, hogy úgysem tudja a bizonyos illető, hogy minek örülnék, úgyhogy abban maradtunk, intézzem magamnak a magam ajándékát. Ez elsőre praktikus ötletnek tűnt, de utólag belátom, hogy egy marhaság, mert így kiveszett még az is a kapcsolatunkból, hogy tudjon az én fejemmel gondolkodni, megpróbálja kitalálni, mivel lephet meg, és ennek ő is örül, aztán meg én is.”
Kendőzetlenül
Molnár Erika, az irodavezetőnk elgondolkodott a kérdésemen, majd szarkasztikus humorát (imádom!) megcsillogtatva bevallotta, nagyon szeretne egy gurulós laptoptáskát valami hippis mintával. „Azzal nagyon szívesen gurulnék be a WMN-be. A másik vágyam egy klassz válltáska, mert a régi már elég gatya. Ezt is folyamatosan nézem, és ha megtalálom az igazit (azt hiszem, elég pipifaxos a stílusom, vagy még nincs kiforrva) meg is veszem magamnak. Tibitől tavaly kaptam egy méregdrága, gyöngyös szatyrot, mert azt hitte, hogy az tetszeni fog nekem. Nem tetszett, és még egy hónap múlva is azon dühöngtem, hogy ezt mégis hogy gondolta. Aztán elajándékoztuk a kedvenc családtagunknak, Tibit meg letiltottam az ajándékvásárlásról. Mostantól csak pénzt adhat nekem.”
Iliás-Nagy Kati a tudatosság egyik nagykövete nálunk, a bögrék viszont a gyengéi. „Alapvetően nem szeretek vásárolni, úgyhogy magamnak is igen ritkán szoktam. Sőt, magamnak még kevésbé szoktam. De azért van, amikor én is elcsábulok, és ilyenkor különböző trükköket kell bevetnem. A bögréknek például nehezen tudok ellenállni. Legutóbb az történt, hogy a karácsonyi vásárban megláttam egy gyönyörű kézműves bögrét, jól megjegyeztem magamnak, aztán később odarángattam a férjem, és mondtam neki, hogy névnapom alkalmából ezt megvehetné nekem. Így lett egy újabb bögrém. Egyébként néhány évente ráveszem magam, hogy végre megvegyem azokat a dolgokat, amikre tényleg szükségem van… és amik már régóta rajta vannak a listámon. Igen, nagy listaíró vagyok. Van könyvlistám is. Talán egyedül a könyvek vásárlása nem okoz gondot, minden más vásárlás fáj.”
Milanovich Domi is könyvekkel lepi meg magát leginkább. Pontosabban ma már nem keres alkalmat arra, hogy megajándékozza magát. „Most már van egy mondásom, hogy végül is a munkámhoz kellenek (tudjátok: olvasás – belégzés, írás – kilégzés), úgyhogy így kisebb rajtam a nyomás, hogy kitaláljak valamit, amivel igazolom a vásárlást.
Idén karácsonyra az a terv, hogy napszemüveget veszek magamnak, nem túl drágát, mert az nálam fogyóeszköz, valahogy az összes széttörik, pedig vigyázok rájuk. Biztos még jobban kellene, de ez már az újévi fogadalmak témakör.”
És akkor következzék az önajándékozás nagyágyúja, Radi, azaz Filákovity Radojka: „Rendszeresen meglepem magam valami kedélyjavító aprósággal (ahogy én hívom: jutifalattal). Nemrég például elkezdtem felfrissíteni a gardróbomat, a már megunt, nem hordott, de jó állapotban lévő ruháimat eladom, a befolyt összeget pedig beforgatom szintén jó állapotban lévő preloved darabokba (így nemcsak gazdaságos, de környezetbarát, fenntartható módon tudom megújítani a ruhatáram). A saját magammal kötött alku szerint megvan, hogy mekkora összeget költhetek havonta a gardróbfrissítésre – ez egy minimális, párezer forintos tétel, de mindig kijön belőle egy-két ruhadarab. (Azért figyelek rá, hogy soha ne vegyek több ruhát, mint amennyit eladok, hogy a ruhatáram ne dagadjon átláthatatlan méretűre.) Így néztem ki magamnak a karácsonyi ajándékomat is, ami egy, a korábbi tulaja által egyszer viselt műbőr zakó volt, és amihez így sokkal-sokkal olcsóbban tudtam hozzájutni – az ajándék mellett talán a jól nyélbe ütött üzletnek az öröme volt nagyobb. Ugyanígy vár még rám egy parfüm is (az már a februári szülinapomra), de ahhoz még jó pár ruhámat el kell adni. De nem feltétlenül ragaszkodom a tárgyakhoz, önmagam megajándékozásának számít az is például, ha tudok kiszorítani magamnak egy kis nyugalmas időt.
Elő a farbával: ti mivel ajándékozzátok meg magatokat idén?
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Andrii Borodai
