A makraméról szerintem sokatoknak a szüleiteknél, nagyszüleiteknél még a múlt századból ottmaradt plafonról lecsüngő, kiszálasodott, nem túl dekoratív virágtartó jut eszébe. Vagy az általános iskolában technikaórán megtanult lapos- és spirálcsomókból álló barátságkarkötők. Nekem szerencsére mindkét emlék kimaradt, így teljesen tiszta lappal indulhatott kapcsolatom a technikával.

Otthon mindig sokat kézműveskedtünk anyával, a csomózás alapjait is tőle sajátítottam el, aztán hobbiból gyártottam a (barátság)karkötőket, ami olyan szintre emelkedett, hogy még piacolós terveim is voltak tizenegy évesen. Most, tíz évvel később megnyitva az Instagramot kiderült, hogy már megint menő ez a dolog, egy sokkal természetesebb vonalat képviselve.

Sokat segít a makramé virágzó helyzetén, hogy mindenki „kezdő növényfanatikus” meg „haladó növénygyilkos”, és sorra nyitnak meg a belvárosi dzsungelek, de tarol a modern hippi meg bohém stílus is, szóval újra van létjogosultságuk a nagyszülőknél megismert függő növénytartóknak.

Második reneszánszát éli a csomózás

Nem a szocializmusban kezdődött a makramézás divatja. Sok tudós a XIII. századi arab kultúrához köti a csomókötés eredetét, mások egészen a III. századi Kínáig mennek vissza, ahol is a pan csang csomóval a végtelenséget és az örök életet szimbolizálták. Az arab takácsoknál a praktikum volt a mozgatórugó, a szövés befejeztével valahogy le kellett zárni az anyagot, tehát rojtos kendőket, fátylakat készítettek így. A szó eredete is arab, a „migramah” jelentése hímzett fátyol.

Európába a mórokkal érkezett meg, először a spanyoloknál vált ismertté és divatossá a technika, majd a kereskedők segítségével az teljes kontinensen elterjedt. Az 1600-as években a hajózás nyomán az egész világ megismerhette, hiszen a matrózok minden kikötésnél méretes csomót kötöttek, hogy el ne sodorja hajójukat az ár. Az utazások alkalmával pedig, hogy valahogy elüssék az időt, különböző holmikat csomóztak, amelyeket a partra szállás után elcseréltek, eladtak, és fizetség fejében megtanították az érdeklődőket a csomózás csínjára-bínjára. A makramé felhasználása ekkor még inkább praktikus volt, dekorativitása csak másodlagos. 

 

Művészeti irányzatok, divathóbortok jöttek-mentek

Eltelt néhány száz év, és a hetvenes években újult erővel tért vissza sokak otthonába az említett technika. Beltéri dekorként harsány színű falvédők, asztali futók, függönyök, kaspótartók, és – valami érthetetlen okból – baglyok képében, illetve a ruházatban pólók, táskák, ékszerek, fürdőruhák megtestesüléseként köszönt vissza. A sor már akkor is szinte végtelen volt.

Nem tudom, mi lehet az oka, de egyszer csak ciki lett makramézni, az így készült tárgyak ízléstelenség csúcsának számítottak. Majd – ahogy az lenni szokott –, a ciklikusság jegyében, mint oly sok hóbort és divatirányzat, újra felkerült a stílus iránt érzékenyek radarjára, de egy kicsit új köntösben. Érhető, hiszen a felhasználása nagyon sokrétű, változatos formákban készíthetünk szinte bármit.

A csomózott termékek kínálata majdnem megegyezik az előző hullámban ismertetettekkel, de ma már előtérbe került az egyébként is divatos természetesség, a letisztultabb és kifinomultabb formák.

A csomózás újjáéledésében nagy szerepe volt/van a közösségi médiának

Az Instagram és a Pinterest kifogyhatatlan lelőhelye a jobbnál jobb ötleteknek, a YouTube-on pedig szuper tutorial-videókból lehet elsajátítani a trükköket. Én is ezekről a helyekről gyűjtöttem az inspirációt, mert azt tartom, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a karácsonyra készülődést. Közben felidéztem a régen tanult csomózási technikát, amit most megmutatok nektek pár lépésben, hátha elfelejtettétek.

A lényeg, hogy négy fonalszállal kell dolgoznod, a középső kettő a vezérszál, a szélsőkkel pedig a csomókat kötöd. A lapos- és a spirálcsomó csupán annyiban tér el, hogy nem mindegy, melyik oldalról kezded a csomót. Ha mindig egy oldalról, spirál alakot kapsz, ha egyszer jobbról, egyszer balról, akkor pedig laposat.

Ha ezt jól begyakoroltad, jöhet is az első, pofonegyszerű dekorötlet: ez a kis fenyőfa. Bármilyen színből jól néz ki, a fonalvastagság is lényegtelen. A vezérszálat hajtsd félbe (kb. 50 cm), és a szélső szálakkal (kb. 200 cm) kezdd el a hurkolást, miután egy akasztónyi helyet hagytál. A laposcsomózás tudományára lesz szükséged annyi csavarral (nem, itt most nem a spirálcsomóra gondolok), hogy nem szorosan egymás után kell hurkolnod, hanem egyre nagyobb helyet hagyva a csomók között, a végén tömörítve őket.

A következő ötletemnek csak annyiban van köze a makraméhoz, hogy pihe-puha fonalakból készül, itt nem kell „görcsölgetni”, csak körbetekerni, mintha nem lenne holnap. Ha otthon vagytok DIY-dolgokban vagy „anyukakontentben”, biztosan találkoztatok már a gyerekszobák elmaradhatatlan kiegészítőjével, a fonalszivárvánnyal. A metódus ennél a fenyőfánál is pontosan ugyanaz.

Kell hozzá: egy vastagabb, hosszabb, hajókötélszerű sodort fonal (ezt fogjuk kisebb darabokra vágni), két-három-öt centi átmérőjű olyan és annyiféle színű fonal, amihez kedvünk van (itt szerintem szebb, ha a zöld dominál), ragasztópisztoly az elemek összeállításához, és ragasztószalag, hogy a vastagabb fonal nehogy idő előtt kibomoljon, meg egy fésű a végére.

A hajókötélből egyre csökkenő méretű darabokat vágjatok le, az ízlésetekre és a rászánt időtökre bízom, hogy mennyit (nekem hét lett), a végüket gondosan ragasztószalagozzátok le. Jöhet a színes fonalak körbetekergetése! A ragasztószalagos részt hagyjátok ki, ettől lesz majd olyan bolyhos a két vége. Kezdésként kössetek rá egy csomót, vagy beljebbről kezdve, szorosan csavarjátok körbe a kezdőszál elejét. Ha a végére értetek a zárócsomó mellett, jó, ha ragasztópisztollyal is stabilizáljátok a kész kis kukacot. Ezt ismételjétek meg az egyre csökkenő szálakon olyan sorrendben, ahogy tetszik. Az elkészült darabokat össze is ölthetitek, de ha olyan lusták vagytok, mint én, a ragasztópisztoly is tökéletesen megteszi. A végekről távolítsátok el a ragasztószalagot, és fésüljétek ki. Kész is! Szerintem tökéletes ajtódísz készült! Feliratokkal tovább bolondíthatjátok.

A hópihével haladó szintre érkeztünk, újra csomózni kell, de nagyon. Jó hír, hogy egyszer kell megtanulni ezt a pár lépést, és aztán még ötször ugyanazt megismételni.

Kell hozzá: egy fém- vagy fakarika és tizennyolc darab huszonnyolc centis egyszínű fonal (szerintem a halványkék vagy fehér a legszebb).

A fonalakat első körben hurkold rá a karikára, majd bontsd hat részre őket: mindenhol három fonalpár legyen. A középső négy fonalból készítünk két laposcsomót, ezután a két-két szélsővel dolgozunk. A még fel nem használt szál lesz a vezérfonalunk, erre kötünk duplacsomót mindkét oldalon a szélső szálakkal, és az eggyel beljebb lévővel is ugyanezt játsszuk el. Végül a két vezérszálra kötünk duplacsomót, és egy ollóval egyenlő hosszúságúra szabjuk a kilógó szálakat. Megismételjük ezt a további öt csoportban is, a végét kifésüljük, és már kész is egy újabb mutatós darab.

Deli Csenge

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

 

 A képek a szerző tulajdonában vannak