Gombhoz a kabátot: a középiskolai felvételik abszurditása egy magyartanár szemével
A középiskolai felvételi rendszert a jó képességű, motivált, jó mentális állapotban lévő nyolcadikosok számára tervezték. Az összeállítói, akiket nem ismerek, és semmi rosszindulatot nem feltételezek róluk, bizonyára nem veszik figyelembe, hogy ilyen gyereket alig találni ma az iskolákban. Palkovics Nóra magyartanár írása.
–
1994-ben felvételiztem a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, nagyjából akkor jártam először az épületben, amikor a központi felvételit írtam. A helyzet több szempontból is új volt. Ismeretlen volt a vizsgahelyzet, és ismeretlen volt a többi gyerek is. Úgy néztem rájuk, hogy itt most riválisok ülnek velem együtt az ismeretlen teremben, ami sokkal nagyobbnak és komolyabbnak tűnt, mint a nyolcadikos termünk az általánosban.
Anyám a felvételi feszültséget azzal oldotta, hogy elvitt moziba, az Addams Family aktuális részét néztük meg, ami nem segített a szorongás leküzdésében. A gimnázium idegensége, a gyerekek idegensége mellé még ilyen furi lények is megjelentek a vásznon, nem lettem oldottabb. Valószínűleg elmentünk előtte-utána pizzázni, vagy csak egy hatalmas pogácsát vettünk a Blaha sarkán lévő bódéban.
Magyartanárként néhány éve újra felvételiztetek. Ismerem a típusfeladatokat, a javítási útmutatót, talán a felvételi feladatsort alkotók szándékát is érteni vélem.
Egy ideális világban az iskolák szépen egymásra épülnek, és a diákok nyolcadik után elkezdik a kilencedik osztályt anélkül, hogy hónapokig stresszeljenek a felvételi miatt. Persze, nem mindenki indul azonos képességekkel, a gyerekek motivációja sem azonos (igen, itt most a lusta jelzőt helyettesítem motiválatlannal, és nem véletlenül), de a fejlődési ütemük sem. Vannak diákok, akik a középiskolai évek közepére „érkeznek meg”, de már késő, mert nem sikerült jól a felvételijük, és csak kerülőúton, később fogják megszerezni az érettségit, hogy például pszichológusnak vagy építésznek tanulhassanak.
A középiskolai felvételi rendszert a jó képességű, motivált, jó mentális állapotban lévő nyolcadikosok számára tervezték. Az alkotók, akiket nem ismerek, és semmi rosszindulatot nem feltételezek róluk, bizonyára nem veszik figyelembe, hogy ilyen gyereket lassan nem találni az iskolákban.
Jövőre felvételiznek a Covid-elsősök, tehát akik otthon tanultak meg írni és olvasni. És ahogy nem volt rájuk tekintettel a mindenkori oktatásügy, úgy nem lesz tekintettel a felvételi sem. Mert ugye „ennyit kell tudni, ez a minimum”, „nem olyan bonyolult”, „hosszú évek óta ez van”, „ismert a követelmény”, „megvan minden eszköz”, hajrá! És ha egyszerűbb lenne a felvételi, azt lehetne mondani, mint egy-egy felsőoktatási szakon meghúzott ponthatárnál, hogy esik a színvonal.
Akkor most nézzük meg az állításokat, mintha egy középiskolai magyar felvételi szövegértési feladata lenne! Ennyit kell tudni. Ki mondja? És mihez? Hogy a középiskolai tananyag befogadható legyen? Hogy meglegyen az általános iskolával a kontinuitás? Hogy kiszűrjük a funkcionális analfabétákat? Hogy egy átfogó ismeretanyaggal lépjen ki az ajtón a nyolcadikos? Nem. Azért kell ennyit tudni, mert ez van a felvételiben.
Gombhoz a kabátot
Ez a minimum. Hát, nem gondolom, mert amíg bizonyos területeken a gyerekek ismeretei csökkennek, más területeken bővülnek. Nem hiszem, hogy régen minden jobb volt, és a harminc éve megállapított kritériumok ráhúzhatóak a mai környezetre.
Nem olyan bonyolult. De igen. A magyar felvételiben a feladatok megfogalmazása sokszor idegen a gyerekek számára, egy mondaton belül több instrukció van, hogy a diákok legyenek résen. De ők nem labirintusba mentek bújócskázni, hanem egyértelmű kérdésekre egyértelmű választ szeretnének adni.
Különösen hasznos lenne összehasonlítani a kötelezően választható felső tagozatos irodalom-munkafüzet gyakran egészen primitív kérdéseit a felvételi feladatokkal. Szerencsés lenne a tizennégy éves korosztálynak olyan kérdéseket feltenni, amelyekkel már találkozott. Ha máshol nem, a tankönyvekben. Nem a felkészítő füzetekben, amelyek plusz eszközök.
„Hosszú évek óta ez van”
Persze. És senki nem nyúl hozzá, ezért nincs jobb. Vannak alternatív iskolák, amelyek saját felvételi eljárás keretében veszik fel a tanulókat, de az egy kivételes helyzet, az ilyen iskolákba a még jobb képességű, még jobban motivált és még jobb mentális (és anyagi) helyzetben lévők jelentkeznek.
Ki kell dolgozni egy olyan eljárást, amiben a legtöbb felvételizőnek nem a harminc pont az ötvenből az elképzelhető legjobb!
A követelmény ismert, ez igaz. Hangsúlyozom, nem a tankönyvekből ismert, hanem az erre a célra szánt felkészítő anyagokból. A nyolcadikos tehát jár iskolába, készül az órákra, teljesít, és mellette a felvételire készül. Na ez az igazán fájó rész, hogy célzott készülés nélkül esélye sincs a gyerekeknek még a harminc pontra sem.
Biztosan vannak kivételek, azt hiszem, nagyon szerencsések ők és a szüleik is. Csak sajnos a többség, a szülők többsége is együtt felvételizik a gyerekkel, az összeadódott stresszmennyiség pedig csökkenti a teljesítményt, és rombolja a kapcsolatot. Igen, ezt pszichológusok állítják, és igazuk van. Rossz, amikor a szülővel nem lehet másról beszélni, mint a továbbtanulásról.
Végül a megvan minden eszköz mondás, amit megcáfolok. Nincs meg. A kötelezően választható ingyenes könyvek rosszak, kevés a pedagógus, a gyerekek túlterheltek, magántanárhoz járnak, és még így is sokan azt gondolják, lehetetlen megírni a felvételit. Mert ez a sok valós vagy vélt akadály a nehezen fenntartott önbizalmukat is visszaveszi.
Mégis meg kell írni. És ez most neked szól, kedves felvételiző, aki szombat reggel egy ismeretlen tanteremben ülsz egy ismeretlen iskolában. Eljöttél, most ez a dolgod, és ha már itt vagy, csináld a lehető legjobban! Nehéz nyugodtnak maradni, tudom. Látod, a többiek is idegesek, ez ilyen, ezzel nem is kell többet foglalkozni. Nevedet, születési évedet ráírtad, nagyon jó. Nyisd ki a feladatlapot, és olvasd el az első feladatot! Nem érted? Nem baj. Következő! Menj addig, amíg olyat találsz, amit meg tudsz csinálni, és utána kezdd el újra! Másodikra könnyebb lesz, a légzésed is rendeződik, türelmesen végig tudod olvasni az instrukciókat, és meg is érted. Ha úgy érzed, ez a maximum, kész, nem megy több, indulj vissza, és keress még egy pontot! Aztán még egyet! Kérlek, ne a túlélésre játssz, ez most nem erről szól. Az egész továbbtanulás lehet kaland. Kinyílik a világ, van beleszólásod, mi legyen, aktívan részt veszel ebben a világnyitogatásban.
Az eredményed pedig egy pillanatnyi eredmény egy bizonyos mérce szerint. Az eredményed nem te vagy, a mérce sem univerzális. A felvételi egy régi társasjáték, a szabályok is régiek, a leírása nehezen érthető, nem vennéd le a polcról, csak egy kótyagos nagybácsi ezt hozta ajándékba, és hát ezen a szombaton ezt játsszátok.
A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Pexels/ This And No Internet 25, Krakograff Textures
Glow
Glow