Amikor elkezdtem a mellbimbóról olvasgatni, az első definíció, ami elém került, nem volt túl hívogató – még kétgyerekes, éveken át szoptató anyaként sem. Mivel vitatni nem tudom, azért megmutatom: „A mell kiemelkedő csúcsa, ahol az anyatej végső soron kiáramlik és kilép a testből. Számos idegvégződés helye is.” Idegvégződések ide vagy oda, ettől a két mondattól nem meredezik hívogatóan senki mellbimbója – legyen bármilyen nemű is. De ne izguljatok, meredezés és szexi kontent is lesz, csak előbb tisztázzuk a puszta szaporodási tényeket.

Az alapok: mi a mell, és mi minden történik vele?

A női hormonok, elsősorban az ösztrogén felelős a mell növekedéséért, annak tulajdonítható, hogy a nők melle nagyobb, mint a férfiaké. A mell a terhesség alatt tovább nőhet (de nincs rá garancia, hogy fog), emellett feszülhet (ez szinte biztos), megnőhet és besötétedhet a bimbóudvar, és striák alakulhatnak ki rajta a növekedés miatt. (Striák egyébként egyáltalán nem csak a terhesség során történő növekedés velejárói lehetnek – ha tizenéves korban hirtelen nőnek meg valakinek a mellei, akkor ugyanúgy szétrepedezhet az egyébként nagyon vékony és finom bőr.) A mell amúgy tízéves kor körül kezd nőni, de már nyolcéves korban is elindulhat ez a folyamat (ettől most kicsit sokkot kaptam). 

Az egyik első kérdés, amit a Bravo Szerelem, szex, gyengédség rovatában olvastam, az volt, hogy a simogatástól nő-e a mell – a kérdező valószínűleg már rájött, hogy sajnos nem. (De ez nem ok arra, hogy ne simogassuk!) 

A hormonoknak tulajdoníthatóan zsírszövet halmozódik fel a mellben, ami általában 17-18 éves korra éri el a végső méretét, de a terhesség mellett a ciklus és a testsúly is befolyásolja, vagyis valójában nincs végső méret. A zsírszövet mellett tejmirigyek találhatók még a mellben, amik az éppen nem szoptató nők esetében elférnek közvetlenül a bimbó alatt, szóval meglehetősen kis helyen.

Így néz ki egy szoptató nő melle belülről:

Forrás: Getty Images/QAI Publishing/Universal Images Group

A szoptatással összefüggésben felmerülhet még a befelé forduló mellbimbó, ami okozhat problémákat, és nagyjából a nők 10-20 százalékát érinti (ilyen helyzetben érdemes szoptatási tanácsadó segítségét kérni).

Ha pedig a korábban peckesen álló mellbimbónk elkezd laposodni vagy belefelé fordulni, keressünk fel egy szakembert, mert ennek a hátterében betegség is állhat. 

Ragadjuk meg végre a bimbót magát!

Az, amit mi a köznyelvben összefoglaló néven mellbimbónak nevezünk, valójában a mellbimbó és a bimbóudvar együtt, mivel a nem kiemelkedő, de sötétebb színű terület neve: bimbóudvar. Mindkét rész tele van idegvégződésekkel (egy mellbimbóban körülbelül 800 van!), amik amúgy a szoptatást is elősegítik, de erogén zónaként is funkcionálnak és a szexuális örömszerzést is szolgálják. A férfiak mellbimbójában és annak általában kisebb udvarában is vannak idegvégződések, de jelentősen kevesebb. Ettől függetlenül vannak olyan nők is, akiknek a mellbimbója kevésbé érzékeny, és ellenáll mindenféle szexuális izgatásnak. 

via GIPHY

Miért ágaskodik a mellbimbó?

A mellbimbóban és a bimbóudvarban apró izmok vannak, amik ingerlésre összehúzódhatnak. Ezt a szimpatikus idegrendszer szabályozza és küldi a jelet a kis izmoknak. Az ingerlés természetesen lehet szexuális természetű, és lehet konkrétan fizikális is, de akár az is beindíthatja a mellbimbó izmait, ha valami izgatóra gondolunk. Ez a kutatás igazolja, hogy

a mellbimbó stimulálása ugyanazokat a folyamatokat indítja be az agyban, mint a csikló, a hüvely vagy a méhnyak izgatása.

A mellbimbó ágaskodása hasonlít a pénisz vagy a csikló működéséhez, az izmok aktivitása megtölti vérrel a területet, és még érzékenyebb lesz az érintésre. Nem pont ilyen módon, de a hidegtől is „fel tud állni” a mellbimbónk: olyankor a pici izmok azért aktiválódnak a bimbóudvarban, hogy befogják a bőr közvetlen közelében található meleg levegőt, és ez nyomja ki a mellbimbót. Szóval

arra senki nem számítson, hogy ha lekapcsolja a fűtést, megspórolhatja a mellbimbó izgatását, mert ez az ágaskodás nem az az ágaskodás.

Hogyan nyúljunk a mellbimbóhoz?

A mellbimbó izgatása egyébként olyan dolog, amit az ember saját magának is csinálhat, nem kell hozzá partner. A simogatáson, masszírozáson túl lehet játszani a hőmérséklettel (jég, akár meleggel váltogatva), és érdemes olajjal, síkosítóval próbálkozni. Ha van embered, akit ráállíthatsz a mellbimbódra, akkor kérd meg, hogy használja a száját, a szopogatás mellett a finom, vagy akár nem annyira finom harapdálás is játszik. Vannak kifejezetten mellbimbó izgatására való szexuális játékszerek is – de ha ilyesmi épp nincs kéznél, más viszont igen, akkor bármilyen rezgő típusú dologgal lehet próbálkozni.

Létezik egyébként mellbimbó-eredetű orgazmus is, szóval van benne kihívás. 

A kevésbé szexi része

A puncihoz hasonlóan a mellbimbója, bimbóudvara is mindenkinek más: van lapos, kiálló, kifelé néző, érdes felületű, sima, sötét, szinte bőrszínű, és akár szőrös mellbimbó is.

A nők 30 százalékának találhatók szőrtüszők a bimbóudvarán, de nem mindből nő szőr.

Ha igen, és zavar, akkor nyugodtan távolítsd el csipesszel vagy ha hosszabb távú és kevésbé fájdalmas megoldást szeretnél, akkor lézeres kezeléssel. A bimbóudvarban található apró pontocskák az úgynevezett Montgomery-mirigyek, amik olajat választanak ki, és azt a célt szolgálják, hogy a szoptatás alatt nedvesen tartsák a mellbimbót. Az így odakerülő olaj nemcsak a kiszáradástól véd, de antibakteriális hatású is. 

 

Vannak olyan időszakok, amikor a mellbimbó, mint olyan, nem a szexuális élvezeteket szolgálja (van, akinek a ciklusa bizonyos napjain is extrém módon érzékeny, nem a jó értelemben, szóval nem csak a szoptatás és a terhesség tartozik ide, bár ezek az időszakok nagyobb valószínűséggel).

De vannak olyan nők is – feltételezésem szerint nem is kevesen –, akik aggódnak amiatt, hogy nem elég szexi, nem elég hívogató a mellbimbójuk. Ha ez a probléma zavarja a szexuális életüket (például azért, mert gátlásosak lesznek tőle), akkor tényleg érdemes akár plasztikai sebészhez fordulni, hogy segítsen, ugyanis ma már rengetegféle mellbimbóplasztika elérhető.

via GIPHY

A mell(bimbó) változik

De a mellbimbó nemcsak akkor változik, ha kés alá fekszünk, hanem nagyjából folyamatosan. Hiszen maga a mell is, ha csak a ciklusunkat követjük végig. És nemcsak érzékenység tekintetében, hanem a mérete, a formája, a színe – szinte bármilyen hormonális változás hatására.

Ha viszont nem terhesség alatt vagy szoptatási időszakban kiállóbb lesz a bimbóudvar, folyadék szivárog a mellből, esetleg kérges, érdes lesz a tapintása, piros és fáj, vagy bármilyen szokatlan tünet alakul ki, mindenképpen forduljunk orvoshoz. 

via GIPHY

Végül: a megnevezés is számít

A szexualitás része a kommunikáció is, és a mell, illetve a mellbimbó számos olyan nem szexi nevet kapott már, amit érdemes elkerülni akkor, amikor „helyzet” van. Persze ez mindenkinél egyéni, de azért összeszedtem pár kifejezést, amitől a hideg futkos a mellbimbómon, nem a megfelelő helyen: bimbi, didkó, didi, „a csajok”, csöcs, tőgy. De ezt meg lehet beszélni akkor, amikor éppen nem vagytok benne valamiben. Például… valakinek a melltartójában kézzel. 

Na, mi legyen a következő témánk? A nyelv jó lesz?

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/unpict