1. Nem minden vénuszdomb egyforma. A has alsó részén a két csípőcsont közti területet hívjuk így, ám a közhiedelemmel ellentétben nem mindenkinek domb formájú, sőt! Van, akinek kissé kiemelkedik a szeméremdombja, nagyobb zsírpárna jut ide, míg másé teljesen lapos.

2. Főképp az angol elnevezés beszivárgása miatt sokan, tévesen, vaginának nevezik az egész altestüket. Csakhogy a vagina csupán egy része a szeméremtestnek, pontosabban a méhhez vezető izmos üreget jelenti, azaz a hüvelyt.

3. A nagy és kis szeméremajkai mindenkinek másképp néznek ki.

Akár azt is mondhatnánk, minden punci egyedi. Lehetnek redőzöttek, de megeshet, hogy a kisajkak túlnyúlnak a nagyajkakon.

4. A szeméremtestben befelé haladva a hüvelytornácot találjuk – ez a kapu, ami a bejárathoz vezet, itt található a húgycső és a hüvelynyílás. Tovább haladva találjuk a hüvelyt, ahol a varázslat történik.

via GIPHY

5. Rengetegen gyötrik magukat azzal, hogy minden igyekezetük ellenére sem találják a G-pontjukat. Nem véletlenül, ugyanis a tudomány jelenlegi állása szerint: nem létezik.

A G-pont Ernst Gräfenberg nőgyógyász után kapta a nevét, 1940 óta vitatéma a létezése, vicces, de azóta is keresik a nőgyógyászok. És továbbra sincs bizonyítékunk a létezésére. Mindezek ellenére mégis vannak nők, akik állítják: a hüvelyükben van egy különleges, nagyon érzékeny pont, aminek izgatásával eljutnak a csúcsra, és ennek az orgazmusnak más, jobb, sokkal fantasztikusabb élvezeti faktora van, mint a hüvelyi vagy a csiklóizgatással elért kielégülésnek. (Ezért is keressük oly serényen.)

6. A kilencvenes–kétezres években a G-pont egy rettentően felkapott, trendi, kultikus marketinghívószó volt.

Így hát a G-pontot az orgazmus szinonimájaként, az élvezetforrások összességeként, vagy épp csak egyetlen élvezetforrásnak is gondolhatjuk. Noha valójában nem az.

Az élvezetnek számtalan formája lehet az érintéstől a behatolásig. Ne agyaljunk túl sokat azon, hogy van-e G-pontunk, vagy nincs, az élvezet a lényeg.

7. A szexfilmekben látottakkal ellentétben a hüvely a legkevésbé érzékeny területe a női altestnek. Ellentétben a csiklóval és a hüvelynyílással. Mégis sokan úgy gondolják, az az „igazi szex és igazi orgazmus”, ami hüvelyi úton történik.

via GIPHY

8.

Az orgazmusnak nincs rangsora, sem hierarchiája, mégis a hüvelyi orgazmusra törekszünk. Valójában csak a nők harmada képes elélvezni így.

Sokszor úgy tekintünk a szexre is, hogy csak akkor történt meg, ha volt behatolás, pedig a szex fontos és szerves része az előjáték is és minden más élvezet, amit egymás teste nyújt számunkra.

9. Tévhit, hogy akkor jó a szex, ha egyszerre élvez el a két fél. (Sőt: gyakran azt sugallják, egyszerre KELL elélveznie a két félnek, különben csalódás az aktus.)

10. Egyénileg mindenkinek másmilyen lehet a szűzhártyája. Sokszor ezt egy fóliának képzeljük, ami átszakad az első szexuális élmény során. Valójában nem így néz ki, többféle formát is ölthet, egyénenként változik. Van, akinek félhold alakú, másnak fánk vagy szita formájú, és ezen belül sem mindegyik forma egyenletes. Az első szex alkalmával van, aki vérzik, míg más egyáltalán nem. Ami mindenki esetében igaz, hogy a szűzhártya rugalmas és hajlékony. Nagyon ritka valójában az olyan, teljesen zárt szűzhártya, amilyennek mi elképzeljük.

11. Nem tévhit, hanem tény: egyes nők képesek a spriccelős orgazmus átélésére. Még kutatják, hogy pontosan mi megy végbe ilyenkor a testben, állítólag a Skene-mirigyek a felelősek az ejakulációért.

via GIPHY

12. A spriccelős orgazmus mellett van még csiklóorgazmus, spontán orgazmus, sorozatorgazmus, van, aki légzés útján tudja elérni a csúcsot: a testünk egésze egy nagy erogén zóna. Igazából ízlés kérdése, hogy kinek mi jön be, mindenesetre pszichésen és fizikailag nincs különbség az orgazmusok közt: ugyanaz a folyamat játszódik le a testben.

13. A csikló olyan, mint egy jéghegy: csak a csúcsát látod. Testünk legérzékenyebb rejtett, apró gyönyörpontjának nagyon pici része. Valójában jóval nagyobb és kiterjedtebb ez a terület – csak a szemünk számára láthatatlan, testünk számára viszont annál jobban érzékelhető.

14. A férfiakkal ellentétben a nők egymás után többször is el tudnak élvezni.

15. Tévhit: az, aki nem szexel rendszeresen (vagy már hosszú ideje nem élt nemi életet), annak szűkebb a hüvelye. A hüvely egy rugalmas, erős terület, amit magunk is szabályozhatunk, edzhetünk (például intimtornával). A mérete változhat például akkor, ha nem izgulsz fel, ha stresszelsz, ideges vagy, esetleg szülés után. (A „férjöltés” gyalázatos jelenségéről ITT olvashatsz.)

via GIPHY

16. Több mint nyolcezer idegvégződés található a csiklófejben, ami érintésre információt küld az agynak, amit az fájdalomként vagy gyönyörként értelmezhet. A csiklónak nem minden érintés kellemes, akár el is némulhat, érzéketlenné is válhat egy pillanatra, vagy pár percre akkor, ha tartós, erőteljes kellemetlen súrlódás éri. Az idegvégződések ilyenkor nem hajlandók továbbítani a jeleket, kikapcsolnak.

17.

A nőknek is van reggeli merevedésük.

Amikor izgalomba jövünk, a csikló kétszeresére is megduzzadhat, a szeméremtest is nagyobbnak tűnhet. A téma szakavatott kutatói megállapították, hogy éjjelente az álmodási szakaszban a nőknek is van erekciójuk. Állítólag minden harmadik nőnek van. Egy éjszaka alatt átlagosan nyolc alkalommal is megtörténhet. Sőt egy-egy erekció akár eltarthat egy órán át.

18.

És persze mindannyiunknak van egy idegesítő barátnője, aki mindig, minden alkalommal, minden partnerével elélvez. És persze partner nélkül is, álmában.

A valóság az, hogy gyakran hazudunk az orgazmusról. Egy 2011-es kutatás szerint a nők hatvanhét százaléka olykor csak hazudja a partnerének, hogy elélvezett. Azért, hogy partnerük önbizalmát növeljék, azért, mert egyszerűen szeretik a partnerüket, és nem akarják megbántani, és azért, mert időközben elfáradtak, és azt szeretnék, hogy érjen hamarabb véget az aktus. Arról nem is beszélve, hogy a média által sugallt nőképbe a fékevesztett, sikoltozva élvezős szex is beletartozik. A frigid szóval gyakran azok a férfiak dobálóznak, akik (szó szerint) a kisujjukat se mozdítják a partnerük orgazmusáért.

via GIPHY

19. Állítólag van egy tökéletes szexpóz, ami a legkiválóbb a női orgazmus elérésére. CAT, azaz macskapóz névre hallgat (coital alignment technique). Egyszerre történik behatolás és ingerli a csiklót. Igazi kettő az egyben bomba póz. Itt tudjátok pontosan megnézni, hogy mi is történik.

20.

Menzesz alatt szexelni nem ördögtől való dolog, ugyanakkor nem árt észben tartani, hogy akár teherbe is lehet esni ilyenkor.

21. Szinte minden nőnek megfordult már a fejében, hogy vajon a mellette ülő is érzi-e az altestének az illatát. Erre nem tudunk választ adni, de arra igen, hogy milyen illata van az egészséges puncinak. Az orvosok lágy, savanykás illathoz hasonlították. (És egyúttal bátran vállald, hogy illata van, ami tök természetes, és senkiben sem kelt rossz érzést, pláne a férfiakban nem.)

22. A szexközpontú tinivígjátékok legendás megállapítása, hogy állítólag halszaga van – ők sem tévedtek nagyot. Annyit pontosítanánk, hogy menstruáció ideje alatt valóban ilyen illata lehet a puncinak. Menzesz után normális, nyugalmi állapotban egy egészséges altestnek lágy, savanykás illata van, ahogy az imént írtuk.

Ha mindettől függetlenül kellemetlen, rossz szagot érzel, fordulj nőgyógyászhoz, mert akár fertőzés jele is lehet!

Szőcs Lilla

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITTITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Melanie Dawn Harter