Mit kérdezzünk ahelyett, hogy mi volt az iskolában? (Semmi.)

–

S-e-m-m-i

Az örök érvényű, kőbe vésett párbeszéd, amit az anyáink, sőt, talán már a nagyanyáink is több ezerszer lefolytattak előttünk (anyáink esetében a mi, meglehetősen passzív részvételünkkel):

– Mi volt az iskolában?

– Semmi.

[Utolsó, kétségbeesett próbálkozás:]

– Mi volt az ebéd?

– Nem emlékszem.

[Hogy lehet nem emlékezni arra, ami három órája volt?!... ez a gyerek szívat engem!]

Hát akkor ennyi. És esküszöm, megértem, hogy ezen a ponton mindkét fél feladja, mert érzékelhetően zsákutcába jutottak. De hogyan lehet kikeveredni ebből a zsákutcából? Vannak teljesen egyszerű, már-már közhelyes beszélgetésindítók, amiket tuti, hogy bárki ki tud találni. De 

amikor épp félig fejben még a munkában vagyok, mert félbehagytam valamit, hogy odaérjek a megbeszélt időben az iskolába (ami vagy sikerült, vagy nem, és akkor már eleve van egy kis sértettség a másik fél részéről), és a gondolataim másik része pedig kicsit előreszaladt, a délutáni/esti intézendők felé, hát... én nem szoktam a kreativitásom csúcsát nyújtani. 

Jelenleg van egy olyan gyerekem, aki így fogad: „elmondhatom, milyen volt a napom? [a választ meg sem várja] Az első órában... [és végigmondja, óráról órára, szünetről szünetre].” És egy kiskamaszom, akivel a fent idézett párbeszédet játsszuk, a testvére 30-40 perces beszámolója után. Egy-két évvel ezelőtt még dupla beszámolót hallgattam, különösebb erőfeszítés nélkül – szóval mindenki kerülhet ilyen helyzetbe (nem akarok nagyon sztereotipikus lenni, de a fiús anyukák nagyobb eséllyel). Éppen ezért nagyon örültem a Psychology Today egyszerű beszélgetésindítóinak, amik segítenek kimozdulni a „semmi”-ből. 

Vannak olyan kérdések, amikre nehezebb azt válaszolni, hogy „semmi”

Vannak olyan kommunikációs formulák, amiket máskor és máshol is használ az ember, de itt is működik:

• Mi volt a legjobb része a napnak?
• Mi lepett meg ma? (Sajnos ez tesztelve: „semmi”, úgyhogy ezt mérsékelten ajánlom élettől megcsömörlött, kiégett minitinikhez.)
• Mi volt a legérdekesebb dolog, amit ma tanultál?
• Miért voltál büszke magadra ma?
• Kire voltál még büszke?
• Mi tette volna még jobbá a mai napod?

Iskolaspecifikus kérdések, amik azért szintén sikeresélyesek:

• Mit csináltál a szünetben? (Kérdés-válasz: „melyikben?”, de ez is jobb, mint a semmi.)
• Kivel voltál kedves ma?

• Van valami új dolog az iskolában, akár amit egy másik gyereknél láttál, amit kipróbálnál? (Erre kaptam a legviccesebb választ, különösen az előzmények ismeretében: „telefon”.)

• Történt olyan hiba vagy tévedés ma, amiből tanultál valamit?

Azért van néhány saját is a tarsolyomban:

• Mi volt a legundibb dolog, amit ma láttál? (Máris mindenki emlékezni fog az ebédre.)
• Ma milyen varázsképességet tudtál volna hasznosítani, és mire lett volna jó?
• Ha lenne egy időnyerőd és visszamehetnél a mai nap reggelére, van valami, amit másképp csinálnál? (talán látszik, hogy kicsit szeretjük a Harry Pottert)
• Mi volt a legjobb szó, amit ma hallottál?

Nemcsak maga a kérdés lényeges, hanem az is, mikor és hol tesszük fel

Most, hogy végre (?) nekem is van egy ilyen konzervnyitóval nyitogatható gyerekem, látom: a meló fele az, hogy pontosan mibe csomagold a kérdést, amire szeretnéd megtudni a választ. A másik fele meg az, hogy jókor, jó helyen nyújtsd át neki ezt a kis csomagocskát.

Nem biztos, hogy jó stratégia az iskola kapujában megsorozni kérdésekkel, érdemes egy kicsit várni előtte. Ha autóval megyünk, hazafelé zenét szoktunk hallgatni, és akkor kicsit mindenkinek van ideje átzsilipelni egyik szerepéből a másikba (hiszen otthon mindenki más szerepkörben van, mint az iskolában, munkahelyen). Azt is mondják a szakemberek, hogy nem szabad túl sok kérdést feltenni, és pláne nem rögtön tanácsokat osztogatni. Érdemes viszont példát mutatni, és nekünk magunknak is mesélni a napunkról, még akkor is, ha a gyerekek nem kérdezik meg, hogy „mi volt a munkában”. Szerencse amúgy, mert arra úgyis azt mondanánk, hogy semmi. 

Az már gyerekfüggő, hogy inkább a leülős, egymás szemébe nézős beszélgetés a jobb, vagy éppen az, ha közben csinálunk „valamit”, a kisebbekkel színezés, a nagyobbakat meg akár rá lehet venni egy kis konyhai munkára is, hátha könnyebb úgy beszélgetni, hogy közben jár a kezük. De még a munkát is kihagyhatjuk belőle, és vehetünk például héjas földimogyorót, hogy azt pucolgatva, eszegetve kerüljünk olyan helyzetbe, amiben könnyebben megy az élmények megosztása.

Azért az is fontos természetesen, hogy az embert tényleg érdekelje a válasz, éppen ezért szerintem 

lehet azt mondani néha, hogy „bocsánat, ma fáradt vagyok beszélgetni, ha valami fontos dolog van, azt egyeztessük, de beszélgessünk máskor”. Mert van olyan, hogy az ember tényleg túl fáradt az értő figyelemhez, szükséges odaforduláshoz. 

És ettől még nem lesz szar szülő, főleg, ha fel meri vállalni. Ezért cserébe természetesen visszafelé is érvényes lehet ugyanez.

Persze nem találtam fel a spanyolviaszt (sajnos), szóval az is nagyon érdekel, hogy nálatok mi vált be a legjobban. Írjátok meg kommentben! 

Tóth Flóra