–

Kezdjük az üvegekkel!

Már csak azért is, mert az ajándékozás egyik fő motivációja, hogy a befőttesüvegeim ne az üvegszelektívben landoljanak végül (vagy ne általam). Amellett, hogy minden ehető cucc belepakolása előtt úgy járok el, mintha lekvárt tennék bele, azaz fertőtlenítem, a dekorációs lehetőségek száma is végtelen. Nálunk ezt főleg a gyerekek csinálják, de néha én is kanyarítok egy karácsonyfát egy várakozó befőttesüvegre. Három eszközzel dolgozunk: nyomós üvegfesték, lakkfilc és porcelánfilc (a lakkfilccel díszített üvegeket ki kell sütni rajzolás után, amivel egy füst alatt az üveg fertőtlenítése is megtörténik). A másik kettőt viszont fertőtlenítés után célszerű megalkotni, mert a matricás vagy nyomós üvegfesték sem a meleget, sem a mosogatógépet nem szereti. Ilyenkor az a trükköm, hogy lezárt üveget adok a gyerekek kezébe, hogy ne nyúlkáljanak bele a maszatos kis ujjaikkal a már csírátlanított cuccba.

Maradék magvak új élete

Nálunk gyakran megesik, hogy egy zacskó földimogyorónak, mandulának vagy éppen kesudiónak csak a fele fogy el, a maradék pedig heteken át hányódik a szekrényben. Szerencsére ezek a magok tök sokáig elállnak, így szuper feladata a gyerekeknek, hogy öntsék össze az összeset egy sütőpapírral borított tepsibe. Amíg a magok kicsit megpirulnak, addig én nekiállok a sóskaramell-krémnek, amiből sokkal többet szoktam csinálni, mert maga a krém is lehet ajándék. Szóval összesen egy kg nádcukrot szoktam egy lábasban karamellizálni, ehhez adok két-három evőkanál nagy szemű tengeri sót (kóstolgatni szoktam közben, hogy elég „édessós” legyen). A magvakhoz ezen a ponton kiveszek egy merőkanálnyit, és nagyjából ugyanannyi vizet adok hozzá, mint a krém maga, hogy könnyebben kezelhető legyen. Ezt is kicsit össze kell rottyantani, hogy homogén lötyivé változzon, amit aztán rá lehet önteni a magvakra (még forrón). Aztán félreteszem az egészet, amíg kihűl, és utána porciózzuk az üvegekbe. Közben a maradék sós karamellás cucchoz adok még két-három dl tejszínt, egy dl vizet és egy kis vajat. Akár valami alkohol is mehet bele, ha ti épp nem két mindent végigkóstoló gyerekkel nyomjátok a készítést.

Bizarr, de finom lekvárok

Sajnos az adventi időszakban kevésbé jellemző, hogy eperből vagy sárgabarackból nagyobb mennyiséghez juthatnánk (hacsak nem vagyunk szinte milliomosok), úgyhogy én abból szoktam ajándék lekvárt főzni, ami éppen van. Például banán. Tudom, hogy bizarrnak hangzik, pedig szuper. Igazából befőzőcukor vagy pektin sem kell bele még, csak egy kevés sima cukor. Meg – mivel a banán önmagában nagyon édes – sok citromlé, grépfrútlé és gyömbér.

A recept nagyjából ez: 30 dkg nádcukrot összefőzök bő fél liter vízzel, belereszelem két citrom és egy grépfrút héját, plusz egy diónyi gyömbért, belenyomkodom a citrusok levét is, és hozzáadok kb. két kg felkarikázott banánt. Külön jó, hogy a puha banánokat akár gyerekmunkában is fel lehet apríttatni, nálunk nagy élvezet a késezés (nyilván egy nem túl éles darabbal), úgyhogy ezt simán megcsinálják a gyerekek, amíg én a szirupot készítem. A banánlekvár pedig szuper palacsintába némi kakaóval vagy akár banánkenyérre, hogy fokozzuk az élvezeteket. Meg magában, mellékanalazva a Nutellát, de ezt inkább hagyjuk.

A másik nagy kedvencem az inkább húsok mellé passzoló fahéjas ringlószósz. Főleg azért szeretem, mert szinte semmit nem kell vele csinálni: felaprítom a ringlókat, teszek mellé valamennyi cukrot, egy kis vaníliát, egy kis fahéjat (vagy kínai ötfűszerkeveréket), egy kis reszelt gyömbért, aztán addig hagyom kis lángon főni, amíg lekvár állagú lesz. És üvegbe töltöm. Hát ennyi.

Ennél icipicit bonyolultabb a Kaldeneker Gyuri-féle citruslekvár, amit én még egy kis extra gyömbérrel szoktam feldobni (igen, mindenbe teszek gyömbért), de az is nagyon jól mutat az üvegekben. Sőt, a három így együtt különösen – ha vannak egészen kicsi üvegeitek, akkor akár csinálhattok egy kis lekvárválogatást is. De azt csak annak, akit nagyon szerettek.

Azért csoki is kell

Az üvegekbe rakható csokis édességek közül nekem a Steiner Kristóf-féle mandulás trüffel a kedvencem, úgyhogy ezt mindig csinálok. De nem mindig ajándékozom el. Upsz.

Viszont a másik, nem üveges finomság, amit a gyerekek imádnak készíteni és fogyasztani is, az a forrócsoki-kanál. Ehhez nem kell más, csak szilikon jégkockaforma és fa kiskanalak. Az olvasztott, és esetleg kicsit ízesített (mondjuk egy kis extra vaníliával feldobott) fehér csokit bele kell tölteni a jégkockaformába, és innentől a gyerekeké a terep. Először beleállítják a kanalakat, aztán a mézeskalácsozásból megmaradt mindenféle cukorizékkel feldíszítik. Ez később a forrócsokihoz nem tesz hozzá sokat, de az esztétikai élmény meg a gyerekek bevonása miatt nagyon fontos lépés.

Az idei új tervem az, hogy csinálunk néhány egyedi csokit, ami kicsit azokhoz a csodás és nagyon drága kézműves csokikhoz hasonlít, amibe mindenféle magokat és gyümölcsöket szórnak. Láttam egy videót, amiben felvágott gyümölcslés dobozban gyártják a házi táblás csokikat. Ez is szuper maradéknyelő, mehet bele az M&M’s-morzsától a zacskó alján árválkodó szeletelt manduláig minden. És a díszítés természetesen szintén a gyerekek feladata. (Ezt még nem valósítottuk meg.)

Mérleg

Szinte egy teljes napot rászántunk három gyerek (szereztünk egy kölcsön darabot is) és két felnőtt részvételével, de lett tizenkét üveg lekvárunk, hat üveg sóskaramell-krémünk, huszonnégy forrócsoki-kanalunk és nagyjából két üveg trüffelünk (ez csak később készült el, mert mélyhűtőzni kellett). Az egyetlen jó az volt abban, hogy ezt mind egyben nyomtuk le, hogy csak egyszer kellett kitakarítani utána a konyhát (az viszont kemény menet volt, szerintem még mindig vannak titok cukorgyöngy rejtekhelyek). A másik jó persze az, hogy sikerült ismét túlzásba esnem, így rengeteg embernek adhatunk egy kis finomságot az ünnepek alatt. Vagy lehetünk önzők, és megehetjük mind mi magunk. Még nem dőlt el, melyiket választjuk.

Ti milyen gasztroajándékokkal próbálkoztatok már? Mi vált be?

Tóth Flóra

A cikkben szereplő képek a szerző tulajdonában vannak