Az oktatás: fegyver. Kérdés, mire használjuk – Már nem elég úgy iskolázni a gyerekeket, mint „a mi időnkben”

–

A lét a tét

Oktatási szakértők világszerte igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy minél bonyolultabbá válik a világ, annál nagyobb kreativitást, asszociációs készséget, megoldásorientált attitűdöt igényel, hogy megküzdjünk a feladatokkal.

A mai kor kisgyerekei és kamaszai egy fokozottan – olykor szélsőségesen – átalakuló világban nőnek fel.

A koronavírus-járvány és a klímaváltozás egyetlen országot sem kímél, a háborús konfliktusok, a migráció egyelőre csak bizonyos, sokszor eleve sebezhető társadalmakat érintenek. A kérdés ugyanakkor mindenhol adott: vajon az oktatási rendszerek mennyiben igazodtak az olyan készségek és képességek elsajátításához, amelyek lehetővé teszik a legváratlanabb változásokhoz történő alkalmazkodást, amely képesség krízishelyzetekben nélkülözhetetlen?

Ahogy Radó Péter oktatáskutató fogalmaz: „Olyan iskolára van szükség, ami képes bizonyos »adaptív« készségek fejlesztésére, mint amilyen a problémamegoldás, kreativitás, együttműködési készség, kritikus gondolkodás, rugalmasság, felelősségérzet, s olyan kompetenciák fejlesztésére, mint a digitális műveltség, az angolnyelv-tudás vagy az interkulturális kommunikáció.” 

Álláspontja tökéletesen összecseng az UNICEF által is vallottakkal. A világszervezet szerint az alapkészségek – azaz az írás, olvasás, számolás – mellett a digitális készségek és az úgynevezett átváltható készségek (transferable skills) elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy gyerek mind az iskolában, mind később a munka világában, mind általában az életben sikerrel vegye az akadályokat.

Az átváltható (vagy élet-, XXI. századi, szocio-érzelmi, életvezetési készségeknek is nevezett) kvalitások – mint amilyen például a problémamegoldás, az elemző érvelés, az empátia, az alkalmazkodás, a kommunikáció – teszik lehetővé a fiatalok számára, hogy agilis tanulóként és világpolgárként jól használható megküzdési stratégiákkal felvértezve életüket sikerrel irányítsák annak különböző területein, valamennyi társas kapcsolatukban.

Az átváltható készségek segítenek továbbá megbirkózni a traumákkal, és lehetővé teszik az ellenállóképesség fokozását a krízis által érintett fiatalok számára, amely jelenleg – egy újabb korlátozásokkal fenyegető világjárvány közepén – meglehetősen fontosnak bizonyul.

Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Nagy-Britanniában például több mint ötször annyi gyermek és fiatal vesztette életét a lezárások okozta trauma és öngyilkosság következtében, mint ahányan a koronavírus okozta megbetegedés áldozatai lettek.

Ezek az átváltható-hordozható készségek a munka világában is esszenciálisak: a munkahely-specifikus, „technikai-szakmai” kvalitások mellett ezek támogatják a munkaerő-piaci beilleszkedést is. Nem véletlen, hogy az UNICEF kiemelt figyelmet szentel nekik.

Amint arra a világszervezet és a Fenntartható Fejlődés Üzleti Világtanácsa (WBCSD) közelmúltban publikált közös jelentése is rámutat, a gyors technológiai fejlődés, az új társadalmi-gazdasági trendek és a koronavírus-járvány hátterében a munka világa olyan ütemben és mélységben változik, amely hatalmas feladatot ad a társadalom számára az egyes egyén boldogulásától kezdve az üzleti élet egészéig. 

A készségigények és a készségkínálat közti összhang hiánya – amit angolul skill mismatchnek neveznek – a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) értékelése szerint

részben abból fakad, hogy az oktatás és a különböző képzések nem biztosítják a munkaerőpiacon megkövetelt készségeket, illetve abból, hogy a gazdaság nem teremt olyan munkahelyeket, amelyek megfelelnek az egyén oktatásban elsajátított képességeinek. 

Az egyén szintjén ez a készségek közti diszharmónia – az oktatás és a foglalkoztatás közti összhang hiánya – túl- és alulképzettséget egyaránt okoz, és leglátványosabban a fiatalok munkanélküliségében mutatkozik meg. A munka nélküli, alulfoglalkoztatott, illetve bizonytalan állásban, az informális szektorban dolgozó fiatalok száma már a koronavírus-járványt megelőzően is világszerte elérte az 500 milliót, az említett jelentés írásakor pedig – a pandémia okozta gazdasági sokkból kifelé igyekvő világban – minden hatodik fiatalt munkanélküliként tartottak számon.

A 108 vizsgált ország több mint felében az összehangolt készségek hiánya a munkaerő 50 százalékát érinti, azaz a jelenleg alkalmazásban állók fele olyan munkát végez, amely nem igazodik az oktatásban megszerzett tudásához, képességeihez – többségük (72 százalékuk) alulképzett.

A túlképzettsége miatt állást nem találó vagy nem a képzettségi szintjéhez igazodó munkát végző egyénekre ugyanakkor éppen úgy akad példa. Magyarországon a KSH 2017-ben rögzített adatai szerint a munkájuknak nem megfelelő iskolai végzettségűek között 156 177 ember mutatkozott túlképzettnek (és „csupán” 35 951 alulképzettnek).

Munkahelyi illeszkedést vizsgáló kutatások érvelnek amellett, hogy a túlképzettség súlyos negatív következményekkel jár az egyénre nézve: a munkahelyi elégedettség érzésének hiánya nem csak a munkából való rendszeres távolmaradást, illetve munkahelyelhagyást idézhet elő, de olyan magatartásbeli, pszichológiai változásokat is, amelyek az élet egyéb területeire is kihatnak. A magukat „nem a helyükön érző” munkavállalók nem csak az állásukban küzdenek a megbecsülés hiányának érzésével.

Ahhoz, hogy egy folyamatosan változó – és változásaiban, lássuk be, nem kizárólag pozitív – világban a ma felnövő generációk képesek legyenek szembenézni a kihívásokkal, elengedhetetlen volna az oktatási rendszer új igényekhez történő átalakítása, a megváltozó munkaerőpiaci kereslet kínálattal történő összehangolása.

Mégis, ehhez sokszor a minimum sem adott: már a koronavírus-járvány előtt is világszerte több mint 250 millió serdülő nem járt iskolába. Ma tízből kilenc gyerek az alacsony jövedelmű országokban a tizedik születésnapjáig nem sajátítja el a szövegértés képességét. Mintegy 617 millió gyerek és kamasz az olvasás és a matematika alapvető ismereteivel sem bír – annak ellenére, hogy kétharmaduk részesül oktatásban. A mai trendek szerint 2030-ra az alacsony és közepes jövedelmű országokban mintegy másfél milliárd iskolás gyerek lesz. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, jóval több mint a felük a legalapvetőbb készségeket sem birtokolja majd, pedig ezek a korai életkorban megszerzett alap- és másodlagos készségek a gyökerei annak készségigény-készségkínálat feszültségnek, amely a munkanélküliséget, a nem megfelelő foglalkoztatottságot, és ezek alapján bizonytalan jövőt generál a fiatal nemzedék tagjai között.

Jelenleg a nem foglalkoztatott és oktatásban/képzésben nem részesülő fiatalok aránya globálisan 22 százalék fölött van, ami azt jelenti, hogy a világszerte élő 1,3 milliárd fiatal közül 267 millió nem tanul és nem dolgozik. Kétharmaduk – vagyis 181 millió fiatal – nő, földrajzi megoszlásban Afrika, Ázsia és az arab államok felülreprezentáltak, de ne higgyük, hogy az EU tagországaiban és a magas jövedelmű országokban ne jelenne meg a probléma. Magyarországon például az Eurostat adatai szerint 2019-ben 11 százalék volt az arányuk.*

Világszerte az általános iskolás korú gyermekek mintegy 11, a középiskolások körülbelül 20 százaléka egyáltalán nem részesül oktatásban.

Ebben természetesen nagy szerepe van az elmúlt év koronavírus-járvány miatti iskolabezárásainak,

de már a pandémia előtt is egy oktatási válsággal kényszerült szembenézni a világ, ami – ahogy az ENSZ főtitkára fogalmazott – „nemzedéki katasztrófához vezet”, mert túlmutat az egyénen: egész közösségeket, nemzeteket és azok jövőjét is negatívan befolyásolja.

Az oktatástól való megfosztottságnak a szegénység továbbra is az egyik legfontosabb oka: a legszegényebb háztartásokból származó gyerekek csaknem ötször nagyobb eséllyel nem részesülnek alapoktatásban, mint tehetős kortársaik. A fogyatékkal élő és etnikai kisebbségekhez tartozó gyerekek szintén nagyobb eséllyel maradnak ki az iskolából. Ahogy a lányok is: a világ egyes részein lánygyermekek és nők számára az oktatási lehetőségek még mindig erősen korlátozottak. A világ országainak mindössze 49 százaléka érte el a nemek közötti egyenlőséget az alapfokú oktatásban. Szintén jelentős befolyással bíró tényező a lakhely: a vidéki gyerekek több mint kétszer olyan eséllyel esnek ki az általános iskolából, mint városi társaik. És végül, de nem utolsósorban: a világon ebben a pillanatban is számtalan fegyveres konfliktus zajlik olyan humanitárius katasztrófákat generálva, amelyek legnagyobb vesztesei a gyerekek.

Jelenleg a világon a különböző válságövezetekben 27 millió gyerek nem részesül oktatásban. 

Az oktatásból való kiesés számos olyan tragikus következménnyel is jár, amelyek első pillantásra rejtve maradnak: az oktatás hiánya például növeli a gyerekmunka arányát. Jó példa erre, hogy amikor az 1990-es években az elefántcsontparti kakaó ára visszaesett, a 10 százalékos jövedelemcsökkenés három százalékponttal csökkentette az iskolába járó gyerekek számát, és öttel növelte a gyerekmunkásokét. Az a gyerek, aki a családja szegénysége miatt munkára kényszerül, az oktatásból kiesve alacsonyan képzett felnőtté válik.

Ez pedig reprodukálja a szegénységet, mert az informális gazdaságban dolgozva alulfizetve, a megfelelő egészségügyi ellátástól és szociális juttatásoktól elesve a gyerekének sem tudja a megfelelő színvonalú oktatást biztosítani a jövőben.

Az oktatás pozitívan befolyásolja a gyerekházasság jelenségét is: a lánygyermekek iskolában tartása a házasság késleltetésének egyik legjobb módja. Minden egyes középiskolában eltöltött év hat százalékponttal csökkenti annak esélyét, hogy egy lányt idő előtt férjhez adjanak. 

Kenyában egy 2001 és 2004 között végzett kísérlet során azt tapasztalták, hogy az iskolai egyenruhák költségeinek csökkentése nemcsak az iskolai lemorzsolódásra, hanem a továbbiakban a tizenévesek házasságkötéseire és a gyermekvállalásaikra is hatással volt. Ugandában, ahol a koronavírus-járvány miatt tavaly márciustól idén júniusig bezártak az iskolák, több mint 20 százalékkal nőtt a terhességek száma a 10–24 éves korú lányok között – pontosabban ők azok, akikről egyáltalán tudomásunk lehet, mert terhesgondozást igényeltek. 

De az oktatás az út a születésszám-kontrollálásához is: globálisan megfigyelt jelenség, hogy azokban az országokban, amelyekben a nők írástudásának aránya hasonló a férfiakéhoz, a populáció teljes termékenységi rátája (TFR) alacsonyabb. A dél-ázsiai régió két országát összevetve például azt találjuk, hogy Afganisztánban, ahol a nők írástudásának mértéke (24,2 százalék) a férfiak írástudási arányának (52 százalék) felét sem éri el, az ország teljes termékenységi rátája 5,43. Ezzel szemben a Maldív-szigeteken, ahol a férfiak és a nők írástudási aránya közel azonos (99,8, illetve 98,8 százalék) a TFR 1,76. Empirikus vizsgálatok igazolják az iskolázottsági szint (különösen a felsőfokú végzettségű nők esetében) első gyermekszülés halasztására vonatkozó pozitív hatását**, amely szerint ha meghosszabbodik az iskolába járás periódusa, kitolódik a felnőttkor kezdete, és ez alapvetően befolyásolja az életút felnőtt epizódjainak (házasság, gyermekvállalás) kezdetét.

Az oktatásban elsajátítható készségek és a munkaerőpiaci igények összhangjának hiánya befolyásolja a termelékenységet és a versenyképességet, növeli a munkanélküliséget, és mindenekelőtt negatívan hat az egyén jó- és jóllétére egyaránt.

Az oktatási rendszerek mellett az üzleti szférának és a nemzeti kormányoknak is kiemelt szerep jut abban, hogy a fiatalok az egyre változó világban boldogulhassanak.

Tekintettel arra, hogy a ma megszerzett készségek gyorsabban avulnak el, mint korábban bármikor az emberiség történetében, az át- és továbbképzésekre ma már fokozottan szükség van. A kormányoknak és az üzleti élet szereplőinek érdemes lenne figyelemmel kísérniük és felelősséget vállalniuk abban, hogy az egész életen át tartó tanulás (lifelong learning) lehetőségei rendelkezésre álljanak, és abban is szerepet kellene vállalniuk, hogy az emberek megértsék: a folyamatos tanulás elengedhetetlen annak érdekében, hogy olyan készségeket fejlesszünk, amelyek lehetővé teszik a mai és a jövőbeli, ma még nem ismert új munkák elvégzését egyaránt.

Magyarország pedig ugyanabba a globalizált világba illeszkedik, mint minden ország, és részese azoknak a világtrendeknek, amelyek a munka világát alapjaiban változtatják meg.

Az automatizálási, robotizálási folyamatok eklatáns példái ennek: az egész iparágakat átalakító és megszüntető változásokhoz az oktatási rendszereknek és az azokat felügyelő nemzeti kormányoknak is alkalmazkodniuk kell annak érdekében, hogy elejét vegyék egyéni – és hosszú távon – a nemzeti tragédiáknak is. Itthon is.

„Az oktatás a legerősebb fegyver, amely képes megváltoztatni a világot” – mondta Nelson Mandela. Ez kétségkívül igaz (lehet), csak nem mindegy, milyen az a fegyver és hogyan használjuk. Mindenesetre azok számára, akik valóban elkötelezettek a globális szegénység felszámolása mellett és aggódnak a túlnépesedés és egyéb világproblémák miatt, jó hír, hogy az oktatás támogatásával holisztikus, az élet valamennyi szegmensét érintő segítséget nyújtanak.

Modla Zsuzsanna

  * Youth Guarantee country by country. Hungary October 2020. Employment, Social Affairs & Inclusion. European Commission