Mi lesz a Balatonnal? Féljünk-e attól, hogy eltűnik a tó vize?

–

„Mi lesz veled, Balaton?” – szinte képtelen voltam kiverni a fejemből a kérdést, ahogy épp az alsóörsi strand egyik szélben ringatózó fűzfája alá menekültem a napsugarak elől. És mivel az ökoszorongás egyik legjobb ellenszere a megfelelő mennyiségű és minőségű információ, dr. Anda Angélához, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójához fordultam.

A sekély víz nagy érzékenységgel párosul

„A Balaton körülbelül 17-19 ezer éves, 600 négyzetkilométer felületű, sekély vizű tó (éppen ezért is szeretjük). Ám a sekély, három méternél kicsit nagyobb vízmélység hatalmas érzékenységgel jár együtt. Ha mélyebb vizű volna, sokkal kevésbé lenne érzékeny a környezeti, akár időjárási változásokra.

Amikor attól félünk, hogy eltűnik a tó vize, nemcsak a Balaton vízszintjéről, hanem a vízgyűjtőterületről is fontos beszélni, ami közel tízszer nagyobb, mint maga a tófelület”

– kezdi dr. Anda Angéla, aki az idei vízszint alakulásáról (amit napi rendszerességgel mérnek) jó hírekkel tudott szolgálni.

Amikor egy négyhónapos vízleeresztés után, április 24-én lezárták a Sió csatornán lévő zsilipet, 110 centiméter környékén volt a vízszint. Ezt követően az időjárás képében jelentkezett a szerencse: májusban és júniusban rendesen volt csapadék a Balaton környékén, így nemhogy csökkent, de kicsit emelkedni is tudott a vízszint. Fokozatos apadással most ott tartunk, hogy az augusztus 26-i vízállás 94 centimétert mutatott, ami optimális értéket jelent a nyár végéhez érkezve.

Csökken a csapadék és a vízgyűjtőről érkező hozzáfolyás

Ahhoz, hogy a „ki fog száradni a tó” típusú aggodalmak mélyére ássunk, először érdemes átlátni, milyen bevételi és kiadási tagjai vannak a vízháztartási mérlegnek, hiszen vannak olyan tényezők, amelyek viszik a vizet a Balatonból, és vannak, amelyek hozzák.

Előbbihez tartozik a csapadék és az a hozzáfolyás, amit a különböző időszakos vízfolyások a vízgyűjtőterületről (főleg a Zalából) összegyűjtenek. A csapadék sok év átlagában 610-620 millimétert jelent évente, a hozzáfolyás pedig, szintén sok év átlagát nézve, 880-900 milliméteres mennyiséget takar. Dr. Anda Angéla, az elmúlt évtizedek adatait tekintve, sajnos csökkenő tendenciáról számolt be:

évente 3,2 milliméterrel kevesebb az összes bevételi vízmennyiség.

Ha jól áll a mérleg nyelve, nem tűnik el a Balaton

„Mondhatnánk azt, hogy »a három milliméter nem is olyan sok«, de ha tíz évre kalkulálunk, akkor az 30 milliméteres csökkenés, és így tovább… Ami a csapadékot illeti, annak nemcsak a mennyiségével van nagy baj, hanem a megoszlásával is. Biztosan sokan emlékeznek, hogy korábban ősszel és télen sok csapadékos napunk volt kevés csapadékbevétellel, most pedig (főleg nyáron) kevesebbszer esik, de egy-egy alkalommal sokkal több is zúdul le. Bár ennek elsősorban a mezőgazdaság nem örül, ez a tendencia senkinek sem jó, a Balatonnak sem” – hangsúlyozza a kutató, majd hozzáteszi: az a jó, ha a bevételi és a kiadási tagok egyensúlyban vannak, akkor nem tűnik el a Balaton.

És vajon mit érdemes tudnunk a kiadási tagokról, a mérleg másik serpenyőjéről? Idetartozik a sokat emlegetett párolgás, a Sió csatorna általi leeresztés, valamint a vízfelhasználás, amiről sajnos nincsenek pontos adataink (mivel a mai napig vannak, akik kényük-kedvük szerint a Balaton vizéből töltik fel a medencéjüket, azzal öntöznek, vagy más ok miatt vesznek ki belőle vizet, mintha a tó közkincs lenne – őket valószínűleg nem érdekli a Balaton sorsa).

Speciális párolgásmérő kádra lenne szükség

Dr. Anda Angéla, a párolgás vizsgálatára specializálódott kutató a ‘90-es évek közepe óta elemzi a Balaton és a Kis-Balaton párolgását, és azt mondja, körülbelül 800-900 milliméteres évi veszteséggel számolhatunk a sokéves átlagot tekintve évente. A párolgást főként a hőmérséklet, de a szél és a légnedvesség-tartalom is befolyásolja. Bonyolult egyenletekre és képletekre, folyamatos megfigyelésekre és műholdképekre van tehát szükség ahhoz, hogy minél pontosabb adatokat kaphassunk.

Nagyot lendítene a vizsgálatok hatékonyságán (és pontosítani lehetne az eddigi becsléseket), ha a hagyományos, meteorológiai párolgásmérő-kádon túl egy speciális, közvetlenül a Balatonon elhelyezett kád is segítené a kutatók munkáját (akárcsak a Genfi-tó esetében). Maga az eszköz, annak telepítése és folyamatos megfigyelése viszont mind-mind költségekkel jár, amit egyelőre az apadó kutatási forrásokkal esélytelen finanszírozni.

Száz év alatt közel fél fokot emelkedett a középhőmérséklet

„A globális felmelegedés egyik legveszélyesebb helyi vonatkozású velejárója az extrém hőmérsékletű és a csapadékmentes napok megszaporodása, méghozzá úgy, hogy hetek telnek el csapadék nélkül, de amikor esik, egy nap alatt hullik le a havi átlag nagy része.

Egy-egy hőségnapot kibírna a Balaton és mi is, de a hosszú adatsor alapján meghatároztam (annak köszönhetően, hogy Keszthelyen 1871-ben, Magyarországon az elsők között létesült folyamatosan mérő meteorológiai állomás), hogy 100 év alatt 0,4 Celsius-fokot emelkedett a középhőmérséklet.

Ez a keszthelyi érték nagyon közel van a magyarországi átlaghoz – talán kicsit tompít a tó jelenléte –, de ha belegondolunk, ez nem kevés. A földi átlag kritikus határát 1,5 fokos emelkedésben határozták meg 2100-ig, amit ha túllépünk, megfordíthatatlan változások lesznek, amelyek az életterünket is veszélyeztetik” – hívja fel a figyelmünket dr. Anda Angéla.

A kutató szerint „becsapós” lehet, amikor az évi átlagot kalkuláljuk, akár csapadék-, akár hőmérséklet szempontból. Ám ha megnézzük, hogy míg korábban egy nyár sokszor egyetlen hőhullámot jelentett (egy-egy hét–tíz napos periódussal, ami 35 fokban csúcsosodott ki rövid időre), addig idén három is volt belőle (a lehűlés pedig nem a hagyományos hidegfrontbetörést jelentette, hanem egy-egy napig 36 helyett „csak” 29-30 fok volt a napi maximum hőmérséklet, és jött is a következő hullám).

A Kis-Balaton-dilemma

A Balaton vizét természetesen nem csupán mennyiségi, hanem minőségi szempontok mentén is fontos vizsgálni. Míg a hírekből az E. coli baktériumról és a kék algáról hallani, addig érdemes ennek hátterét is megnézni: minél melegebb a tó vize, annál inkább oxigénhiányos, és ez az állapot bizonyos mikrobák elszaporodásához vezethet, ami olyan folyamatokat indíthat meg, amelyeknek a jelenségeivel fürdőzőként is találkozhatunk.

A láthatatlan kék alga például kiütéseket és emésztőszervrendszeri megbetegedéseket okozhat.

A vízminőség óvását viszont ne csak strandoló (vagy a turizmusból nyerészkedő) perspektívából nézzük, gondoljunk legalább annyira a Balaton növény- és állatvilágára is!

„A Kis-Balaton sokkal ritkábban kerül terítékre, pedig a Balaton szűrőjeként működik, ott ülepítik és tisztítják a vizét. A nagy vízfelület telis-tele van náddal, sással, kákával és kisebb mezős-facsoportos területeket is láthatunk. Ezeknek mind-mind fontos szerepük van abban, hogy milyen minőségű víz kerül a Balatonba. Az pedig, hogy mennyi víz kerül bele, a Kis-Balaton párolgásától is függ. A vita az ‘50-60-as években kezdődött: milyenné alakítsuk a Kis-Balatont, inkább a szabad vagy a náddal borított vízfelületet szükséges növelni? Ezt nagyon sokáig senki sem mérte meg” – fogalmaz a kutató. 

Dr. Anda Angéla változtatni akart ezen a helyzeten, és egy speciális konstrukcióban vizsgálta ezeket a vízi növényeket, hogy össze tudja vetni, vajon a szabad vagy a növénnyel borított vízfelszín párologtat-e többet. Mint mondja, nincs egyetlen válasz a korábbi dilemmára, mivel teljesen időjárásfüggő a párolgás: melegebb, szárazabb évjáratokban például a mocsári növényekkel fedett konstrukció 20-30 százalékkal többet párologtatott, mint a szabad vízfelszín, nedvesebb, csapadékosabb évjáratokban pedig kevesebbet. „Már többet tudunk, de még mindig keveset, a jövő generációjának tehát sok kutatási lehetőséget tartogat ez a terület” – fűzi hozzá. 

A nádas nem szemétlerakó

Aki a Balaton kiszáradása miatt riadozik, annak fontos tudnia a tó regenerálódási képességeiről. A 2000-es évek elején például két-három hihetetlenül száraz év követte egymást, drasztikusan lecsökkent a vízszint, a keszthelyi Szigetfürdőnél például látványosan visszahúzódott a Balaton. Majd két csapadékteli év következett, és képes volt regenerálódni a tó. Korábban 1920–22-ben mértek ugyanilyen alacsony vízállást, ami jól szemlélteti, hogy időről időre előfordulhatnak olyan évjáratok, amikor nagyon lecsökken a vízszint. 

„Az ingadozások, mivel természeti képződményről beszélünk, bizonyos szintig teljesen normálisak, és ilyenkor egyáltalán nem szükséges elsiratni a Balatont. Ettől függetlenül nagyon figyelni és vigyázni kell rá! Miután a mesterséges beavatkozásra egy lehetőségünk van, a leeresztés, a bevételi oldalt nem tudjuk befolyásolni, a kiadást szükséges mérsékelni.

Hagyjuk regenerálódni a tavat, és csökkentsük a Sió csatornán keresztüli leeresztését, ugyanakkor az engedély nélküli vízfelhasználást is komolyabban kellene ellenőrizni!” – hangsúlyozza dr. Anda Angéla,

aki úgy véli, a vízminőség megóvásáért egyéni elhatározásainkkal is sokat tehetünk. Például fürdőzés előtt zuhanyozzuk le magunkról a nagy mennyiségű naptejet, és véssük az eszünkbe, hogy a tó nem mellékhelyiség, a nádas pedig nem szemétlerakó.

Ihász Nóra

WMN szerkesztőség