Minden testalkat számít… kivéve, amelyik nem – A „body positivity” kampányok árnyoldala

–

Kamaszkorom óta mindig tortúra volt a fürdőruha vásárlása

Valamiért a nagy mell, keskeny hát olyan defektusnak számít, amivel mindig felhergeltem az eladókat, hogy ne a felhozatalt szidjam, nekem vannak ilyen hülye méreteim – ez persze sokat segített az amúgy is béka segge alatt kínlódó önbizalmamon. (Spoiler: nem.) 

Azóta eltelt húsz év. 

Szültem két gyereket, úgy ahogy megbarátkoztam az alkatommal. 

Az a test, amit az első gyerekem születéséig szégyelltem, mostanra már nem az ősellenségem. Nem vagyunk legjobb barátok sem, de tudom, mire képes, mi mindenen ment keresztül, és tisztelem érte. 

De a sok trauma, amit összeszedtem, a szexuális zaklatások, visszaélések, erőszakos élmények érdekes módon azt érték el nálam, hogy legkevésbé a pozitív visszajelzéseket viselem jól a testemmel kapcsolatban. Ha valaki bókol az alakomra, vagy azt mondja, szép vagyok, máris gombóc nő a torkomban, és gyorsabban kezd verni a szívem. Ezzel még sok dolgom van, és lesz is, tudom jól.

Pár héttel ezelőtt a szerkesztőség a Lupa Beachen töltött el egy kihelyezett munkanapot. Mindenki be volt zsongva, hogy vajon milyen lesz egymás előtt fürdőruhában mutatkozni. (Erről a Szentesi írt is egy cikket.)
Furcsa, de én egyáltalán nem izgultam. Mint azt sejthetitek, nem azért, mert annyira jóban vagyok magammal, inkább azért, mert bármi rossz, amit bárki gondolhatna az alakomról, azt én már ezerszer durvábban magamra húztam az évek során. Senki sem lehet olyan kegyetlen a testemmel, mint amilyen én voltam hosszú éveken át. Nekem inkább az a bajom, hogy a fürdőruha egyet jelent a kompromisszummal. Eleve nem szeretek kihívóan öltözködni. Általában, ha a felsőm merészebb is, akkor egy óriás háremnadrággal ellensúlyozom. Fürdőruha esetében álmaimban egy jó magas derekú bikinialsó és egy nem túl mélyen dekoltált, stabilan tartó fekete felső feszülne rajtam a strandon. Nincsenek nagy elvárásaim szerintem. Főleg, miután tényleg

mindenhonnan az ömlik, hogy minden testalkatra lehet már fürdőruhát kapni. Elvileg.

Shoppingtúra mazochistáknak

Az utóbbi években egy pár számmal nagyobb egyrészessel vészeltem át a nyarakat a Duna-parton, de idén a sok betegeskedés és stressz miatt annyit fogytam, hogy az már tényleg nem volt vállalható, muszáj voltam elmenni vásárolni. 

Felszívtam magam, hát, rajtam idén nem foghatnak ki, amúgy is, az „All Body Types Matter” (magyarul: minden testalkat számít) szlogenek idején tán csak találok magamra valamit. Berobogtam a boltba, ahol az álombikinihez hasonló fazonokat láttam a kirakatban. Találtam is pár egész jót, bevittem őket a próbafülkébe. Itt koppantam először. Egyik se volt jó rám. Ami kosárban jó lett volna, az a hátamon lifegett, ami körbe jó lett volna, az kosárban volt olyan kicsi, hogy annak a vizuális élményét a tükörben inkább nem részletezném. Na, jó, jöjjön a következő bolt. A kirakatba kihelyezett posztereken molett nőkkel jelzik, hogy itt aztán mindenkire gondolnak. Mintha csak sovány és molett alkat létezne a világon… Nézegettem a választékot, de már ekkor éreztem magamon a szokásos ingerültséget, hiszen amúgy is iszonyúan utálok ruhákat vásárolni, szóval megkértem az eladót, hogy adjon oda mindent, ami a méreteimre való, hagyjuk is, hogy amúgy én milyet szeretnék. Viszem, ami van. Alsót még tudott is volna adni, de a felső méretemet meghallva azt mondta: ilyenük egész biztosan nincs. Király. 

A következő bolt már egészen konkrétan azt hirdette, hogy a náluk kapható fehérneműk és fürdőruhák kifejezetten arra lettek kifejlesztve, hogy idomulnak bármilyen alakhoz. Máris a végére ugrok a sztorinak,

mint kiderült, az én alakom nem tartozik bele a „bármilyen” kategóriába, 2022-ben sem.

Az utolsó boltban végül „sikerrel” jártam.
Jó lett rám egy egyrészes, miután kicibáltam a mellrészből a szivacsbetétet. Semmi extra, fekete egyrészes fürdőruha. Igaziból tök csinos, szép, nincs vele baj. Simán csak szarul érzem benne magam, mert nekem túl mélyen dekoltált, amihez vörös rúzs és köröm dukálna, nagy karimájú fekete kalap, és akkora önbizalom, ami a glóbuszt is elbírja a hátán. Mindegy, ez van. Annak ellenére, hogy sajnáltam érte a szerintem tök sok pénzt, kifizettem. Szóval végül ebben a szerzeményemben feszítettem másnap a Lupán.

Úgy éreztem magam, mintha átverném a többieket

Mintha olyannak mutatnám magam, amilyen nem vagyok. 

Jó pár éve foglalkozom a környezetvédelem témájával, így természetesen a greenwashing fogalma sem ismeretlen előttem. Tudjátok, (nagyon nagy vonalakban ez az) amikor egy cég zöld kampányokkal villog, miközben amúgy egyáltalán nem fenntarthatók. 

Meglovagolják a zöld trendet, mert így jobb színben tudják magukat feltüntetni, vagy mert (bocsánat előre is a szóviccért) a zöldfülű környezetvédők belesétálhatnak a csapdába, hogy megvesznek valami környezetbarátnak vélt dolgot, ami közben egyáltalán nem az. 

Szerintem most valami ilyesmi történik a divatcégeknél is. 2022-ben már nem hirdethetik tovább a cuccaikat kizárólag „egyszálbél” modellekkel, kellenek a kerekebb, ducibb nők is a plakátokra. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy annyival több lehetősége lenne azoknak, akiknek nem szokványosak a méretei. 

És ha belegondolunk, ez azért nem veszélytelen játszma. Nekem már nem új infó, hogy az átlagnál több fejtörésbe kerül magamnak vásárolni, és hál' istennek, már tényleg nem visel meg annyira, amikor koppanok. Inkább csak az időt és a pénzt sajnálom ilyenkor nagyon. De 

mi van azokkal, akik még javában benne vannak az önutálatban, akiket már azzal is ki tudnak billenteni az egyensúlyukból, ha rájuk néz valaki. Nekik vajon mit üzen, ha nem találnak magukra (fürdő)ruhát egy olyan boltban, ami azt hirdeti, hogy itt mindenki számít?

És tényleg ne extrém dolgokra gondoljatok

Én egy százhetven centis, átlagos magasságú nő vagyok, nagy mellel, keskeny háttal, széles csípővel. Igaziból papíron ez a klasszikus homokóra alak, amit még idealizálni is szoktak, mégis, életemben nem volt még olyan bikinim, de egyrészesem sem, ami jó is rám, és még tetszik is. (Ez utóbbiról már tényleg le is mondtam.)  

Nyilván, aki súlyproblémákkal küzd, annak eddig is nehéz volt a vásárlás, de ha lépten-nyomon azzal szembesül, hogy ő még a „mindenki”-be sem tartozik bele, annak vajon mi lehet a hatása?

Pont mint a greenwashing esetében, a környezeti terhelés nemhogy csökkenne, de még nő is, tehát pont az ellenkezőjét éri el annak, amit hirdet.

Ilyesmi lehet az eredménye, ha túl nagyvonalúan bánunk a „bármilyen”, vagy „minden” kifejezésekkel a testalkat esetében. 

Persze az is szuper, hogy egyáltalán bekerült a diskurzusba, hogy ne tabusítsuk a kövérséget, a bőrhibákat, a szőrt – ezzel én is maximálisan egyetértek –, de muszáj gondolni azokra is, akik továbbra sincsenek reprezentálva. A kis mellű, széles csípőjű, ám lapos fenekűekre, a kis mellű, keskeny csípőjű, ám kerek hátsójúakra, és a nagy mellű, nagy fenekű soványakra, vagy a kis mellű, kis fenekű teltekre… és a többi.

Mert a sovány és a duci között megannyi alkat van még, és ameddig bárki kimarad, addig azt hirdetni, hogy „minden testalkat számít”, nagyon-nagyon káros, és tovább mélyítheti a testképzavarban küzdők önutálatának feneketlen kútját. 

Szabó Anna Eszter 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/jacoblund