„Lassan járj, tovább érsz!” – Miért rohanunk a síkos, jeges utakon is?

–

A szerencse angyala – majdnem tragédia történt a síkos síneken

Félelmetes volt átélni ezt az élményt, mert megtapasztaltam a totális tehetetlenséget, pedig én csak az egyik szemlélője voltam az esetnek. Az biztos, hogy nem szívesen lettem volna a villamosvezető helyében, ahogy a lányéban sem. Amikor szegény a nagy csörgésre észbe kapott, hirtelen nagy lendületet vett, hogy átérjen, de a latyak miatt megcsúszott és elvágódott. Óriási szerencse, hogy nem a vágány közepére zuhant.

A villamos beért a megállóba, a lányt fölsegítették. Az ijedségen kívül nem esett baja. A vezetőt pedig vigasztalni kezdték az utasok, aki elmondta, hogy nem ez az első ilyen esete, amióta leesett a hó.

A hideg és a hó tempóváltást követel

Nagyon elszoktunk az utóbbi években az igazi téltől, és az is igaz, hogy már az ideinél jóval kisebb havazások is megakasztották korábban az életet, de a január elhozta az országos havazást, és egyúttal az is bebizonyosodott, hogy mennyire nem vagyunk felkészülve rá.

Az Észak-budai Szent János Centrumkórház bejegyzése szerint volt olyan nap, amikor több mint száz ember kapott gipszet, pedig már az egy évvel ezelőtti felhívásában is figyelmeztetett bennünket a Semmelweis Egyetem, hogy duplájára nőhet a balesetek száma és ezzel persze a várakozási idő is: mi mégsem vagyunk képesek lassítani a tempónkon.

Persze nem csoda, ha a fájós végtagokkal mindenki türelmetlen, de az elszabaduló indulatoktól sajnos nem halad gyorsabban a sor.

Egy egészen lidérces beszámolót is olvastam erről a Facebookon, és hálát adtam az égnek, hogy eddig megúsztam a balesetet.

Közlekedési és ellátási fennakadások a havazás miatt

A szemétszállítás anomáliái sok helyen borzolják a hegylakók kedélyeit, de az időjárás enyhülésével talán lassan elhárulnak az akadályok. Néhány nagyobb bolt is üresen kongott az újév első napjaiban, mert nem ért oda az áru, és akadt olyan iskola is, ahol áttértek az online oktatásra, mert nem lehetett biztonságosan eljutni az épületbe. A vasúti fennakadások elvben már megszűntek, de pár napja még elég nagy kihívást jelentett a MÁV-nak, hogy megoldja a nehézségeket. Azért mielőtt bárki útnak indul, nem árt, ha tájékozódik ezen az oldalon.

Ember legyen a talpán, aki képes végigolvasni a főváros köztisztasági rendeletét, talán ez is közrejátszik abban, hogy még mindig sok helyen sózzák az utakat.

A só miatt sokszor ölben viszem haza Lujzi kutyámat a kötelező sétákról, mert amikor már nem bír szegény lépni, csak riadtan ücsörög a sós hólében, nincs más megoldás.

Hiába kenegetem a tappancsait, ahogy Kaiser Orsi írásában is tanácsolta Bangó Bendegúz kutyatréner, a só kegyetlenül áthatol minden kemikálián. 

Valahol olvastam, hogy mennyivel jobban megkímélnénk a környezetet, ha a közlekedést akadályozó karácsonyfákat nem a járda szélére és a sarkokra halmoznánk, hanem ledarálnánk, és az útra szórnánk a forgácsot, hogy ne csússzon, de azt hiszem, erre még várni kell. 

Biztonságos totyogás a jeges, havas utakon

Tudom, hogy nagyon felgyorsult az élet, mindenki siet valahova, mert sürgős dolga van. Azt is tudom, hogy a szokatlanul havas utakon nehezebb közlekedni, de azt képtelen vagyok megérteni, hogy miért nem figyelünk oda sokkal jobban magunkra és egymásra. Annak idején, amikor a fájós térdem miatt csak nagyon lassan tudtam járni, és azt sziszegte a hátam mögött egy nő, hogy „Kotródj már innen, te béna tyúk!”, bőven megtapasztaltam, mennyire kevéssé toleráljuk össztársadalmi és egyéni szinten is a tempóváltást…

Bár a térdem most nem sajog annyira, mint akkor, de tempóm már soha nem lesz a régi.

Most a jeges, havas utakon, ha lehet, még sokkal óvatosabban közlekedem, de még így is rendszeresen előfordul, hogy valaki „a nyakamban liheg”.

Ilyenkor lehúzódom, megállok, és elengedem azt, aki siet. De előtte azért felnézek a tetőre, mert az olvadás miatt nagyon sok helyen lehet hócsuszamlás. A lehulló jégcsapok is veszélyesek lehetnek, különösen akkor, ha valakinek a fejét találják el. Szóval én mindenkit lassú totyogásra biztatok inkább, mint esztelen rohanásra. 

Legyünk tekintettel egymásra!

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy nem mindenki ugyanazzal a tempóval és ugyanazzal a mozgástérrel vág neki a télnek, például az idős emberek, akik a botjukra támaszkodva is minden lépésnél attól félnek, hogy elcsúsznak. Vagy a babakocsis szülők, akik egyszerre próbálnak egyensúlyozni, figyelni a gyerekre, és közben kikerülni a jeges részeket. Nem beszélve a mozgáskorlátozottakról, akiknek egy enyhe lejtő is komoly akadályt jelenthet, ha csúszós az út. 

Az időjárás nagyon világosan láthatóvá teszi, mennyire vagyunk képesek alkalmazkodni egymáshoz. Nemcsak az utak válnak csúszóssá ilyenkor, hanem a türelmünket is próbára teszi a zord idő.

Nagy kérdés tehát, mennyire vagyunk képesek elfogadni, hogy nem mindenki tud, és nem is mindenki akar rohanni.

A tél örömeit se felejtsük el!

A tél persze a sok bosszúságon túl azért bőven okoz örömöt is, olvassátok el Milanovich Domi erről szóló írását: bennem például abszolút felidézte a régi szánkózós, jégen csúszkálós gyerekkori élményeimet.

Apropó! Aki szeret a jégen csúszkálni, most már nyugodtan felkötheti a korcsolyáját, mert a rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint a Velencei tó és a Balaton bizonyos részei is biztonságosan befagytak.

Viszont az ereszcsatornákból kicsorgó, járdára fagyott vékony jéggel legyetek nagyon óvatosak! Én szigorúan a földre szegezett tekintettel közlekedem két hete, miután az egyik ilyenen majdnem elvágódtam. Szóval a vékony jégen is el lehet csúszni, ha nem figyelünk magunkra és egymásra.

Both Gabi