Sokáig fájt, hogy újév napján születtem, de már nem haragszom ezért

–

Egy szülinap

– Boldog új évet!
– Köszi, neked meg boldog születésnapot!

Ha ez egy mém lenne, ehhez a párbeszédhez csak annyi lenne írva, POV: Január elsején születtél.

Ez nem egy hétköznapi dátum. Amikor a születési adataimat diktálom, csak annyit kell mondanom, hogy egy–egy. A legtöbben visszakérdeznek, vagy legalább elmosolyodnak. Vagy van, hogy megkérdezik: tényleg? Tényleg. Anyukám is meg tudja erősíteni. 1997. január 1., egy szerdai nap volt, ő meg gyalog sétált be a kassai kórházba, az utcákon még petárdáztak. Nem én voltam az első gyerek az évben, érkezésemmel megvártam a délutánt, amikorra a robbantgatások már elcsendesedtek. Bár sok másnapossal összhangban, a napot én is hányással kezdtem. Belenyeltem ugyanis a magzatvízbe.

Két szoba

Gyerekként az ember még nem ünnepli különösebben a szilvesztert, ezért számomra mindig inkább az év első napja volt a fontos. Amikor már fenn bírtam maradni, megvártam az éjfélt is, hogy végre tényleg születésnapom legyen. Aztán lettek barátaim, akik színes lufikkal, tortával és zsivajjal teli szülinapi bulikat tartottak. Én is ezt akartam. Egy termet, egy zsúrt, ami rólam szól. És azt, hogy a suliban egyszer engem köszöntsenek.

Persze a szilvesztereket is szerettem. Mindig elmentünk pár napra valahová a családdal együtt. Finomakat ettünk, sétáltunk, játszottunk. Részt vehettem a felnőttek beszélgetéseiben, hallgattam a történeteiket, figyeltem a hangsúlyokat, a félmondatokat.

Aztán ahogy nőttem, egyre bonyolultabb lett minden. Ki kivel, hol és hogyan búcsúztatja az óévet. Az is kezdett cikivé válni, hogy a szüleimmel vagyok. Így ők mentek, én pedig otthon maradtam a kétszobás lakásban. Próbálkoztam házibulival, összehívással, kompromisszumokkal – működött egy darabig. Sőt, egy idő után elvárássá vált, hogy az „embereim” nálam búcsúztassák az elmúlt tizenkét hónapot.

Három év

Tizenhat éves koromra az amerikai filmeknek sikerült elhitetnie velem, hogy valamiért nagyon fontos ez a szám, és ezt mindenképpen meg kéne ünnepelni. Ezt nem lehet csak úgy, szilveszterkor. Egy szintén januári barátnőmmel összedugtuk a fejünket, hogy szervezzünk közös szülinapot. A mai napig élesen él bennem az a parti – rémálomként.

Összetört üvegek, tetőre mászás, lehányt bútorok, szétdobált ételek. Kissé kiszaladt a kezünkből az irányítás, és olyanok is megjelentek a bérelt házikóban, akik nem voltak meghívva.

Szerencsére engem ez akkor nem igazán érdekelt, de másnap volt mit csinálni. Több ilyen nem lesz, ebben biztos voltam.

*

A lakásunk kis konyhájában állok. Tizenvalahányban. A családom elment, szendvicseket készítek. Nem tudom, hogy végül kik jönnek át. Összeveszett a baráti társaság, megsértődtek, hogy nem hívtam meg mindenkit, mert nem férnének el. Meg más is szervez bulit, inkább oda mennének. Pedig ez nekem most fontos lenne. Nem a szilveszter, hanem az, hogy a tizennyolcadik. Végül a legfontosabbak átjönnek, velem vannak. A kötelező „éjfélkor kimegyünk a fő térre” után a társaság másnál szilveszterező tagjai is megjelennek… Egy poénból kihúzott szék, egy földre esés, egy barát keresése az éjszakában, egy tönkrement barátság. 

*

Első év az egyetemen. Fellélegzek. Van kifogásom, hogy miért nem tartom én a bulit. Frissen megismert emberekkel, egy idegenekkel teli bárban töltöm az év utolsó napját. Fogalmuk sincs arról, hogy én mást is ünnepelnék. Persze amikor megtudják, értem durran a pezsgő, de egy volt barátnő telefonhívása taccsra vágja a hangulatom. Azt hiszem, a pezsgő majd segít. Másnap iszonyatosan szenvedek, szinte kikelni se bírok az ágyból. Na, jól kezdődnek a húszas éveim…

Négy elmélet

Sokáig fájt, hogy újév napján születtem. Fájtak az elfelejtett üzenetek, az elmaradt köszöntések. Ma már nem haragszom ezért. Tudom, miért történik így, túl sok az inger, az esemény, az alkohol, a fáradtság. Ki gondol ilyenkor szülinapra? Pedig ha egy kicsit messzebbről nézzük, január elseje szinte minden kultúrában erősen szimbolikus nap. 

1. Az ókori Rómában Janusnak, a kétarcú istennek szentelték, aki egyszerre nézett vissza a múltra és előre a jövőbe – nem véletlen, hogy róla kapta nevét a január.

2. A skandináv mitológiában az év fordulója az újjászületés, a rend és a káosz határán álló pillanat volt.

3. A keresztény hagyományban ez az időszak az új kezdet és a tisztulás ideje.

4. A numerológia szerint az egyes a kezdet, az önállóság, az új utak száma.

Ha ezt mind összeadjuk, január elseje nemcsak egy dátum, hanem egy kapu. És ha már időszámítás: az egész január elseje igazából csak megegyezés kérdése.

Voltak – és vannak – próbálkozások arra, hogy az évet máshogy osszuk fel. A 20. század elején például komolyan felmerült a tizenhárom hónapos naptár bevezetése, ahol minden hónap pontosan huszonnyolc napból állt volna. Szép, kerek, logikus rendszer: minden hónap hétfőn kezdődik, nincs káosz, nincs csúszás. Ebben a világban az „év első napja” már nem is biztos, hogy január elseje lenne, sőt, maga a január is elveszítené a kivételezett szerepét. Ha ezt a naptárt elfogadják, könnyen lehet, hogy ma nem újévi gyerek lennék – csak egy sima hónap valamelyik napján született ember. De nem így lett. Maradt a tökéletlen időszámítás, vele együtt január elseje, minden súlyával és szimbolikájával.

És tudjátok mit? Ezt végre én is elfogadtam, sőt megszerettem.

Öt perc figyelem

Kitaláltam egy új rendszert. A születésnapom január elsején van – ez tény, és ez egy különleges nap. Az ünneplést viszont egy héttel későbbre halasztjuk. Akkorra mindenki kipiheni magát, túl van a rokonlátogatásokon, az ünnepi túltelítettségen, és – ami a legfontosabb – újra képes figyelni. Nekem ez felszabadító döntés volt. Így lehet végre olyan a szülinapom, ami nekem jó.

Olyan hátbaveregetős, hogy: jó, hogy vagy; jó, hogy megérted ezt az évet is; mennyi minden történt… látod; ezt együtt csináltuk. (Valami ilyesmi párbeszéd zajlik egyébként a testem és a lelkem közt az év vége felé.)

Hat plusz gondolat

1. Január elsején mindig lesz pezsgő. És tűzijátékék, bár ez egyre jobban zavar. De pezsgő, az lesz. Meg csillagszóró, az nem hangos.
2. A születésnapomon nem kell munkába állnom, mert államünnep. Bár ez nem garantált: Szlovákiában újfent szeretnek sakkozni az ünnepnapjainkkal.
3. Ki tudja, hányan köszöntötték Petőfit a születésnapján? Mégis: tudatosan újév napjához kötötte magát, verset írt, imázst épített.
4. A társam november 11-én született. Tizenegy tizenegyedikén. Ennyi egyes egy helyen már majdnem programozásnak hat. A diákjai meg Petőfinek hívják a háta mögött. Különös.
5. Egész menő dolog újévi gyereknek lenni. Például azért is, mert könnyű kiszámolni, hány éves vagyok.
6. Huszonkilenc éves vagyok. Azt azért remélem, hogy a harmincas nem úgy indul majd, mint a húszas.

WMN szerkesztőség