Szivárványbabát várni: hála, öröm, félelem és gyász egyszerre

–

„Egy veszteség után már nincs felhőtlen várandósság. Nem tudsz önfeledten beleereszkedni az örömbe egészen addig, amíg a kisbabád világra nem jön, és a mellkasodra nem teszik egészségesen. Addig izgulsz, félsz, szorongsz, amíg ez meg nem történik. Viszont amikor igen, az életed legboldogabb pillanata lesz. Nekem az volt” – kezdi Sevcsik M. Anna, aki – ahogy ő nevezi őket – három átsuhanó baba édesanyja, így többször is a saját bőrén tapasztalta már, milyen érzelmileg összetett dolog szivárványbabát várni.

Amikor öröm és szorongás kéz a kézben járnak

Azt már Szimon Petra pszichológus, gyászterapeuta hangsúlyozza:

a szivárványbabával való várandósság során az öröm mellett helyet kaphatnak az olyan nehéz érzések is, mint a hiány, a félelem, az ismét meg-megjelenő gyász, a szorongás vagy a bűntudat.

„Az újabb veszteségtől való félelem természetes része ennek az útnak, de sokan érzik úgy például: azzal, hogy örülnek az új várandósságnak, hűtlenné válnak az elvesztett babájukhoz. Gyakori az attól való szorongás is, hogy az új jövevény miatt elfelejtik őt, miközben az emlékezés és az öröm megférnek egymás mellett. Ezeknek az édesanyáknak nagyon tud hiányozni az elvesztett babájuk, ami lelkifurdalást kelthet a szivárványbabával való várandósság során. De ilyenkor azt az emlékeztetőt szoktam adni a klienseimnek, hogy épp attól fantasztikus édesanyák, hogy az elvesztett babájuk ugyanúgy a szívükben marad” – mondja a szakember hozzátéve: sok esetben a kötődés is félelemmel átitatott.

Olyannyira, hogy elmondása szerint vannak, akik önvédelemből tudatosan törekednek arra egy ideig, hogy ne éljék bele magukat a várandósság tényébe. Újabb baj esetén hátha így elkerülhetik, hogy sérüljenek.

Külön nehézség még az a pszichológus szerint, hogy sokan attól is szoronganak, hogy a meglévő nehéz érzésekkel ártanak a babának, akivel várandósak – ez azonban természetes. „A saját nehéz érzelmekkel való találkozás, az indulatok, szorongások felszabadítása azonban inkább jótékony hatású” – emeli ki Szimon Petra.

Van, aki meg tud érkezni egyfajta nyugalomba, miután átlépte azt a terhességi hetet, amikor a korábbi veszteség történt, sok esetben azonban azt követően sem jön a teljes feloldozás. „Ilyenkor az ismeretlentől és az attól való félelem kapcsol be, hogy még mi minden történhet. Az pedig, hogy valakinél egyik vagy másik forgatókönyv valósul-e meg, nagyban függ a személyiségétől, az egyéni tapasztalatoktól, és a környezet hozzáállásától is. Mondjuk utóbbi mennyire árasztja el a saját, esetlegesen nehéz, traumatikus szülésélménye részleteivel” – mondja Szimon Petra.

Nem mindegy, hogyan érkezünk meg egy következő várandósságba lelkileg

Mindenki más ütemben érkezik el egy újabb baba gondolatáig. Sevcsik M. Anna például azt mondja, a veszteségeit követően a kezdetektől erős volt a vágy benne arra, hogy eljusson egy újabb várnadósságig. Azt azonban kiemeli: ezt nemcsak az anyának kell éreznie, hanem a párnak közösen – ebben pedig lehetnek eltérések.

„Ketten vannak ebben a történetben, és egyáltalán nem biztos, hogy ez a két ember ugyanazt a folytatást szeretné a gyerekvállalásban. Épp ezért fontos erről nyíltan kommunikálni egymással, ahogy az is, hogy nemcsak az anyának kell megdolgoznia a veszteségét, hanem az apának is.”

Az, hogy a veszteséget követően a gyász folyamatába való beleengedés, a saját nehéz érzéseinkkel való találkozás és kapcsolódás, illetve az előző várandósság lelki oldalról való lezárása megtörténjen, a pszichológus szerint életbe vágó a következő várandósságot tekintve. „Azzal, ha ez elmarad, a következő megszületendő gyermekre – és generációkra – pakolhatunk pokoli terheket. Ez először megjelenhet abban, hogy valaki egy agyonszorongott várandósságból érkezik az anyaságba – amellett, hogy a szorongás egy bizonyos szintig teljesen normális és természetes egy már megélt veszteségélmény után –, de megjelenhet a szülő-gyerek kapcsolatban is. Hatással lehet arra is túlféltés, túlóvás formájában, abban, hogyan viszonyul majd a szülő a gyerek egyébként egészséges vágyához, hogy felfedezze a világot.” 

Mikor és hogyan kommunikáljuk az új várandósságot?

„Nem szerettem volna nagy dobra verni a várandósságomat, amíg nem éreztem elég biztosnak – de azt, ugye szinte egészen addig nem érzi az ember, amíg rá nem teszik a mellkasára a babáját. Így túl voltam a harmincadik héten, amikor az ismerőseim döntő többsége számára egy tévés interjúból kiderült, hogy újra várandós vagyok” – mondja Sevcsik M. Anna, aki az okokra is rávilágít: egy veszteség után az ember biztonságos világba vetett hite alapjaiban rendül meg, onnantól tudja: sajnos nincs garancia arra, hogy a baj nem történik meg újra. Szerinte ez nem azt jelenti, hogy az ember ne örülne a várandósságának, vagy ne lenne hálás érte, hanem azt, hogy ez a kettősség nagyon is organikusan létezik egymás mellett.

Szimon Petra pszichológus szerint a teljes hírzárlat sem jó, fontos megtalálni, megszűrni azt a kört, akiktől jólesne a támogatás akkor is, ha esetleg az újabb várandósság is veszteséggel zárul – akikkel meg lehet osztani az öröm mellett a fájdalmat is.

„Mindeközben azt is lényeges kiemelni, hogy milyen sok gyönyörű szivárványbaba születik időről időre. Próbáljunk meg hinni a kisbabánkban, a testünkben, és akár csak pillanatokra is, de engedjük meg magunknak megélni az örömöt” – teszi hozzá Sevcsik M. Anna.

„Erre vártál! Nem kell izgulni, most úgyis minden rendben lesz!”

Sok esetben a szivárványbabákkal való várandósság során megjelenő nehéz érzéseket a környezet nem tolerálja, vagy nehezen kezeli azokat, ez pedig megjelenhet olyan bagatellizáló, vagy akár hibáztató mondatokban, mint az: „Erre vártál, most miért nem tudsz pusztán örülni?”, „Ne izgulj, azzal csak ártasz a babának”, „Úgyis minden rendben lesz”, „Miért nem vagy hálás?”, „Engedd el a másikat, és örülj annak, aki benned növekszik” és társaik.

Ahogy azt Sevcsik M. Anna is mondja: akár a perinatális gyászban, úgy a szivárványbabával való várandósság során is sok esetben az érintetteknek kell edukálniuk a környezetet azzal kapcsolatban, hogy mi esik nekik jól: milyenfajta mondatok, támogatás. És ebben benne van az is, hogy lehet-e beszélni például családilag az elvesztett babáról, lehet-e sírni, megélni a nehéz érzéseket is.

Ezekre a helyzetekre, illetve a határhúzásra azonban Szimon Petra pszichológus szerint a terápiás munka során fel lehet készülni. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a nehéz érzések, mint a félelem, a szorongás, a gyász, a hiány természetesek.

Hazugság lenne azt állítani, hogy egy ilyen várandósság stresszmentes, felhőtlen, boldog lebegésben tud telni. Emberek vagyunk ugyanis, evolúciósan úgy vagyunk huzalozva, ha egyszer megégettük magunkat, utána automatikusan óvatosabbak vagyunk. Egy ilyen helyzetben pedig rengeteg a trigger” – mondja Szimon Petra.

A gyász időről időre felerősödhet – és ez teljesen normális

A szivárványbabával való várandósság gyógyító is tud lenni a pszichológus szerint, ám nagyon fontos, hogy önmagában ne kizárólag ezt várjuk tőle. „Egy babának nincs feladata a szülő felé – sem az, hogy meggyógyítsa, sem az, hogy kitöltse a hiányokat az életében. Szülőként mi vagyunk azok, akik felelősséggel tartozunk feléjük. Épp ezért fontos, hogy a következő baba már egy megdolgozott veszteséget követően, nem valaki helyett, hanem saját jogán érkezzen, ám még ha így is van – ami az ideális eset –, nem jelenti azt, hogy az előző baba elvesztése miatti gyász ne erősödhetne fel időről időre.”

Ahogy azt a pszichológus, perinatális gyászkísérő mondja: a perinatális gyászt nem lehet feldolgozni olyan értelemben, hogy nem egy véges folyamatról van szó, amit aztán lezárhatunk egy dobozba, és elrakhatunk. Egyes évfordulók, események hatására ugyanis újra és újra bekopogtathat a gyász és a fájdalom.

„Épp ezért teljesen normális, ha valaki akár tíz év múlva is megkönnyezi, ha lát egy annyi idős gyermeket, amennyi idős az ő elvesztett babája lenne. És lehet, hogy nem is egy-két könnycseppről lesz csupán szó, hanem akár egy-két órára is belekerül egy melankolikus állapotba. Ez nem azt jelenti, hogy elakadás van, hanem azt, hogy emberek vagyunk” 

– mondta a pszichológus, aki egyúttal azt is hangsúlyozta: nagyon sokan attól félnek, hogy elfelejtik az elvesztett kisbabát, magzatot, így fontos, hogy őt hogyan tudják integrálni a közös családi történetbe addig a körig, amíg nekik komfortos.

„Az én fiaim tudják, hogy ők szivárványbabák, többször beszélgettem velük már arról, hogy voltak előttük olyan testvéreik, akik a szívünkben élnek tovább. Az embernek ezzel kapcsolatban vegyesek az érzései: egyfelől a végletekig hálás a szivárványbabáiért, azért, hogy ők itt vannak, másfelől mindig is siratni fogja az elvesztett gyerekeit. Mert amit talán sokan nem tudnak azok közül, akik nem érintettek perinatális veszteségben, hogy hiába van ott a szivárványbabád, esetemben kettő is, az a fájdalom, ami az elvesztett babák által keletkezik, mindig veled marad” – mondja Sevcsik M. Anna.

Fontos a határtartás és a lelki segítség kérése

Sevcsik M. Anna Babagenetika Szíve címmel régóta visz egy olyan támogató sorstársi és egészségügyi, illetve mentális szakemberekből álló csoportot, ami nemcsak a perinatális veszteség során nyújt segítséget, hanem a várandósság alatt fellépő problémák kapcsán is. Ebből kiindulva jegyzi meg, hogy a lelki tudatosság és öngondoskodás része az is, ha a szivárványbabával való várandósság során az érintettek kilépnek azokból az egyébként segítő Facebook-csoportokból, amikbe a veszteségük idején léptek be – így elkerülve a triggerelő tartalmakkal való találkozást.

De Anna még egy fontos szempontot említ, mégpedig, „ha a korábbi veszteségnél megélt traumatikus élményhez egészségügyi szakembernek is köze volt, akkor az új várandósságnál merjünk nemet mondani, orvost váltani, ha szükséges.”

A lelki segítségkérés is sok esetben elengedhetetlen és ebben semmi szégyellnivaló nincs. Akiknél halvaszülés történt vagy a szülés körül történt a veszteség, trauma, ott Szimon Petra szerint lényeges a szülésre való lelki felkészülésbe energiát fektetni.

„Ezeket a gátakat egy segítő folyamatban lehet oldani akár imaginációs technikákkal, vizualizációs gyakorlatokkal. A korábbi veszteséggel való tudatos munka, a gyász segítői támogatása sok esetben csökkentheti akár a szülés utáni depresszió kockázatát is.”

A lelki folyamatokra való odafigyelés kiemelten fontos a szivárványbabával való várandósság során. Egy segítő kapcsolatban ugyanis a pszichológus szerint már viszonylag hamar megmutatkozhatnak azok a jelek, amik arra utalnak, hogy akár a depresszió kockázata is fennállhat – akár már a várandósság alatt, vagy a szülés után. De a környezetnek is fontos szerepe van abban, hogy észrevegye az esetleges jeleket.

Sok tudatosságot és odafigyelést igényel tehát egy szivárványbabával való várandósság, ám abban mindkét megszólalónk egyetért, hogy az öröm és a hála, amikor végre épségben megérkezik a babánk, minden korábbi nehéz érzést képes felülírni.

Filákovity Radojka