10 bátor nő, akik szembeszálltak a pusztítással – a környezetvédelem hősnői

–

Az elmúlt évtizedben a Föld folyamatosan figyelmeztet: baj van. Aggodalomra adnak okot olyan jelenségek, mint a Föld átlaghőmérsékletének emelkedése, a sarki jégsapkák és gleccserek olvadása, a tengerszint emelkedése vagy a biodiverzitás csökkenése – amely fontos szerepet játszik a fertőző betegségek terjedésének akadályozásában is.

Az éghajlatváltozás lassítása az egyik legnagyobb kihívás az emberiség számára. Ebben a küzdelemben a nőknek alapvető szerepe van, amit az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) már 1995-ben elismert a Nőügyi Világkonferencián Pekingben. Három stratégiai célkitűzést határoztak meg: a nők aktív részvételét a környezetvédelmi döntéshozatal minden szintjén; aggályaik és szempontjaik beépítését a környezetvédelmi politikákba és a programokba, valamint a fejlesztési és környezetvédelmi intézkedések nőkre gyakorolt hatásának értékelésére szolgáló módszerek kidolgozását.

A nők egyre gyakrabban vannak jelen a világ vezető döntéshozó testületeiben (nem úgy, mint Magyarországon), de az intézményeken kívül is sok nő küzd a környezetvédelemért, például Greta Thunberg, aki mindössze 17 évesen vált a fiatalok klímaváltozás elleni küzdelmének hangjává, vagy az állatok jogaiért küzdő Jane Goodall, aki a csimpánzok legjelentősebb szakértőjeként ismert, és megfigyelései alapvető változást eredményeztek abban, ahogyan ezekről az állatokról gondolkodunk.

Rajtuk kívül még sok nő küzdött (és küzd) elszántan a környezetünkért az elmúlt évszázad során, felhívva a világ figyelmét az egyre égetőbb problémákra. Lássunk néhány jelentős személyt közülük!

1.

Rosalie Barrow Edge (1877-1962)

Rosalie Barrow Edge olyan vehemensen állt ki a vadon élő állatok védelméért, hogy a The New Yorker egyszer a természetvédelem történetének egyetlen becsületes, önzetlen és fékezhetetlen pokolfajzatának nevezte. Miután az 1920-as években érdeklődni kezdett a madármegfigyelés iránt, Edge megdöbbenve tapasztalta, hogy Alaszkában 70 ezer kopasz sast mészároltak le – a korabeli természetvédelmi szervezeteket azonban ez hidegen hagyta, mivel a kopasz sasok akkoriban még nem számítottak ritkának.

1929-ben megalapította a Sürgősségi Természetvédelmi Bizottságot, amely minden madár- és állatfaj – legyen az közönséges vagy ritka – védelmét tűzte ki célul. 1934-ben megvásárolta az Appalache-hegység egyik hegygerincén fekvő birtokot, és létrehozta a világ első ragadozómadár-menedékhelyét, ezzel véget vetve a területen évtizedek óta zajló sólyom- és sasvadászatoknak.

2.

Anna Botsford Comstock (1854-1930)

A New York állambeli családi farmon felnövő Anna Botsford Comstock már gyerekként mély tisztelettel fordult a természet szépségei felé. Házasságkötése után a férjével közösen tanulmányozott rovarok illusztrálására összpontosított: több ezer részletgazdag rajzot készített, először férje könyveihez, majd a közösen írt műveikhez is. Miután 1885-ben természettudományi diplomát szerzett, saját könyveket kezdett írni – ezek közül a The Handbook of Nature Study (A természet tanulmányozásának kézikönyve) ma is alapműnek számít.

Comstock úttörő szerepet játszott az akadémiai világban is: ő lett a Cornell Egyetem első női professzora. Emellett megalkotta az első szabadtéri természetismereti programot, amely a tudományt kivitte az osztályterem falai közül, és a természet szeretetére ösztönözte a gyerekeket. Módszere világszerte modellként szolgált más természetismereti programok számára, és segített megalapozta a természetvédelem újfajta megbecsülését a következő generációk körében.

3.

Dian Fossey (1932-1985)

Dian Fossey új utat nyitott a tudományos pályára lépő nőknek, amikor a rejtélyes ruandai hegyi gorillák tanulmányozására indult. Az amerikai primatológusnak sikerült olyan közel kerülnie ezekhez az állatokhoz, mint előtte senkinek – részben azért, mert utánozta a viselkedésüket. Kutatásai során számos eddig ismeretlen viselkedésformát azonosított és dokumentált, miközben  szembesült az orvvadászat brutalitásával is.

Miután kedvenc gorilláját, Digitet meggyilkolták, Fossey létrehozta a Digit Alapítványt az orvvadászat elleni küzdelem finanszírozására. Kollégáival együtt csapdákat semmisítettek meg, nyomást gyakoroltak a helyi hatóságokra a törvények betartatásáért, és közreműködtek az orvvadászok elfogásában is.

Fossey 1985 decemberében életét vesztette: a ruandai Virunga-hegységben lévő kunyhójában gyilkolták meg. Bár a gyilkosságot hivatalosan sosem sikerült felderíteni, széles körben úgy vélik, egy orvvadász ölte meg, válaszul ezen illegális tevékenységek elleni fáradhatatlan küzdelmére.

Fossey maradandó örökséget hagyott hátra: kutatásai révén új ismereteket szereztünk a hegyi gorillákról, munkássága pedig világszerte emberek ezreit inspirálta arra, hogy csatlakozzanak e veszélyeztetett faj megóvásához. Tevékenysége ma is tovább él a Dian Fossey Gorilla Alapítvány munkáján keresztül. Életét a Gorillák a ködben című film dolgozta fel, Sigourney Weaver főszereplésével – aki azóta az alapítvány tiszteletbeli elnöke is lett.

4.

Erin Brockovich (1960-)

Erin Brockovich jogi asszisztensként dolgozott – hivatalos jogi végzettség nélkül –, és kulcsszerepet játszott a Pacific Gas and Electric Company (PG&E) elleni nagyszabású per előkészítésében, amely a kaliforniai Hinckleyben található talajvíz szennyezésével kapcsolatos. A PG&E több százmillió gallonnyi króm(VI)-t tartalmazó szennyvizet juttatott a város melletti tavakba, ezt követően a lakosok szokatlan megbetegedésekről számoltak be. Brockovich 1993-ban kezdte vizsgálni az eseteket, és kitartó munkájának eredményeként 1996-ban 333 millió dolláros kártérítési ítélet született.

Történetét a Julia Roberts főszereplésével készült, díjnyertes film tette világszerte ismertté. Azóta Brockovich több króm(VI)-szennyezéssel kapcsolatos ügyet is képviselt, és a penészgomba okozta egészségügyi kockázatokra is igyekszik felhívni a figyelmet.

„Valóban sokat törődöm a környezettel – mondta egyszer. – De az igazi munkám és a legnagyobb kihívásom az, hogy megpróbálom felderíteni a hazugságokat, amelyek a közegészséget és a közbiztonságot veszélyeztetik.”

5.

Wangari Maathai (1940-2011)

Wangari Maathai 1960-ban – kenyai nőként – ritka lehetőséghez jutott: egyike volt annak a 300 kenyai diáknak, akik egy ösztöndíjprogram keretében az Egyesült Államokban tanulhattak. Miután biológiából mesterfokozatot is szerzett, hazatért Kenyába, ahol szíven ütötte az országot sújtó környezeti pusztulás és a nők jogfosztottsága. Mindkét problémára válaszul életre hívta a Zöldövezet Mozgalmat: kenyai nőket tanított meg arra, hogyan ültessenek fákat a letarolt területeken, és hogyan teremtsenek fenntartható megélhetést a földből.

Azóta a mozgalom több mint 30 ezer nőt oktatott gazdálkodásra, és több mint 51 millió fát ültetett el. Maathai a környezetvédelem és a nők jogainak előmozdításáért 2004-ben – első afrikai nőként – Nobel-békedíjat kapott. Egész életében fáradhatatlanul kampányolt a nők munkahelyi jogaiért, és aktívan részt vett a környezetvédelmi mozgalmakban is. A 2000-es évek elején parlamenti képviselőként is tevékenykedett Kenyában.

6.

Isatou Ceesay (1972-)

Isatou Ceesay gambiai aktivista és társadalmi vállalkozó, akit sokan az újrahasznosítás királynőjeként emlegetnek. Mint sok gambiai lány, Isatou Ceesay is fiatalon kényszerült abbahagyni az iskolát – ám ez nem jelentette azt, hogy ne figyelt volna fel a környezetét érintő súlyos problémákra. A színes műanyag zacskók, amelyeket gyerekként még csodált, idővel szemétként lepték el faluját: megsebezték a jószágokat, elősegítették a szúnyogok elszaporodását, és megfojtották a növényzetet.

1997-ben Ceesay megalapította a Njau Recycling and Income Generation Group nevű kezdeményezést. Ez az úttörő közösségi program a hulladékot értékké alakítja: a nők összegyűjtik az újrahasznosítható anyagokat, elszállítják egy központba, ahol szétválogatják a műanyagot, és táskákat, szőnyegeket, pénztárcákat készítenek belőlük – melyeket a helyiek szívesen megvásárolnak. A vállalkozás számos nő számára biztosít jövedelmet is. A OnePlasticBag.com oldalon ezek a táskák ma is elérhetők.

7.

Simona Kossak (1943-2007)

Simona Kossak lengyel tudós, ökológus és aktivista volt, aki Európa egyik utolsó őserdejének, a Białowieżai-erdőnek a védelméért küzdött. Emellett rendkívül karizmatikus egyéniségként is emlékeznek rá. A helyiek boszorkánynak tartották, mert állatokkal társalgott, és volt egy varja, amely aranytárgyakat lopott, sőt olykor biciklisekre is rárepült.

Kossak több mint harminc évet élt egy fakunyhóban, áram és folyóvíz nélkül, mélyen az erdőben. Egy hiúz aludt az ágyában, és egy megszelídített vaddisznó volt a társa a mindennapokban.

Róla szól Szabó Imola Julianna egy korábbi írása.

8.

Sylvia Earle (1935-)

Az úttörő amerikai tengerbiológus és oceanográfus, Sylvia Earle 1998-ban elsőként kapta meg a Time magazin „a bolygó hőse” címet. Szárazruhás mélytengeri búvárként női mélységi rekordot állított fel, és részt vett kutató-tengeralattjárók tervezésében is, de leginkább az óceánok védelméért folytatott szenvedélyes munkája tette világszerte ismertté.

2009-ben TED-díját felhasználva megalapította a Mission Blue nevű nonprofit szervezetet, amelynek célja védett tengeri övezetek létrehozása világszerte. Earle emellett sikeres ismeretterjesztő író is: könyveiben és előadásaiban következetesen felhívja a figyelmet az óceánok ökológiai jelentőségére, amelyet ő „a bolygó kék szívének” nevez. Rajongóinak – kicsiknek és nagyoknak – örömére a LEGO egy mélytengeri felfedező építőkészlet-sorozatot is kiadott, amelyet Earle munkássága inspirált.

9.

Vandana Shiva (1952-)

Vandana Shiva az ökofeminizmus egyik legismertebb képviselője napjainkban. Első könyve, a Staying Alive (1988) jelentős hatással volt a nők társadalmi megítélésére a fejlődő országokban, és rávilágított létfontosságú szerepükre a természet gondozóiként. Az indiai fizikus és filozófus az embert a környezet szerves részeként értelmezi, és olyan átfogó szemléletváltásra szólít fel, amely felszámolhatja az éghajlatváltozást, az egyenlőtlenséget, az igazságtalanságot, a háborúkat és az éhezést.

Shiva egyik alapítója volt a Nők Környezetvédelmi és Fejlesztési Szervezetének (WEDO), majd 1991-ben létrehozta India egyik első közösségi magbankját. Ez az úttörő munka vezetett a Navdanya nevű mozgalom megalapításához, amely az őshonos magvak védelmét és a regeneratív mezőgazdaság elterjedését szolgálja. A navdanya jelentése: „kilenc mag” vagy „új ajándék”. A mozgalom mára 22 indiai államban van jelen, több mint 150 helyi mezőgazdasági központtal, ahol őshonos haszonnövényeket tárolnak és termesztenek.

Shivát gyakran nevezik „a gabona Gandhi”-jának.

10.

Sheila Watt-Cloutier (1953-)

Sheila Watt-Cloutier kanadai inuit aktivista, akit 2007-ben Nobel-békedíjra jelöltek. Arra hívja fel a világ figyelmét, hogy olvad a tengeri jég – az az élettér, amely az inuit közösségek (az Észak-Amerika sarkvidéki területein élő népek) életének szerves része. Sheila Watt-Cloutier a québeci Kuujjuaqban született, és tízéves koráig hagyományos inuit nevelésben részesült – kutyaszánon közlekedett, és szoros kapcsolatban élt a természettel.

A 2000-es évek elején vált nemzetközileg ismertté, amikor elsőként fogalmazta meg az éghajlatváltozást emberi jogi kérdésként. Rámutatott: a klímaváltozás hatásai közvetlenül fenyegetik az inuit kultúrát, hagyományokat és életformát. Egy interjúban így fogalmazott:

„Amit a sarkvidéken tapasztalunk, az nem marad ott. Hatással van a bolygó többi részére. A sarkvidék a világ légkondicionálója – és most tönkremegy. Az embereknek hallgatniuk kell azokra, akiket a leginkább sújtanak ezek a változások. Azokra, akik nap mint nap látják a jég olvadását, és érzik annak hatását a megélhetésükre, egészségükre.”

„Meg kell értenünk – tette hozzá –, hogy ha megvédjük a sarkvidéket, azzal a bolygót is megmentjük. Az inuitok hideghez való joga összefügg mindannyiunk egészséges környezethez való jogával.”

Bánosi Eszter