–

Anya, apa, adsz egy kis pénzt?

A kamasz gyereket nevelő szülők többségét élénken foglalkoztatja a pénz kérdése. Adjak-e zsebpénzt? Mennyit adjak? Hány éves korától? Beleszóljak-e, mit vehet belőle a gyerek? Persze a kérdések másik oldala, ami a kamaszban játszódik le ugyanezen téma kapcsán, legalább olyan izgalmas. És némi leegyszerűsítéssel így fogalmazható meg:

hogy tudom elérni, hogy több pénzem legyen?

A legősibb technika (és megkockáztatom, nem nagyon van olyan gyerek, akinél ez kimaradt volna, de persze tisztelet a kivételnek) a szülő pénztárcájának megdézsmálása, esetleg elfelejteni a visszajárót, vagy épp lenyúlni az asztalon vagy kabátzsebben maradt aprópénzt. De ennél persze vannak szofisztikáltabb módszerek is a kunyerálástól a kétszer (mondjuk anyától és apától is) elkért bérletpénzen át a nyári munkáig és más fizetett munkavégzésig.

Nem pénzt adok, hanem mintát

A szülő, mint elsődleges bevételi forrás, nagyon sok kamasz számára magától értetődő adottság, ezért felnőttként igen erősen befolyásolhatjuk, milyen pénzkezelési kultúrája lesz a gyereknek. Bár ez is olyan, mint megannyi más gyereknevelési terület:

mi azt hisszük, hogy azzal tanítunk, amikor valamit tudatosan csinálunk, miközben a legtöbb információt a saját magatartásunkkal és mintáinkkal adjuk át.

Mire egy gyerek olyan életkorba ér, hogy felmerül bennünk (és benne) a zsebpénz kérdése, már egy csomót tanítottunk neki arról, hogyan lehet beosztani a pénzt, milyen döntéseket hozunk, ha kifutunk a pénzből, vagy mi van akkor, ha minden hónap végén kifutunk a pénzből…

Ráadásul a pénz, és a rajta megvehető tárgyak – főleg kamaszkorban – a kortársak elfogadásának, a közösséghez tartozás érzésének, a „menőség” elérésének is fontos eszközei. Innentől kezdve meg ugyanazt élhetjük meg szülőként, amikor a gyerekünkkel vitatkozunk a negyvenezer forintos sportcipő megvásárlásának feltétlen szükségességéről, mint amikor a partnerünkkel vitatkozunk a fizetése miatt: valójában nem a pénzről beszélünk.

És valóban: a pénzkérdés nem csak a pénzről szól

A pénz és a státusztárgyak birtoklása nagyon könnyen az önértékelés, önbecsülés, magabiztosság fokmérője lehet. Emiatt egy pillanat alatt sérülékennyé és kiszolgáltatottá tehetik a gyereket (meg amúgy persze egy csomó felnőttet is).

Ha van ötvenezer forintom egész hónapra, és látok egy negyvenhétezer forintos napszemüveget, aminek nem tudok ellenállni, és meg is veszem, az csak látszólag szól arról, hogy mennyire vagyok felelős (felelőtlen) a pénzkezelésben. Nagyon sok kérdést kell még feltenni ahhoz, hogy tisztán lássam, valójában miről szólt ez a vásárlás: Magabiztosabbnak és boldogabbnak érzem magam ettől a napszemüvegtől? Az számít, hogy kinek van még ilyen és hogy ő mit fog gondolni rólam? Bűntudatot érzek a vásárlás után, és rejtegetem a méregdrága új szerzeményemet? Tudom, hogy hülyeséget csináltam, de nem érdekel?

Azért is fontos látni, hogy mi minden állhat egy pénzzel kapcsolatos döntés hátterében, mert a kamaszok esetén sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy belefutnak egy kockázatosabb magatartásba.

Emiatt pedig jelentősége van, hogy szülőként hogyan reagálunk: megbüntetjük, megtoroljuk, meghallgatjuk, megértjük, figyelmen kívül hagyjuk?

Ráadásul ha több gyerekünk is van, azzal is szembesülhetünk, hogy gyerekenként és gyerekgenerációnként eltérő lehet a pénzhez való hozzáállás.

Bezzeg a mai fiatalok!

A jó hír e tekintetben, hogy akinek a kilencvenes évek közepén, a kétezres évek elején született a gyereke, azaz Z generációs, akkor általánosságban véve jó a kiindulási alap. A mostani 10 és 24 év közötti fiatalokról ugyanis azt mutatják a kutatások, hogy sokkal tudatosabb pénzfelhasználók, mint a korábban születettek (így például a szüleik nemzedéke vagy épp az Y generáció).

A Z generációsok szeretik költeni a pénzt (becslések szerint 44 milliárd dollárt, azaz 13 400 milliárd forintot tapsolnak el egy évben világszerte), de közben ezzel párhuzamosan arra is törekszenek, hogy legyen bankszámlájuk, és azon legyenek megtakarításaik.

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas években született (millenniumi vagy, mondjuk, Y) generációval szemben, akik alapvetően úgy tervezték az életet, hogy sokáig laknak majd otthon, hiteleket vesznek fel, és nem igazán lesznek megtakarításaik, a Z generáció nagyobb jelentőséget tulajdonít a pénzügyi önállóságnak és az azzal kapcsolatos tervezésnek.

A mai tizenévesek–korai huszonévesek kulcsszava a „biztonság”, ami azt jelenti, hogy a vásárlásaiknál árérzékenyek, és például képesek feladni kisebb kiadásokat nagyobb vásárlások vagy beruházások érdekében.

A kutatások azt is mutatják, hogy a Z generáció szeretne autót (optimális esetben elektromosat), és annak érdekében, hogy ezt megszerezze, lemondana még az újruha- és telefonvásárlásról is.

Mivel ők az első generáció, amelyik már a high-tech világba született, ezért sokkal gyorsabban reagálnak, és magától értetődő számukra, hogy a pénzügyi döntéseik előtt alaposabban utánanézzenek az információknak (nyilván a neten), és rákeressenek a lehetőségekre.

A Z generáció viselkedését nézve a kutatások még egy érdekes dolgot találtak. A mostani kamaszok számára a pénzkereset és a sikeres karrier fontosabb, mint a házasságkötés vagy a szoros baráti kapcsolatok kialakítása és ápolása.

Egy individualista generációról beszélünk, amelynek tagjai inkább aszerint határozzák meg magukat, hogy milyen munkát végeznek, és milyen dolgok érdeklik őket, mintsem annak alapján, hogy „kikkel lógnak együtt”.

Arra is vannak adataink, hogy a Z generáció tagjai híresek, de legalábbis ismertek szeretnének lenni a saját területükön, és jól akarnak élni. Ehhez pedig igyekeznek megteremteni a saját lehetőségeiket.

Lehet, hogy a mi Y vagy X generációs fülünknek ez első hallásra ijesztő, de szerintem ez egyszerre megnyugtató is – még akkor is, ha a kutatások átlagokat néznek és a nagy számok törvényei szerint mutatják az adatokat, a mi gyerekünk meg egyedi gyártmány, és sokszor azt éljük meg, hogy a legtöbb dologban pont nem azt csinálja, mint az átlag.

Szóval akkor: adjak neki pénzt? Beleszóljak, mire költi?

Hogy a cikk elején feltett kérdések se maradjanak megválaszolatlanul, azt mindenképpen ajánlatos hangsúlyozni, hogy a gyerek pénzügyi döntései kapcsán érdemes türelmesnek és megértőnek lennünk.

Mindig próbáljunk mögé nézni annak, ami történik, és ítélkezés helyett inkább kérdezzünk és beszélgessünk. Ha a zsebpénzt úgy vezettük be, mint ami a gyerek saját pénze, akkor óvakodjunk attól, hogy direktben beleszóljunk a döntéseibe, bár ettől még beszélgetni, érdeklődni lehet (és kell is).

És talán ami a legfontosabb: egy nyugodt pillanatban üljünk le, és próbáljunk meg őszintén szembenézni a saját pénzügyi kultúránkkal, az egyéni döntéseinkkel – sőt, a saját kamaszkorunk pénzügyi döntéseire is érdemes visszaemlékeznünk.

A kamaszok pénzügyi tudatossága is annak elfogadásával kezdődik, hogy nem vagyunk tökéletesek, és képesek vagyunk megértéssel és kíváncsisággal fordulni a saját (és mások) rossz döntései felé – majd azokból tanulva megfontoltabbakká válni.

Dr. Gyurkó Szilvia