Kurucz Adrienn: A hét, amikor érezzük, hogy élünk

–

Kegyes volt idén hozzánk a naptár, úgy estek az ünnepek, hogy miközben készülünk a szilveszterre, tudjuk, hogy kapunk egy kis haladékot január 6-áig, addig nem fog visszatérni az élet a megszokott medrébe. Persze, ha például az egészségügyben, vagy a szolgáltatóiparban dolgozunk, esetleg online magazint készítünk, akkor számunkra nincs leállás, dolgozni kell, de mivel sokan szabadságon vannak, lehet, hogy mégiscsak kevesebb a teher rajtunk is ilyenkor. (Mondom: lehet, hogy kevesebb, ne légy dühös, kérlek, ha a sürgősségin vagy szolgálatban, vagy tele van vendéggel az üzlet, ahol dolgozol, tudjuk, hogy neked talán épp ezek a napok a legkeményebbek.)          

Amit én, aki egyébként szintén dolgozom az ünnepek alatt, ha nem is annyit, mint máskor, érzékelek, az az, hogy már önmagában pihentető, hogy sokkal kevesebbet „kommunikálunk” a világgal ezekben a napokban. Olyan ez, mint egy időutazás.

„Dead week”

Azaz holt hét, mondják angolul, és abból a szempontból valóban az, hogy végre nem ömlenek az e-mailek nonstop, ami meg mégis befut, arra nem kell azonnal válaszolni. Így több idő jut valódi beszélgetésekre. Vagy hallgatásra. Igazi figyelemre befelé vagy kifelé.

Nem tudom, megfigyeltétek-e, de kiment a divatból boldog-boldogtalan köszöntése karácsony alkalmából. Egy időben mindenki sms-ezett, aztán a Messengeren ömlöttek a jókívánságok, aztán jött az a korszak, amikor a karácsonyfáját posztolta mindenki, és kívánt egy füst alatt minden kedves ismerősének „áldott ünnepeket”.

Idén csönd van. Legalábbis kisebb a zaj. Elfáradtunk.     

Most, hogy visszahúzódtunk kicsit a csigaházba, ha csak egy-egy napra vagy órákra akár, érezzük, milyen jó is csak úgy lézengeni. Már ha megy ez nekünk még egyáltalán.

Emlékeztek, milyen volt gyerekként elveszni a vakációban, nem tudni, milyen nap van, hány óra? Megszabadulni az elvárásoktól, a feladatoktól, az állandó (ön)kontrolltól. Belefeledkezni tevékenységekbe pusztán azért, mert örömet okoznak, de semmiféle célt nem szolgálnak. Erre az állapotra gondolok most.

Amikor elkezdünk élni

A norvégoknak van egy külön szavuk a karácsony és szilveszter közti időszakra: a „romjul”. A „rom” azt jelenti, szabad tér, a „jul” pedig a karácsony. A kifejezést tehát úgy lehet lefordítani körülbelül, hogy „karácsonyi szabad időszak”.  Ez a norvég kultúrában a pihenésről, a családi együttlétről, a barátokkal való találkozásról, valamint a karácsony utáni nyugalomról szól. Sok norvég ember ilyenkor szabadságot vesz ki, hogy feltöltődjön az ünnepek után, és készüljön az új évre.

Persze, ahogyan más jómódú államokban is, sokan vásárolgatnak ilyenkor, mivel az üzletekben nagy karácsony utáni leárazásokat tartanak, hogy megszabaduljanak a nyakukon maradt készletektől. (Az angolszász „Boxing Week” plázarohama nyomán, amely a Boxing Dayről kapta a nevét. Ez hagyományosan a karácsony utáni első hétfő vagy munkanap volt, amikor az emberek ajándékokat, ételt vagy pénzt adtak az alkalmazottaknak és a rászorulóknak – a „boxing” név az ajándékdobozokra [boxes] utal.)

Habár a „holt hét” nem hivatalos szabadságolás az emberek többsége számára, mégiscsak szabadságra engedjük magunkat némiképp, ki így, ki úgy. Nincs az a nyomás, mint máskor, a megoldandó problémák egy része bekerül a „majd januárban megoldom” dobozba.

A teljesítménykényszer enyhül, a kevesebb is elég. Kényelmes ruhákba bújunk, maradékokat eszünk, többet alszunk, és összefutunk végre azokkal, akikkel egész évben képtelenek voltunk megszervezni egy találkozót. Vagy pedig könnyebb szívvel maradunk otthon végre, lemondva akár a csábító programokról is.

Az év bennünk már véget ért, az új még nem kezdődött el. A fogadalmak várhatnak.

Az összegzés azonban zajlik belül, visszatekintünk 2024-re: mit adott, és mit vett el tőlünk.

Nem biztos, hogy nagy tanulságokra ébredünk, de talán megengedjük magunknak, hogy ne is akarjunk levonni nagy tanulságokat. Megengedjük magunknak, hogy ezek a napok ne a „tudatosságról” és a korszellemnek megfelelően kötelező, állandó gyarapodásról szóljanak. Csak önmagukról. Arról, hogy jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk.   

Tulajdonképpen ez az egyetlen időszak az évben, amikor egy produktivitásmániás közegben elfogadható semmit tenni, lábat lógatni, sétálgatni vagy könyvet olvasni a nap közepén, pizsamában maradni egész nap, süteményt reggelizni. Bűntudat nélkül.  

Át tudunk vajon menteni morzsákat ebből 2025-re? 

Sokat gondolkodtam, mit is kívánjak Nektek, a WMN-közösség tagjainak az év utolsó napján. Miután elmondtam, mennyire hálás vagyok azért a figyelemért, amellyel a munkánknak adóztok. És arra jutottam, hogy azt kívánom: csomagoljátok be gondosan e napok maradékait, és legyetek jók, ha tudtok 2025-ben! Legyetek jók önmagatokhoz! Hiszem, hogy a világ is jobb hely lehetne, ha ez sikerülne.    

Boldog új évet kívánok a WMN alkotói nevében mindannyiótoknak!

Kurucz Adrienn