A várandósság során a lélek is ellazul, kitágul, így sokféle emlék felszínre jöhet

–

Nem cél, hogy a kismamákat teljesen stresszmentes környezetbe helyezzük

Barta Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, anya-magzat kapcsolatanalitikus a 2010-es években, pályafutása elejétől kezdve foglalkozik perinatális pszichológiával is. Azt mondja, bár az anya-magzat kapcsolatanalízis még fiatal, az 1990-es években megalkotott, a pszichoanalízisben gyökeredző módszer, a 2020-tól bekövetkező szülészeti változások (a Covid miatti korlátozások, a választható intézményben, választható orvossal, szülésznővel való szülés megszüntetése) óta egyre keresettebb lett. 

A várandósok úgy érzik, fontos kapaszkodót jelent nekik a lelki felkészülés, az önmagukba vetett hit erősítése és az életet adás képességének tudatosítása, valamint a folyamatos, szülés alatt kicsúcsosodó együttműködés hangsúlyozása a babájukkal. A kapcsolatanalízis akár a sikeres fogantatás előtti időszaktól használható, és túlnyúlhat a várandósságon, ha például szülésélmény-feldolgozásról van szó. A pszichológus alapvégzettségű kapcsolatanalitikus szakember, aki terápiás tevékenységre is jogosult, foglalkozhat a várandósság előtt, közben és után felmerülő nehézségek, krízishelyzetek feloldásával is, a nehezített teherbe eséstől kezdve a párkapcsolati kríziseken át a gyászmunkáig vagy éppen a mindennapos stresszhelyzetekig.

„A várandósság már önmagában egy normatív krízis. Minden kismamának nagyon rövid idő alatt kell megformálnia egy teljesen új identitást, ami óhatatlanul együtt jár nehéz érzésekkel, ambivalenciákkal. A nehézség valójában nem abban rejlik, hogy stresszes életet él-e a kismama, vagy sem, hanem abban, hogy túlmisztifikáljuk a negatív érzéseket. Ugyanis, ha nem engedjük meg őket, ezzel újabb terhet nyomunk erre az időszakra. 

A kapcsolatanalitikus folyamat nagyon fontos része, hogy az anya érzéseit validáljuk és megértsük, biztosítjuk őt arról, hogy ezek normálisak, más kismama is átélheti őket, majd megpróbáljuk szétszálazni, ami történik. Nem az a cél, hogy teljesen stresszmentes környezetbe tegyük a kismamát, mert ezt nem is lehet, hanem az, hogy elfogadtassuk vele: nem csökkenthető a stressz nulla százalékra.

Ahogy az is fontos, hogy ezeket az érzéseket nem kell eltitkolni a babától, éppen azzal segítünk, ha leválasztjuk a babáról az anya negatív érzéseit, elmondhatja a kismama neki, hogy nem miatta érez így vagy úgy, nem ő tehet róla, és összekötjük őket a valódi okokkal” – magyarázza a pszichológus.

Az anyák körüli nehézségek, az ezekből fakadó érzések sokfélék lehetnek 

Barta Zsuzsannával beszélgettünk azokról a helyzetekről és érzésekről is, amelyeket a legnehezebb kimondani, még saját magunknak is. Bár nem gondolnánk, mégis nagyon sok várandós érezheti úgy a várandóssága elején (legyen szó tervezett vagy nem tervezett várandósságról), hogy elbizonytalanodott abban, tényleg készen áll-e az anyaságra, tényleg akar-e gyereket vállalni. Az első trimeszter rosszullétei, a felmerülő lehetséges párkapcsolati nehézségek, vagy egy nem várt genetikai eredmény könnyen tovább fokozzák ezeket az érzéseket és gondolatokat, majd az emiatt érzett bűntudatot is.

„Nagyon kevés az a szülő, aki úgy érkezik a várandósságba, hogy biztosan tudja, jó szülő lesz. Ezek mögött az érzések mögött valójában a legtöbbször nem az áll, hogy akarjuk-e a kisbabánkat, vagy sem. Sokkal inkább a helyzet megváltoztathatatlansága feletti félelem az, amit érzünk, hogy már nem lesz visszaút, vagy hogy az éppen átélt nehézség állandósul, esetleg nem azt tapasztaljuk, mint amire számítottunk. Az első trimeszter a nagyon erős ambivalenciák időszaka, és a fizikai állapotunk a lelki állapotunkra is visszahat: az anya nemcsak a testével, hanem a lelkével is azon dolgozik, hogy befogadja a magzatot, és helyet csináljon neki a testében és az életében is” – részletezi a szakember.

Sokszor az is kiderül, hogy az érzés, amit érzünk, csak közvetetten a sajátunk, valójában egy „hozott”, transzgenerációs érzés. A klinikai szakpszichológus elmondja, a várandósság során a szakirodalom szerint a lelki áttetszőség állapotába kerülünk, amelynek élettani háttere is van. A várandósság legelejétől kezdve arra készül a testünk, hogy a születés óráira elérjen a lehető legellazultabb, legkitágultabb állapotára, azért, hogy utat adhasson a megszülető babának.

A relaxin hormon ellazítja a testünket, a szöveteinket, és ugyanezt az ellazultságot érdemes elképzelni a lelkünkben is. Ilyenkor olyan tartalmak, emlékek jönnek felszínre, amit előtte a várandós nem tudott elérni: például a saját születésével, a saját magzati létével kapcsolatos információk, amelyekkel rákapcsolódik a női felmenők akár többgenerációs ágára is.

A transzgenerációs hatások nagyon szerteágazók lehetnek, ezért nehéz egy-egy kifejezetten gyakori problémakört megjelölni. Jó példa rá az egyes generációkban a gyermek nemével kapcsolatban alkotott preferenciák megjelenése és azok vetületei a jelenleg várt babánál. Előfordulhat ugyanis, hogy a csalódottság érzése a kisbaba nemével kapcsolatban valójában akár kimondatlanul is belénk kódolt, a felmenőinké. Fontos transzgenerációs hatás lehet még, hogy mi magunk várt vagy nem várt terhességből születtünk-e. Az érzelmi elérhetőség is hasonlóképp működik: például egy várandós attól fél, hogy nem tud majd jól jelen lenni a gyereke életében, és ennek felfejtésekor kiderül, hogy ez a felnőtt gyerekként azt élte meg, hogy a fizikai igényeit ellátták ugyan, de soha nem hallgatták meg igazán, nem volt idő, érdeklődés arra, hogy mit érez, azaz egy fontos alapvető érzelmi szükségletét, az érzelmeinek szabad megélését és kifejezését korlátozták. 

Fontos, hogy megtaláljuk a tudatosság számunkra kedvező határait

A ma elérhető óriási mennyiségű, szűrés nélkül elénk táruló információ könnyen sarkallhat minket arra, hogy mindenre tudatosan készüljünk, de ugyanilyen fontosak az indirekt szorongásoldó módszerek is. A kapcsolatanalízis során például egy strukturált szöveg segítségével juttatják a kismamát egy olyan relaxált állapotba, ami által könnyen tud kapcsolódni saját magához, a méhéhez és a benne fejlődő magzathoz. Ezzel párhuzamosan nagyon jól alkalmazható eszköz a zene és az éneklés, ami szintén megteremti azt az ellazultságot, ami aztán a magzatra is jelentős hatást gyakorol. 

„Amikor valamilyen művészeti tevékenységbe kezdünk, teljesen megváltozik az agy működése, és olyan központok kapcsolnak be, amelyek viszont más központokat kikapcsolnak, például a cselekvésért, félelemért, agresszióért felelős területet – fejti ki Hazay Annamária perinatális zenei konzulens. – Ha énekelünk, a testünkben olyan hormonok termelődése indul be (oxitocin, szerotonin, dopamin, endorfin), amelyek a kötődést, a szoptatást, vagy a tejtermelést támogatják, és ilyenkor a kortizol vagy az adrenalin szintje csökkenni vagy stagnálni kezd. Az énekléssel ráadásul szabályozzuk, harmonizáljuk a saját légzésünket, és ezen keresztül a pulzus, valamint a véroxigén szintje is kedvezően változik.

A beszédünkből, frekvenciánkból a magzatunk le tudja vonni a következtetést az anyai lélekállapotról. A dünnyögés, a dúdolás és az éneklés egy kiegyensúlyozott lélekállapotot és élettani jelenségeket hoz létre annak tempóján keresztül.”

Hazay Annamária kiemeli, mivel az emlékeinket az érzelmeink írják, a zene a kettő között nagyon jó közvetítő eszköz. Azt mondja, hogy a felnőtteknél a legtöbb esetben pozitív emlékek társulnak a közösségi énekléshez, a gyerekdalokhoz, és ezek segítségével előhívható egy-egy biztonságot adó érzelmi állapot, amelyeket gyerekkorunkból hozunk. Ő és Barta Zsuzsanna ezért is kezdték a kapcsolatanalízis és a zene módszerét együtt, csoportban is alkalmazni. Hazay kiemeli, hogy az aktív éneklésnek bizonyítottan erősebb stresszoldó hatása van, mint a passzív zenehallgatásnak. Barta pedig hozzáteszi, hogy a csoportos forma azt az előnyt is megadja, ami a mai várandósok és kismamák számára szükséges, mert gyakran izolálódnak, az izoláció pedig a szülés utáni depresszió kockázatát is növeli.

Ezzel szemben, amikor csoportban, valódi, minőségi közösségi élményeken keresztül szereznek tapasztalatokat az érintett nők, akkor az referenciapontot is jelent nekik, például arra, hogy az érzések, amelyeket éreznek, természetesek és gyakoriak. Barta Zsuzsanna és Hazay Annamária úgy látja, nagy nehézséget jelent a várandósok számára, hogy a társadalom és ezáltal a kismama sem feltétlenül változtat önmaga másokhoz való viszonyításán.

Ha egy gyereket váró nő folyton azokhoz a társaihoz méri magát, akik aktív életet élnek és aktívan dolgoznak, jó eséllyel csak azt éli meg, hogy az ő teljesítménye romlik, egyre kevésbé tud helytállni, és egyre fáradékonyabb.

Hazay Annamária azt tapasztalja, a kismamák sokszor nagyon bizonytalanok, mert szeretnének nagyon sokat tudni, de mégsem találják meg azt az erős kapaszkodót, ami biztonságot ad a számukra. A zenei konzulens szerint az évszázadok, évezredek óta transzgenerációsan is bennünk hordozott kultúra az, ami sokszor a legegyszerűbb választ adja, és ezek a legkönnyebben beszélgetéseken keresztül érhetők el: nagymamákkal, anyákkal. Az érzésekről, amelyeket érzünk, sokszor kiderül ugyanis, hogy olyanok, amelyeket felmenőink ugyanúgy átéltek.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / The Good Brigade

Kőrizs Kata