„Ma duplán is szerencsém van! Ez bizony jó jel” – örült meg a férfi, amikor látta, hogy épp kiáll valaki az autókkal sűrűn tömött utca egyik parkolóhelyéről. Fel volt rá készülve, hogy órákig kell köröznie a belvárosban, karácsony környékén szinte lehetetlen megállni a belső kerületekben, ahol a menő boltok is sorakoznak. De nem volt más választási lehetősége, ez az üzlet az egyetlen az országban, ahol épp azt árusítják, amire neki szüksége van. És ráadásul nyitva vannak 24-én délután négyig, így elkerülhette annak a lehetőségét, hogy haza kelljen vinnie a saját otthonába a kiszemelt meglepetést. Mi ez, ha nem szerencse-szerencse hátán!

Hetek óta kutatott lázasan az interneten, hogy megtalálja a legtökéletesebb ajándékot a bátyjának, így bukkant rá erre a kis huncut jószágra, a kolumbiai fűrészfogú pelére. Amint elolvasta az állatka leírását, azonnal érezte, csak ez lehet a karácsonyi meglepetés, semmi más. Szinte több volt, mint tökéletes.

Borzasztó dolgokat írtak ugyanis róla.

„A kolumbiai fűrészfogú pele a pelék családjának igazi fekete báránya, bár első ránézésre ez cseppet sem látszik, ugyanolyan aranyos a megjelenése, mint a többinek. A többi peléhez hasonlóan a nappalokat ez a fajta is főleg alvással tölti, alkonyatkor azonban nekiindul táplálékot szerezni. A tüskés pele rendkívül mohó jószág, mindent felfal, ami csak elé kerül, farkaséhségének semmi sem állhat útjába. Nem csak mogyorót, diót, gesztenyét és gyümölcsöket fogyaszt, mint a mezei pele. Ha teheti, kirabolja a mókusok és énekesmadarak fészkeit, és agresszívan rátámad a nála legalább másfélszer nagyobb vízi patkányra is. Ezt könnyedén megteheti, hiszen nem véletlenül hívják fűrészfogúnak. Más rágcsálókkal ellentétben, a kolumbiai fajtának ragadozó fogazata van, melynek az élei fűrészesen nőnek. Mondhatni, ő a rágcsálóvilág gyilkos cápája. A megsebesített áldozat azonban nem a fájdalmas, ezernyi apró sebből vérző harapásnyomtól pusztul el, hanem a pele nyálában található méreganyagtól, ami olyan erős, hogy a kolumbiai bennszülöttek hagyományosan ezt gyűjtötték össze a mérgezett nyilaikhoz. Bár az emberi szervezetre nem hat halálosan a pelenyál, azonban így is szörnyű kellemetlen tüneteket produkálhat, hányással, hasmenéssel, több napig tartó magas lázzal is járhat, ha valakit megkap a fűrészfogú pele.

A sokáig Kolumbián kívül jótékony ismeretlenségben élő fűrészfogú pele népszerűségét Európában a Kokain keresztanya című népszerű amerikai sorozat hozta el, mely igen véres részletekben mutatta be, hogyan kínozta meg ellenségeit Griselda Blanco maffiavezér ennek az ártalmatlannak tűnő, ám annál vérszomjasabb állatkának a segítségével. A szélesebb körű ismeretség azonban nem várt veszélyeket is rejt magában, a sorozattól megihletett rajongók minden követ megmozgatnak, hogy szert tegyenek erre a különleges gyilkológépre, aminek sajnos ezáltal fellendült az illegális adásvétele is.

Remélhetőleg a fűrészfogú pele zugkereskedelme minél előbb lecseng, otthoni körülmények között való szakszerűtlen tartása ugyanis minden, csak nem ideális. 

A kolumbiai fűrészfogú pele egyáltalán nem képes kötődni a gazdájához, ezért nemhogy megsimogatni nem lehet, de még az etetése is rendkívüli veszélyeket rejt magában, ha az ember nem elég körültekintő. A fűrészfogú pele ráadásul nehezen tűri a bezártságot, és mivel roppant intelligens élőlényről beszélünk (IQ-ban egyes kutatások szerint a varjak és a patkányok szintjén van, bár az igaz, hogy különösen agresszív viselkedése miatt nem alkalmas alapos és széles körű kísérleti megfigyelésekre) még a biztonságosnak hitt terráriumából is könnyedén elszökik – főleg éjszaka, amikor természetes közegében rendszerint vadászni jár.”

A férfi, amikor rábukkant az interneten erre a cikkre, azonnal vad kutatásba fogott, hogy megtalálja azt az állatkereskedést, ahonnan – ha csak pult alól is – de szert tehetne erre a kis szörnyetegre. Még a zűrösebb kapcsolatait is meg kellett mozgatnia, hogy sínen legyen a dolog, de végül sikerrel járt. Határtalan boldogságot érzett tehát, amikor meglátta a parkolóhelyet, és tudta, pár perc múlva a kezében lesz a gondosan becsomagolt vadállat. Ez lesz a legtökéletesebb ajándék az ikertestvérének!

Szinte biztos, hogy ha nem is azonnal esik le neki a tantusz, de garantáltan rühellni fogja a pelét egy életen át. És éppen ez volt a cél. 

A férfi már nem pontosan emlékezett rá, hogy miként harapózott el kettejük között ez a forró dühtől perzselő szokás.

Talán azon a gyerekkori karácsonyon kezdődött minden, amikor a mostohaanyjuk, az az ostoba, ámde ravasz módon gonoszkodó nő bár pontosan ugyanolyan ajándékot vett mindkettőjüknek (és mivel ikrek voltak, ráadásul egypetéjűek, ehhez tulajdonképpen már akkor is hozzá voltak szokva), az egyiket látványosan nagyobb csomagolásba rejtette, majd negédes mosollyal a bátyja kezébe adta a kisebbet, miközben azt gügyögte: „A testvéred idén nagyobbat kap, mert ő sokkal jobb volt!” Ami persze szemenszedett hazugság volt, ezt mindketten tudták, égetnivalóan rossz gyerekek voltak mindketten, a külsejükben való tökéletes hasonlóság mellett a bajkeverésben is egyformán osztoztak. 

A bátyja azonban nem tudta nem észrevenni testvére kaján mosolyát. Nem is bocsátotta meg neki az árulást soha. Következő decemberben, az iskolai karácsonyon az egész osztály előtt nyújtotta át neki nagy csinnadrattával a családi kiszerelésű dobozt, amin élénk betűkkel ez állt: Dr Tenki gyógyteája – Éjszakai bepisilés ellen. A férfi érettségiig nem tudta lemosni aztán magáról a „Pisás” gúnynevet.

Az évek teltek-múltak, az ikrek felnőtt férfivá cseperedtek, ám a bosszúszomjuk az ajándékozásokat illetően egyáltalán nem csillapodott, sőt. Az idő csak kreativitásukat és a gátlástalanságukat fejlesztette mesteri szintre. A bepisilés elleni gyógyteát a férfi egy meglepetés bungee jumpinggal honorálta – a bekötött szemű (és egyébként beteges módon tériszonyos) bátyjának az utolsó pillanatig nem esett le a tantusz, csak amikor már ő maga is lefelé zuhant a hídról. Ezt követték aztán az egyre elvadultabb meglepetések: az apró csillámokat és flittereket pukkadáskor szanaszéjjel szóró ünnepi lufi (az, mondjuk, nem volt a dobozra írva, hogy a színes porszemek allergiás reakciót váltanak ki… vagy ha igen, kizárólag kínaiul), a lakásra rendelt, szebb napokat is látott és pocsolyarészeg, ám hajthatatlan sztriptíztáncosnő (szerencsére a sógornő, aki akkoriban még csak a bátyja menyasszonya volt, hét hónap elteltével megbocsátott, mindkettejüknek), a gyerekeknek vásárolt üvegvágó hangon visító fémdetektor, a játékhegedű, amit még behangolni is képtelenség volt, meg felesleges is, az unokaöcs legalább annyira botfülű volt, mint amilyen lelkes, a trágár szitokszavakat skandáló papagáj, a lapos poénjairól is híres komikus egész estés előadására szóló jegy, hosszú hétvége a horvát tengerparton, a Bóra tetőfokán… és még sorolhatnánk.

Mindezen iszonyatok között azonban garantáltan a kolumbiai fűrészfogú pele lesz a csúcs. Ennél szörnyűségesebb bosszúajándékot képtelenség kitalálni, ezt a férfi a zsigereiben érezte.

Amikor pedig a pénztárnál meghallotta a bebörtönzésén mélységesen felháborodott pele dühödt sikolyát, még fel is kuncogott örömében. „Más rágcsálókkal ellentétben a kolumbiai fűrészfogú pele rendkívül hangos jószág, éles hangját sokan egyenesen vérfagyasztónak nevezik.” Tökéletes! Szinte fel sem nézett a pénztárnál, egyre csak a zajos csomagot fixírozta elégedetten, majd nevetgélve távozott.

A pelesikolyon örvendező férfi így aztán nem is vette észre az eladó igencsak meglepett ábrázatát. Még jóval azután is tátott szájjal bámult a bolt bejárati ajtajára, hogy a férfi kilépett rajta. De hát mégiscsak szokatlan dolog ez, hogy egy nap két fűrészfogú pelét is vásároljanak nála. Ráadásul – erre akár mérget is vett volna – szemre pontosan ugyanaz a férfi.

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images