Aki a nyolcvanas–kilencvenes években nőtt fel, annak természetes, hogy Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger neve együtt hangzik el, és nem barátságos kontextusban, hiszen abban az időben mindenkinek illett az egyik, vagy a másik rajongótáborába beállnia. Kicsit olyan volt ez, mint a Borg–McEnroe- vagy a Sampras–Agassi-rivalizálás, csak azzal a különbséggel, hogy a teniszben fontos a sportszerűség és az ellenfél tisztelete – ahogy nemrég is láthattuk, amikor Nadal és Federer búcsúzott egymástól egy egész pályafutásnyi rivalizálás után.

Nos, Sylvester Stallone az új sorozata, Tulsa King promóciója során egyre-másra adja az interjúkat, és a brit showman, Jonathan Ross műsorában a múltról is nyíltabban mesélt, mint előtte bármikor. Azt mondta például a kettejük közti ellenségeskedésről:

„Egy ideig egy galaxisban sem bírtunk megmaradni – őszintén, igazán gyűlöltük egymást.”

Azt állítja, Schwarzenegger még egy olyan produkcióba is bele tudta őt csalni, amiről előre sejtette: nem fog jól elsülni. „Ravasz srác. Körbeturnézta a várost azzal hogy »Alig várom, hogy elkezdjük ezt a filmet…«, míg én azt nem mondtam az ügynökömnek: »Happoljuk el tőle azt a szerepet. Szerezd meg nekem.«”

Az Állj, vagy lő a mamám! című vígjátékról volt szó, amit Stallonének sikerült is „elcsakliznia”, de már a forgatáson érezte, hogy csapdába csalták. „Megkaptam, és azt mondtam magamnak: »Mi a szar ez?«, ő pedig: »Hahaha.«” 

Stallone lelke csak akkor nyugodott meg, amikor Schwarzinak két évvel később szintén sikerült egy kudarcos vígjátékot behúznia: ez volt az 1994-es Junior. Ekkor azt üzente a pályatársának: „Én legalább nem voltam terhes a filmben. Kvittek vagyunk.”

Aztán a Forbesnak is nyilatkozott a viszonyukról: „Mérhetetlenül utáltuk egymást. Talán hiú kijelentésnek tűnik, de ma úgy látom, egy olyan műfaj úttörői voltunk, ami előtte nem létezett. És mivel ő nagyon versengő alkat, ahogyan én is, egy darabig talán még segített is nekünk, hogy belecsöppentünk ebbe a rivalizálásba. Csakhogy a kamerán kívül is úgy maradtunk, ami már nem volt egészséges. Azóta már jóbarátok vagyunk.”

A hollywoodi fénykorukon mindketten túlvannak, és más-más irányba fordultak, így ma már megengedhetik maguknak, hogy jóban legyenek, sőt hogy közös produkcióban játsszanak. Ilyen volt 2010-től a The Expendables-sorozat – aminek Schwarzenegger az első három részében vett részt, aztán kiszállt, mert úgy érezte, a karaktere nem fejlődött sehová –, vagy a Szupercella.

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger a Szupercella című film jelenetében.
A Szupercella című filmben

Stallone most a Tulsa King-sorozattal a maffiatörténetek műfajában próbál sikert aratni, de aztán visszatér két korábbi, bevált receptjéhez, A galaxis őrzőihez és a The Expandable-höz, Schwarzenegger meg szintén a régi dicsőséget lovagolja meg az új munkáival: az Ikrek folytatásaként Hármas ikrek címmel készít filmet (amelyben Danny DeVito mellé Eddie Murphy csatlakozik majd), és The Legend of Conan címmel visszatér az első sikeréhez. De ezeket már egyikük sem azért csinálja, hogy a másikat bosszantsa.

Forrás: ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images / Todd Williamson

Gyárfás Dorka