Tükörbe nézni kívül is, belül is – Így függ össze az önismeret az öltözködéssel

–

Az öltözködés jelentősége, vagy ha úgy tetszik, a divat megléte nem modern találmány: gondoljunk csak Kleopátrára, az egyiptomi nők szénnel festett szemére, a grófkisasszonyok kipárnázott szoknyáira, vagy a népviseletekre, amelyek tájegységenként más-más színekkel és formákkal üzentek az ott élő emberekről. Megtalálni azt, hogy mi a saját stílusunk, nem csupán a külsőségekre helyezett hangsúlyt jelenti: bármilyen ellentmondásosan hangzik is,

az önismeret egy lépcsője – és nem is igazán működik enélkül – megismerni, hogy mi az, ami egyszerre komfortos, esztétikus, kifejező és önazonos számunkra.

A mai ember általánosságban sokat foglalkozik a külsejével – és nem tehetjük hozzá, hogy „bezzeg régen nem így volt”, elég csak visszatekinteni a történelemben: a különbség inkább az, hogy a divatot követő, vagy épp az ellene való öltözködés ma már nem csak a kiváltságosoké a modern társadalmakban.

Lehet, hogy éppen ez formálja át valamennyire az öltözködéshez való viszonyt? Hiszen míg évtizedekkel ezelőtt kamaszok ezrei álmodoztak elérhetetlen dolgokról – például Magyarországon is, farmerekről, cipőkről, táskákról – addig ma ezekhez már jó minőségben, turkálókban is könnyen hozzájuthatunk. Éppen emiatt érezzük át talán kevésbé, hogy a közérzetünkre nézve mit jelent szabadon öltözködni, és esünk esetleg könnyebben az uniformizálódás (vagy a márkakergetés) csapdájába. Persze az öltözködés szabadságát adja az is, hogy nem kell állandóan kifejeznünk valamit: elég, ha csak egyszerűen jól érezzük magunkat. De vajon milyen út vezet ehhez az állapothoz, és mely dolgok adhatnak benne kapaszkodót?

Amikor a ruha visszahoz a testbe

Az öltözködés jelentőségére olyan kutatások is felhívták a figyelmet, amelyek kórházban lévő betegekkel foglalkoztak. Todd Lee és kollégái például felmérésükben arra jutottak, hogy a sokszor méltatlan, sokat láttató, illetve uniformizált viselet mélyíti a betegség által okozott traumát, és nagyban segít a betegek állapotán, ha saját ruháikban lehetnek a gyógyulás idején.

Vajon az idősek közérzetét, az élethez való hozzáállásukat, a mindennapok pozitív megélését miképpen befolyásolja, ha nem képesek már, hogy maguknak válasszanak öltözéket és nem dönthetnek arról, aznap éppen mi passzol hozzájuk? Jan Erickson ezzel foglalkozó TED-előadásában meséli el ismerőse, Jean történetét, aki impulzív, művelt nőként élte egyszerre a világutazó és az főiskolai oktató életét. Mígnem a 70-es évei közepén több sztrókot is kapott, és a saját házából idősek otthonába került.

Jan tudta, hogy barátnője a színek, a minták, a különleges kiegészítők szerelmese, mégis minden látogatás alkalmával az intézménytől kapott hálóingjében vacogva várta őt, távol attól a megjelenéstől, amely egész életében jellemezte. 

Az idős nő ugyanis nehezen mozgott, igazából bele se tudott volna bújni saját ruháiba. Jan ezért több látogatást követően megálmodott neki egy különleges – egyébként a kórházi ingek fazonjából kiinduló – pulóvert, amelyet a kedvenc színeivel, mintáival készített el számára. A pulóver hátul nyitott volt, így Jean könnyen felvette, de a kerekesszékben ülve össze lehetett tépőzárazni a nyakánál, hogy ne zavarja őt, elöl nagy zsebet kapott, hogy bele lehessen tenni dolgokat, csakúgy, mint az ezt követő többi neki varrt ruhadarab.

Jan észrevette, mennyire veszélyes, hogy a nagyrészt kerekesszékben közlekedő idős emberek mindig egy plédet tekernek magukra, amely beleakadhat a kerekekbe. Ezért varrt egy poncsószerű anyagot, amely térdig érő belebújós takaróként, valamint a vállakra terítve zsebes kardigánként is funkcionált: mindezt a legkülönbözőbb színekben. Végül egy csinos kabátka is készült elegáns nagy gombokkal, amelyeket könnyű bebújtatni, ha Jean aznap csinosan menne ebédelni, vagy úgy támadna kedve sétálni a folyosón. 

A következő látogatásai alkalmával barátnőjét újra önmagának látta, aki az öltözékére is azt mondhatta: „ez én vagyok”, és ezzel szinte visszakerült a saját testébe. A történet egyébként nemcsak egy kedves és tanulságos mese, hanem a Janska Clothing márka eredete is, amely húsz éve készít ruhadarabokat olyanok számára, akiknek az öltözködés már nem egyszerű, hétköznapi feladat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Janska (@janskaclothing) által megosztott bejegyzés

Ösztönből mintakövetés, majd önazonosság

„Gyerekkorban az öltözködés még jóval ösztönösebb, nem követ mintákat, csak az érzésekre hagyatkozna. Óvodáskorban az első hatásként a szülők stílusa jelenik meg, majd egyre fontosabbá válnak a kortársak, a legjobb barátnő, barát szerepe. A tinédzserek esetében pedig mára a közösségi médiában megjelenő influenszerek a fő példaképek. Ahogy én látom, középiskolás korban még a valahova tartozása lényeg, és ennek alárendelve a tinédzser kész uniformizálódni az adott csoporttal, csak fogadják be, ne tűnjön ki közülük, ne legyen más. Később 17-18 éves kor után, körülbelül az egyetemi időszakban már egyre fontosabbá válik az önazonosság az öltözködésben: a saját határok és igények kerülnek előtérbe. 

Nem kérdés, hogy az öltözködés, a saját stílusunk megtalálása összefügg az önismerettel” – kezdi Simon Kinga, szín- és stílustanácsadó, aki hivatása ellenére úgy véli, nem való mindenkinek a szakmai segítség.

„Aki bizonytalan, nem találja a színeit, a stílusát, feleslegesen vásárol sokat, mert nem tudja, mit fog felvenni, vagy kifejezetten utál vásárolni és ezért időt spórolna meg: kifejezetten jól jár egy szín- és alkatelemzéssel. Ezzel kap pár fontos kapaszkodót, amelyek mentén elindulhat, árnyalatokat, szabásvonalakat, amelyekben nemcsak komfortosan érezheti magát, de biztos lehet benne, hogy jól áll neki. Aki viszont magabiztos, jól érzi magát a ruháiban és tudja őket viselni, neki egyáltalán nem valószínű, hogy fontos információt adnak a legelőnyösebb színei. Ha valamit szeret hordani, legyen az éppen a saját színe, vagy sem, az úgyis látszik rajta” – véli a szakember. Kingánál rengeteg nő fordul meg a Kolorfool szín- és stílustanácsadás keretein belül, és ahogy ő mondja, a stílus viszonylag állandó marad mindannyiunk életében, inkább az élethelyzetek változnak és alakítják a választott ruhadarabokat. 

Aki alapvetően sportos vagy romantikus típus, ő valószínűleg mindig az marad, és nem érzi jól magát más típusú öltözékben, annak ellenére, hogy formálódik egy-egy impulzus, illetve fordulópont hatására.

„Sok kisgyerekes anya érkezik hozzám: az anyává válás például egy olyan pont, amikor mindenki kicsit lazább, kényelmesebb ruhadarabok után nyúl, de ettől még maradhat csinos. Ugyanilyen mérföldkő lehet, amikor valaki egyetemistából dolgozó emberré válik, vagy épp előléptetik, és teljesen más dress code vonatkozik rá, mint addig. 

Ezek az új szerepek mindig kihatnak a szabadidős énünkre is, azonban ma már annyiféle fazon és stílus van előttünk, hogy mindent magunkra tudunk igazítani” – mondja Kinga. Hozzáteszi: a szín-és stílustanácsadásra irreális elvárásokkal sem érdemes érkezni, hiszen az új ismeretek önbizalmat adhatnak, de ne fogják megváltoztatni az adottságainkat. 

Ahhoz, hogy megtaláljuk magunkat az öltözködésünkben, (vagy fordítva) mindenképp bele kell néznünk a tükörbe. Kívül is, belül is.

A külsőség nem jár mindig felszínességgel

Kinga a színtanácsadói pályával párhuzamosan a Szegedi Tudományegyetem stíluskommunikáció szakát is elvégezte, ahol pszichológusoktól tanulhatott arról, mit jelenthet a külső adott ember életében, milyen nehézségek tükröződhetnek vissza a saját testünkkel, kinézetünkkel való viszonyunkban. „Az viszonylag korán nyilvánvalóvá vált számomra, hogy míg az alkatot, a színtípust megmondom ránézésre valakiről, a stílusa kibontakoztatásában csak akkor tudok segíteni, ha valamennyire megismerem.” 

A kérdésemen, hogy vajon mikor volt könnyebb saját stílust találni, amikor a mi gyerekkorunkban még csak álmodoztunk a ruhák nagy részéről és fejben találgattuk, mit vennénk fel, ha tehetnénk; vagy most, amikor a kevésbé tehetőseknek is minden elérhető, Kinga is eltöpreng.

„A kreativitást biztosan erősíti, ha valamire csak vágyhatsz, alapvetően tapasztalom én is, hogy 

akinek szűkebbek a lehetőségei (egy szintig), annak a stílusa előbb válik kiforrottá, mert egyszerűen rákényszerül a tudatosságra. 

Ez főként a gardróbrendezéseken mutatkozik meg: amikor valakinek rengeteg a ruhája, általában egymásnak teljesen ellentmondó darabokat találni közötte, amelyeken ránézésre látszik, hogy egy embernek nem állhatnak jól. A kisebb ruhásszekrények tulajdonosai általában már egy rendszerben gondolkodnak, és valami mentén vásárolnak” – osztja meg tapasztalatait Kinga.

A szakember egyébként úgy gondolja, kár a mai fiatalok felszínességével azonosítani, hogy fontos szerepet játszik az életükben az öltözködés. Ugyanis az, hogy mit viselünk, mindig számított, maximum amikor szűkösebb keretek között éltek, nem volt ekkora a választék. A fő problémát ő teljesen másban látja:

„Természetes, hogy tinédzserek, fiatal felnőttek kísérleteznek, ez a dolguk, sohasem történt ez másként, viszont ma már nemcsak a jelenlegi divat, hanem az aktuális nőideál követését is lehetővé teszik a különböző szépészeti eljárások, plasztikai műtétek. A gond az, amikor a lányok, fiúk úgy uniformizálódnak, hogy visszafordíthatatlan a változás. A ruháinkat ki tudjuk cserélni, ha csak lázadásból, megfelelni akarásból öltözködtünk egy-egy korszakban – a testünket nem. Ezért is fontos eszköze az öltözködés az önkifejezésnek” – hangsúlyozza a stílustanácsadó.

Személyesség és játék a mindennapokban

Persze azt, hogy mit viselünk, és egyáltalán mit viselhetünk – azaz milyen kínálattal várnak minket az üzletek – számos tényező befolyásolja a saját ízlésünkön, élethelyzetünkön és aktuális lelki állapotunkon kívül. Egyrészt például az aktuális szépségideál, amely a willendorfi Vénusztól Marilyn Monroe-n át a kisfiús soványságot megjelenítő Twiggyn keresztül a telt feneket és idomokat hirdető Kardashian-lányokig minden volt már az elmúlt pár tízezer évben. Hat ránk az adott társadalmi közeg – például az emancipáció idején lett népszerű és egyáltalán viselhető darab a női nadrág –, illetve a kulturális környezet (gondoljunk csak a kötelező kendőkre vagy a szári viselésére). 

Bár talán sohasem lehettünk ennyire szabadok abban a tekintetben, hogy mit vehetünk fel, vagy hogy nézhetünk ki, de soha nem is szorítottuk magunkat ekkora nyomás alá, mint a szűrővel ellátott képek, a napi divatközpontú fotócunami és az influenszerek világában.

Ahogy Kinga is kiemeli, a divatban és az öltözködésben az a jó, hogy bár lehet találni stabil kapaszkodókat, nem egzakt tudomány: éppen ettől a leginkább személyre szabható. Úgy véli, a jelenlegi helyzet, amikor kupacokban állnak a ruhák már a kamaszok szekrényében is, semmiképpen sem üdvözítő helyzet, a fenntarthatóság pedig akkor ér valamit, ha nemcsak például használtan vagy kisvállalkozástól szerezzük be a ruhát, hanem kizárólag akkor vásárolunk, amikor szükségünk van valamire. 

Mégis, ha a stílusunk stabil lábakon áll, könnyebb kiküszöbölni a felesleges shoppingolást, mert mindig lesz mit felvennünk egy szűkebb gardróbból is.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Mengwen Cao

Széles-Horváth Anna