Ezért ne köss munkahelyen barátságot! (Vagy ha mégis, akkor erre figyelj!)

–

Ha szigorúan nyolcórás munkaidővel számolunk, akkor is negyven órát, azaz majdnem két egész napot töltünk hetente munkával, amely a foglalkozások többségében nem magányos tevékenységet jelent, hanem rendszeres interakció zajlik a kollégákkal.

Nehezen képzelhető el, hogy bárki képes neutrális viszonyban maradni minden munkatársával – vagy inkább mondjuk azt: barátságos, de nem baráti kapcsolatban. Idővel bizonyára lesznek olyanok, akiket szövetségeseinknek fogunk érezni, míg másokat inkább elkerülünk, ha lehet. És tulajdonképpen ezzel nincs is semmi baj: bizonyára nagyobb kedvvel megyünk be dolgozni, ha vár bent minket egy ember, akivel nagyon szeretünk együtt lenni. (Először azt írtam, „együtt lógni”, és tényleg: ha van barátja az embernek a munkahelyén, akkor valószínűleg több időt tölt a teakonyhában duruzsolva esetleg a dohányosok szigetén, mint a magányos farkasok. Eddig 1:1 tehát az állás a barátkozás kontra nem barátkozás kérdésben, legalábbis a munkaadók szempontjából.)

A haverkodás jót tesz a lojalitásnak

A munkahelyi barátságban nem csak az a jó, hogy van kivel ebédelned, ez nyilvánvaló. Jó érzés, hogy valaki támogat, dicsér, együtt örül veled a sikereknek vagy meghallgatja a panaszkodást, és várhatóan segít, ha nehéz helyzetbe kerülsz, még falaz is neked, ha apu-anyu valamiért megorrol rád. (Habár sok munkahelyen szeretik hangsúlyozni a kollégák közti partneri, egyenrangú kapcsolatokat, a valóságban a felettesünkkel sosem vagyunk egy szemmagasságban, viszonyunk és játszmáink vele óhatatlanul a szülő-gyerek szereposztásra emlékeztetnek, hisz a megélhetésünk és az előmenetelünk függ tőle.)    

A munkaadók is tisztában vannak vele: ha jó a hangulat, kevesebb a betegszabadság, pontosabb a munkakezdés, és nagyobb a túlórára való hajlandóság. És a céggel is lojálisabb az, akinek barátai vannak a munkahelyén.

Egyes kutatások szerint jót tesz a munkamorálnak, ha a dolgozók barátkoznak. Milanovich Domi kollégám idéz egy korábbi cikkében egy kutatást, amelyet Teresa Amabile, a Harvard Business School professzora végzett. Hét nagyvállalat dolgozói viszonylatait vizsgálva arra jutott, hogy a munkahelyi barátokkal rendelkező emberek sokkal elkötelezettebbek, mint mások, motiváltabbak, jobban bíznak a kollégáikban, bajtársiasságot élnek meg velük kapcsolatban, és lojálisabbak a céghez is.

Viszont…

A munkahelyi barátságoknak negatív oldala is van. Nagyon könnyen áldozatul esnek például a hatalmi harcoknak. Persze egy nem munkahelyi barátságnak is vannak buktatói, mint minden emberi kapcsolatnak, sérülékenyek azok is, csak hát a mindennapi életben ritkábban keresztezzük egymás útját, érdekeit, mint az irodában.

Nagyon könnyen kerülhetnek a munkahelyi cimborák például olyan helyzetbe, hogy kollégaszerepük ellentétes viselkedést kíván meg, mint amit barátként szeretnének tanúsítani. Ne beszéljünk rébuszokban, inkább mondjunk egy példát! Kulturáltan és megfontoltan kritikát mondani sohasem könnyű, hát még, ha a kollégánk egyben a barátunk is. Bizonyára másképpen fogalmazunk, még óvatosabban, még tapintatosabban, mint egy olyan munkatárs esetén, akihez nem fűznek mély érzések. Ez viszont irritálhatja a többi kollégát, pláne, ha a ranglétrán feljebb állunk náluk, míg a barátunkkal, mondjuk, egy szinten vannak. Vagyis könnyen kialakulhat az a vélemény rólunk, hogy kivételezünk a barátunkkal. Vagy épp ennek (túl)kompenzálása miatt rendül meg a barátság.

Gyakorta láthatjuk, hogy egy-egy előléptetés pillanatok alatt átrendezi a klikkeket a cégeknél. Sokszor a munkahelyi barátságokat megmérgezi az irigység, és a változó körülmények nyomán ellenséggé válnak az egykori szövetségesek.

A titkok kérdése

Ha van egy jó barátod a cégnél, bizonyára bizalmasabb információkat is megosztasz vele akár magaddal, akár a munkahelyi dolgokkal kapcsolatban. Még az is megeshet, hogy kibeszéltek közösen másokat, véleményt cseréltek, netán pletykálkodtok. Ti ketten ettől erősebbnek érzitek magatokat, hisz van szövetségesetek, viszont a közösségnek nem tesz jót az intrika. Egy előléptetés vagy kiküldetés esetén hamar ellenünk fordulhat a könnyelműen megosztott információ.

Gondot jelenthet az is, ha a barát elpártol, és visz magával egy rakás titkot, amit esetleg ki is beszél másokkal. De még ha diszkrét is: nem biztos, hogy nyugodtan tudunk dolgozni úgy, hogy valaki, akivel eltávolodtunk egymástól, sok olyan információval bír, amelyet bármikor fel is használhat ellenünk. De még ha ettől nem is kell tartanunk, akkor is

nehéz megélni azt, hogy nap mint nap együtt kell dolgoznunk valakivel, aki a barátunk volt, de már nem az. A mindennapi életben is vannak elhidegülések, összeveszések, de a régi barátokkal nem kell mindenképpen találkozni.

Egy ismerősöm mesélte a minap, rettenetesen fáj neki, hogy a barátnője, akivel kollégák is, már nem keresi a társaságát. Megunta talán. Egy pici irodában ülnek ketten azóta is mindennap, emelgetik a telefonokat, csak éppen a nagy összenevetések, munkaidő utáni séták, kávézások és bulizások maradtak el. És ennek valódi okát sohasem tudta megfejteni az ismerősöm. A (volt) barátnője meg csak a vállát vonogatta, amikor rákérdezett, miért építette le őt, miért van mindig halaszthatatlan dolga, amikor elhívná valahová.   

De egy másik problémás barátságról is hallottam nemrégiben. Ott nemhogy nem akar elszakadni az egyik barátnő a másiktól, de egyre jobban rátelepszik. Meglehetősen zűrös magánéletét rettentő alapossággal meséli el minden reggel az irodában, és elvárja, hogy a barátnője a rendelkezésére álljon, akármilyen határidő sürgetné is éppen a munkát. Vannak napok, amikor szinte folyamatosan szóval tartja, alig lehet menekülni előle. Az ismerősömnek erős bűntudata van, ha lepattintja valahogy, de közben dühös is, amiért mindig a nyakába kapja a nagy energiaigényű kesergést, panaszkodást.  Pont az ilyen esetek miatt javasolja Nir Bashan a Psychology Todayen megjelent cikkében, hogy „maradjunk ki a drámákból”. Az amerikai író-rendező-coach, akinek szakterülete a kreativitás fejlesztése, és aki cégében már több mint ezer embert foglalkoztatott, nem híve éppenséggel a munkahelyi barátkozásnak.

Azt állítja, óriási tévedés, hogy az ember annál jobban szereti a munkáját és annál könnyebben tud érvényesülni a szakmájában, minél közelebbi kapcsolatokat alakít ki. Szerinte ez egy tökéletesen elhibázott stratégia.

Bashan érvei

Szerinte a barátkozás megnehezíti az értékes, szerteágazó szakmai kapcsolatrendszer kiépítését, pedig ez az igazán fontos a munkahelyen. Mert szövetségekre nagy szükség van, csak érdemes határt húzni a magánélet és a szakmai élet, az igazi barátok és a munkatársak között. 

Egy szellemes hasonlattal azt mondja, a munkahely nem egy valóságshow. A klikkesedés tapasztalatai szerint ugyanakkor mindig nagy konfliktusokba és csalódásokba torkollik (például mert valaki úgy érzi, nem álltak ki érte eléggé egy-egy vitás ügyben a barátai), ami az érintettek munkájára is hatással van.

A munkahelyi barátság már csak azért is paradoxon – megy tovább a szerző –, mert az igaz barátság lényege pont az, hogy önmagadat adhatod. Egy munkahelyi közegben ez nem valósulhat meg, mert a hatalmi viszonyok, a pénzügyek mindenképpen beleszólnak a kapcsolatba.

Gyakorta nehéz eldönteni, azért közelít-e hozzánk valaki, mert őszintén érdeklődik irántunk, vagy pedig egyszerűen érdekében áll.

De azért ne gondoljuk, hogy vastag falakkal kell körbevennünk magunkat, és mindenkiben az ellenséget kell gyanítanunk, mondja Bashan. Szerinte nagyon is kell kapcsolódni, szakmai hálót építeni, csak a másokat kibeszélő pletykaláncokból érdemes kimaradni a lelki békénk és a hatékonyságunk érdekében, valamint a barátság és a szakmai kapcsolat közti különbséget kell megérteni. Utóbbi is lehet nagyon fontos és erős kapcsolódás, kölcsönös tiszteletre épülő, inspiráló, csak az elvárások tekintetében más, mint az igaz barátságok. A rövid beszélgetések (akár magánjellegű témákban is, például a hétvégéről, a gyerekekről, esetleg egy közelgő költözésről) még beleférnek persze a munkakapcsolatba, de nem jó átmenni parttalan fecsegésbe. Tehát például nem a kollégád a megfelelő ember arra, hogy kibeszéld vele az álmaidat, a szexuális szokásaidat, és arra sem való, hogy kisírj a vállán egy szakítást, vagy nyaralni menj vele. De ettől még lehet fontos szövetséges, akivel üdítő a beszélgetés és a közös munka.

Munkahelyi barátságok számokban:

Az illinoisi Olivet Nazarene Egyetem kutatóinak vizsgálatában 3000, teljes munkaidőben dolgozó amerikai vett részt. Érdekes eredményeik szerint a válaszadók 82 százalékának van barátja a munkahelyén. Az összes kollégájuk 15 százalékát sorolták az igaz barátok közé.

Az emberek 58 százaléka megbeszéli a szerelmi életét a kollégáival, 53 százalék az egészségi állapotát, 33 százalék pedig az anyagi helyzetét. Vezető témakör (nem meglepő módon) a többi munkatárssal való konfliktusok kitárgyalása: 64 százalék erről szokott beszélgetni azokkal, akikkel jóban van az irodában. Úgy tűnik, ezek a barátságok nem igazán életképesek egy munkahelyváltást követően: csak 18 százalék számolt be arról, hogy ezután is közeli kapcsolatban maradt az egykori kollégájával.

Forrás: Milanovich Domi

Mit gondoltok minderről? Nektek vannak munkahelyi barátságaitok? És működnek? Kommenteljetek, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!

Források: profession.hu, psychologytoday.com, mipszi.hu

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ PeopleImages

Kurucz Adrienn