–

„De hát mit szeretsz annyira a kaktuszokban? Szúrnak!” – hallom folyton folyvást az év tíz hónapjában. Hogy aztán két hónapig ez a kérdés átváltson abba:

„Te jó ég, mit csinálsz velük, hogy ilyen gyönyörűek?”

Abban a két hónapban virágoznak ugyanis a kaktuszaim.

Hatalmas, színes, látványos, egzotikus virágokat hoznak, messziről vonzzák a tekintetet. Nincs ember, aki ilyenkor megfordul a társasházban, és ne csodálná meg őket. Hát ők ilyet még nem is láttak. Nem is hitték, hogy lehet a mi klímánkon. 

Van, aki nem is hozzám érkezik, de megkér, hogy megnézegethesse közelről a harsogó rózsaszín vagy épp napsárga virágokat. 



Mi tagadás, annyit kérdezgették, hogy magam is elgondolkodtam, vajon miért rajongok ennyire a kaktuszokért. Már kicsi koromban is gyűjtöttem őket, a kis spórolt pénzemből szereztem be egy-egy apró új példányt, pakolásztam őket az optimális helyre az udvaron, igyekeztem átteleltetni télen. Bújtam a szakkönyveket, s persze olykor sírás lett a vége, ha mindezek ellenére kipusztult valamelyik növényem. 

A felejtés nem csupán hibás emlékezés: nélküle teljesen összeomlanánk

WMN Life – 2023. június 7. – MD

 

Egyszerűen megbabonáznak ezek a növények. A formáik, a húsos szöveteik, a tüskék, amik éppoly szépek a számomra, mint más növényen a levelek. Lenyűgöz, hogy mi mindent képesek kibírni, s mennyire látványosan növekednek egy-egy jó időszakban.

Tulajdonképpen sosem értettem, mit NEM lehet szeretni a kaktuszokon: hódolattal adózom a növényvilág bármely tagja előtt, de ha valami van számomra, ami csodálatra méltó, az a kaktusz és a pozsgás. Szívós, stabil, ellenálló, lehet rá számítani. Sikerélményt ad a kertésznek.

Hogy cserébe el kell viselni némi kellemetlenséget? Legfeljebb csak akkor, hogyha ész nélkül közelítünk feléjük – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Ha odafigyelsz, akkor nincsenek kellemetlenségek. És amikor eljutottam ehhez a gondolathoz a gangomon ücsörögve, megértettem, miért szeretem én ennyire a kaktuszokat – és miért vannak annyian, akik nem.

Mert odafigyelni melós. Energiát, időt és empátiát kíván. Mert sokakat nem érdekelnek a másik igényei, szükségletei és működése. Mert aki eltérő, az problémás. Neurodivergens sorstársaim, szevasztok!

Kezditek már érteni, miért szeretem annyira a kaktuszokat? Mert én magam is kaktusz vagyok.

Volt is már, aki ezt mondta rám, tegyük hozzá, kissé pikírten. Aztán csodálkozott, hogy nem veszem sértésnek (én, aki, ugye, közismerten MINDENEN megsértődik…), csupán nyugtázom: igen, kaktusz vagyok. És élvezem.

Ugyanis, ha jól közelítesz, nem szúrok. A kérdés, akarsz-e jól közelíteni, vagy meg se fordul a fejedben ez, és aztán te vagy felháborodva a tüskék miatt a bőrödben.

Gyorsan megtanulható, hogyan érj hozzám, mikor mire van szükségem. Nem kérek sokat. Szívós vagyok és mindig készülök a nehezebb időkre. Gyakran akkor érzem magam a leginkább elememben – legalábbis így tűnhet. A pálma teher alatt, én meg pár csepp esőtől növök, amikor mindenki más arról panaszkodik, hogy miért csak ennyi hullott. A világ legigénytelenebb növénye a kaktusz, ugye? 

Van azonban valami, amit fontos tudni a kaktuszokról. Hogy noha elvegetálnak szinte bármilyen zord körülmények között, az nem azt jelenti, hogy ez teszi őket boldoggá. 

Megszokták, hogy a szükség nagy úr, és jobb híján képesek félretenni mindent, amire vágynak. De vajon te becsülöd őket ezért vagy visszaélsz vele, és azt képzeled, semmi dolgod nincs velük? Majd megoldják egyedül. Eddig is megoldották, nem?

Ja, hogy néha nem egyértelmű, most akkor emberekről vagy növényekről beszélek? Meglehet, nem véletlenül. Állatmese, növényekkel.

Ez a válaszom tehát arra a sok-sok „de hát mit csinálsz a kaktuszaiddal, hogy ilyen gyönyörűek?” kérdésre: azt, amitől boldogok. Figyeltem rájuk, időt és energiát fektettem abba, hogy megtanuljam, melyiknek mi a jó. Néha megszúrtak közben? Persze. Amikor ész nélkül hadonásztam körülöttük.  

Az, hogy elvannak víz nélkül, nem jelenti azt, hogy nem boldogok a locsolástól. Csak tudd, mennyit és mikor. Az, hogy nem fonnyadnak, nem sárgulnak, nem egyenértékű azzal, hogy ne hálálnák meg a tápoldatozást. Télen meg? Hagyni kell őket, hogy nyugalmuk legyen. 

Talán macerásnak tűnik, de valójában csak egyetlen eldöntendő dolog van itt: akarsz-e a partnerük lenni abban, hogy kivirulhassanak?

Mert olyankor könnyű gyönyörködni bennük, amikor telis-tele vannak csodálatos virágokkal. Olyan virágok ezek, amilyenek nem nőnek más növényeken. Csak közben jó, ha tudod: ezek a virágok az év többi tíz hónapjában keletkeznek odabent. Nem abból, amit elvársz. Abból, amit adsz.

A képek a szerző tulajdonában vannak

Csepelyi Adrienn