Világutazó nők tanácsai: Ne várj a tökéletes pillanatra, egyedül is nekivághatsz!

–

Ahelyett, hogy másokra várnál: utazz egyedül!

Sok oka lehet annak, hogy valaki nem tud vagy akar társasággal utazni. Lehet, hogy szingli. Esetleg a kedvese elfoglalt, a barátai nem érnek rá. Máshová menne, mint a többiek. Vagy éppen csak egyedül akarja megélni mindazt az élményt, örömöt és szabadságot, amelyet az utazás adhat. Miért mondanánk le a céljainkról és álmainkól csak azért, mert az utazás olyan dolog, amit az emberek általában többedmagukkal szoktak csinálni?!

Hasonlóképp érzett Dobos Csilla is, aki fiatalon vette először nyakába a világot – és azóta is rendületlenül utazik. „Amikor a felnőtt önmagamra gondoltam, mindig egy független, kalandvágyó, nagyvilági nőt láttam magam előtt. Aztán mégis sokáig csak meneteltem az előre kijelölt ösvényen. Huszonhárom éves voltam, friss diplomásként egy kis szürke dobozban egy nagy szürke cég irodájában, amikor először őszintén megfogalmaztam magamban, hogy innentől csak az lesz elintézve, amit én elintézek. Olyan lesz az életem, amilyenné én alakítom. Jártam már Délkelet-Ázsiában, Dél-Angliában és Máltán. Felfedeztem Olaszországot, hosszabb időt töltöttem Ausztráliában a Covid idején – és egy ideje már újra itt vagyok.

Az első önálló utam Görögországba vezetett, hogy megnézzem, működik-e nekem az utazás egyedül. Működött.

Az ott töltött hat nap alatt laktam hostelben, couchsurfingeltem, jártam csak a helyiek által ismert strandokon, stoppoltam, és engedtem folyni az időt.

A legemlékezetesebbek az emberek voltak: találkoztam egy harmincas német lánnyal, aki akkor ért haza az ázsiai útjáról, egy tizennyolc éves holland lánnyal, aki sátorral járta be Európát, és épp az apukája csatlakozott hozzá pár napra, egy török fiúval, aki biciklivel utazta körbe a világot, csak közben elhagyta az útlevelét, ezért pihenőre kényszerült. 

Ott éreztem először, amit azóta is érzek, ha úton vagyok. Hogy jé, nem vagyok egyedül! Sőt az ellenkezője: nagyon-nagyon sokan vagyunk, akik nem férünk be a keretekbe, akik kicsit máshogy képzeljük el az életet és a mindennapokat.”

Az utazás megváltoztatja a világod

Kisgyörgy Éva Travellina a magyar utazóbloggerek egyik meghatározó karaktere. Csaknem harminc éve fedez fel közkedvelt és népszerű desztinációkat, különleges helyszíneket és UNESCO-listás világörökségeket. Néhány éve országos Magyarország-túrába kezdett, így hazánk rejtett kincseit is egyre többen ismerik meg általa. Szerinte az utazás nyitottabbá, elfogadóbbá tesz.

„Megtanultam, hogy egy másik kultúra vagy szokás nem jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen más.

Az emberek túlnyomó többsége mindenhol jó, és mindenki ugyanazt akarja: szeretni, szeretve lenni, egészségesnek és boldognak lenni.

Sokan kérdezik, nem nehéz-e olyan helyre utazni, ahol nem beszélem a nyelvet. Nekem az a tapasztalatom, hogy itthon néha hiába a közös nyelv, mégsem értjük meg egymást, máshol meg fordítóprogrammal vagy épp mutogatva is könnyen egy hullámhosszra kerülök bárkivel. Utazás közben lelassul az ember, és sokkal inkább a jelenben él, mint az otthoni megszokott helyén, hiszen annyi inger éri. Ilyenkor nem rágódom a múlton, nem aggódom a jövőn, megélek száz százalékosan minden pillanatot – főleg, mert tudom, bármennyire is közhely, hogy az élmények azok, amelyek mindig az enyémek maradnak.

Ráadásul utazás közben sokkal bevállalósabb vagyok, hiszen nem akarok lemaradni semmilyen izgalmas helyi élményről. Itthon, a megszokott környezetben soha nem gondoltam arra, hogy milyen jó lenne elmenni például raftingtúrára Szlovéniába vagy Ausztriába. Nem vonzott se a hideg folyó, se a borulás kockázata, nem vagyok igazán sportos alkat. De amikor jó húsz éve egy utazás során a Viktória-vízesésnél az egész csoport benevezett egy egész napos evezős kalandra a Zambézi folyón, nem akartam kimaradni. És életem egyik legjobb napja lett, pedig ott jóval erősebb a folyó sodrása, így veszélyesebb, mint a rafting bárhol Európában. De ugyanígy egy távoli országban próbáltam ki a zipliningot, gyalogoltam napokig négyezer méter fölé az Inka ösvényen, vagy sátoroztam hetekig egy-egy nomád úton. 

Arra is az utazás tanított meg, hogy soha ne essek pánikba. Az utazás megedzi az embert, hiszen folyamatosan problémás helyzeteket kell megoldani: késik a gép, nem jön a busz, át akar vágni a taxis, mégse jó a kinézett szálloda. Egy idő után azt tapasztaltam a munkahelyemen, hogy én akkor is nyugodt maradok, amikor egy nehéz helyzetben körülöttem mindenki stresszel – és ezt az utazásoknak köszönhettem, mert ott megtanultam, hogy »valahogy mindig van«.”

Solo travelling = önismeret és utazás 2:1

Egyedül nekivágni az ismeretlennek még akkor is félelmetes, ha egyébként a legtöbb helyzetre előre fel lehet készülni. Nemcsak azért, mert az élet gyakran tartogat meglepetéseket, hanem azért is, mert a legtöbben általában másokhoz képest határozzuk meg önmagunkat, jelöljük ki a határainkat és viszonyítjuk a képességeinket. 

A hétköznapokon szociális hálónk szövetébe ágyazódva vagyunk azok, akik. Az ismerősök, barátok, családtagok és kollégák nélkül viszont azok lehetünk, akik csak akarunk!

Mondhatunk igent bármire, amin otthon még csak el se gondolkodnánk, és kiléphetünk a komfortzónánkból anélkül, hogy mások tudnának róla. Hiszen „ami Vegasban történik, az ott is marad”.

És hogy milyen pszichológiai előnyei vannak annak, ha egyedül utazunk?

1. Megtanuljunk, hogy a saját igényeinkre figyelni, és a saját vágyainkat előtérbe helyezni nem önzés.
   
   Hajlamosak vagyunk arra, hogy kedvezzünk másoknak, kövessük mások javaslatait vagy elnyomjuk a vágyainkat azért, hogy másoknak kedvezzünk? Gyakran érezzük úgy, hogy az önmagunkra fordított pénz vagy idő önzés? Hahó! Ha nem vagyunk jóban önmagunkkal, és sosem éljük meg önmagunkat, előbb-utóbb frusztráltak, idegesek és – rosszabb esetben – kibírhatatlanok leszünk. 

Épp ezért olyan fontos, hogy tanuljuk meg legitimként elismerni és tisztelni a saját akaratunkat is! A solo travelling előnye, hogy tényleg azt csinálunk, amit akarunk, anélkül hogy bárkinek el kellene számolnunk az időnkkel, a pénzünkkel vagy a gondolatainkkal.

2. Egyedül utazni magabiztossá tesz.
   
   Ha stresszes körülmények között, egy idegen országban, idegen nyelven képesek vagyunk minden egyes elénk gördülő problémát kezelni (mert nincs más választásunk), akkor az otthoni meetingek, idegbajos szomszédok vagy a szülői értekezletek egyszerűen nem jelenthetnek gondot, nem igaz?

Az önálló utazás megmutathatja nekünk, hogy találékonyak, ötletesek és bátrak vagyunk. Ráébreszthet, hogy képesek vagyunk leküzdeni az akadályokat, és nincs számunkra lehetetlen. Az így szerzett tapasztalat pedig hazaérkezve sem vész el.

3. Ha nincs kísérőnk, nyitottabbak vagyunk másokra, és új barátokat szerezhetünk.

Minél idősebbek vagyunk, annál nehezebben szavazunk bizalmat másoknak, és annál kevésbé vagyunk nyitottak idegenek társaságára. De nem akkor, ha utazunk! Hiszen ha egyedül utazunk, akkor fokozottan igaz, hogy az utazás kaland, az utazás izgalom, az utazás lehetőség. Miért ne élnénk vele?

Én például sosem felejtem el azt a kis portói éttermet, ahol egy véletlenül megismert helyi társaságában költöttem el az utolsó vacsorámat a városban. Senki nem beszélt angolul, nem volt étlap, és a szakadó esőben szinte heringekként sűrűsödtünk össze a picike térben. Amikor a tulajdonosok megtudták, hogy magyar vagyok, kijöttek a konyhából, megnéztek maguknak, aztán elmagyarázták, hogy majd gondomat viselik… És bár fogalmam sincs, valójában miket ettem, de minden isteni volt!

„Egyedül utazni nőként nem veszélyesebb, mint nőként élni”

„Nincsen alapvető különbség a nőként létezés és a nőként utazás között. Nagyjából hasonló veszélyek leselkednek ránk, amikor Sydney-ben sétálunk egyedül valahova, mint amikor Budapesten. Van egy-két szabályom, amikhez tartom magam, például sötétedés után nem megyek sehova egyedül, és az alkohollal nagyon csínján bánok” – meséli a magát old school utazóként meghatározó Dobos Csilla. Mint mondja, nagyon fontos, hogy ismerjük a képességeinket és határainkat.

Csak olyan dolgot vállaljunk, amiről tudjuk, hogy bírni fogjuk, és bárhol járunk is a világban, próbáljuk a helyi kulturális szokások tisztelete és megtartása mellett jól érezni magunkat.

Hasonló tapasztalatokról számol be Kisgyörgy Éva Travellina is: „Ma már olyan sok nő utazik egyedül a nagyvilágban, hogy ez teljesen megszokott, normális. Nyilván valamivel elővigyázatosabbnak kell lenni, de ugyanazok a szabályok érvényesek, mintha itthon lenne az ember. Alapdolgok: ne mászkáljon az ember sötétben olyan környéken, ahol érzi, hogy nem komfortos (Budapesten is vannak ilyen utcák), ne igyon annyi alkoholt, hogy ne tudjon magáról, öltözzön úgy, hogy ne tűnjön ki a tömegből… Néhány olyan ország van, amelyben furcsállják a szóló női utazókat, ott lehet füllenteni. Például, hogy együtt jöttünk, de a férjem dolgozik, amíg én turistáskodom. Én ilyet nem szoktam, de azt is szokták tanácsolni, ahol szokatlan a szóló női utazó, például arab országokban, oda vegyél fel egy kővel befelé fordított gyűrűt, mintha jegygyűrűt viselnél.”

Emberek, történetek, élmények

Sokan gondolják úgy, hogy a legjobban akkor ismerhetnek meg egy várost, vagy országot, ha a helyiek között elvegyülve élik meg a hétköznapokat. De míg a legtöbben mindezt úgy valósítják meg, hogy hotelszoba helyett apartmant vesznek ki, esetleg felkeresik a helyi piacokat, addig a belevaló utazók kanapészörffel, random programokkal, esetleg hostelek szobáinak megosztásával nyitnak a lehetőségek irányába. Így aztán rendre bekövetkeznek nagy találkozások és nagy egymásra csodálkozások is.

„Újra és újra »összefutok« ugyanazokkal az emberekkel. Egyik kedvenc, és nagyon is tipikus történetem, amikor Srí Lankán egy hostelben szóba elegyedtem a szobatársammal, egy spanyol fiúval. Öt hónappal később már Nepál egyik kisebb városában ugyanez a fiú kapta a felettem lévő ágyat a hostelben. Szürreális élmény volt. Legutóbb januárban egy olyan srác kanapéján szálltam meg Melbourne-ben, akivel, mint kiderült, ugyanannál a férfinál laktunk egy indiai faluban” – mondja Csilla.

Éva kalandjai közül egy különleges vacsora az egyik legemlékezetesebb: „A legfurcsább élményem Laoszban ért, ahol a helyi idegenvezető nagyon megkedvelt, és meghívott a családjához. Ott egy kis viskóban egy gyékényen ülve kihozták a vacsorát, ami békaleves volt: egy nagy tál fazéknyi lé, a fazék szélére pedig kiakasztva a megfőzött békák. És ha még ez nem lett volna elég, kiderült, hogy itt nincs tányér, hanem a kanalával mindenki együtt eszik a közös fazékból. Visszautasítani udvariatlanság lett volna, így nagy önuralommal elfogyasztottam pár kanál lét, és próbáltam nem nézni a békákra.”

Más állatokkal – tény, hogy egészen más helyzetben – azonban nagyon szívesen találkozott. Mint mondja, számára az állatok megfigyelése azok természetes közegében igazi élmény. „Emlékezetes út volt a hegyi gorillákkal való találkozás Ruandában, szabadon élő medvék közt sétálni Alaszka egyik nemzeti parkjában, vagy legutóbb meglátni a hatalmas királypingvin-kolóniákat az Antarktiszon, ami életem legnagyobb vágya volt.”

Ugyanakkor úgy véli, a csodákért nem kell feltétlenül messzi tájakra látogatni:

„Európában elképesztően szép helyek vannak, például Madeira vagy Skócia, de akár itthon is gyönyörű vidékeket fedezhetünk fel. A legszívmelengetőbb élményért sem kellett messze mennem,

elég volt egy apró Vas megyei faluba, Olaszfára látogatnom. Itt ugyanis a blogot már régóta ismerő polgármester néhány kollégájával olyan kedvesen fogadott, hogy szinte szóhoz se jutottam – megmutatták a falu legszebb pontjait, és rengeteg finomságot is kaptam.”

„Ne várj a tökéletes pillanatra!”

„A legfontosabb az, hogy ne várj »valamire«! Az életben annyiszor várunk a tökéletes pillanatra. Majd utazom, ha lesz társam, majd elindulok, ha több pénzem lesz, majd, ha felnő a gyerek, stb. Aztán az élet elmegy mellettünk… Én mindig is úgy éltem, hogy ha egyszer visszatekintek, akkor ne legyenek »üresjáratok« az életemben – mondja Éva. – Ne várj semmilyen külső tényezőre! Én korábban is így éltem, de most még inkább: a járvány megtanított rá, hogy tényleg nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, nem szabad halogatni semmit. Az életre szóló élmények tényleg nem anyagi dolgoktól, hanem az elhatározástól függnek. Indulj el, vágj bele!” 

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Dobos Csilla és Kisgyörgy Éva Travellina

Z. Kocsis Blanka