Többször is tanúja voltam nyilvános lánykérésnek. Egyszer nyaralás közben: a tengerparton térdelt le naplementekor egy fiú váratlanul a barátnője elé, és vagy száz, számukra is ismeretlen turista kezdett tapsolni és kiabálni. A lány nagyon megdöbbent, zavartan toporgott, aztán lángvörösen a fiú nyakába borult – úgy tűnt, kínos számára a helyzet, nem annyira örömteli. Eszembe jutott akkor: vajon lehet egy ilyen lánykérésre nemet mondani? 

Hogy mit válaszolt a lány a fiúnak, nem tudom. De azt igen, hogy egy ismerősöm végül hozzáment a barátjához, akinek a nyilvános lánykérését videóról láttam sok évvel ezelőtt. Egy előadóteremben történt a dolog, és tudom, mert az ismerősöm elárulta, hogy nemcsak meglepte, de fel is bosszantotta a párja attrakciója.

Még csak rövid ideje voltak együtt. Igaz, nem ez volt a leglényegesebb eleme a hezitálásának, sokkal inkább az, hogy nagyon zavarta a helyzet, nem számított rá, túlságosan teátrálisnak érezte, és a figyelemre sem szomjazott, legalábbis ilyen módon nem akart a középpontba kerülni semmiképp.

Ahogy azt is utálta volna, ha egy étteremben köszöntik fel váratlanul egy hatalmas tortával, sok gyertyával, harsogó „hepibörzdéjjel”a születésnapján. (Tényleg, van ember, aki őszintén örül az efféle meglepetésnek, vagy csak udvariasságból mosolygunk, és/vagy mert szeretjük a felköszöntő(ket)?) 

A fiú tehát a színpadról, mikrofonnal a kezében kérte feleségül, miközben ismerősöm a nézőtér soraiban érezte roppant kellemetlenül magát. Egyrészt, mert minden szempár ráirányult a teremben, ami számára rémálomszerű helyzet volt, másrészt, mert egyáltalán nem volt biztos abban, hogy férjhez szeretne menni. 

Végül igent mondott, és össze is házasodtak. Mint mondtam, hosszú évek teltek el azóta – réges-rég nincsenek együtt. Persze nem állítom, hogy ennek van bármi köze a lánykérés jellegéhez – bár, ha belegondolunk, akár lehet is…

Amiről minden lány álmodik, vagy mégsem

A sztárok világában is gyakori a nyilvános lánykérés. Az egyik budapesti színházban magam is tanúja voltam annak, hogy az egyik fellépő művész az előadás végén letérdelt a tánckar egyik tagja elé, és megkérte a kezét. De a lapok is hírt adtak nem egy celebritás hasonló demonstrációjáról az elmúlt években. (Szándékosan nem írok neveket, hisz nem tudhatom, az arák hogyan élték meg azokat a perceket, simán lehet, hogy életük egyik legszebb emlékeként tartják számon, és ki vagyok én, hogy belerondítsak ebbe.) De nem csak a hírességekkel történhet hasonló, három hete járt körbe az online sajtóban a hír, hogy (egy másik) budapesti színházban az előadás közben kérte meg szíve választottja kezét egy férfi (nem színész). A videó fel is került a YouTube-ra, bárki megnézheti. (Szintén lelkiismereti okokból nem linkelném ide.)    

Elvonatkoztatva a konkrét esetektől, több kérdés is felmerül bennem e téma kapcsán. 

Kényes kérdések

Romantikus-e nagy plénum előtt kinyilvánítani a szerelmünket, vagy épp ellenkezőleg: az intimitás ellen dolgozik? 

Mihez kezd a kiszemelt menyasszony a helyzettel, amelyben nemet mondani legalábbis kínos, hisz a közönség egyértelmű elvárása az „igen”…

Azért kéri-e meg így valaki a kedvese kezét, mert nagyon biztos a válaszban, vagy mert így akar kicsikarni egy beleegyezést? 

Ha valakinek így kérik meg a kezét, az királynőnek érzi magát ettől, vagy az lesz a benyomása, hogy sarokba szorították? 

És talán a legfontosabb: kiről is szól ez a show? 

A leendő menyasszony (vélt) vágyainak teljesítéséről vagy a vőlegény feltűnési és/vagy birtoklási vágyáról? (Utóbbi kapcsán ugrottak be a régimódi szerenádok, amelyek csak részben szóltak a kiszemelt lánynak, és talán sokkal inkább a külvilágnak: ez a nő az enyém, tudja meg ország-világ – és tudja meg a nő is, hozzám tartozik.)

Ezüstérem, mi az?

Ha Ho Ce nevét beírjuk a keresőbe, nem a sportsikerei jönnek fel elsőként, hanem az, hogy 2016 augusztusában az „ezüstérem mellé jegygyűrűt kapott a kínai műugró”. Élete addigi legnagyobb sportsikerét teljesen felülírta az a tény, hogy a barátja (és kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok sporttársa), Csin Kaj a Rio de Janeiró-i olimpia eredményhirdetése közben egyszer csak előugrott, féltérdre ereszkedett, és megkérte a kezét. Ho Ce igent mondott, mire kapott egy jegygyűrűt az ujjára, és mellé egy szál vörös rózsát: a közönség pedig felállva tapsolt.

A két műugró akkor már hat éve együtt járt, de Ho Ce az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy Csin Kaj ötlete meglepte, és igazából nem tervezte, hogy ilyen fiatalon elkötelezi magát, de azért hozzámegy, mert ő az igazi. 

Csin Kajnak szerencséje volt, mert azért vannak vőlegényjelöltek, akik befürödnek a nagy tervvel, tele van a YouTube befuccsolt, nyilvános lánykérések videóival.   

Többféle narrációja is lehet persze a kínai történetnek 

Bizonyára sokak számára megható ez a sztori, és simán belefér az „adjuk meg a módját az ünneplésnek” kategóriába. Mások esetleg azt gondolják, szép, szép, de a fiatalember azért egyeztethetett volna előtte a barátnőjével, hogy akar-e efféle szereplést, ráadásul élete egy más szempontból nagyon fontos napján. De felmerülhet az is, nem arról van-e szó, hogy a srác konkrétan ellopta a show-t, és rá irányult minden figyelem (és kamera), meg arra a törekvésére, hogy feleségévé tegye ezt a lányt, ahelyett, hogy Ho Cé-t ünnepelték volna a teljesítményért, amiben évek munkája volt.       

Nem tudhatjuk, Ho Ce hogyan raktározta el ezt az emléket magában, márpedig valójában csak az ő érzései számítanak ezügyben.

Már csak azért is intem óvatosságra magamat, amikor ezt az egész nyilvános lánykérés dolgot elemezni próbálom, mert olyan ismerősöm is van, aki szintén átesett egy ilyenen, és bár – ha előre megkérdik tőle, szeretné-e, hogy egy étterem kellős közepén kérjék meg a kezét, – valószínűleg nemet mondott volna (annak ellenére, hogy kislánykorában imádta volna az ötletet), mégis túllendült a kezdeti sokkon. Belement a játékba, és szép emlékként maradt meg benne. Ennek talán az is az oka, hogy azóta is nagyon boldog a kedvesével, aki már a férje. Rájuk is gondolva merült fel bennem: a nyilvános lánykérést produkáló férfiak egy részét tényleg a merő jószándék és a szerelem vezeti, és meg vannak győződve róla, hogy a lányok imádják az efféle cirkuszt. És bizonyára vannak lányok, akik tényleg imádják – akik meg nem, azok ne habozzanak előre tudatni ezt a tényt a partnerükkel a saját érdekükben, talán ennyi a tanulság. 

Írásomat vitaindítónak szánom. Mit gondoltok az ilyen demonstrációkról? Romantikus vagy inkább ijesztő számotokra? Esetleg kerültetek hasonló helyzetbe? Hogyan reagáltatok? Meséljetek!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ skynesher

Kurucz Adrienn