Az 1922-ben, birkatenyésztő család gyerekeként született Young életében mindig is meghatározó szerepet töltött be a sport. Sokáig egy amerikaifutball-csapatban játszott, és nagy csalódásként élte meg, hogy 40 éves korában eltanácsolták az egyesülettől – arra hivatkozva, hogy már kiöregedett.

A futás mellett horgonyzott le

A fájdalmas búcsú után egy darabig a sárkányrepüléssel próbálkozott, de azt túl veszélyesnek tartotta, ezért inkább elkezdett futni. Többször teljesítette a maratont (42,195 kilométer), méghozzá egyre javuló időeredményekkel. Később az ultratávokra váltott: 50 mérföldes (80,46 km) és 100 mérföldes (160,93 km) futamokon is részt vett. Hatvanegy évesen pedig úgy döntött, a világ egyik legnehezebb futóversenyén is indul. Jelentkezett a Sydney–Melbourne ultramaratonra, amelyen akkor 875 kilométer várt a jelentkezőkre, a következő években pedig még annál is több. (Ezt az ultramaratont utoljára 1999-ben rendezték meg.)

Amikor a rajt helyszínén felbukkant a burgonyatermesztő, már a puszta megjelenésével is megrökönyödést keltett, ugyanis gumicsizmát és overallt viselt – igencsak kilógott a sorból, mert a többi indulón a legmodernebb, legkényelmesebb sportruhák voltak.

Nemcsak a szuperatléták, hanem a verseny szervezői és a szurkolók sem értették, hogy képzeli a farmer azt, hogy célba érhet ezen a hat-hét naposnak ígérkező, kőkemény megméretésen – néhányan még gúnyolódtak is rajta.

Alvás helyett is rótta a kilométereket

Az újságírók is észrevették Youngot, aki elmondta nekik, miért gondolja úgy, hogy teljesíteni tudja ezt az emberfeletti próbatételt. „Tudják, egy kétezer hektáros farmon nőttem fel, ahol kétezer birkánk volt, és nem engedhettünk meg magunknak, hogy lovakat tartsunk vagy traktoraink legyenek. Ezért néha két-három napig is terelnem kellett az állatokat. Gyakran sokáig tartott ugyan, de végül mindig elkaptam az összeset. Emiatt is gondolom úgy, hogy képes leszek lefutni ezt a versenyt.”

Miután elrajtolt a mezőny, Young újra megmosolyogtatta a versenytársait és a szervezőket, ugyanis nem futómozgással, mint a többiek, hanem lassú csoszogással haladt előre – így gyakorlatilag azonnal az utolsó helyre került, és a mezőny egyre csak távolodott tőle. Mindenki biztos volt benne, hogy hamarosan elfogy az ereje, és feladja a versenyt. Viszont ahogy teltek az órák, a farmer a legkisebb jelét sem mutatta a kimerültségnek, sőt amikor a többi futó éjszaka lepihent – 18 óra futás után 6 óra alvást terveztek minden napra –, ő továbbra is rendületlenül folytatta az útját. Útközben pedig nemcsak hihetetlen állóképessége, hanem remek humora is megmutatkozott.

Egyszer ugyanis megkérdezték tőle, mi lesz az első dolga, amikor Melbourne-ben beér a célba. Válasza a következő volt: „Hát elmegyek vécére.”

Újabb nappalok, újabb éjszakák követték egymást, de Young továbbra is gyakorlatilag megállás nélkül futott-csoszogott, így szépen lassan utolért mindenkit. Hatalmas meglepetésre elsőként ért célba öt nap, tizenöt óra és négy perc alatt – tíz órával előzte meg a második helyezettet. Többezres tömeg ünnepelte. 

„Senkiként hagyta el Sydney-t, majd hősként érkezett Melbourne-be” – írták róla. 

Legenda lett

A győzelemért tízezer ausztrál dollár ütötte a markát, noha korábban nem is tudott arról, hogy az első helyezettnek pénzjutalom jár. Az összeg hallatán újra megvillantotta a humorát, ugyanis megjegyezte: „Hát, ez bizony rengeteg burgonyát ér.”

A pénzt nem tartotta meg magának, hanem szétosztotta a többi beérkező versenyző között, ugyanis nem értett egyet a „győztes mindent visz” elvvel: úgy vélte, minden adott a megélhetéséhez, nem akarta gyarapítani a vagyonát. 

A verseny után hatalmas népszerűségre tett szert a nagylelkű, szeretni való hős. „Nagyszerű győzelme többet tett az idősekért, mint bármekkora nyugdíjemelés. Ő nyitotta újra Ausztrália múltjának egy fejezetét, amikor a férfiakat a bozót és a kemény munka verejtéke edzette meg. Ő az országutak Don Quijotéja” – írták róla a lapok. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Angela 'Hopper' Tourney (@salm374) által megosztott bejegyzés

Egy karikatúra pedig úgy ábrázolta Ausztrália új miniszterelnökét, Bob Hawke-ot, hogy amint azon gondolkodik, miképpen állítsa helyre az ország gazdaságát, a következőt mondja: „Ez nehéz feladat, de ha Cliff Young képes rá, én is megoldom.”

Ám nem csak magasztos hangvételű írások születtek az ausztrálok új kedvencéről. A média azon is csámcsogott, hogy az édesanyjával él – holott már 61 éves –, és állítólag még szűz is. 

Viszont a világraszóló siker után a szerelem is beköszöntött Young életébe: egy 23 éves nőt vett el – igaz, mindössze öt évig tartott a házassága. Ami pedig a sportot illeti, később is kereste az extrém feladatokat. 1984-ben újra rajthoz állt a Sydney–Melbourne ultramaratonon, akkor a hetedik helyen végzett, ami annak tükrében, hogy csípőficammal futott, különösen megsüvegelendő teljesítmény. Hetvenöt évesen pedig megpróbálta körbefutni Ausztráliát, de nem sikerült elérnie a célját, mert a kísérője a útközben megbetegedett. Vállalásának jótékony célja is volt, kilométereivel adományokat gyűjtött a hajléktalan gyerekek támogatására. Két évvel később viszont egy nagy sikert még elért: korosztályos csúcsot állított fel egy hatnapos versenyen.

Ekkortájt egy interjúban megfogalmazta, miért tartja fontosnak az aktív, sportos életmódot. 

„Az orvosok egyszer azt mondták, hogy néhány ízületem gyulladt, és azt javasolták, vegyek vissza az edzésekből, versenyekből. Erre a következőt feleltem: »Majd én rendbe hozom őket.« Tehát továbbra is futottam, egy idő után pedig eltűntek a gyulladások. Ugyanis úgy gondolom, hogy mozgásban kell tartani az ízületeinket. Ha nem így teszek, akkor berozsdásodnak, méghozzá igen hamar.”

Cliff Young élete utolsó éveiben rákbetegséggel bajlódott, többször agyvérzést is kapott, végül 81 évesen hunyt el. Az ultrafutás egyik legendája lett.

Taktikáját, amely sikerre vezette Sydney és Melbourne között – az energiatakarékos futást alvás nélkül, vagy minimális pihenéssel –, a mai napig is sokan alkalmazzák a többnapos versenyeken.

Emléke ápolása céljából – többek között – egy parkot is elneveztek róla, amelyben egy gumicsizma formájú szobor található.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images / John O’Gready / Sydney Morning Herald / Fairfax Media via Getty Images

Nádudvari Péter