Divatos lehet-e a lázadás? – A queer megjelenésről

Kezdjük a legelején...

A queer kifejezést először John Douglas, Queensberry kilencedik márkija használta – akkor még melegekre vonatkozó szitokszóként – egy perben, 1894-ben.

Miután a márki tudomására jutott, hogy fia romantikus kapcsolatot ápol Oscar Wilde-dal, mindent megtett annak érdekében, hogy a közismert költőt jogilag is felelősségre vonja tettéért.

Ez akkoriban nem is volt olyan lehetetlen elképzelés, hiszen az azonos nemű kapcsolat, ami két férfi között jött létre, még büntethető volt. Douglas sikerrel is járt: egy hosszú pert indított Wilde ellen, amelynek során a költőt a szodómia megszállottjaként mutatta be, aki fiatal meleg prostituáltakat csábít degenerált életmódra. A periratban használta először meleg férfiakra a „sznob queerek” (snob queers) kifejezést, amit aztán az amerikai sajtó hamar át is vett tőle. Nem véletlenül.

Miután a queer kifejezés furcsát jelent, így a szó új jelentéstöbblettel való felruházása tökéletes volt arra, hogy hangsúlyozzák vele: a meleg férfiak bizony furcsák – legfőképp azért, mert nemcsak hogy más férfiakkal szexelnek, de emellett még nőiesek is, vagy legalábbis van valami különös a megjelenésükben. A queer univerzális szitokszóvá vált – és sokáig az is maradt. 

A queer szó visszavétele

A 80-as évek AIDS-krízisekor történt, hogy a meggyötört és elnyomott LMBTQ-közösség elkezdte önként viselni a kifejezést –nyilvánosan, hangosan és büszkén. Így nem volt már többé sértő számukra – sőt, ahogy a Dazed cikke találóan megfogalmazza:

a queer egyenlő lett az anarchiával, a lázadással és a homofóbiával szemben feltartott középső ujjal.

Queer lett mindaz, amit a világ nem szeretett volna látni: a melegek, a leszbikusok és a transzneműek, illetve maga a tény, hogy ezek az emberek többé nem voltak hajlandók bujkálni, észrevétlenek maradni a társadalomban. Minden színes hajtincs, kitűző, felirat, a drag queenek hangos stílusa, a meleg punkzenészek rendszer elleni lázadása és az a fajta bátorság, ami ha lazán is, de kapcsolódott a szexualitáshoz és a nemiséghez queer lett.

Ráadásul a fogalom ekkor egyfajta összekötő kapoccsá is vált az LMBTQ-közösség tagjai számára. Tökéletesen példázza mindezt a Queer Nation 1990-es kiáltványa, amelynek egyik részlete így szólt: „Mi, leszbikus nők és meleg férfiak, amikor reggel felébredünk, fel vagyunk háborodva, mérgesnek érezzük magunkat – nem pedig melegnek. Ezért döntöttünk úgy, hogy viselni fogjuk a queer kifejezést.

Ennek a szónak a használatával emlékeztetjük magunkat arra, hogyan is gondolkodik rólunk a világ. Ezzel tudjuk emlékeztetni magunkat, hogy nem muszáj mindig elbűvölő embernek lennünk, vagy olyannak, aki az életét diszkréten és marginalizálva éli.

Úgy használjuk a queer kifejezést, mint meleg férfiak, akik szeretik a leszbikusokat és leszbikusok, akik szeretnek queerek lenni. Queernek lenni nem jelenti azt, hogy az ember férfi is. Szemben azzal, ha valaki melegnek nevezi magát.”

Ahogy teltek az évek, a kifejezés jelentésköre egyre színesebbé vált. 

Egyszerre volt sértés és jól funkcionáló ernyőkifejezés. Az elmúlt évtizedekben emellett egyre több queer identitásforma jelent meg: már nemcsak a leszbikusokról vagy melegekről van szó, ha queerekről beszélünk, hanem egyre több szexuális irányultság kifejezési formájáról is, illetve a hagyományos genderszerepektől – a kizárólag férfiakból és nőkből álló világtól – való elszakadás egyik fegyveréről.

Bár a queer kifejezés jelentése egyre tágabbá vált, nem szűnt meg az LMBTQ-közösséghez és a szexuális, illetve nemi szabadsághoz való kötődése.

Aki queer, az eltér az átlagtól – és mindezt büszkén teszi.

Hogy lehet divatos, ha egyszer ennyire kötődik a kisebbségi léthez? 

A válasz egyszerű: mert az LMBTQ-közösség mindig ott volt a társadalomban, és volt benne annyi bátorság, hogy hasson az egész társadalomra – például az öltözködéssel.

Bár a queer mint kifejezés az elmúlt hosszú évtizedekben virágzott ki, a queer önkifejezés valójában mindig jelen volt a történelem során.

A XIX. század végén például Oscar Wilde – igen, megint ő – indított el egyfajta titkos mozgalmat: egy magára tűzött zöld szegfűvel jelezte queerségét, és erre biztatta ismerősi körét is. Így megannyi különös viktoriánus korabeli fényképen láthatjuk feltűnni ezeket a virágokat, számos alkalommal azonos nemű pároknál.

A cél ebben az esetben a megkülönböztetés volt: akkoriban sokan viseltek fehér szegfűt egyfajta kiegészítőként, de a különleges emberek egy különleges londoni boltban vásárolt, festett zöld virágot tűztek magukra. Egyfajta „queer kód” volt ez, amivel az illegalitásban élő közösség tagjai azonosíthatták egymást.

A kódrendszer később sem tűnt el

Los Angeles melegklubjaiban a férfiak például a szexuális vágyaikról üzentek a farzsebükbe dugott színes fejkendőkkel: a világoskék fejkendő azt jelentette, hogy a fiatalember orális szexet keres, a sárga kendősnek mindegy volt, csak történjen valami, a fekete-fehér kockás kendős pedig a biztonságos szex hívének vallotta magát.

De megannyi más szimbólum is megjelent a történelem folyamán:

a festményeken pávatollal jelezték egy-egy alak queer szexuális orientációját, a leszbikusok között elterjedt a csillagforma, az aktivisták között pedig a lambda jel vagy a piros szíves rózsaszín rinocérosz.

Az LMBTQ-közösség és a queer emberek egyik legfontosabb szimbóluma, a fordított rózsaszín háromszög a haláltáborokból ered, ahol a homoszexuálisoknak kellett viselniük megkülönböztető jelzésként – ezt a szimbólumot aztán az LMBTQ-közösség pont úgy foglalta vissza, mint a queer jelzést.

Ezek a szimbólumok máig fontos szerepet játszanak a közösség életében. 

A stílus maga az ember?

De ha a queer megjelenésről beszélünk, nem elég csak és kizárólag szimbólumokról beszélni, hanem teljes stílusokról, amelyek jelentős hatással voltak a divatra – sőt, az egész világra.

Míg a XVI–XVII. században mindenki szigorúan úgy öltözött, ahogy a társadalmi osztálya megkívánta – köztük azok a történelmi személyek is, akikről ma már erősen sejtük, hogy queerek voltak. A XVIII. századtól kezdve azonban a megjelenést az emberek egyfajta önkifejezési formaként is elkezdték használni. Voltak, akik ki akartak tűnni.

A meleg férfiak reprezentációja ezért a XVIII. században lett először kézzelfogható. Ettől az időszaktól kezdve jelentek meg az olyan emberek, mint a mollie-k, a macaronik és a férfi molnárok, akik más-más formában, de mind különc öltözködésükkel fejezték ki szexualitásukat – szó szerinti másságukat.

Őket aztán a XIX. században követték a dandyk, akikre bár nem sütötték rá a homoszexualitás bélyegét, de jellemzően bátran lépték át a társadalmi normákat – és teremtettek újakat – öltözködésükkel.

A kis történelmi kitekintésből is láthatjuk, hogy azokra az emberekre, akik egy picit is színesebben fejezték ki magukat, utólag könnyen rá lehet vetíteni a queer jelzőt, ami ma is hasonlóan működik. Csak ma már mind az emberek, mind pedig a divatszakma nyíltabban és szívesebben viseli és használja azt.

Provokáció, a legjobb értelemben

Persze, mint minden fogalom esetében, amelyet a többségi társadalom egy kis közösségtől vesz át, felmerül néhány kérdés: például, hogy jól teszi-e, egyáltalán megteheti-e ezt.

De az is kérdés, hogy miért lepődünk meg még ma is annyira a queernek bélyegzett megjelenésen. Ahogy azt láthattuk, mindez nem új keletű, sőt a közelmúltból is lehet példálózni olyan híres előadókkal, mint George Michael, Boy George, Elton John, Cindy Lauper, Madonna, Lady Gaga és persze David Bowie, akik folyamatosan játszottak a nemi szerepekkel és a szexualitásukkal. Emiatt bár képesek voltak botrányt kelteni, az emberek mégsem gondoltak a próbálkozásaik mögé erősebb társadalmi taktikát.

Ma már viszont látnak – és pont ez az, ami annyira queerré teszi egyes világsztárok próbálkozásait.

Brad Pitt már 1999-ben is pózolt női ruhában, amire akkoriban nem érkezett erősebb társadalmi válasz, ám amikor ugyanezt megtette 2022-ben is, sokan elkezdték kongatni a vészharangot, hogy a régi szép világ, amelyben mindenki nő és férfi volt, eltűnőben van.

Harry Styles női ruhái vagy Billy Porter extravagáns, feminin ruhakölteményei rendre sokkolják az embereket, minderre pedig a társadalom már nemcsak szórakoztatásként tekint, hanem egy eszközként látja, amellyel ezek az előadók át akarják törni a genderhatárokat és kemény támadást indítanak a bináris rendszer ellen. És pont az e mögött a támadás mögött rejlő hajthatatlan erőtől lesz valami queer. 

Más megítélés alá esik a férfiasság felforgatása

Érdekes belegondolni abba is, hogy ez a lázadás miért éppen a szoknyát viselő férfiak és a színes körömlakkot viselő vagy sminkelő tinifiúk esetén tűnik olyan veszélyesnek a társadalom számára. A nők évtizedek óta hordhatnak nadrágot, az öltönynek megvan a maga nőies megfelelője, és valójában nem nagyon van olyan férfiaknak szánt ruhadarab, amelyet ne viselhetne egy nő –igaz, ezt a csatát a nőknek is meg kellett vívniuk a történelem folyamán.

A maszkulin megjelenést a társadalom azonban az erővel köti össze, amibe nem fér bele, hogy egy férfi például szoknyát, ruhát, kistáskát, magas sarkú cipőt hordjon vagy sminkeljen. 

Ez tökéletesen példázza azt, hogy a genderszerepek milyen mélyen gyökereznek a társadalmunkban, és milyen komplex igazságtalanságokhoz vezetnek, amelyeket természetesnek veszünk. 

Többek között pont ezeknek a társadalmi igazságtalanságoknak a felszámolásáról is szólhat a queer megjelenés – ami bátran rájuk mutat és gúnyt űz belőlük.

A női és férfidarabok felcserélése nem csak arról szól, hogy valaki megbotránkoztat. Az önmagában még nem lenne queer. Hanem arról, hogy vádat emel egy eddig láthatatlan, rendszerszintű probléma ellen. 

Miért ne hordhatnának a férfiak szoknyát? Ez csupán egy textildarab, amitől nem lesz gyengébb valaki – épp ellenkezőleg.

A queer megjelenés emellett pont azt üzeni, hogy mindegy, mit viselsz: a személyiségedet, a társadalomban betöltött szerepedet nem a megjelenésed, nem egy textildarab, nem egy varrásvonal, nem egy szín határozza meg, hanem minden, ami ruha nélkül is lennél.

Queer dolog-e, ha egy férfi simán női ruhába bújik?

Ez annál is inkább kérdés, mert a queer megjelenés függ a viselőjétől is: nem mindegy, hogy az adott ruhadarabot ki hordja, hogyan és milyen kontextusban hordja. Ha egy abszolút maszkulin, heteroszexuális színész felvesz egy femininnek elkönyvelt ruhadarabot, az mindenképpen lehet queer üzenet: felborítani a társadalmi szabályokat, ellentmondani a női és férfi társadalmi szerepeknek és kitűnni a tömegből.

Azzal viszont, amikor valaki az öltözködésével kimozdul a társadalom által épített komfortzónából, veszélyzónába kerül. Az LMBTQ-közösség tagjai száz éve a queer megjelenéssel a börtönt kockáztatták. Egy nembináris vagy transz fiatal azzal, hogy stílusával kitárja személyiségét és a magával kapcsolatos világfelfogását a környezete előtt, megannyi kritikát, sőt a kiközösítést is kockáztatja.

De mit kockáztat Brad Pitt mint heteroszexuális férfi? És ha kockáztat is, eleget kockáztat? Kockázat nélkül ugyanis nincs queerség.

És lehet valaki queer anélkül, hogy meleg lenne?

Itt lép igencsak vékony jégre a divat, ha a queerség eszközeivel játszik. Ha mindezt csak azért teszi, hogy figyelmet kapjon, akkor egyszerűen kihasználja a queer közösség kultúráját, amelynek tagjai ezekkel a stíluseszközökkel valóban vásárra vitték a bőrüket, és akiknek a queer megjelenés nemcsak egy eszköz, hanem egy kulturális és történelmi örökség.

Ezért olyan értékes a queer hagyatéka a társadalomban. Az LMBTQ-emberek már rájöttek a történelmi és kulturális elnyomás során, hogy bárki bármit mond, ők értékes emberek. Maximum olykor bátrabbak, merészebbek és büszkébbek, mint mások. Itt az ideje, hogy erre rájöjjön a többségi társadalom is.

A queer megjelenés jobbá teheti a többségi társadalmat, és a világot, amelyben élünk. De nem szabad elfelejteni, hogy bármi történik is, az mindig egy közösségé lesz.

A queer nem lehet a divat része. Már csak azért sem, mert a divat mainstream, a queer pedig a lázadás maga a mainstream ellen. És már csak azért sem, mert a divat mindenkié – a queerséget pedig a világ csak kölcsönkapja a bátraktól.

A queer megjelenésről még részletesebben beszélgettem a Budapest Pride Vedd vissza a hangod! című podcastjának első részében Majercsik Jojóval, akivel a témakör kapcsán Oltai Katát, a SzuperWMN-díj jelöltjét és Csalár Bencét kérdeztük.

Kiemelt kép: Getty Images / Kevin Mazur / Getty Images for Harry Styles; Sebastian Reuter / Getty Images for Sony Pictures; Amy Sussman

Kanicsár Ádám András